Ádámos település (Maros megye) Központ: Ádámos. Ádámos román elnevezése: Adamus. Német neve: Adamesch.
Református templom Backamadaras 40,78 km-reKözépkori templomról nincs adat, katolikus hívei abban az időben a nyárádszentbenedeki plébániatemplomhoz tartoztak. Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat. A reformáció idején mind reformátusok lettek.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 19,08 km-reAz első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Református templom Nyárádszentbenedek 37,27 km-reI Béla király idején alapított kolozsmonostori apátság (1060–1063) több birtokot kapott és több bencés plébániát alapított. Félreeső templom, utcára nyíló kapuval - Bár ez a rejtekhely nem esett az aznapi kincskereső kirándulásom útvonalába, a közelsége miatt tettem egy kis kitérőt Nyárádszentbenedekre. Mókus? - Marosvásárhely fele menet megálltam megkeresni a nyárádszentbenedeki református templomot, illetve az itt elrejtett dobozkát. Régi és új református templom egymás mellett - Ez alkalommal a két nyárádszentbenedeki levendulakertre voltam kiváncsi, Erikára és Lédára. A bencésekkel hozhatók kapcsolatba a Szent Benedekről elnevezett egyházközségek.
Cementlapok Marosvásárhely 38,25 km-reA Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. Nem ázott be - Az elmúlt napokban, mig tartott a szép idő, nem tudtam eljönni, hogy megkeressem a trekkingklub új vásárhelyi rejtéseit. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet.
Kölpényi tó Mezőkölpény 40,73 km-reMezőkölpény Marosvásárhelytől 14 km-re északnyugatra, a Komlód völgyére nyíló völgykatlanban fekszik, és a 10 km-re keletre levő Mezőcsáváshoz tartozik. Halásztó a völgy mélyében - Közös kincskereső-kiruccanáson vettem részt a mezőkölpényi tó mellett elrejtett geodoboz rejtőjével.
Zöld-tó Marosszentkirály 34,21 km-reA Zöld-tó Marosszentkirályon található, a Polgármesteri Hivatal háta mögött, nagyon közel Marosvásárhelyhez. Ismeretlen tó - Nem is tudtam a tó létezéséről. A letérő - A letérő koordinátája, mint segédpont, letölthető. Káka tövén - Megtaláltuk a leírás szerint.
Mild-ház Segesvár 43,69 km-reAz épületen levő felirat szerint, ebben a házban lakott Johann Both polgármester. A XVII-dik század közepén ő építtette a fedett Diáklépcsőt és a Csizmadiák tornya melletti bástyát.
Nagykapus 30,62 km-re1238-ig székelyek lakják, középkori katolikus hívei a reformáció során lutheránusok lesznek, a templommal együtt. Az eltunt felhenger nyomaban - Szajnos nem jott ossze, pedig nagyon rahajtottam. Vár gazda nélkül - Itt bizony rengeteg lehetőség van a doboz helyének. A XVIII-dik században lutheránus anyaegyház, és a század elején is az.
Zsiliprendszer Gyulakuta 43,42 km-reA hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Szabók bástyája Segesvár 43,61 km-reA segesvári vár északnyugati oldalában található Szabók bástyája a XIV-dik században épült. Az 1676-dik évi tűzvész alkalmával elpusztult a felső része.
Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend 28,83 km-reA Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében. A jelenleg tető nélküli kastélyrom kocsival is megközelíthető, a főútról leágazó talajúton.
Református templom és harangláb Mezőcsávás 43,26 km-reMezőcsávás Marosvásárhelytől 14 km-re északra, a Marosi-Mezőség keleti gyepűvonalában települt. Ott voltam az újrarejtésnél - A rejtővel közösen, egy kis, késő délutáni kincskereső-, ellenőrző-, rejtekhelyfelderítő kiruccanásra indultunk. A község a Marosvásárhely Metropolisz Övezethez tartozik.
Óratorony Marosvásárhely 36,21 km-reAz egykori Városháza északkeleti részén levő Óratorony, díszes majolikacserepekkel fedett sisakjával Marosvásárhely majdnem minden pontjáról látható. Múzeumok éjszakája nappal - Most voltunk először fent a toronyban a családdal. Donggg - Feljutottunk végre, bár kicsit szédelegve a csigalépcső kanyarjaitol. Újdonság - Ahogy másoknak is, nekem is ez volt az első alkalom, hogy fent jártam a toronyban. Óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette.
