Felsővenice település (Brassó megye) Központ: Páró. Felsővenice román elnevezése: Venetia de Sus.
Unitárius templom Kilyén 43,39 km-reA templom a XV-dik században gótikus formát kap, szentélye ma is őrzi gótikus jellegzetességeit. Töredékesen megmaradt a szentségfülke is, az 1497-es évi dátumával.
Középkori templom állott ott, ahol ma a falutól északra a Szentegyház oldala nevő helynév őrzi emlékét. Geodoboz a kőkerítésen túl - Székelymuzsnára érkezve, először a református templom torony felőli oldalánál levő udvaron keresztül próbáltam megközelíteni a rejteket. Muzsna - Ramaty állapotban van a templom. Ez jóval a XV-dik század előtti lehetett, mert a mai református templom, melyet később építettek, XV-dik századra utaló korjelző stíluselemeket őriz 39,23 km-re.
Az Ördögpataka a Köszörűpatak egyik, baloldali mellékvize, egy bővizű csermely, mely négy zuhatagot is képez (három nagyobbat). A piros háromszög jelzésű, meredek ösvényen lehet bejárni, mely Brassó Bolgárszeg városrészének délnyugati végéből indul, mielőtt elérnénk a Salamon sziklákhoz. 35,98 km-re.
Kőhalom várától északnyugatra, 1 km távolságra, a Sövénység-patak földrajzi bal partján, a DN13-as nemzeti úttól alig száz méterre, egy látványos sziklafalat találunk. Dombhát - Mindig azt hittem, hogy ez lösszfal. A Sárga-tető (Gelberreeg) déli oldalában levő sziklafal mintegy száz méter hosszú, és kelet-nyugat irányban nyúlik el. 20,77 km-re.
Írott-kő 46,69 km-reA Nagy-kő-havas hegységben két fő rétegben áll a kréta-konglomérát, s e közé ékelődve találunk egy több száz méter vastagságú mészkő réteget, mely a tetőgerinc alatt vonul végig és az Írott-kőnél bukkan elő. Egy masik Nagy-Ko farka - Mar van egy lada leteve (kb egy eve), "a masik" Nagy-Ko farkanal egy szikla kozeleben. A természet csipkéje - A kövek írásos részét alolról lehet megcsodálni, tehát a Nagykőhavas csúcs fele vezető ösvényen mielőtt kiérnénk platóra, balra kell térni. Szikla tetején - Megtaláltam a dobozt.
Apáca egy barcasági magyar falu, lakói lutheránusok. Szimpatikus templom - Érdemes meglátogatni, egy szimpatikus kicsi templom, s még nyitva is volt. Itt született Apáczai Csere János 1625-ben. 24,64 km-re.
Thermopüla-átjáró Királykő-hegység 35,26 km-reA Thermopüla-átjáró a Királykő-hegységben, a Középöv ösvényén található. A Plaiul Foii menedékháztól indulva, a Hidak-völgye az egyik legrövidebb út, amely az említett sziklanyeregre kiérve, kivezet a hegység derekánál, északkelet-délnyugat irányban húzódó, jelzetlen ösvényre.
A Zart-tisztas a Kiralyko-hegysegben talalhato, 1800-1990 m-es magassagban, a Kozepov kozvetlen szomszedsagaban. Kelet es eszak felol oriasi sziklafalak hatarozzak meg, mig nyugatrol a Landzsa-szakadekvolgy (Padina Lancii) es delrol meg a Nagy-kofolyas (Grohotisul Mare vagy Horja Mare). 38,6 km-re.
Mikóújfalu fő forrása a Bedő-borvíz, egyben a környék legismertebb forrása. Függőhíd - Szerintem, ez Kovászna megye egyik legjobb borvize. Egy forgalmas borviz - Altalaban Malnasfurdorol szoktuk hozni a borvizet, de most a Bedo-borvizre is sor kerult. Előkerült - Előkerült a doboz, majd megkóstoltuk a borvizet is. Az öregek szerint mára már gyengült a borvíz ereje, pezsgése enyhült, de még mindig finom íze van. 49,86 km-re.
