Homoród település (Hunyad megye) Központ: Algyógy. Homoród román elnevezése: Homorod.
Templomrom Borosbenedek 40,44 km-reBorosbenedek egykori gótikus temploma a falu feletti magaslaton az elmúlással küszködik. Ma már beomlottan, nyitottan tátong az ég felé a második világháború utáni évektől.
Katolikus Székesegyház Gyulafehérvár 28,62 km-reA gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház egy háromhajós katedrális, melyet egy 11-dik században épült templom helyén emeltek a 13-dik század elején, román stílusban. Fehér oltár - Három napot töltöttem Gyulafehérváron s már a legelején első dolgom volt megkeresni a székesegyházban elrejtett dobozt. Templom - Előrelátásom szerint a doboz megtalálásával problémák lesznek, mert a rejtek felújítás alatt van. Márton Áron sírja - Meggyőződésünk, hogy a rejteket megtaláltuk, legalábbis nekünk egyértelműnek tűnt. A román kori magyar művészetnek ez az egyik legszebb példája, jellegzetes román kori elemei a torony és a templom déli kapujának díszítései.
Magyarigeni-tengerszem 28,05 km-reA Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Két piramis Vledesty 49,23 km-reA Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
Piros és Fekete Szászváros 9,88 km-rePiros és Fekete, Szászváros Kavicsok - Mi is megtaláltuk a kavicsokat a lappancs alatt. Keresés indul - A rejtekhelyen új doboz lapul. Gözmozdony - Miután elterelö hadmüveletet tartottam egy ott lötyögö ittas (reggel fél tízkor) egyénnel.
Travertin mészkőbánya Algyógy 4,96 km-reAz egykori gróf Kún Kocsárd tulajdonát képező Kőalja nevű szőlőhegyen levő mésztufában több barlang, illetve fülke van (volt). Az egyiket a gróf 1876-ban sírbolttá alakítatta át.
Beomlott-barlang Algyógy 7,88 km-reA Beomlott-barlang a TBC szanatórium és Feredőgyógy közötti erdőben található. Az 1977-es földrengés következtében a barlang körülbelül 80 százaléka összeomlott, innen ered a barlang jelenlegi neve.
Remetei panoráma Torockói-hegység 46,37 km-reA Felsőenyed - Bucsum közötti 107I jelzésű megyei út áthalad a Torockói-hegységen nagyjából kelet-nyugat irányban, helyenként kb 1000 méteres magasságban. Nyuszika - Remek a panoráma, az út frissen kövezve. Húsvét nyuszika nélkül - Húsvét előtti csütörtökön, nagycsütörtökön indultam meg végigjárni a Transznyugati utat, Nagyenyedtől Abrudbányáig utazva.
Katolikus templom Tövis 44,05 km-reHunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.
Kelnek 32,34 km-reA 13-dik században épült, szép fekvésű, hangulatos kelneki várat 2004-ben újították fel. A várfalakon belül reneszánsz virágmintás, festett fakarzatos, evangélikus kápolnát építettek, melyben ma koncerteket, kiállításokat rendeznek.
Kun Kocsárd emlékére Szászváros 12 km-re20 évvel ezelőtt Csaba testvérrel Szászváros utcáin sétálva megnéztük Kun Kocsárd és Kun Géza mellszobrainak néhai helyét. Kun Kollégium - Megnéztem a volt Kun Kollégium impozáns épületét és a szobrokat. Mecénás - Tulajdonképpen a két doboz egymásra vigyáz. Ahol ma egy repülőgépépítő mérnök mellszobra, és repülőgépének makettje látható.
Fetele Albe szentély 35,02 km-reEz egy dák település és hasonlóan a többi feltárt erődítéshez itt is megfigyelhető a mészkő tömbökből épült falazási technika a murus Dacicus. A település nagy valószínűséggel a második dák háború (105-106) alatt pusztult el.
Csáklya-kő 40,6 km-reA Csáklya-kő a Torockói-hegység egyik elszigetelt, olisztolitként beágyazódott és szelektiv erózió során felszinre került mészkőcsúcsa. Geokopacz03 Geokret - Errol volna szo. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én. 1233 m magas csúcsát egy betonoszlop jelzi, mely sűrű bozótosban, erdőben található.
