Kézdiszentlélek település (Kovászna megye) Központ: Kézdiszentlélek. Kézdiszentlélek román elnevezése: Sanzieni.
Református templom Kisbacon 34,15 km-reEredetileg Nagybacon filiája volt, 1734-ben lesz önálló és 1794-ben épül mai temploma. Kisbaconi torony - Szép karcsú torony, gondozott templom. Templom - Épp az utolsó pillanatban sikerült bemennünk a templomba. Más egyház és templom a reformátuson kivül Kisbaconban nem volt.
Szentkatolnai emlékpark és temető 9,07 km-reSzent Katalinnak ajánlották a katolikus templomot Szentkatolnán, előtte emlékpark áll, a falu szellemét dícséri. Kőkereszt - Miután megtaláltam a fából kinőtt keresztet, már nem volt nehéz betájolni a rejteket. Kacsintgatós üzemmódban, háttal a kőkeresztnek - A geodoboz tényleg a temetőben van elrejtve, és nem az emlékparkban. A dobozt sajnos nem találtuk meg - A 6 évvel ezelőtti utolsó bejegyzés óta a terepet alaposan átrendezték, a leírásban említett fábazárt kőkereszt megvan, de a fának már csak a korulbelul méteres tuskója van meg. A rendezett park, az 1848-as forradalom, illetve az első és második világháború hősei előtt is tiszteleg.
Szent Mihály-templom Lemhény 9,42 km-reA római katolikus vártemplom középkori eredetű, Kézdialmás és Lemhény között a Szent Mihály-hegyen áll - a középkori templom összeomlott és 1510-ben újat kellett építeni helyette. Lépcsőn a holtakhoz - Ha már a doboz vár, nem illik megvárakoztatni, így hát megtaláltam. Vártemplom - Gyönyörű helyen van ez a vártemplom. Csalán gyüjtés.... - Mindent sikerült gyüjtögetni, csalánt is főzeléknek és ládát is az élvezetért. 1777-ben barokk stílusban átépítették, védőfalai 17-dik századiak 2 bástyával és egy kaputoronnyal, amely harangtorony is egyben.
Futásfalvi zarándokhely 9,68 km-reA futásfalvi templomban őrzik a Csíksomlyói Boldogasszony mását. Itt is iroszer nelkul - Kb 500 meterre sikerult megkozelitenem motorral ezt a rejtekhelyet, de elegge ovatosan lehetett odagyalogolni mert sok juh, tehen meg oket orzo 2/4 labu ember/allat tartozkodott a kornyeken. Zarandoklat - Haromszeken elek mar egy jo par evtizede de meg Futasfalvan nem volt szerencsem jarni, no most erre is sor kerult. A Sarlós Boldogasszony napján a zarándokok bejárják a Kereszt útját, a dombtetőn levő oltárig.
Mikóújfalu fő forrása a Bedő-borvíz, egyben a környék legismertebb forrása. Függőhíd - Szerintem, ez Kovászna megye egyik legjobb borvize. Egy forgalmas borviz - Altalaban Malnasfurdorol szoktuk hozni a borvizet, de most a Bedo-borvizre is sor kerult. Előkerült - Előkerült a doboz, majd megkóstoltuk a borvizet is. Az öregek szerint mára már gyengült a borvíz ereje, pezsgése enyhült, de még mindig finom íze van. 23,52 km-re.
SZNM 4 Kézdivásárhely Gábor Áron szobra 4,76 km-reSzékelyek Nagy Kincskeresése - 4-dik stáció - Kézdivásárhely - Gábor Áron szobra. Göcsörtös ölelés - Elmélkedtél, vagy fantáziáltál? Ölelésben biztosan ezerszer, de göcsörtösben még nem volt részed, igaz? Hát erre is jó ez a játék. X. Állomás - Kicsit forgalmas volt a hely. Esti csend és fülemüle - A munka hozott Kézdivásárhelyre, de azért nem hagyhattam ki egy kis keresést, persze csak este, munka után, amikor a fülemüle olyan szépen énekel.
Csíksomlyói kegyhely tapintható dombormű 44 km-reA csíksomlyói méretarányos bronz térplasztika a ferences temlom közelében, az út túlsó oldalán található parkolóban került felállításra. A letapogatható bronzplakett andezitalapon áll, rajta Braille-írás is tájékoztatja a látássérülteket.
