Konca település (Fehér megye) Központ: Spring. Konca román elnevezése: Cunta. Német neve: Zeckesdorf. Egyéb neve: Szászszékes.
A volt Bádogosok tornya, a szebeni harmadik védőfal övezetnek része, a 16-dik században épült. Többször is a Bádogosok tornyánál - Első alkalommal hosszú időn keresztül, sikertelenül kerestem ezt a geodobozt. Probálkoztam - Elég nagy volt a forgalom arrafele, probáltam kieszelni, de mivel nem volt tul sok segitségem nem tudtam rájönni. Vörös szőnyeg - Valami előadásra készülődhettek a szomszéd színházban. A tornyot a színház előtti falszakasszal együtt 1877-ban lebontották. 36,4 km-re.
A Csindrel-hegység (Szebeni havasok) egy hegycsoport, a Déli-Kárpátokban, a Páring-hegység csoportjának észak-keleti részén. Nyaron jártunk a Csindrel hegysegben - Mivel a láda akkor még nem volt ott, a találat kimaradt. Egy hosszú túra után - Meglett egy hosszú túra (Paltinis - Poiana Gaujoara - Batrina - Rozdesti - Niculesti - Canaia - Cindrel + a két Iezer tó --> vissza) után ez a doboz is. Jo kis teljesitmenytura volt - Sotetben erkeztunk a csucsra, sajnos a felhos ido miatt nagyon gyenge kilatas volt. Déli határán a Lotru-hegység, nyugati határán aSurján-hegység található. 39,03 km-re.

A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében. 39,57 km-re.

A 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek. 6,31 km-re.

A Csáklyakő mögött eredő Csáklya pataka mentén két hasadék is képződött, amelyek közül a leglátványosabb a Csáklya-hasadék. Több mint tíz éve a helyén - Az elmúlt hétvégén a Torockói-hegységben túráztam, többek között a Csáklya-szorosban is. Eljött az ideje - Amig rászántam magam, hogy bejelentsem a doboz megtalálását eltelt majdnem egy év. A patak itt valósággal kettéfűrészelte az olisztolitot és egy alig 1-2 m széles hasadékot hozott létre, lépcsőzetes vizesésekkel. 38,37 km-re.

Nagybaromlak 5 km-re fekszik Kiskapustól, 14-dik században épült, faerkélyes, román stílusú toronnyal ellátott erődtemploma van. Nem sikerült bejutnom - Bár többször is próbálkoztam (a rejtés napján) és a közeli polgármesteri hivatalban biztosítottak, hogy hamarosan jön valaki, két óra várakozás után is, a templom zárva maradt számomra. Megvan - Sajnos nem sikerült bejutni a falon belülre. Még egy nagybaromlaki geodoboz - Megtaláltam Nagybaromlakon a geoládát az út másik felén (szemben a templommal). Értékei a rácsos ajtó, a szines faoltár és a szép csillagboltozat. 46,32 km-re.
Hunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator. 31,7 km-re.

A Glodi-szoros Glod és Erdőfalva között található. Sajnos, nagyon szemetes a szoros, sok szemetet hord le a patak áradáskor. 45,94 km-re.

Kisdisznódi mészkövek Megtaláltam - Megtaláltam a dobozt. Megtaláltuk - Megtaláltuk. Béka - Látszott, hogy jó idő volt. 38,3 km-re.
Egy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején, egyhajósnak épült. 42,21 km-re.

A Fiatalerdő (Dumbrava Sibiului, Junge Wald) Nagyszeben város közigazgatási területén található, a park régóta a helyiek kedvenc sétálóhelye. Nagyszebeni Fiatalerdő éjjel - Útban Paltinis fele, éjjel, nem hagyhattam ki ezt a rejtekhelyet. Múzeum - Elég későre érkeztünk meg a helyszinre, és már nem volt sok idő az éjszakai szaladó verseny elött. Uj rejtek - Mivel a máramarosi emlékműnél levő geodoboz eltűnt, egy újat helyeztem egy kicsit távolabb. 36,01 km-re.

Gyulafehérvártól 30 km-re északra a Maros jobb partján fekszik, legmagasabb pontja az Őrhegy, 367 m. Bethlen Gábor - A dobozt nem találtam meg, pedig ahogy saccolom a vár bejárata után van, az oláh vérengzés emlékmű felé. A mágnes működik - A hideg és szél ellenére megnéztük a várat. Most látom - Most látom, sokan megtalálták már, beírás viszont nem volt, gondolom ki lett cserélve a noteszke. A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél, helyén egykor római castrum állott. 42,83 km-re.

