Lándor település (Maros megye) Központ: Magyarbükkös. Lándor román elnevezése: Nandra.
Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy 45,64 km-reA Máriaffi-kastély szebb időket megért dendrológiai parkjában több száz éves fákat is találunk. Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus. Köztük van tiszafa, kocsánytalan tölgy, mocsári tölgy, amerikai dió.
Bissingen-Lázár vadászház Meggyesfalva 36,84 km-reA Vadászház földszintes épület az egykori meggyesfalvi kastély szomszédságában, a Felszabadulás és a Vlegyásza utcák sarkánál. Valószínűleg 1708-ban épült, erre enged következtetni a bejáratnál található megrongált emléktábla épen maradt része.
Marosdátosi szakadék 12,82 km-reA szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 42,61 km-reA sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Horgásztavak Csürülye 48,54 km-reCsürülye községközponttól, illetve az autópályától délre, Alsófüle és Sütmeg között, egy több horgásztóból álló tórendszer található. Őszi bicajozás - Hát ennél a keresésnél nagy csalódásom volt mert a koordinátták szerinti 50 m-es körzetben csak egy odvas fát találtam (a tévedés kizárva) amelynek oduja telis tele volt dinoszaurusz hangyákkal. Korhadt facsutak és az odvas fa - Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog. Találgatás - "Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog.
Katolikus templom Tövis 36,87 km-reHunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.
Szolcsvai víznyelő 47,39 km-rePonor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Katolikus templom Mezőbánd 31,43 km-reA középkorban tiszta katolikus falu, amire egy 1484-dik évi oklevél is utal, amely szerint székely település. A reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt.
Szászszőlős temploma 38,98 km-reSzászszőlős közepén egy egyszerű csarnoktemplom áll, félköríves záródású szentéllyel és négyszögletes ablakokkal. A csarnokot egyszerű fatető fedi.
Knöpfler kastélykert Maroskeresztúr 33,92 km-reMaroskeresztúr egykori kastélyát Knöpfler Vilmos építtette, aki országgyűlési képviselő, és a marosvásárhelyi kórház alapítója volt. Így könnyű - Utazgatni a jövőben, szárnyalni téren és időn át és egyenesen a toplista élére repülni. Már csak egy geodoboz - Kocsival érkeztem a helyszínre, így Maroskeresztúr utcáit kerülgetve jutottam a rejtekhely közelébe. Közel van - Közel volt a doboz ;-) Ebed utan megkerestuk. A kastély a 19-dik század közepén épült, és 1932-ben leégett.
Sándor János-forrás Marosvásárhely 42,89 km-reA marosvásárhelyi Sándor János-forrás a Székely Vértanuk utca szerpentinjei alatt, a Székely Vértanuk emlékműve mellett található. Sötétedés után - Sötétedés után érkeztem a forráshoz, ahol épp nem volt senki. Szénsavmentes - Megtaláltuk, a forrás régi kedves ismerps volt. Az első csorgó - Első nekifutásra meglett.
Ugron-kastély Mezőzáh 25,44 km-reA Marosludas és Nagysármás közötti úton haladva, messziről feltűnik a Mezőzáh fölé emelkedő dombtetőn magasló kastély. Egy naptári év - A kastélyban ma csak a szú és a penész működik sajnos. Valószínűleg csak szép mese - A mezőzáhi Ugron-kastély építészeti elemeinek és a naptári számoknak az összekapcsolása valószínűleg csak turistacsalogató kitaláció. Üreg vagy repedés? - Déli órában érkeztem a kastélyhoz, mely tárt kapuval, elhagyottan, és egy álmos kutyával fogadott. A falu főútjáról felkanyarodó rozoga úton közelíthető meg az épület, amely a Burszána nevű erdős rész közepén fekszik.
Máriaffy-kápolna Marosszentgyörgy 44,17 km-reMarosvásárhely marosszentgyörgyi határánál levő temető északi részén a Máriaffy család temetkező helye és kápolnája található. Megtaláltuk - Nem jártam még ebben a temetőben, a kápolnáról még kevésbé volt tudomásom. Szűk hely - Szűk és kicsi hely volt eleinte észre sem vettem. Cseles - Jo rejtes.
Keskeny nyomtávú mozdony kocsiszín Marosvásárhely 39,18 km-re1997. Közel lakik a szomszéd geoláda - Nagyon jó ötlet volt lefényképezni a megtalálók neveit tartalmazó papírlapot. Gratula - Vasárnapi dolgok kalauzoltak a város ebbe a részébe. Tetszett a geodoboz! - Igazán tetszett ez a szokatlan geodoboz. április 1-jén, veszteségre hivatkozva, a Román Vasúttársaság megszüntette a marosvásárhelyi keskeny nyomtávú vasút mezőségi szárnyvonalán a közlekedést, egypár járatot üzemeltetve Nyárádszereda – Marosvásárhely között, majd április 14-én végleg megszűnt a személyszállítás.