A Misericordia egy magyar képzőművészeti installáció, az első római magyar street art műalkotás. Bádogbetűk - Nem is volt ez egyszerű. Szívesen keresgéltünk itt - A doboz a helyén volt, ötletes rejtés. 2016 október 13-án a Vatikán szomszédságában állították fel. 43,26 km-re.
Az Uzonkafürdőre vezető kövezett út a Mikóújfaluból Barótra vezető útból ágazik el, az Uzonkai-hágó után, és az Uzonka-patakot követi. Megtaláltuk a dobozt - A jelzett koordinátától 15-20 méterre. Megtaláltam a ládát - A doboz a leírás szerint a fa odvában kellett volna legyen,de én a fa előtt találtam. Koszi a rejtest - Egy jo kis maszas utan meglett a lada. A települést kezdetben néhány helybeli, majd idetelepült gyimesi csángó alakította. 25,71 km-re.
Kotlott borvíz Kászonfeltíz 21,14 km-reA tavaszi lomb alig-alig takarja a Répát-pataka bal oldalán fakadó forrást, melynek kotlóstojás szagára neve is utal. Megújult forrás - Ritka eset, hogy a leíráshoz képest javult az állapota a helynek. A Kotlott borvíz forrását jelző táblának csak az alsó sora maradt meg.
Kalapos-kő Sólyomkő Gorzafalva 40,08 km-reA Kalapos-kő a Sólyomkő-körtúrának egyik leglátványosabb pontja. A kalap tetején - A Kalapos- kő lentről sokkal impozánsabb, ellenben tetejéről gyönyörű kilátás nyílik. A szikla kalap formája alulról csodálható meg.
Leánykavár Oltszem 22,39 km-reA Leánykavár egy régi erődített település. A hely itt is megvan - Hát, a rejtek meglett, a doboz és a szarka nem. Ládahiány - A karácsonyi ünnepek után, őszies időben indultunk rövid sétára. Oltszem III - A sütei forrás kudarca után egy újabb erdei sétát tettünk a Leánykavárhoz. A Bodoki-havasok egy előhegyén található, melyet északon az Oltba torkolló Vár árka, keleten a Vár-patak és a déli oldalon a Sütei-patak határol.
Református templom Kálnok 28,82 km-reKálnok legismertebb személyisége Dr Bedő Albert volt. A kis testver - Miutan a nagy testvert megmasztuk johetett ez a haranglab is. Haranglábba rejtve - Valóban ott lapult a doboz a leírás szerinti helyén. Harangláb - Megtaláltam a dobozt is. A kálnoki református templom előtti téren található a mellszobra, mely a soproni mellszobor pontos mása.
Vákár Lajos műjégpálya Csíkszereda 43 km-reA csíkszeredai műjégpálya Vákár Lajos nevét viseli, annak a nevét, aki a 70 éves csíki jégkorongsportnak hat évtizeden át volt alappillére. A részletek érzékelése - Ez így igaz, egy csíkszeredai a bemutatott látnivalótól távolinak fogja tartani a rejteket. Hoki - A hokicsarnok épületét nem nehéz megtalálni. Nem a parkban van a geodoboz - A geodoboz nem a műjégpálya épülete előtt levő parkban van elrejtve, hanem oldalt, a Hősök parkja felé. Vákár Lajos a legnépszerűbb csíki sportág meghonosítója, sportágalapító játékos, később edző és tanácsadó volt.
Benedek Elek nagy mesemondó szobra 34,2 km-reDélceg, javakorabeli férfi ül a kisbaconi iskola előtti padon, arca derűs, mellette egy üres hely. Gyönyörű idő - A bodosi láda után a második, egy picit kellett keresgéljem de a fénykép sokat segített, szerencsére szélcsend volt és nyugodtan kereshettem, ezután látogattuk meg a vizimalmot. Elek apó rejtekhelye - Sajnos nem találtam, pedig elég aprólékosan átnéztem az egész kőfalat, igaz csak az emlékezetemre hagyatkozhattam a rejtekhely fényképét illetően. Január első megtalálása - Legutóbb egészen más okból jártam Benedek Elek szülőfalujában. Ez Benedek Elek, a nagy székely meseíró egész alakos szobra, Vargha Mihály műalkotása.
Apáca temploma 47,43 km-reApáca egy barcasági magyar falu, lakói lutheránusok. Szimpatikus templom - Érdemes meglátogatni, egy szimpatikus kicsi templom, s még nyitva is volt. Itt született Apáczai Csere János 1625-ben.
