Református templom NagybaconNagybacon látnivalója az 1930-as években épített, Kós Károly által tervezett és szépen felújított kultúrotthon. Történelmi-kulturális érték. Szeretnél eljutni ide? Kopjafák Templomát és csodás kopjafáit megcsodáltuk mi is. A nagybaconi református templomot is érdemes közelebbről megnézni.
Kisbaconi régi temetőKisbacon temetőjével átellenben, egy dombon található a falu régi temetője. Történelmi-kulturális érték. Tetszik neked? Bár itt a sírok már gondozatlanok, és az egész temetőt felveti a növényzet, talán épp ezért is, érdemes felkeresni.
Református templom KisbaconEredetileg Nagybacon filiája volt, 1734-ben lesz önálló és 1794-ben épül mai temploma. Történelmi-kulturális érték. Különleges. Kisbaconi torony Szép karcsú torony, gondozott templom. Templom Épp az utolsó pillanatban sikerült bemennünk a templomba. Más egyház és templom a reformátuson kivül Kisbaconban nem volt.
Benedek Elek nagy mesemondó szobraDélceg, javakorabeli férfi ül a kisbaconi iskola előtti padon, arca derűs, mellette egy üres hely. Történelmi-kulturális érték. Különleges. Elek apó rejtekhelye Sajnos nem találtam, pedig elég aprólékosan átnéztem az egész kőfalat, igaz csak az emlékezetemre hagyatkozhattam a rejtekhely fényképét illetően. Január első megtalálása Legutóbb egészen más okból jártam Benedek Elek szülőfalujában. Ez Benedek Elek, a nagy székely meseíró egész alakos szobra, Vargha Mihály műalkotása.
Vízimalom KisbaconA székely ezermesterség még mindig működő csodája, a kisbaconi Fülöp-malom. Történelmi-kulturális érték. Ezt látni kell. Közös vonások Sok hasonlóság van az eszenyői vízimalom és e között, itt viszont a fa elemek helyét már átvette a vas. Malom Mikor bevettük a kanyart a malom felé, találkoztunk a molnárral és a feleségével. Keresztes Lajos és testvére Domokos, az utolsó erdővidéki vízimalom molnárai.
Benedek Elek sírja KisbaconBenedek Elek sírja a Kisbacontól nyugatra fekvő temetőben található. Történelmi-kulturális érték. Tudtál róla? Síremlék Ő volt, akinek ''könnyű a toll és nem nehéz a kasza''. Gesztenyefa Na, ezt sem nehéz megtalálni. Itt nyugszik a nagy mesemondó, Benedek Elek, és felesége, Fischer Mária.
Mackó bácsi feredője KisbaconMackó bácsi egy nagy termetű ember volt, aki rendszeresen járt e fürdőhöz, becenevét a gyerekektől kapta. Természeti érték. Készítettél fotókat itt? Van itt gyógy- és fürdőmedence, iszapfürdő, ivókút, és meseösvény is.
Benedek Elek fürdő KisbaconA régi Benedek Elek fürdő, vagy más néven Kisbaconi feredő, a Faluborvize vagy Rezes-forrás mellett található. Természeti érték. Érdekes hely. Lepusztult feredő Aznap a Fenyős-patak völgyében rejtettem, a Bodvaj környékén. Feredő Nem volt nehéz megtalálni a dobozt, mert a kőrisfák között egy bükkfa van.
Református templom BodosBodos a Barót felől jövő főúttól kicsit bennebb, nyugalmas környezetben, dombok között, egy teknőben fekszik. Történelmi-kulturális érték. Ismered ezt a helyet? Bodos A rejtekhelyet már messziről kiszúrtam, de előtte szétnéztem a templomban. Kis templom ures likkal Bodvaj fele utkozben egy kis kitero, es mar meg is van a rejtek. Talán ezért mondogatták a szomszéd falusiak tréfából nekik, hogy Bodost akár le is lehetne padolni.
Faluborvize forrás KisbaconA Faluborvize vagy Rezes forrás Kisbacon és Magyarhermány között található. Természeti érték. Tudod, hogy juthatsz el ide? Gyönyörű idő Ez volt a negyedik láda, gyönyörűen fel lett újítva. Szep es forgalmas hely Biztosra mentem, es nem kaptam semmit, marmint a dobozkat, habar a borviz es a kornyeke az nagyszeru es gondozott. A bodvaji letérőtől körülbelül 500 m távolságra, Magyarhermány felé.
Katolikus templom KézdikővárA középkorban a falu délebbre, a Cékáspatak völgyében feküdt, a helyet ma is Faluhelynek nevezik. Történelmi-kulturális érték. Nagyon érdekes. Újra kell telepíteni a geodobozt Bár könnyen megtörténhetik, hogy a geodoboz ott van még a helyén, a rejtekhelyet átalakítottam érdekes hely típusra. Kőkerítések között Különleges falu. Nyomait Orbán Balázs még megtalálta.
Angyaljárás SzentegyházánTisztelt címzett: Szőcs István, és családja. Különleges látnivaló. Érdekes hely. Megkésett angyaljárás Ma délután a szentegyházi tavakat kerestem fel. Ami kötelez Vasárnap reggel félre tettetem minden egyéb teendőt, gondot és elindultam a Zsemle kutyám társaságában, hogy végre megkeressem az elmaradt karácsonyi ajándékot. Áldott karácsonyt!
Református templom és rovásemlék BágyKétségtelen, hogy temploma gótikus kori, a Magyar református templomok szerint ismeretlen időkből származik. Történelmi-kulturális érték. Készítettél fotókat itt? Orbán Balázs ezt írja: Temploma a későgót korból (XV-dik századból) való, teljesen átalakítva lévén, ezt is csak töredékeiből ismerjük fel.
Forrás-domb őstelep IllyefalvaAz illyefalvi Forrás-domb (Forrósdomb) a Baróti-hegységnek a Háromszéki síkságra, kelet felé nyúló egyik magaslatán fekszik. Történelmi-kulturális érték. Van fényképed róla? Az 1910-ben felfedezett, jelenleg pontatlanul azonosított régészeti lelőhely közelében egy borvíz-forrás és egy kőszéntelep is van.
Lobogófürdő SzentkeresztbányaSzentkeresztbánya környékén ásványvízforrásokat találunk a Kis-Homoród mentén, itt alakult ki a hajdan népszerű Lobogófürdő is. Természeti érték. Érdekes hely. Az 1900-as évek elején még működött, majd a források nagyrészének a bányamunkák miatt eltűnt a vize.
Földvár1240-ben Castrum Sancte Marie néven jelentkezik a forrásokban, 1379-benSaxonum de Fewldwar, 1381-ben Feulwar alias Marienburg, 1489-benMarienburg, 1529-ben Marienberg formában fordul elő. Történelmi-kulturális érték. Neked sikerült eljutni ide? Barcaság A vár nem látogatható. Nyílt kapuk napja Népünnepély volt Földváron, a Nyílt kapuk napja programban sikerült mind a templomba, mind az újjáépített várba bejutni. A templomot anémet lovagrend építtette, 1211–1222 között, a várral egyidőben.
© 2005-2026 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.