Középorbó település (Fehér megye) Központ: Nagyenyed. Középorbó román elnevezése: Garbovita.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Középorbó (Fehér megye) és környéke turisztikai látnivalói

Piaci nagytemplom Piaci nagytemplom Torda 34,35 km-re
A tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Piliskő-forrás Piliskő-forrás Kotoresty 9,7 km-re
A forrás a Transznyugati úton, a Piliskő (Plesa Remetiului, Plesii) csúcsa alatt és attól keletre található, Kotoresty (Cotorasti) falu területén. Az úttól néhány méterre eredő forrás vizét kővályúba vezették, az út mellé.
Kőközi-szoros Kőközi-szoros 11,49 km-re
Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 43,8 km-re
A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Máda barlangvár Máda barlangvár 49,95 km-re
A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Mária Levendula Dicsőszentmárton 49,07 km-re
2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21. Ingyen fotók és ingyenes belépés.
Református templom Magyarsülye 35,98 km-re
Református templom - Magyarsülye
Őrhegy kilátópont Nagyenyed 6,59 km-re
Az Őrhegy kilátópont a nagyenyedi városi park (Kápolnadomb) és a református temető között található. Megközelíthető egy szűk ösvényen, mely a Diákemlékmű közeléből indul, a Dózsa György utcából.
Református templom Újtorda Református templom Újtorda 34,59 km-re
Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Diód vára 6,42 km-re
Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Fatemplom Gyonkány 24,82 km-re
A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Tordai Sósfürdő Tordai Sósfürdő, Római-tó
Székelykocsárd 26,16 km-re
Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Két piramis Két piramis Vledesty 6,27 km-re
A Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
Panoráma-kő Panoráma-kő 18,7 km-re
A Thoroczkay vártól a kék kereszt, majd a piros sáv jelzésen másztunk ki az Ordaskő alá.
Református temető Református temető Marosbogát 41,36 km-re
A marosbogáti temető közepén van néhány kovácsoltvas kerítéssel körbevett, gyomnövényekkel benőtt, gondozatlan sírkert, néhai grófok sírhelye. Egyetlen bekerített sírkert van jobb állapotban, itt van az Ecken nemesi család sírköve, valamint a Tradíció síremlék.
Régi Aranyos-fahíd A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Református templom Aranyospolyán 34,18 km-re
Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Magyarpeterd Magyarpeterd 33,09 km-re
A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Ótemető Székelykocsárd 26,02 km-re
Székelykocsárd első írásos említése az 1291 március 12-én III Endre király által kiadott kiváltságlevélben történt, ahol a 29 aranyosszéki székely település között szerepel terra Kichard néven. FTF - Elsök voltunk, akik magtalaltak ;-) De nem volt olyan nehez. 1332-ben már plébániatemploma volt a mai Ótemető helyén, tehát a vidéken jelentős helységnek számíthatott.
Szolcsvai víznyelő Szolcsvai víznyelő 17,18 km-re
Ponor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Vaskereszt A Tordai-hasadék bal oldalán, a Szind-tető szélén, egy 1939-ben emelt vaskereszt található. Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz. Rajta két vastábla, melyen a keresztet felállító személyek neve olvasható, illetve a következő felirat román nyelven: Azoknak, akik értik a hegyet.
Angyal-tó Angyal-tó Verespatak 38,54 km-re
Anghel (Angyal)-tó - Verespatak
Tordai sóbánya A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Torockószentgyörgy A torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Keskeny nyomtávú szerelvény Keskeny nyomtávú szerelvény Aranyos völgye 44,3 km-re
A Fehér megyei Boncesti településen, az abrudbányai eltérőnél, egy otthagyott keskeny nyomtávú szerelvény áll.
Unitárius templom Szind 33,71 km-re
Temploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Ótordai kastélytemplom Ótordai kastélytemplom Torda 34,03 km-re
A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Szabaderdő Szabaderdő Remete 11,08 km-re
Szabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása.
Dörgös híd Kutyfalva 45,12 km-re
A Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Kemény-Bánffy kastély Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend 31,98 km-re
A Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében. A jelenleg tető nélküli kastélyrom kocsival is megközelíthető, a főútról leágazó talajúton.
Református templom Református templom Aranyosgerend 31,74 km-re
Aranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom. Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Szív-tisztás Szív-tisztás Borosbocsárd 14,31 km-re
A Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Remetei-sziklaszoros A Remetei-sziklaszoros a Torockói-hegység egyik legszebb, bár zord, nehezen megközelíthető sziklaszorosa. Kellemes vizestúra - Gyönyörű időben, nyolc fős csapatban indultunk a Remetei-sziklaszorosba vizes túrára. Szoros - Gyönyörű a szoros. Kapu - Sokan élvezték a szoros hűvösségét. A 2 km hosszú szoros 300 hektáron összetett jellegű természetvédelmi rezervátum, sziklafalainak magassága 150-200 méter.