A Zárt tisztás forrása, annak észak felé lejtő oldalán található, kőbaba jelzi a helyét. Vize csorgóval és lappantyúval ellátott fémskatulyába van foglalva, valaki egy fémcsuprot hagyott mellette. 38,55 km-re.
A Kankóskert Erdőfüle észak-keleti dombján, a Fok-tető alatt található. Esőben - Erdőfülét elhagyva, jobbbra a sárga keresztjelzésen közelítve jól el lehet érni ezt a helyet. Fülest kaptunk - Fülest kaptunk hogy már nyílnak a nárciszok. Nárcisz - A Kankós kertet magtaláltam, viszont a dobozt nem sikerült. Megközelíthető a Fosztó utcából. 45,16 km-re.
1335-ben plébániatemploma van - temploma után, melynek Szent Márton lehetett a védőszentje, Szentmárton volt a neve. Templomának eredete egy századdal korábbra, a XIII-dik századra tehető, mert eredetileg háromhajós bazilika volt. 44,34 km-re.
Szászfehéregyházától nyugatra, a Tiltott-erdő (Verbotener Busch) északkeleti szélén több 4-5 méternél nagyobb kerületű tölgyfa található. 25,86 km-re.
1280-ban Dilia, 1323-ban Dálya, 1353-ban Daly maior, 1488-ban Dallendorf, 1523-ban Dellendorf néven fordul elő az oklevelekben. 41,39 km-re.
A Kárpátok Öregje egy 900 éves kocsányos tölgy, a Quercus Robur fafajta egyedi példánya. Törzsének kerülete 9,3 m, átmérője 2,93 m, amit a föld felett 1,3 méter magasságban mértek. 24,84 km-re.
Miután elhagyjuk az Ilona völgyét Homoródfürdő felől Szentmárton fele jövet, két falu esik utunkba. Őszi séta I - Gyönyörűszép őszi idő volt. Kincskereső kutak - Abásfalva határában állítólag 9 m, 15 m, illetve 16 m mélységű kincskereső kutak vannak. Homoródkeményfalva és Abásfalva, két, a múltból itt felejtett kis falu. 45,64 km-re.
Török mecset A természet oltárköve - Az Omul-csúcsról ereszkedtünk le, és mielőtt "hazafele" vettük volna az irányt, felkerestük a Török mecsetet. Müzein - Tényleg egy egészen más sziklatömb mint a Bucsecsben megszokottak. 49,49 km-re.
A Kis-Homoród völgyében fekvő Lövétén, a község központjában, az úgynevezett középszegi malom háta mögött. Még egyszer arra jártam - Hátha megtalálom a dobozt. A navigáció is besegít - "A célpont a baloldalon található" hallatszott. A cserepek még ott vannak, de a geodoboz már nincs - Az elmúlt években több alkalommal is kerestem már az itt elrejtett geodobozt. A parókia kertjének előterében impozáns méretű háborús emlékmű áll. 49,95 km-re.
Gőzmozdony Sepsiszentgyörgy 43,95 km-reA vadi új vasútállomás előtt vesztegel vakvágányon egy régi és érdekes korabeli igazi gőzmozdony. Egy meglepően jó rejtés - Bevallom, picit tartottam ettől a rejtéstől. Megy a gőzös - Eső után, vizes volt minden, de a geodoboz jól elrejtve, szárazon maradt. Soros mozdony es nem Berci - Kersd elol, ahova befersz. Ha már Marosvásárhelynek van gőzmozdonya, Sepsiszentgyörgynek is miért ne lenne?
Erked 37,75 km-reA XIII-dik században épül román kori háromhajós bazilikatemploma, a XV-dik században erődtemplommá építik át. Ekkor a főhajót és a szentélyt magasítják, a hajó fölé védőemeletet húznak, és a többszög három oldalával záródó szentély fölé is.
A tudás kútja Székelyudvarhely 49,62 km-reA Modern Üzleti Tudományok Főiskolája fennállásának tizedik évfordulóján rendezett emlékünnepség keretében leplezték le a Kubanek László képzőművész által tervezett emlékművet.