Tótfalud dél-nyugati részén indul az a földút, melyen dél, dél-nyugati irányba haladva, megkerüljük a várhegyet. Felérve a legelő gerincére, az út tovább halad az erdőben, de már dél-keleti irányban. 27,59 km-re.

Felsőgáldról Havasgáld felé menet a 107K jelzésű megyei út áthalad a a Gáldi-szoroson is. A szoros egy adott szakaszon annyira szűk, hogy csak az út egyik sávjának marad hely a patak mellett. 37,57 km-re.

Gyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók. 36,65 km-re.

Borosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől. 34 km-re.

A Havasgáldi-szoros sziklakapujának, valamint sziklakürtőjének megközelítésére alkalmas, többnyire kőgörgetegen kapaszkodó, jelzetlen ösvény felett egy érdekes sziklaalakzat található. A mészkő vonzásában - Mindamellett, hogy az út jeges volt, mi a nap simogató sugaraiban kezdtük el a kapaszkodást a Havasgáldi szoros meredek oldalában, az ismeretlen felé. Nehéz volt, pedig könnyen is mehetett volna - A játékvezető által rejtett dobozok újra ide csábítottak. 42,53 km-re.

A Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz. 42,6 km-re.
Az egykori gróf Kún Kocsárd tulajdonát képező Kőalja nevű szőlőhegyen levő mésztufában több barlang, illetve fülke van (volt). Az egyiket a gróf 1876-ban sírbolttá alakítatta át. 41,58 km-re.

A sálfalvi szakadék 15 hektáron védett terület, Sálfalva községtől 1 km-re található. Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül. Hossza 5-600 m, oldalfalainak magassága 6-25 m. 49,28 km-re.

Vúrpodnak 1332-ben plébániatemploma van. Vurpód - Megtaláltam a dobozkát a háromszögben. Nincs már dobozka - Templomkertbe a bejutás kis kerítésmászással. A templom maga régebbi, mint az első okleveles adat: 1230-ban építik román kori stílusban. 48,43 km-re.

Szenterzsébet (románul Gusteriţa, németül Hammersdorf) régebb önálló szász falu volt, 1950 óta Nagyszebenhez tartozik. Artmania előtt Falkenhayn - Az Artmania rockfesztivál ürügyén érkeztem Nagyszebenbe, este 6 órakor. Új doboz - Mivel a geodoboz eltünt, újat kellett tenni egy kicsivel közelebb a toronyhoz. Új geoláda - Mivel a régi ládát betemette a föld, új ládát helyeztem el, kicsivel távolabb. A település a város északkeleti részén található, a Szeben (Cibin) folyón túl. 38,8 km-re.

A Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható. 12,23 km-re.

Szebenkákova (1964-ig Cacova Sibiului majd Fantanele, németül Krebsbach) Nagyszebentől 20km-re nyugatra található. Több lehetséges rejtek közül az utolsóban - Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre. 24,36 km-re.

Nagyszeben főterének északi oldalán áll a Szentháromság Római Katolikus Templom. Harangoznak délre - Bár péntek s tizenhárom, mégis szerencsés napunk volt, és a doboz hamar előkerült, pedig fekete macska sem volt a környéken. Nagy tömeg - Pont ez a doboz került elő, amire egyáltalán nem számitottam, figyelembe véve az időpontot, a helyet magát és még ráadásul a középkori fesztivál is zajlott. Főtér - A templom most is lenyűgöző, főleg a belső díszítése. 36,1 km-re.
A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt. 46,62 km-re.

Kisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll. 48,23 km-re.

A forrás a Transznyugati úton, a Piliskő (Plesa Remetiului, Plesii) csúcsa alatt és attól keletre található, Kotoresty (Cotorasti) falu területén. Az úttól néhány méterre eredő forrás vizét kővályúba vezették, az út mellé. 46,87 km-re.

A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe. 38,46 km-re.
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben. 35,73 km-re.
A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek. 12,42 km-re.

A Felsőenyed - Bucsum közötti 107I jelzésű megyei út áthalad a Torockói-hegységen nagyjából kelet-nyugat irányban, helyenként kb 1000 méteres magasságban. Nyuszika - Remek a panoráma, az út frissen kövezve. Húsvét nyuszika nélkül - Húsvét előtti csütörtökön, nagycsütörtökön indultam meg végigjárni a Transznyugati utat, Nagyenyedtől Abrudbányáig utazva. 45,91 km-re.

Az Erdélyi Érchegység déli részén, Feredőgyógy településen olyan szénsavas források törnek a felszínre, amelyek környezetükben jelentős mennyiségű mészanyagot halmoztak fel. Fürdő télen - Már az ókorban felismerték a termálvíz gyógyító hatását, ezért a rómaiak komoly fürdőt alakítottak ki a mészkőtufában. Kihasználva a természetes úton létrejött forráskrátert, a langyos források feltöréseinél, a mésztufában, a rómaiak fürdőmedencét alakítottak ki. 43,38 km-re.