Veczerkő Erősd 47,91 km-reA Veczerkő legkönnyebben Erősdről közelíthető meg. Lejárt a betyárvilág - "A Veczer nevű magaslat oldalában érdekes résbarlang alakult ki a krétakori, meszes cementezésű konglomerátumokban. Kőszikla - Ott álltam a szikla tövében, s kerestem a dobozt a szegbe kapaszkodva. Nehéz eset - Hát már a kőig eljutni sem volt könnyű, mivel szebbnél szebb szamócák állták el egész végig az útonkat, megnehezítve a haladást. Ez a hegy a Vecer nevű határrész déli lejtőjén található, az Olt fölé benyúló sziklák egyike és a délkeleti előfokát képezi annak a széles hegyláncnak, mely a Mitácsból lenyúlva, a Barcaság északi hegysorát alkotja.
Felsőtorjai református templom Torja 6,88 km-reA Torja patak völgyének jobb partján, Altorja folytatásaként alakult ki Felsőtorja - temploma 1332-ben már létezett azon a helyen, ahol ma is áll. Torja vára - Pontosan 5 évvel ezelőtt jártam Torja vára közelében, rejtési szándékkal is. Orvendek - Elkonyvelhettem a sikert. A libák gágognak, fáznak - Megjött a tél, juhuuuuu, megkezdődött a korcsolyaszezon. Régen még Szent Márton Torjának is nevezték, a két Torját összekötő magaslatot pedig Szent Ilonának.
A Vár-tér szilfája Csíkszereda 42,82 km-reCsíkszereda régi központjában, a jelenlegi városháza és a Mikó vár között áll az évszázados szilfa. A méltóságteljes fa koránál fogva sokat mesélhet a környezetéről, hiszen a legtöbb épületnél idősebb.
Honvéd-forrás Erős-oldal 35,64 km-reA Honvéd-kút az Erős-oldal aljában, a Sepsiszentgyörgyről Sugásfürdőre vezető aszfaltút mellett található. Pihenő - Valamikor jó bővön folyt itt a víz. A kiépített pihenőhelyen három forrás is található.
SZNM 11 Uzon Református erődtemplom 34,95 km-reSzékelyek Nagy Kincskeresése - 11-dik stáció - Uzon - Református erődtemplom II. Állomás - Szinte feladtuk a reményt, mert a templom kapun megláttuk a lakatot. Lement... - Elsőre a hátsó kapuhoz mentem ami zárva volt, majd megláttam hogy elől is van kapu, így nem kellett kertet mászni. Az én kezem sem ért be - Elég sokat ástunk, találtunk benne törött üveget, fóliát, PET palack maradékot, de a dobozt nem értük el.
A besenyői tó Kovászna megye egyik legnagyobb tava, az 1980-as években létesült. Tenyleg nagy doboz - Szep oszi seta alkalmaval meglett sikeresen. Rendben - A nagy doboz a nagy üregben terpeszkedik. Véletlenül parkoltunk a doboz mellé - Ebédkészítés közben kerestük meg a ládát. A 2 km hosszú tó északkeleti oldalán Maksa község, a délnyugati oldalán pedig Besenyő falu található. 22,79 km-re.
Kászonjakabfalva és Katrosa között, a Nagy-ponk vagy Honcsukos teteje csúcstól keletre található a Tisztás dombja. Ennek az aljában folyik a Tisztás-patak, mely a Katrosába ömlik. 13,44 km-re.
Kopjafás temető Erdőfüle 41,03 km-reErdőfüle a nevét a hagyomány szerint onnan kapta, hogy a Kormos-patak völgyébe mintegy fülként ékelődik be Baróttól pár kilométerre. Kopjafák - Megtaláltam a dobozt. Kihívás - Mint fa szakosak, nagyon vártuk a kopjafákat (nem a saját fejünkhöz:) ). Hej, égig-nyúló giz-gazok - Cuppogó sárban, ködben fedeztük fel ezt a temetőt, ami tényleg különleges, mert a legtöbb sírt még nem öntötték betonba.