Pusztaalmás 49,78 km-re1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Minoriták temploma Marosvásárhely 36,46 km-re1735-ben Udvarfalván minoriták telepedtek le Keresztúri József udvarházában. További laza keresést - Valóban sok doboz van Vásárhelyen. Ismeros volt - Ezt a rejtekhelyet az ismerosom, akivel jarjuk ma a varost, es megkeressuk az osszes geodobozt a varosunkban, mar ismerte. A műsor folytatódik - Vasárnapi városismertető séta közben ide is eljutottunk. Onnan rövid idő után Vásárhelyre költöztek, és 1741-től templomot és rendházat építettek Páduai Szent Antal tiszteletére.
Református templom Gyulakuta 42,32 km-reStílusa után ítélve ma is álló temploma: a csúcsíves építészet egy tisztes példánya lenne, ha azt az ízléstelen újítások egészen ki nem vetkőztették volna műalakjából, állapítja meg Orbán Balázs. Kapuit, ablakait átalakították, csak többszögű záródású szentélye és diadalíve emlékeztet eredeti stílusára.
Kiskacsák tere Segesvár 43,72 km-reA Kiskacsák tere a Tímár-torony és az Ónművesek tornya közelében található, melyek várfolyosóval vannak összekötve. A téren található a segesvári területi evangélikus konzisztórium épülete is.
Mária-kápolna Kerelőszentpál 19,58 km-reA Kápolna-hegy ormán, a temető közepén, négy sarokbástyával körülvett Mária-kápolna áll, amelyet 1744-ben Károlyi Klára építtetett fogadalma teljesítésére, abból az alkalomból, hogy a méhesi tó jegén a helység lakói csodálatosan megmenekültek. Nem a legjobb megközelítés, nagykabát módszerrel - Miután megtaláltam a közeli gyalogoshíd és komp melletti geoládát. Letérő - A Google térképen műhold nézetben láthatóak a földutak is, ezért gondoltam, hogy nem szűkséges feltölteni a letérő koordinátáit. A szabadulást kép is szemlélteti.
Dávid Ferenc téri unitárius templom Marosvásárhely 34,72 km-reDávid Ferenc téri unitárius templom - Kövesdomb lakónegyed, Marosvásárhely. Minden sarkon jártam már - De még követ sem találtam, nemhogy dobozt. Rejtekhely és rejtek - Gyakori a félreértés, sokan még mindig eltévesztik. Utólagos moderáció - Friss bejegyzés alapján, úgy néz ki, hogy eltűnt az általam itt elrejtett geodoboz. A kövesdombi unitárius templomot 1999 november 21-én kezdték el építeni.
Kápolna utcai forrás Marosvásárhely 39,66 km-reA Kápolna utcai forrás a 4 számu házzal szemben található. Hajrá - Kívánom, hogy előzz meg a rejtésben. Megtaláltuk - Ez volt az első megtalálásunk ezen a napon. Husvet - Husveti unnepi hangulatban egy laza delutani tekerges alkalmaval kerestuk fel a ladat. Nincs szigoruan Marosvásárhely területén, mert a páratlan számu oldalon lévén, Marosszentgyörgyhöz tartozik.
A volt Városi Közüzem Aquaserv épületei Marosvásárhely 37,2 km-reMarosvásárhely kiemelkedő épületeiről van szó, amelyek mindig egy picit háttérbe szorulnak a város központi épületeivel szemben. A tujákkal összevegyülve - Ezt a rejtést már virtuálisan megtaláltam, már csak a nevemet kellett bejegyeznem a jegyzetfüzetbe. Nagyon szép épület - Marosvásárhelyi túrám elsö doboza. Szep epulet - A helyszint megtalaltam, a tujakat is.
Gróf Lázár család sírkertje Meggyesfalva 32,55 km-reMeggyesfalva református temetőjében található Erdély egyik történelmi családjának, a gróf Lázár családnak a sírkertje. A temető a konzervgyár mögötti dombon található, melynek egy részét özvegy gróf Bissingen Ottóné, született Lázár Nóra adományozta a falu népének.