Az Oncesti csúcs a Szebeni havasok (Cindrel) hason nevű hegyének, 1720 m magas csúcsa. Oncesti-, Batrana- és Rozdesti csúcsok - Elindultam a csúcs fele, temészetesen libegővel. 35,89 km-re.

A Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat. 42,61 km-re.

A Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő. 45,11 km-re.

A szászvárosi zsinagóga a XVIII-dik századból származik, szakrális épitmény. Zsidók - A zsinagóga az megtaláltatott. 41,89 km-re.

Kereszténysziget jellegzetes szász falu, Nagyszebentől 9 km-re fekszik és egy 16-dik században épített, gótikus erődtemplommal büszkélkedik. Másik rejtek, másik geodoboz - Az én rejtésemnek paulms nem eredeti rejtője. Köszönöm válaszodat - De nem a saját kútfőmből merítettem amit az elején írtam. Mostanában püspök, nem nagyfőnök - A ládaoldalakat nem írom, hanem szerkesztem. 28,32 km-re.

20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható. 41,74 km-re.

A XVIII-dik században templomát lebontják, helyén 1793 és 1818 között új templomot építenek. Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 43,58 km-re.

Az első Szeben vidéki települések közé tartozik, s így legkésőbb a XIII-dik század elején temploma is van. Megvan a dobozka elrejtve a fában - Kár hogy nem sikerült bejutni a falon belülre. Csak kintről nézelődtünk - Vurpód és Veresmart felől visszaúton próbálkoztunk a templomlátogatással. A templom is korábbi korra utal, mivel román kori és román stílusjegyeit meg is őrizte. 44,96 km-re.
Az 1979-ben épített Rosen Garten menedékhely közelében levő erdő. Rossz állapotban - Megtaláltam a dobozt, nedves füzettel. 40,66 km-re.

A Szent János (Johannis) templom a nagyszebeni Mitropoliei utcában áll. Szeben 2 - Bevallom nem nagyon szeretem az ilyen bújócskázós helyeket, de az esős időnek köszönhetően, nem jártak sokan az udvaron. Rosszkor - Épp a kórus tagjai gyülekezhettek vagy valami esemény zajlott. Saint Johann - Érdemes körülnézni odabent a könyves üzletben is. Az eredeti (18811-1883) evangélikus (luteránus) templomot az összeomlás veszélye miatt lebontották, helyére épült a mostani evangélikus templom 1912-ben. 35,87 km-re.

A várat a Códhoz tartozó Tocile településrészrőlközelítettük meg a Tocile Mare patakot követő erdőgazdasági úton, majd az erdőben a völgyből kimásztunk a gerincre (nem könnyű). Visszafelé több ösvényt is találtunk a településrész irányába, ezeken a gerincet követve lehet várhoz feljutni. 43,04 km-re.

Vörös-szakadék - Szászsebes 12,24 km-re

Kecskekő - Királypataka (Craiva), Torockói-hegység 36,65 km-re
Vöröstorony - Bojca Egymás mellett - Megkerestem a Vöröstorony mellett levö temetöben a radupuscarciuc által (aug. Elföldelve - A hely átalakult. Szemetes a környék - Nagy a forgalom a toronynál, de ennél nagyobb a szemét körülötte. 53,23 km-re.
Temploma a XIV-dik század elején épült, egyhajós torony nélküli gótikus templom. A szélesebb hajóhoz az apszis szentélynégyszöggel kapcsolódik, s a többszög három oldalával záródik. 56,61 km-re.

Gemanarea-nyereg, magyarul kiejtve Dzsemönárea. A Sztojnica- és a Gemanarea-csúcsok között található, az előbbitől délre. 65,28 km-re.

Orbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett. 66,58 km-re.

A Carja-tó a hasonló nevű, 2405 m-es csúcstól keletre található, 2118 m magasságban. A hangulatos tónak fél hektárnyi víztükre van. 64,17 km-re.
Az ősök trónja - Hátszeg 67,66 km-re.
A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található. 67,99 km-re.

A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre. 54,68 km-re.
Szuru-nyereg, románul Saua Suru. 67,06 km-re.
Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett. 62,4 km-re.

A XVIII-dik században Abrudbányának három egyházközsége van: római katolikus, református és unitárius. 63,97 km-re.
A Zöld domb panzió egyedi hely, az erdő közepén található. 66,33 km-re.
Holló-nyereg, románul Saua Corbului. 61,84 km-re.
A domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le. 53,28 km-re.
A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én. 68,06 km-re.
Sztárok farmja 2018, Felsőporumbák 64,73 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.