Bagoly-forrás Oltszem 22,64 km-reAz oltszemi fürdőközpont az Olt lankáján helyezkedik el, megközelíthető az E12 országútról, ahonnan az oltszemi Mikó-kastély melletti utcába kell letérni, majd átmenni az Olt hídján. Másik vizes túra - Most sem volt szerencsénk az idővel. Sasszem a Bagoly-kútnál - A GPS kicsit félre húzott, az emlékmű fele, de meglett a doboz, bár elég szemetes helyen lapult. Egy kut ami nincs es van - Egy szep kut kovacsoltvasbol de szarazon, sajnos. Bagoly-forrás a fürdő épülete mellett található.
Barabás Miklós szobra Kézdimárkosfalva 15,35 km-reKézdimárkosfalva egyik híres szülöttje Barabás Miklós festőművész, aki 1810-ben látta meg a napvilágot, szegény család sokadik gyermekeként. Benne van a játékban - én voltam a tanú a rejtésnél. Doboz a földön - Meglett a doboz, de a földön volt. Csernatontol Katolnaig - Hat ez a rejtekdoboz egy nagyon kitett, helyen talalhato. Édesapja Barabás János, édesanyja Gaál Therézia - a nagyenyedi kollégiumban tanult és már fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni.
Esztelnek és Csomortán közötti kereszt 8,24 km-reEsztelnek és Csomortán közötti kereszt Kalap alatt - Na, egy kalap alatt ezt is elintéztük, s helyretettük a kalap alá mármint a dobozt. Kereszt - Na, ezen a rejtekhelyen sem sikerült megtalálnom a dobozt.
Gyulafalva 39,27 km-reKomandó Kézdivásárhelytől 32 km-re délkeletre, a Háromszéki-havasokban, a Nagy-Bászka völgytágulatában, a Kupán-, Toplica- és Rozsdás-patakok találkozásánál fekszik. Tovabb a Baszkan - Az emlekmu is meglett, a dobozka is. A pásztorkutyák megvesztegetése - Hát ezt a geodobozt nagyon őrzik, nehéz volt megközelíteni, megtenni még azt a pár métert is az autótól, mivel az emlékmű közvetlen közelében több juhnyáj is van, amikhez persze pásztorkutyák is tartoznak. 1 km-es tengerszint feletti magasságával Kovászna megye legmagasabban fekvő települése.
Műemléképület a XVIII-XX századból, állítólag a helyi tanács megvásárolta az épületet. Elsőnek - A kúria felújítás alatt van. Sürgés-forgás - Már megtörtént a sürgés-forgás, friss vakolat a kapu körül. Jelenleg felújították a tetőborítást, a kapun lakat van, így csak kivülről nézhettem meg az épületet, készíthettem néhány fényképet. 40,69 km-re.
Tanyavilág Csobános 37,86 km-reCsobános Hargita és Bákó megye határán kettészakított falu. Állandó lakosai kevesen vannak, gyakorlatilag erdőkitermelő munkatelep.
SZNM 1 Bereck Gábor Áron szobra 13,34 km-reSzékelyek Nagy Kincskeresése - 1-es stáció - Bereck - Gábor Áron szobra Berecki mágnes - Megtaláltuk. Igen, már én is ott tartottam - Helyesebben, már mi is ott tartottunk, hogy feladjuk. Vashíd - Megvan ez is.
Kézdivásárhely határában található a Fortyogófürdő nevű, egykori gyógyüdülőhely. Egy kis biciklizés - Nagybátyámmal és a kislányával voltunk a Fortyogónál vizért és amíg ők vizet töltöttek addig én felkerestem a rejteket. Jegenye - Megtaláltam. Mikor lesz ebből gálickő? - Rettenetesen lepattant hely. 6,51 km-re.
Lobogófürdő Szentkeresztbánya 57,24 km-re Szentkeresztbánya környékén ásványvízforrásokat találunk a Kis-Homoród mentén, itt alakult ki a hajdan népszerű Lobogófürdő is. Az 1900-as évek elején még működött, majd a források nagyrészének a bányamunkák miatt eltűnt a vize.
Csonkatorony Csíkszenttamás 64,02 km-re A 11 méter magas Csonkatorony a Csíki-medencében, Felcsíkon,Csíkszenttamás fölött jelzi az idő múlását. Alkonyati találat - Esti sétának választottuk. Őszi napfényben - A múltkor elpáholt a zápor, irtózatos égzengés miatt elhúztunk. A szerencse nem volt velem - Bizony, én ott kezdtem keresni ahol előre gondoltam. A rom egy középkori templom maradványa, amelyet Csíkszentdomokos és Csíkszenttamás közösen épített.
