Zöldlonka település (Bákó megye) Központ: Gorzafalva. Zöldlonka román elnevezése: Calcai.
Katolikus templom Nagykászon 38,74 km-reAz oklevelekben három tízes: Kászonaltíz, Kászonfeltíz és Kászonimpér összefoglaló neve, egy községben és egy egyházközségben. Ráérzésből - Rejteni szerettünk volna ezen a környéken, de nem voltunk elég figyelmesek, hogy itt már van rejtés. Templom a dombtetőn - Ez a nap tökéletes a rejtéshez vagy keresgéléshez. Főhajtva - Fáradtan de lelkesen kapaszkodtunk fel a szeptemberi elejei hőségben a sétányon. Az ismert gótikus templom helyén román kori templom állott, amely a pápai tizedjegyzék előtt épült.
Katonai emlékmű Kósna-domb Aknavásár 3,55 km-reA Kósna-domb az első világháborúban fontos harcok helyszíne volt, a harcászati térképeken 789-es szintnek is nevezték. Szitás faluból indulva közelítettem meg a helyet - Aknavásártól készültem nekiindulni a Kósa-domb felé, a piros kereszt jelzésen. A csúcs alatti széles dombteraszon, az erdő szélén, egy 1922-ből származó régi emlékművet, egy egyszerű kőkeresztet találunk.
A Fekete-ügy völgyében Felsőlemhény felett 25 km-reFelsőlemhényből indulva, a Fekete-ügy patak völgyében felfele gyönyörű erdőben sétálhatsz a patak mentén. Felfele a sozok utjan - Akkor jartam itt meg mikor kerestuk a sozok osvenyet, ami atvezet Moldovaba, Szalancfurdore. A hely a Fekete-ügy és a Papolna-patak összefolyásától kissé feljebb, a Bécsi-bércre vezető erdei út kozelében található.
Ötszáz éves bükkfa Kádár-út 32,08 km-reOzsdolától keletre, a Kézdivásárhelyt Foksánnyal összekötő országút mellett, attól északra, valahol a Piliske-tető és az Ojtoz-forrás feje között egy 6,1 m kerületű tölgyfa található. Állítólag 500 éves.
Ojtoz vára 20,25 km-reKézdivásárhelytől Moldva felé az ojtozi szoroson keresztül visz az út. Határvár - A Vár-kúttól másztunk fel a várhoz. Új geodoboz új rejtekben - Mivel a visszajelzések alapján értesültem róla, hogy a geodoboz meg van repedve, és az utunk itt vezetett el, megálltunk ellenőrizni és karbantartani a geodobozt. Ásatás - Ez a geodoboz valóban mélyen volt elrejtve, A leomlott falrész teljesen betemette. Bereck után áthaladunk az Ojtozi-hágón, majd szerpentineken ereszkedünk be az ojtozi szorosba.
Kászonújfalu temetője 42,02 km-reA Kászoni medencébe érve a legelső település Kászonújfalu. Csend és nyugalom - Ide is kitértünk hazafele. Csak én nem találom, vagy eltűnt? - A megtalálást segítő információt figyelembe véve, és a gps-t követve, a székelykaputól egyenesen előre jöttem. Mi sem találtuk - Ezen a helyen itthon vagyunk, így biztosra mentünk, a legutolsó bejegyzést már nem olvastuk el. Mint azt neve is sugallja az egyik legfiatalabb település, nevét először 1477-ben említik.
Hősök Sírja Nyerges-tető 47,56 km-reAz 1848-49-es szabadságharc utolsó csíki csatájára emlékeztet. Első igazi megtaláló - Bár a ládaoldalon van még két bejegyzés, én találtam meg elsőnek ezt a geodobozt. Szürkület - Már szürkület volt, amikor az emlékműhöz értünk és nekikezdtünk keresgélni a dobozt. Hős-erdő - Egész erdő van kopjafákból és keresztekből a hősök sírjánál. 1849 július 31-én a csíkszentgyörgyi születésű Gál Sándor és Tuzson János őrnagy Csíkot védte az orosz túlerővel szemben.
Minimum Party Kászonaltíz 35,15 km-reAz Uz völgye fele vezető út mellett, a Tiszás patak torkolatánál, ott ahol csak a madár jár, a 19. A művészi alkotókészség természetbe kihelyezett nyomai - Kászon, illetve Lemhény környékére indultunk, kincskereső kirándulásra, így kapóra jött a két közeli, frissen bejelentett rejtekhely. Kászon 2 - Második állomásunk a táborhely volt. Minimum Party művészeti alkotótábor helyére akadtunk.
Kápolna az Úz völgyében 30,57 km-reKápolna az Úz völgyében Régi ígéret - Nagyon rég ígérjük magunknak, hogy eljövünk ide. Kápolna - Végre sikerült nyitva találni a kápolnát. Kápolna - A temetőkertbeli megemlékezésből hazafelé útba ejtettük a kápolnát.