Remetei panoráma Remetei panoráma Torockói-hegység 10,12 km-re
A Felsőenyed - Bucsum közötti 107I jelzésű megyei út áthalad a Torockói-hegységen nagyjából kelet-nyugat irányban, helyenként kb 1000 méteres magasságban. Nyuszika - Remek a panoráma, az út frissen kövezve. Húsvét nyuszika nélkül - Húsvét előtti csütörtökön, nagycsütörtökön indultam meg végigjárni a Transznyugati utat, Nagyenyedtől Abrudbányáig utazva.
Rálátás a Kopasz-Detunátára Rálátás a Kopasz-Detunátára 34,29 km-re
Rejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.
Református templom Tövis 8,79 km-re
A középkori plébániatemplomot a román korban építették, legkésőbb a XIII-dik században, a fenti adat szerint 1293 előtt, amikor már oklevélben szerepel. Tövis - A tövisi református teplomba nem jutottam be. Tekintélyes egyházközség lehetett, amely otthont tartott fenn a leprások részére.
[ Fel ↑ ]
Ticuiata-szikla - Torockói-hegység
Ticuiata-szikla - Torockói-hegység 7,59 km-re
Csáklya-hasadék, Római fürdő - Torockói-hegység
Csáklya-hasadék, Római fürdő - Torockói-hegység 7,77 km-re
Hazugok Hídja Románia első vashídja, amelyet 1859-ben állítottak fel, és amely biztosította a bejutást az Alsóvárosból a várba. Jó hely - Nehezen találtam meg a dobozkát GPS nélkül. Otletes rejtek - Nagyon tetszett. Hid - Érdekes, hogy mekkora a szintkülönbség a városban, ezt a hídról lehet jól észlelni.
Alvinczi–Rhédey–Mikó-ház Alvinczi–Rhédey–Mikó-ház Kolozsvár 54,38 km-re Alvinczi-Rhédey-Mikó-ház - Deák Ferenc utca 11.
Várkastély Várkastély Gyalu 56,4 km-re 1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Fazekasok tornya A nagyszebeni Vár utca menti várfal megőrizte 15-dik századi arculatát, amikor téglából építették újra és úttal látták el az őrszemek számára. Megvan - Nagyon jo rejtek. Nincs már geodoboz! - Sajnos a Fazekasok-tornya melleti várfalból is eltünt a geodoboz. Nem korondiak - A tornyok, mármint kettő, teljesen fel van újítva. A Vár utca monotóniáját megtöri a három őrtorony, amelyek a harmadik várgyűrűhöz tartoztak.
Kálvária-templom Kolozsvár 53,67 km-re A kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
Bethlen-Bánffy-ház Bethlen-Bánffy-ház Kolozsvár 54,26 km-re Kolozsvár belvárosában, a Király utca 16 szám alatt álló, barokk műemlék lakóház.
Teleki-Béldi-palota Teleki-Béldi-palota Kolozsvár 54,27 km-re Teleki-Béldi-palota - Király utca 22 szám, Kolozsvár. XVI-XIX-dik században épült lakóépület.
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 67,87 km-re Nagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Redut Redut Kolozsvár 54,35 km-re Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Thorotzkay-ház Thorotzkay-ház Kolozsvár 54,45 km-re Thorotzkay-ház - Deák Ferenc utca 51.
EMKE-palota EMKE-palota Kolozsvár 54,67 km-re EMKE-palota, CFR tartományi igazgatóság - Bocskai (Avram Iancu)-tér 16.
Erődtemplom Erődtemplom Kereszténysziget 62,81 km-re Kereszténysziget jellegzetes szász falu, Nagyszebentől 9 km-re fekszik és egy 16-dik században épített, gótikus erődtemplommal büszkélkedik. Másik rejtek, másik geodoboz - Az én rejtésemnek paulms nem eredeti rejtője. Köszönöm válaszodat - De nem a saját kútfőmből merítettem amit az elején írtam. Mostanában püspök, nem nagyfőnök - A ládaoldalakat nem írom, hanem szerkesztem.
István-tó Fekete határrész István-tó Fekete határrész Mezőmadaras 65,74 km-re Létezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. Az útvonal - Mezőbánd és Mezőgerebenes között (151A) észak felé letértem az útról és tovább is a leirt utvonalon menntem. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
Az Isten dombjánál találkozik a bándi, a bergenyei, és a paniti határ. A Bándról Marosvásárhelyre bevezető út nyugatról megkerüli ezt a magaslatot.
Tóbiás-kastély Mihályfalva 52,58 km-re A barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle.
Mezőszakáli eper Bábod 53,45 km-re A Bábod falu 25 szám alatti Mezőszakáli Eper-ültetvényen (románul Capsuni de Barbosi) mindenki magának szedheti az epret, előre elkészített kosárkákba. Az árról és a nyitvatartásról érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 0748-410545 vagy 0758-873440 (román nyelven).
Báthory-Apor Szeminárium Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 54,08 km-re Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Kakasos templom Kolozsvár 53,96 km-re A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Magyarkiskapus 64,23 km-re Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom. Értékei a faragott falikarok, a szentély gótikus hálóboltozata, a gótikus ablakok, a karzat mellvédje és a kazettás mennyezet.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.