- Református templom - Bonyha Megvan. Megtaláltuk a geodobozt, a helyén volt, elsÅ‘nek jegyeztünk be megtalálóként. A fedett lépcsÅ‘ és templom szép rendezett környezetben van.
- Keresztút - Csukás-hegység Kicsi kék emberke a krematórium közelében. A Gropsoarele-Zákány gerinc felÅ‘l érkeztünk a helyszÃnre, miután elhaladtunk a közelben levÅ‘ két krematórium mellett. Sötét felhÅ‘k szálltak át fölöttünk, és bár felettünk nem, a közelben dörgött az ég.
- Kis Szent Teréz kápolna - Torockó Olvasás lecke. A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelÅ‘nénivel. Nem zavratuk Å‘ket, csak a kápolnét sikerült meglátogatnunk.
- EKE-forrás Kolozsvár Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol. Nezegettem a kolozsvari ladakat. Emlekeztem, hogy az EKE forrasnal voltunk tavaly telen egy jokora hajnalig tarto party utan.
- SZNM 12 Emlékoszlop - Kökös Ott van. Megtaláltuk. Köszönjük.
- SzékelykÅ‘ Észak - Torockói-hegység Torockói túra elsÅ‘ találata. A Nagy Ãrkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenÅ‘ után az északi láda irányába folytettuk utunkat. A dobozt könnyen megtaláltuk viszont annál nehezebb volt kihalászni a tüskés bokorból.
- Ãllatkert - SomostetÅ‘ - Marosvásárhely Zozoval és Málnával. GeoKrety kivéve, azt majd Budapestere viszem és az ottani állatkert melletti valamelyik ládába helyezem. Kösz a rejtést.
Sikerült eljutni a környékre? Tetszett az ? Vagy csak egyszerűen hozzá szeretnél szólni, kiegészíteni a leírást? Meséld el nekünk a tapasztalataidat! |