Tetves-kút 38,53 km-reEz nem más, mint egy omladozó kővályú egy forrás közelében, az erdő sűrűjében megbújva, amelyet a helybeliek nem tudni, hogy miert is, Tetves-kútként ismernek. Esti séta - Egy kis esti séta a Tetves-kúthoz. Könnyed séta - A kék pontot jártam végig, és utamba esett, kellemes kis séta volt. Árapataki helynév - Pesty Frigyes helyneveit tanulmányozva, kiderül, hogy Árapatak község közelében, a Határon van egy kútforrás, a Tetves kút. Megközelíthetjük a kék pont mentén, vagy a Sugás fürdői útról is.
Kolcza-gödör - Sepsiszentgyörgy Kicsit odébb - Az árok a dombtetőn található. Régi emlékek - Végre ez is megvan, a szemközti tömbzázban lakom, nekünk itt volt a játszótér a 80-as 90-es években. Téli szánkózás - Gyerekkoromban a Kolcza gödör egyik kedvenc helyünk volt. 40,26 km-re.
Sepsiszentgyörgy 1948 előtt két jelentős könyvgyűjteménnyel büszkélkedhetett. Esti séta - Még a nyáron próbáltam megtalálni ezt a dobozt, de sajnos ültek a közeli padon és nem volt türelmem várni amíg elmennek. Egész kicsi - Elég sokan sétálgattak a környéken. Adatbázis-karbantartás - Furcsa volt, hogy a cinegék egy egész kicsi geodobozt találtak meg, habár a rejtehely képtárába feltöltött kép alapján a geodoboz nem pici. A Székely Nemzeti Múzeum könyvtára (100000 kötet) és a Székely Mikó Kollégium könyvtára (30000 kötet) gyűjteményével. 42,02 km-re.
Vörösöv Királykő-hegység 38,87 km-reA Középöv déli gerinc alatti szakasza, a Nagy-kőfolyástól kezdődően, a Vörösöv vagy Vörös-orom nevet viseli. A jelzetlen ösvény a Központi Fal tövéből indul, vörös színű törmeléken felfelé, innen a helynév is.
Vadon Látogatóközpont Sugásfürdő 36,16 km-reA Vadon Egyesület sugásfürdői látogatóközpontja természetismeretre oktatja a gyerekeket, játékosan és látványosan. Játékos táblák és háromdimenzós szemléltető eszközök által az erdei és vízi élőhelyek élőlényeiről, növényeiről és állatairól lehet interaktív módon tanulni.
Székelyek Nagy Kincskeresése - 10-dik stáció - Szentivánlaborfalva - Szentiványi sírkápolna Sírhely - Nem találtam meg. III. Állomás - A szomszéd udvarról igen furcsán néztek ránk. Kutyák társaságában - Keresés közben a szomszéd kutyák is odakerültek, kicsik, nem veszélyesek, csupán ugatósak, végül engedték megsimogatni is magukat. 48,83 km-re.
A Szentegyházi Pisztrángos Szentegyházasfalutól keletre, a Virágosvész nyugati oldalában található. Megközelíthető Szentegyházafaluból, a Sportolók utcájából indulva, kelet felé tartva. 59,39 km-re.
Tibód tölgyfája 54,6 km-re A Székelyuvarhelyhez tartozó Kadicsfalván keresztül, a városközponttól 6 km-re, a Bosnyák-pataknak a Rez-patakkal való egyesülésénél fekszik Tibód. Lakói katolikusok, templomuk nincs, Székelyszenttamásra járnak templomba.
A Szentlélek tiszteletére szentelt, segesvári Leprások temploma a XV-dik században épült, és ma is áll. 1575-ben Leprosorium néven ismerték, a külső falán helyezték el a Pesthanzel nevű, külső szószéket. 53,66 km-re.
Zsögödfürdő, a Borszékkal egyidős fürdőtelep, Csíkszereda déli kijáratánál, az Olt jobb partján található. Legyen egy ilyen rejtés is - Én már többször is ellenőriztem a rejtést, és a geodoboz mindig a helyén volt. Végre megvan - Sokadjára keresem. Ládaellenőrzés - Ma este kibicikliztem Zsögödfürdőre, a borvízforráshoz. 17 kádas meleg fürdője 1957-ben épült, azóta többször felújították. 68,35 km-re.