Isteni irgalmasság kápolna Székelyvécke 42,85 km-reA székelyvéckei Székely Kálvária Erdőszentgyörgytől 15 km-re, festői környezetben, Székelyvécke határában található. Erre születni kell - Vagyis ilyen maflának mint én, születni kell. Jézus szenvedéseit örökíti meg 14 megállón keresztül, székelykapukkal és domborművekkel.
Marosvásárhelyi vár 36,9 km-reA marosvásárhelyi vár napjainkban látható formáját a XVII-dik században, többszöri munkálatok után nyerte el. Ott van - A sorozas Imecsnek is érvényes volt kb 3o egynehany éve. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hat, en ere nem vennek merget. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hűha, olyan megnyugtató olvasni, hogy ott van. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe körülbelül 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a kézműves céhek tagjai által veszély esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták.
Paulinus-Drakula-ház Segesvár 43,75 km-reAz 1501-ben épült Drakula-Paulinus-ház a segesvári Múzeum-tér 5 szám alatt található, az Óratorony közelében, attól északnyugatra. Jelenleg a műemlék-épületben (MS-II-m-A-15933) egy étterem működik.
Dörgös híd Kutyfalva 17,7 km-reA Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Havadtő sírkövei 45,67 km-reMaros megye egyik legjelentősebb sírkőkészítő központja Havadtő. Jellegzetes - Érdekesek ezek a sírkövek, érdemes volt felkeresni ezt a helyet is. Befagyva - Érdekes ez a temető. A határában bőven található sírkőkészítésre alkalmas homokkő.
Wonnerth-ház Segesvár 43,72 km-reA Wonnerth-ház az Ónművesek utca 4 szám alatt található, épült a XVI-XVII-dik században, módosították a XIX-dik században és 1938-ban. MS-II-m-A-15891.
Erődített templom Asszonyfalva 23,64 km-reEgy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején, egyhajósnak épült.
Unitárius templom Hármasfalu 53,6 km-re Hármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.
Címeres kút Szászrégen 63,82 km-re A szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.
Néprajzi múzeum Fenyősremete 59,1 km-re Fenyősremete (Bredesty, Bredest) falu Remete községhez tartozik, a községközponttól nyugat - északnyugatra található. A település ortodox temploma melletti, a vidékre jellemző házban néprajzi múzeumot rendeztek be.
Magyarfülpös 57,45 km-re 1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól.
Katolikus templom Székelykeresztúr 61,49 km-re Székely- vagy Szitáskeresztúr a Székely előnevét onnan nyerte, hogy a lakói székelyek, a Szitás melléknevet pedig arról, hogy itt nagyban folyt a szitagyártás. Keresztúr a Gagypatakának Nagy-Küküllőbe szakadásának térhelyén fekszik.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 55,49 km-re Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy 54,78 km-re Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Evangélikus erődtemplom Rádos 69,78 km-re Egyhajós temploma a XIV-dik század gótikus alkotása, Keresztelő Szent János tiszteletére - a sekrestye építésének idejét az ajtajára festett évszám (1526) jelzi, ami újítását is jelentheti. Nagyon elhanyagolt állapotban van - De amint láttam, megkezdték a feljavítását. Belsejében a szentély megőrizte eredeti hálóboltozatát, míg a hajó a XIX-dik században fiókos dongaboltozatot kap - a torony alatt megmaradt szép gótikus kapuja is.
Evangélikus templom Mártonhegy 59,97 km-re 1335-ben plébániatemploma van - temploma után, melynek Szent Márton lehetett a védőszentje, Szentmárton volt a neve. Templomának eredete egy századdal korábbra, a XIII-dik századra tehető, mert eredetileg háromhajós bazilika volt.
Síremlék Doberdó Makfalva 56,69 km-re Makfalva nyugati részében, a Felhágó és Tekintő lábánál, egy kis terület neve Doberdó, nevét az itt emelt síremlékről kapta. A világháborúban, az olaszországi Doberdóban hősi halált halt Barabás János emlékére emelték.
Római katolikus templom Tordatúr 53,91 km-re A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Bocskai István szobra Nyárádszereda 50,07 km-re Bocskai István szobra, Horváth Géza alkotása, Nyárádszeredában a református templom előtti téren áll. 1906 június 23-án avatták fel először, majd sok viszontagság után, 1997 július 12-én mostani, eredeti helyén újra.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.