Szent Mihály-templom Lemhény 31,18 km-reA római katolikus vártemplom középkori eredetű, Kézdialmás és Lemhény között a Szent Mihály-hegyen áll - a középkori templom összeomlott és 1510-ben újat kellett építeni helyette. Lépcsőn a holtakhoz - Ha már a doboz vár, nem illik megvárakoztatni, így hát megtaláltam. Vártemplom - Gyönyörű helyen van ez a vártemplom. Csalán gyüjtés.... - Mindent sikerült gyüjtögetni, csalánt is főzeléknek és ládát is az élvezetért. 1777-ben barokk stílusban átépítették, védőfalai 17-dik századiak 2 bástyával és egy kaputoronnyal, amely harangtorony is egyben.
Cecele 48,14 km-reA Cecele (1173 m), a Csíki-havasok déli csúcsa. Hatalmas, füves kupolaként tornyosuló végvára.
Angyaljárás Kézdivásárhelyen 42,43 km-reTisztelt címzett: Hangyalka és Imecs. Szőke nő a saroktujában - Köszönjük Trekkingklub. Jó volna egy állandó rejtés a Józsiás-parkba - Karácsony alkalmával négy kincskeresőnek vitt az angyal ünnepi geodobozt. Célzás - Kedves ünnepi meglepetés volt. Áldott karácsonyt!
Dac-tó Kézdivásárhely 41,01 km-reA Dac-tó Kézdivásárhely keleti határában, Oroszfalutól északra található, a Torja-patak mellett, a Józsa Béla utca északi végénél. A Torja- és a Kászon-patak összefolyásánál elhelyezkedő holtág környékét, a jövőben szabadidőközponttá tervezik átalakítani.
Sólyomkő-tető Gorzafalva 0,72 km-reA Kalaposkő-sziklát keresve, egy adott pillanatban a Sólyomkő tetejére értem. Végre a csúcs - Újabb mászás után túránk legmagasabb pontjára értünk. Bár a kis tetőről nem a legjobb a kilátás, a környéken érdekes sziklaalakzatokat fedezhetünk fel, ezért érdemes ide kikapaszkodni.
Határvadászok keresztje a Bellő-tető alatt 40,4 km-reÚgy tartják, hogy a Kászon-patak völgyében, a Gombás-bérc alatt álló várban lakott Katrosa vezér és Bellő nevű lánya. Szetvagott bunker - Ha a fent emlitett colopos hidtol balra, a domb alatt az aszfalt ut mellett, egy ujabb "cseppkoves bunkermaradvanyrol" lenne szo, azt mar sajnos az ut korszerusitesekor szetvagtak, felet meg eltuntettek. Néhány pontosítás - Az általatok megtalált, a határvadászok emlékére felállított kereszt, ahol a geodobozt is rejtettétek, látszik a főútról is. A pusztában - A parancsnoki bunkertől jöttünk ide, egy fakitermelő gépek által alaposan összetört, sáros úton, melyet az otthagyott ágak miatt ki sem lehet kerülni. Attila halála után a hegyek között oltalmat kereső Tolcson és Buta nevű vitézek beleszerettek Katrosa lányába.
Tömlőhozó-ösvény Csutakos 32,28 km-reA Fehérkői Szent István borvíztől tovább a Tömlőhozó ösvényen a köves úton felkapaszkodtunk a gerincre. A Csíki-havasok gerincére a Tömlőhozó-ösvényen - Miután a Szent István-borvízforrásnál újrarejtettem a felújítás alkalmával eltűnt geodobozt.
Kislépcső-vízesés Kománfalva 26,52 km-reA kománfalvi medence, beleértve a várost is, a Csíki-havasok északkeleti lábánál helyezkedik el. A nehezebb megközelítés - Az erdő mélyében levő vízesést több módon is meg lehet közelíteni. Itt található a Tatros egyik oldalágának, a Szupán-pataknak a völgye.
Négy ház 46,26 km-reEgykori nemesi kúria mellett, melyet most épp felújítanak, Imecsfalva és Zabola között. Akác - Először is nem üregben, hanem kéreg alatt. Verőfényben - Az augusztusi hőségben jól esett a fák árnyékában keresgélni. Fészekalja - Keresés közben majdnem belenyúltunk a frissen kikelt pihe-puha madárfiókák fészkébe. A helyet valamiért Négy háznak hívják errefele.
