Ferences kolostor és templom Körösbánya1390-ben jelentkező, bányára utaló neve bányászok idetelepítését feltételezi. Történelmi-kulturális érték. Érdekes. Ne keresd a tornyot A torony a jelenlegi állapotában alacsonyabb a templomnál, mert a tetejét leborította a vihar. Valóban, a XIV-dik században bányásztelepítésre kerül sor Körösbányán is.
Vasúti híd BrádDéva felől közelítve, mielőtt Brádra érkeznénk, áthaladunk egy impozáns vasúti viadukt alatt, amely ma már nyugdíjba vonult. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van ez a hely? Sínek nélküli vasút A vasútvonalat megyisztították a sínektől, pedig akár turistavonatot is lehetett volna járatni rajta, mert nagyon szép a táj, és a hidakon és erdőkön végigzötyögni nyitott vasúti kocsin, egy jó kis kaland lenne.
Római lépcsők RudaAz egykori, jelenleg felhagyott műemlék bányajárat a Bárza-patak fejénél nyílik, a Brád városhoz tartozó Ruda falutól keletre, Vályaárszuluj településtől nyugatra. Történelmi-kulturális érték. Láttad már ezt a helyet? A tárna egy enyhén lejtő, 180 m hosszú járat, melyet kétezer évvel ezelőtt a rómaiak ástak, és a híres római lépcsőkkel végződik.
Kúria TalácsA talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Történelmi-kulturális érték. Van tudomásod róla? Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Egykori kőbánya és bányató AcsucaAz egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. Természeti érték. Tudod hol van ez a hely? A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Hollaki-kúria AcsucaAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Történelmi-kulturális érték. Mi a véleményed? Jelenleg általános iskola működik benne.
Nagy-BiharAz itt látható körpanoráma lenyűgöző. Természeti érték. Tetszik neked? Jo túra Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra. Láthatjuk a Gajna-tető,Arad-kő, Béli-hegyek, Pethő-csúcs, Zanoga, Bak-hát , Bihar-csúcs, távolabb a Mező-havas, Bocsásza, Sík-havas, Vlegyásza, Öreg-havas csúcsokat.
A Hollókő aljában VerespatakA sziklás hegyoldalakon szinte semmi sem terem, az ErdélyiSzigethegység mégis rendkivül gazdag. Természeti érték. Tudod hol van a térképen? Fel a fejjel Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit. Már a rómaiak is tudták ezt, akik itt aranyat és ezüstöt bányásztak, a folyót Auratumnak nevezték el.
Vörös Bástya MarosillyeA reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között. Történelmi-kulturális érték. Tudod hol van ez a hely?
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.