A Borsáros természetvédelmi terület az Olt jobb partján, 651 m tengerszintfeletti magasságban, 1 km-es hosszúságban, 50-200 m szélességben, Csíkszentkirály határában, a Csíkszentsimon felé vezető úttól balra terül el. Rejtés után keresés - Láttuk, hogy van egy új rejtés, nem akartuk kihagyni. Szem elé került - Nem volt szem előtt, de elé került a doboz az Y-ból, magasság-mélység ellenére. Lakat alatt - Sajnos ez a rejtekhely már nem látogatható, mivel a bekerített természetvédelmi területet lakattal lezárták. 68,19 km-re.
Csíkszentsimonban, az Endes József általános iskola előtt, a DJ123A jelzésű megyei út mellett, egy édesvízű kút található. A helybeliek nemes egyszerűséggel Központi víznek nevezik, szívesen hordják. 66,18 km-re.
Csíkszentimrén a romos állapotban lévő Henter-kúria előtti évszázados akácfák és vadgesztenyefák mesélhetnének a Henter családról és a település eseményeiről. A geodoboz eltűnt, a felújítással nem nagyon haladnak - A bejárati kapu előtti utcában parkoltunk. Romokban - Borvízért voltam Csatószegen, s gondoltam, ha már arrajárok eljövök Szentimrére is, rejtekhelyeket keresni. A kúriát Henter bárók építtették. 67,18 km-re.
Szörcse 64,99 km-re Lakói a középkorban tiszta katolikusok, a reformáció után pedig reformátusok, a XVIII-dik században református anyaegyház, és azóta is csak református egyháza van, templommal.
Nem csak egy kiképzőtábor kapott helyet a második világháborúban Szentegyházán, hanem a Szentegyházi Önálló Harckocsiakadály is. A magyar hadvezetés 1944-re egy összefüggő erődrendszert épített ki az ország keleti határán, Székelyföldön is, a fontosabb szorosok szűkületeibe, ezt nevezték Árpád-vonalnak. 57,51 km-re.
A Vajas borvízforrás a Lobogó vendéglő és panzió épületének háta mögött található, egy betonból és kockakövekből kiépített gödörben. 57,47 km-re.
A Küküllőközi dombvidék területén, a Magyarós-patak mentén fekszik Küküllőmagyarós helység - középkori templomáról nem rendelkezünk okleveles említéssel. A korábbi templomból származik a torony - ezt a templomot a 16-dik században átépítették. 66,86 km-re.
Csíkszentkirály déli kijáratánál, mielőtt elérnénk a temetőhöz, az út túlsó felén, a mezőgazdasági gépeket forgalmazó Agromek vállalat kerítésénél, egy régi szekeret láthatunk. Érdekes lenne ismerni a szekér történetét. 67,88 km-re.
Korond és Firtosváralja között, a Kalonda folytatását képező fennsík nyugati, sajátságosan feltarajosodó részén, meredek sziklafalakkal rendelkező Firtos-hegyen épült Firtos-vára. Mélyre besűlyedt geodoboz - Sikeresen megtaláltuk a dobozt, de nagyon mélyen volt a tuskóban. Legendák nyomán - Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam - Még a helyet sem sajnos. A várat övező bükkfák régi történetekről mesélhetnének. 66,17 km-re.
A Csomád-Büdös-hegység legismertebb mésztufa lerakodásai a Csomád déli lejtőin, Rakottyás-patak, Bugyogó-borvíz és Tó-patak völgyében alakultak ki, ahol kis szurdokvölgyek képződtek. 56 km-re.
A Benes rétláp területét borvízforrások táplálják, több helyen okkerlerakódások figyelhetők meg. Láp - A geodobozkát könnyen megtaláltuk. Fűzfa - A térkép alapján hamar kisakkoztam a rejtekfűzet. Egyre jobban beszorulva - Nem a legjobb időpontot választottam egy rétláp meglátogatására, elég hideg is volt, így csak gyorsan a geodobozt kerestem meg. A láp az Olt bal oldali árterületén húzódik, mintegy 644 m magasságban. 64,15 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.