Szentkatolnai emlékpark és temető 43,61 km-reSzent Katalinnak ajánlották a katolikus templomot Szentkatolnán, előtte emlékpark áll, a falu szellemét dícséri. Kőkereszt - Miután megtaláltam a fából kinőtt keresztet, már nem volt nehéz betájolni a rejteket. Kacsintgatós üzemmódban, háttal a kőkeresztnek - A geodoboz tényleg a temetőben van elrejtve, és nem az emlékparkban. A dobozt sajnos nem találtuk meg - A 6 évvel ezelőtti utolsó bejegyzés óta a terepet alaposan átrendezték, a leírásban említett fábazárt kőkereszt megvan, de a fának már csak a korulbelul méteres tuskója van meg. A rendezett park, az 1848-as forradalom, illetve az első és második világháború hősei előtt is tiszteleg.
Kápolnamező-borvízforrás Lázárfalva 49,74 km-reLázárfalváról a nyírfürdői elágazásnál Kápolnamező felé indultunk, majd a nyaralók után továbbmentünk az erdei úton egy darabig, követve a vörös kereszt jelzést. Eltűnt a régi doboz, éljen az új - A mai nap lázárfalvi rejtekhelyeket kerestem fel. A tető előtt nem sokkal, egy pihenő mellett, vasban rendkívül gazdag, vöröses vizű forrást találtunk.
Nagy Jáfet-ház Kézdivásárhely 42,43 km-reA Nagy Jáfet-ház 1829-ben épült, az Állomás utca 21 szám alatt található. A műemléképületet a református egyháznak adományozták, jelenleg elhanyagolt állapotban van.
Csipkés népi feredő Zabola 44,84 km-reA Csipkés népi feredő Zabolán, a Csipkés tábor mellett található, 2018-ban építették meg. A huszonharmadik Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka alkalmával fürdő medence, fürdőház, lelátó építésére került sor.
Krisztus lábnyoma Avas-tető 29,78 km-reAz Almás rétről az Olvasó pusztán keresztül felmásztunk az Avas-tetőre. Kerozin és Natur Radler - Van egy frissen ledöngölt, kavicsos út, amelyen ki lehet jutni a tetőre. Újrarejtve - A doboz újrarejtve szemléli a kilátást a Nyavalykára, az Olvasó pusztára, a Szent Mihály hegyre, és az Almás várára. Összekevert helynevek - A világhálón Avas-tetőként említett csúcs a térképeken különböző, megtévesztő és összekevert elnevezés alatt jelenik meg. Mostanában keresztet állítottak a tetőn, ahonnan látszik a lemhényi Szent Mihály templom, a Nyavajka, Lemhény és Kézdialmás.
Gyilkoskő 18,78 km-reA Gyilkos-kő a Gyilkos-szorosban, Kovászna és Bákó megye határán található. gyilkosko - Nem tudom, hogy miért gyilkoskő, de gyilkosan szuszogtató és meredek az oda vezető út. Tovább is van - Kiegészítettem a rejtekhely leírását. Tenyleg gyilkosan szuszogtato - Mar reg szandekomban volt e rejtek megkeresese. Itt mészárolták le 1788-ban a törökök a székely helyőrséget.
Katolikus templom Szentkatolna 43,57 km-reA régi templom az 1802 évi földrengéskor összeomlik, helyette 1815-1823 között új templomot építenek. A temetőben - Ez is útba esett. Átpenészesedett geodoboz-tartalom az urna-kővázában - Bár az én szemeim is az urnát keresték, feltettem magamban a kérdést, hogy én hova rejtenék, és akkor egyből kiszúrtam az urna-kővázát. A régi urnavázát nem találtuk - Szép templom és óriási temető. Az épülő templom jótevőjének, Demény Antal pesti egyetemi tanárnak nevét emléktábla örökíti meg.
Velnica-kőbánya vízesései - Baloldali zuhatagok 4,34 km-reLegyező-vízesés, Oldal-vízesés, Emeletes-vízesés, Lépcsős-vízesés, Függőágy-vízesés, Terasz-vízesés, Árkád mögötti-vízesés, Függő kőtömb, Barna-vízesés, Mennyezetes-vízesés.
Csoma-diófák Csomakőrös 54,53 km-re Csomakőrös Kovásznától néhány km-re fekszik, Kőrösi Csoma Sándor, a világhírű utazó szülőfaluja. Megemlékezés Csomáról - Sajnos elég rossz állapotban van a doboz. A diofaknal - Mikes zagoni faival egyetemben kerestem fel Csomakorost is. Emlékfák - A korábbi geodoboz helyét nem tudtuk megnézni, mert a diófák már mind körülkertelt magánterületen vannak.
Óriásfalfestmény Petőfi utca Csíkszereda 63,36 km-re A csíkszeredai Petőfi-utcában található Bandidos étterem Lejtő utca felőli tűzfalán egy látványos Petőfi-falfestés látható. Ez az óriásfalfestmény a 2023-as Csíkszeredai Városnapok keretében megszervezett PetőfiStreetArt Fesztivál alatt készült, emléket állítva a kétszáz éve született Petőfi Sándornak.
