Vásárosfalu település (Győr-Moson-Sopron vármegye) Közeli látnivalók: Evangélikus harangláb Vásárosfalu, Evangélikus templom Edve, Őrzőangyalok templom Edve, Római katolikus templom Rábakecöl, Barthodeiszky-kastély Beled, Legszentebb Megváltó templom Pápoc, Havas Boldogasszony kápolna Pápoc, Szűz Mária Kápolna Rábakecöl.
Őz-kút kirándulóhely KőszegAz Őz-kút Kőszeg közigazgatási területén található, gyönyörű környezetben - felújítása és a kirándulóhely kialakítása 2015-ben valósult meg, a szombathelyi erdészetnek köszönhetően. A víz nem iható.
Barátok vára SokorópátkaA Barátok vára egy két részből álló, árkokkal körülvett földvár, a Sokorópátkától délnyugatra található, 260 m magas Harangozó-hegy északi lejtőjén. A vár északi végétől északra, 80 m távolságra, építmény alapfalaira utaló nyomok vannak.
Kétszázéves körtefa GyöngyösfaluA kétszázéves körtefa Gyöngyösfalu és Lukácsháza között található, nyugatra. Mindkét település felől megközelíthető, a Holdfény Liget mellett parkoló is van.
Pincesor NyúlA Szurdik Európa egyik legnagyobb homokkőben kialakult szurdokvölgye, 650 m hosszú, 40-60 m széles, és helyenként 30 m mély. Keskeny út vezet benne, az út melletti homokfalba borospincéket vájtak, ez a Nyúli pincesor, ahol ideális a hőmérséklet a bor érlelődéséhez.
Ördögkő GencsapátiA sajátos formájú kő egy római kori oszlop töredéke - eredete bizonytalan, de a középkortól az 1800-as évek végéig Herény, Németgencs és Söpte határát jelölte, akkor még jegykőnek nevezték. Később a gencsi templom mellett állt, majd 1907-ben került a jelenlegi helyére.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.