Szentmáté település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Szentmáté. Szentmáté román elnevezése: Matei. Német neve: Mathiasdorf. Egyéb neve: Szászmáté.
Református templom SzentmátéBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Evangélikus templom Aranyosmóric1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Református templom MezőveresegyházaA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
DellőapátiA reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Református templom Kékes1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Református templom Ketel1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Református templom Magyarborzás1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
Református templom Cegőtelke1243-ban jelentkezik az okiratokban egy Chegetelke megnevezés, deGyörffy szerint az oklevél nem hiteles. Ez az oklevél legfeljebb egypusztára érvényes: 1366-ban Zegen, 1407-ben Zegew, 1413-ban Scegew,1428-ban Nagy Chegew, 1429-ben Czagendorf, 1433-ban Czege, 1622-benSzász Zege formában fordul elo a forrásokban.
Református templom Vice1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Kornis-kastély SzentbenedekDéstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Tancs1439-ben az okiratok Tats néven írják. 1454-ben Thanch, 1508-ban Thanchháza, 1587-ben Thancz, 1639-ben Tancs a neve.
Dedrádszéplak1228-ban Sceplak, 1461-ben Zeplak néven jelentkezik a forrásokban. A falu északi végén emelkedő hegy tetején ma is áll a régi templom, amelyet 1890-ben átalakítottak.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utcaHullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.