A középkorbanSárkány-erdőnek nevezett Persányi-hegységben, Mátéfalvától keletre, a Rákosi-szorosban állnak Mihályvára romjai. Alsórákos látnivalói - Nagy meglepetésemre a bejelentésnél vettem észre, hogy egy szűz geodobozról hittem azt, hogy eltünt, tény, hogy én nem találtam rá, pedig a leírás nagyon is egyértelmü. Egy regi emlek - Hat igen most mar elindult. 53,05 km-re.
Honterus-forrás Brassó 61,54 km-re Orbán Balázs leírása alapján a dúsan felfakadó, jéghideg vizű forrást régen Tolvajok kútjának nevezték. Az új, Honterus-forrás nevet 1845-ben kapta, a völggyel együtt.
Olasz kőfaragók kútja Lóvész 57,1 km-re Nevezik még Sissi kútjának, Erzsébet királynő kútjának, Emma-forrásnak. A forrás fölé épített árkádos kőépítményt a vasutat építő olasz kőfaragók készítették 1896-ban.
Kerekerdői focipálya Székelyudvarhely 67,88 km-re Székelyudvarhelytől délkeletre létezik egy kedvelt kirándulóhely, amit Kerekerdő néven ismernek. Itt van a focipálya is, ahol már több mint 70 éve megtartjuk, megszakítás nélkül, a hagyományos Húsvéti Kupát, három utca részvételével.
Dagadókúp Csicsói Hargita 56,59 km-re A Csicsói-Hargita északi csúcsrégiójában, a kilátópont szikláitól körülbelül 120 méterre nyugatra, egy piramis formájú csúcsot láthatunk. Ez tulajdonképpen egy mini dagadókúp, mint amilyen a Madéfalvi-Hargita csúcsától délre található, szintén piramis formájú Csompoly is.
Szent László köve Pogányhavas 50,31 km-re Június 27-e Szent László ünnepe, személyében nagy hős és nagy király képe rajzolódik elénk. A nagy magyar királyok közül Szent László kapcsolódik leginkább vidékünk történetéhez, ezért érdemes megemlékezni róla.
A Cserei-kúriát Cserei János fogarasi várkapitány építtette 1667-ben, aki Apafi Mihály idejében 8 évi várfogságot szenvedett. Fia, Cserei Mihály a szemtanú hitelességével írta meg Erdély történetét 1661-től 1711-ig, a szatmári békéig. 53,32 km-re.
Mária-forrás Homoródfürdő 61,05 km-re A Mária borvíz, forrásvíz jellemzői: szénsavas, nátriumkloridos, alkálikus, vasas, hipotonikus ásványvíz. Fürdővízként szív- és érrendszeri megbetegedésekben.
Német katona sírja Bálványos-pataka 65,8 km-re Egy német katona sírja - Bálványos-pataka, 12/a főúttól körülbelül 4,5 km. A front elvonulása után a hegyekben lemaradt és nyugat felé menekülő német katonát orosz katonák lőtték le a patak partján.
Nagy Pájszó teteje 50,09 km-re Nagy Pájszó tetején haladt végig a régi országút Erdély és Moldva között, elkerülve a patakok útromboló erejét. Tiszta időben gyönyörű kilátás tárul elénk.
Magyar honvédek sírja Kontumáci temető 57,09 km-re Negyvennégy magyar honvéd sírja Gyimesbükk ősi temetőjében, a kontumáci (vesztegzári) temetőben, a kápolnától 200 m távolságra. Na ez hol van? - Egy kis plusz információ jót fogna. Köszönöm a hibajelzést - El nem tudom képzelni, hogy csúszott be hiba több, Gyimesben található honvédsír magasságértékeinél. Honvédsírok helyének dokumentálása - Tényleg furcsa, hogy a leírás egy sírról, majd két hősi sírhelyről, máshol pedig sorsírokról számol be. Az adatok szerint a temetőben egykor két jelentős hősi sírhelyet alakítottak ki, ahol sorsírokban 13-14 ismert nevű és csapattestű magyar honvédet temettek el.
Vészkaréj Szeltersz 54,22 km-re A Vargyas-patak Szeltersz feletti, a Szurdukkal átellenben található földrajzi jobb partját, meredek sziklaoldalát Vészkaréjnak nevezik.
Boglya-tető 66,13 km-re A Boglya-tető a szénaboglya formája miatt kapta a nevét. A Garcsin-völgy felőli részén, 100 méteres szakadék felett állunk.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.