Szent László katolikus templom Csíkszépvíz 63,67 km-re Csíkszépvíz római katolikus temploma 1880 és 1892 között épült Kiss Sándor gyergyócsomafalvi építész tervei alapján, Szász István üvegcsűri építész kivitelezésében, neogótikus stílusban. 1897-ben Murányi Kálmán felcsíki főesperes megáldotta.
Hammas-fürdő Zsombor-patak fürdői 52,2 km-re A múlt század közepén a Büdös-hegy délkeleti és délnyugati lejtőjén, közvetlenül a Rövid-sarok vízválasztója alatt fürdőtelepeket létesítenek. Székely barnulás - Milyen jó, bár én vagyok a rejtekgazda, én is kereshettem itt geodobozt, megtalálhattam a ládagazda rejtését. Borvíz - Na, ez is megvan. Csak egy csuprot találtam - Sajnos nem találtuk meg, mindenütt néztük ami esőtől védett lehet, csak egy csupor volt felakasztva egy szögre, továbbiakban nekem elképzelésem sincs hol lehet vagy lehetett a láda mert az is lehet, hogy eltűnt. Az egyszerű kalibák és ideiglenes, lombokkal fedett szállások helyett báró Apor Gábor a torjai határrészen és gróf Mikes Benedek a sepsibükszádi oldalon deszkából és gerendákból épít vendégszállásokat, étkezdét.
Kőrösi Csoma Sándor mellszobra Csomakőrös 54,98 km-re Kőrösi Csoma Sándor mellszobra - Csomakőrös Mellszobor a templom mellett - A nagyon szép, kis református templom és a kultúrotthon közötti térre került Körösi Csoma Sándor mellszobra, Orbán Áron szobrászművész 1972-es alkotása.
Borsáros-láp Csíkszentkirály 59,51 km-re A Borsáros természetvédelmi terület az Olt jobb partján, 651 m tengerszintfeletti magasságban, 1 km-es hosszúságban, 50-200 m szélességben, Csíkszentkirály határában, a Csíkszentsimon felé vezető úttól balra terül el. Rejtés után keresés - Láttuk, hogy van egy új rejtés, nem akartuk kihagyni. Szem elé került - Nem volt szem előtt, de elé került a doboz az Y-ból, magasság-mélység ellenére. Lakat alatt - Sajnos ez a rejtekhely már nem látogatható, mivel a bekerített természetvédelmi területet lakattal lezárták.
Templomdomb Étfalva 65,67 km-re Az étfalvi Templomdombon nemcsak az őstelep védelmére szolgáló nyakárok, hanem a telep oldalán húzódó sáncgyűrűk nyomai is látszanak.
Elek apó feredője 64,9 km-re Elek apó feredője, Benedek Elek egykori borvizes feredőjének helye, a Kis-Köves patak északi mellékágának, a Györgykovács-patak völgyében található. Itt valamikor egy langyos ásványvizes medence volt, amelyben a hagyomány szerint a híres mesemondó megfürdött takarás közben.
Vár útja Csíkajnád 65,29 km-re A Vár útja utcán járt ki a faluból a csorda valamikor a legelőre. Következik a Vár útja kertje kaszáló, majd a Vár útja út, mely a csíkszentmihályi(?
Római-katolikus kápolna Delne 63,87 km-re Delnén, a falu szélén, egy kis kápolna áll, ez ma a falu rendszeresen használt temploma - a XV-dik században épült poligon záródású gótikus szentéllyel, csúcsíves diadalívvel és ablakokkal. Hol vagytok székelyek? - Pontosabban, hol vagytok helyi kincskeresők, rejtők? Ide jutottunk. Nagy volt a forgalom - Epp akkor érkezett egy autóbusz, csodálkozhattak a leszállók, vajon mi okból bámuljuk annyira a keresztet. A falu szélén - A kápolna megvan, de a rejteket sehol sem találtam. A XVIII-XIX-dik század fordulóján bővítik és átalakítják, ablakait lekerekítve.
Varsavész-rétláp Újtusnád 54,52 km-re A Varsavész-rétláp védett terület Újtusnádtól észak-keletre, az Olt földrajzi jobb partján terül el, összesen 30 hektáron. Elmocsarasodás útján létrejött ártéri láp, védett, ritka fajok élőhelye.
Régi székelykapu Csíkszépvíz 63,34 km-re A székely népi építészet különleges emléke az 1799-ben készült csíkszépvízi székelykapu. Hargita megye és talán a világ második legrégebbi, eredeti helyén álló székelykapuja.
Évszázados tölgyfa Csíkszépvíz 63,88 km-re A községközpont felé haladva, a Szépviz-pataka mellett, dr Katona Endre nyugalmazott állatorvos udvarán áll egy évszázados tölgyfa. Koránál fogva sokat tudna mesélni a község életéről.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.