Vöröskő vára Lunkány 38,32 km-reVereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak. Már a dákok idején is fontos erődítmény állt itt, mely aKudzsiri-havasok szívében fekvő fővárosba, Sarmizegetusa Regiába vezető utat vigyázta.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 34,91 km-reVarga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Kendeffy-toronyrom Hátszegváralja 43,56 km-reHátszegváralján, a vasutállomás melletti dombon áll a Kendeffy-toronyrom. Ösvénynek aligha nevezhető csapás - Alig találtuk meg a dombra felvezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Fogat fogért, követ kőért - Pontosabban alig találtuk meg a dombról, melynek neve Orlya-hegy, levezető, ösvénynek aligha nevezhető csapást. Nincs már Alin - Alin felirat már nincs, csak sok kék paca. Az őrtorony kerülete 50 m, kőből és római kori téglából épült.
Ferencz József-forrás Nagyág 14,99 km-reA Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8.
Rálátás a Kopasz-Detunátára 37,71 km-reRejtettem a Kopasz-Detunáta tövében levő törmelékkel borított mező szélén, ahonnan jól láthatóak a bazaltoszlopok. Szilveszterkor - Iza, Zitrom, Tibi, Emese, Laci, Lajcsi, McFly. Régi szokásom szerint többedmagammal - Földrajzos diákokkal, megtaláltam ezt a gyönyörű helyen lévő ládát. Kőmező - Gyerekkorom óta nem jártam itt. Leginkább délután érdemes bejárni ezt a hatalmas kőoszlopokkal borított mezőt, mert akkor a legjobb a Detunáta megvilágítása.
Szent Geláz-forrás Fenyősremete 47,31 km-reA hagyomány szerint, a forrás helyén a szerzetesek Geláz nevű vezetője csodát tett, vizet fakasztott szárazság idején. A Szent Geláz-forrást egy kőkereszt építésével jelölték meg, kőfallal és drótkerítésel van körbevéve.
Vörös Bástya Marosillye 46,12 km-reA reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Isten tenyere Fundatura Ponorului 43,64 km-reA Ponor-rét, melyet az Isten tenyere néven is emlegetnek, a Kudzsiri-havasok Gradistea Muncelului-Cioclovina Nemzeti Parkjában található. Köszönet - Köszönet a játékvezetőnek, tőle hallottam először erről az ízlésemnek megfelelő helyről. Dörgedelmes féle - Két év után, 2022 november 24-én jelentem be, hogy nem találtam meg az itt elrejtett geodobozt. 900 méter magasan fekszik, a Ponor-patak kígyózva szeli át, majd a sziklák tövében eltűnik.
Kecskekő vára 35,2 km-reGyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 37,7 km-reA Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Református templom Alvinc 19,19 km-reKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
A dévai gyerekek Szent Ferenc Alapítvány Déva 27,08 km-reA gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel.
Ticuiata-szikla Csáklya-szoros 41,76 km-reA Csáklya-szoros környéke régészeti lelőhely, bronzkori halomsíros temetők találhatók itt. Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is. Csáklya falu közelében, a La Pietri nevű helyen több lelőhely található, például a Ticuiata, a Ierboasa, a Sasa, és a Mariuta.
Máda barlangvár 11,9 km-reA Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Templomrom a dombon Felsőorbó 48,72 km-reFelsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
Vasúti híd Brád 39,86 km-reDéva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Sínek nélküli vasút - A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Vasútállomás Brád 42,18 km-reAz akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
Hazugságok hídja Balázsfalva 58,55 km-re A helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Szebenvár Orlát 58,81 km-re Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Badea-csúcs Páreng-hegység 64,24 km-re Az 1850 m magas Badea-csúcsról feltérhetünk a 2074 m magas, füves Kis-Páringra. A Kis-Páring-csúcsot kihagyva, az alatt és attól délre, kelet felé indulva lehet haladni a Nagy-Páring-csúcs felé vezető túraösvényen.
Kőközi-szoros 54,95 km-re Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.