Kodrulytelep település (Máramaros megye) Központ: Nagysomkút. Kodrulytelep román elnevezése: Codru Butesii.
Kakastaréj Gutin-hegység 31,81 km-reA Kakastaréj a Gutin-hegység legismertebb természeti látványossága. Taréj - Már az Ökörmezőn áthaladva lenyűgözött a táj. Kukori - Nem gondoltam, hogy meg fogom találni a dobozt, mikor felértem a tetőre. Az érdekes vulkanikus sziklaképződmény a nevét a taréjszerű formájáról kapta, mely már sok kilométer távolságról is felismerhetővé teszi.
Fatemplom Budfalva 38,96 km-reBudfalván nagyon sok régi házat, tarisznyás és bocskoros nénit és bácsit láthatunk. Hegyes torony - Szép templom ez is. Budfalva 1644-ben épült templomában őrzik Pintye vitéz, a románok nagy becsben tartott rablóvezére, láncos ingét.
Nagyjézer-mocsár 41,31 km-reA Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, peldaul a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, a Hernécsi Nagytengerszem és a Nagyjézer-tó.
A Cibles hegységnek csak egy kis hegyi tava van, az ún. Fekete tó, románul Taul Negru, ami a Oigla-csúcs (1413 m) és a Fekete-csúcs (1589 m) között található.
Kővár Berkeszpataka 1,93 km-reAz Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele - Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Bencés kolostor romjai Kőd 22,67 km-reA bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Pintye tavak 26,15 km-reAz 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak). A Bódi I-es tó 720 m magasan van, 3,5 ha a területe, maximális mélysége 7 m, a Bódi II-es tó pár perc járásra van tőle 700 m magasan, területe 1 ha, maximális mélysége 4 m.
Kék-tó Felsőbánya 23,76 km-reA Kék-tó Felsőbánya határában van. Vadkacsák - A tó nem volt hű a nevéhez. A tó partján - Sajnálom, hogy nem volt kék, mert úgy az igazi. Talán, majd... - Köszönöm az információt. Ez az érdekes sötétzöld színű tó, 528 m tengerszint feletti magasban található, területe 0,50 ha, legnagyobb mélysége 4 m.
Kornis-kastély Szentbenedek 45,75 km-reDéstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Magyarszarvaskend 49,08 km-reSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Szinér vára Szinérváralja 39,11 km-reSzinérváralja feletti Apa-hegyen láthatók a középkori Szinér-vár csekély falmaradványai. A várat a református templom teréről induló kék háromszög jelzésen 1 óra alatt lehet elérni.
Batiza 46,97 km-reBatiza fatemploma 1699-ben épült. Érdekessége a jellegzetes máramarosi motivumokkal diszitett kapu, a bejárati ajtó belso oldalán levo halálábrázolás és a templom belso freskói.
Sárkányok kertje Almásgalgó 37,32 km-reA Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Betonterasz - Az az ominózus betonterasz elkészült, tavaly ősszel jártunk arra. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Vlaschinescu-mocsarak 32,21 km-reA Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, pl. a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, amelyeket a Forrásliget hegyi üdülőtelepről lehet megközelíteni.
Fernezely vízesései Nagybánya 30,75 km-reFernezely vízesései Nagybánya Fernezely (Firiza) nevű városrészében találhatók, és a Valenilor utcából közelíthetők meg. Egy könnyen elérhető, városközeli látnivaló - bár aszfalton, de keskeny úton juthatunk oda.
Ivófalu 32,82 km-reIvófalu Nagybányától 32 km-re található. Három különálló sípályából álló síterep.
Szeptember végén Koltó 17,75 km-reOtt ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Hotinka 40,36 km-reHotinkán minden év május elso vasárnapján tartják a környék leghiresebb fesztiválját, annak az embernek a tiszteletére, aki a leghamarabb befejezte a tavaszi munkálatokat.
Aranyos vára Kőd 22,48 km-reKőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Máragyulafalva 45,84 km-reMáragyulafalva hagyományorzo falu, érdekessége a házai udvarán levo fákra felakasztott szines fém- és muanyagedények.
Magyardécse 49,09 km-reA cseresznyéjéről híres települést a cseresznyevirágzás látványa és illata miatt kerestük fel. Korán jöttünk, a hideg miatt késik a virágzás.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 34,65 km-reA Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
A keleti falurészben, a temető dombján áll az Istenanya születése görögkatolikus fatemplom. Eredeti formájában 1630 és 1663 között épült.
Porolissum római őrhely 46,4 km-rePorolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Ormos-ház, vagy Villanyóra sarok - Szatmárnémeti.
Református templom Kékes 69,38 km-re 1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Református templom Válaszút 63,84 km-re 1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Szilágysomlyó vára 65,58 km-re A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Somlyócsehi-láp 67,63 km-re A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Bánffy-kastély Bonchida 64,02 km-re Bonchida Válaszúttól légvonalban 3 km-re fekszik, keletre. Itt áll a Bánffy család reneszánsz, barokk és romantikus stíluselemeket ötvöző kastélya, négy sarokbástyával.
Bánffy-kastély Válaszút 63,8 km-re A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Református templom Zilah 52,03 km-re Zilah református temploma eredetileg római katolikus. Impozáns templom - Szép templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Templom a dombtetőn - Bár BabBerci két bejáratot is megadott, ahol be lehet menni, én egy harmadik irányból érkeztem ide. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Dellőapáti 68,29 km-re A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.