Református templom Göcs 45,74 km-reA hagyomány egy kápolnáról tud, amelyet még a katolikus korban remeték alapítottak, Szent István-kápolna, és amely búcsúhely volt abban az időben. Régi templomának vagy kápolnájának egyik harangja felirata szerint 1614-ból való: Anno Domini 1614 MPN.
Kultúrpalota Marosvásárhely 40,96 km-reA marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy Közművelődési Ház 1911-1913 között épült, Dr. Hirdetés - Egy kicsit nehez volt megerteni, hogy a rejtekhelynek hattal allva lehet kivenni diszkreten a dobozt. Erre már rég készültem - Erre már rég készültem. Tetszett - Teszett ez a rejtés. Bernády György polgármester idején, a város közösségének áldozatkészségéből, szecessziós stílusban.
László István síremléke Vámosudvarhely 38,46 km-reVilágháborús emlék, valójában László István síremléke, aki ezen a helyen halt hősi halált. Favágók - A dobozt rejtő fának nyomát sem találtam, köszönöm a fatolvajoknak. Járt utat járatlanért el ne hagyj - Vészesen közeledett a sötétedés időpontja, így sokat nem töltöttem az időt a székelycsókai református templomnál. A síremlék legalább megvan - Az eredeti koordináta odébb tesz, az erdőbe, és ott semmit sem találtunk. A falubeliek hagyománya szerint abban az időben amikor az országhatár itt húzódott, a hősünk átjárt a szomszéd faluba a kedveséhez, amely falu a határ túloldalán volt.
Óratorony Marosvásárhely 40,91 km-reAz egykori Városháza északkeleti részén levő Óratorony, díszes majolikacserepekkel fedett sisakjával Marosvásárhely majdnem minden pontjáról látható. Múzeumok éjszakája nappal - Most voltunk először fent a toronyban a családdal. Donggg - Feljutottunk végre, bár kicsit szédelegve a csigalépcső kanyarjaitol. Újdonság - Ahogy másoknak is, nekem is ez volt az első alkalom, hogy fent jártam a toronyban. Óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette.
Bernády György általános iskola Marosvásárhely 40,77 km-reKét évig tartó civil és érdekvédelmi összefogás küzdelme árán Marosvásárhelyen sikerült elnevezni egy iskolát az egykori városépítő polgármesterről, Bernády Györgyről. Nem árt ha magas vagy - Ez a 2,5 m kifogott rajtam. A vásárhelyiek értik, hogy mire gondolok - Én itt járok haza, és már nagyon rég keresek egy megfelelő rejteket. Ez igaz - Egyetértek. Az új, kétnyelvű névtábla kikerült az iskola homlokzatára.
Cserealji forrás Marosvásárhely 41,68 km-reA Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Toldalagi-palota Marosvásárhely 41,27 km-reAz egykori Nagypiac középső részén áll Erdély egyik legszebb késő barokk épülete. Köszönöm - Még akadozik a dolog, gondolom egy pár kisérlet nem árt. Újra itt - Ma megint erre jártam, és sikerült a dobozt is elővenni. Dobozok - A toronytól idejövet már távolról megláttam a dobozt. 1759-1772 között épült, Luidor János tervei szerint.
Lovaspálya 40,04 km-reA marosvásárhelyi Lovaspálya (Lovasiskola, Méntelep) az új gát közelében található. Erdekes hely - Csak olyan meleg van ma. Szombat delutan - Érdekes látvány egy lovaspálya, lovak és emberek nélkül. Az apostolok lován - Özönlött a tömeg az ócskapiacról, de nagyrészt az apostolok lován. A lovassportnak Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak.
Református templom Aranyospolyán 27,34 km-reKözépkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Bolyai Farkas almafája Marosvásárhely 41,8 km-reBolyai Farkas almafája csak 100 évig élt, majd kiszáradt - Új csemetét ültettek a régi helyére. Ponyik almafajta ritkasag - Az igazi almafajta, ponyik es batur. 1 + 1 = Két Bolyai - Ha már itt voltam megkerestem az almafát is. Kicserélem - Köszönöm a visszajelzést. Ez a fa áll ma Marosvásárhelyen, a református temetőben levő közös Bolyai-sír mellett.
Erődített templom Asszonyfalva 34,04 km-reEgy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején, egyhajósnak épült.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 41,1 km-reTorockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Teleki Téka Könyvforgó Teleki-Bolyai könyvtár Marosvásárhely 41,42 km-reA Teleki Téka munkaközössége egy könyvespolcot helyezett el, az épület bejáratánál. Munkából hazafelé - Ahoz képest, hogy minden nap erre jövök hazafelé munkából, sok idő eltelt mire bejelenthetem ezt a megtalálást is. Célja, hogy megteremthesse a lehetőséget a könyv szabad csereberéjére.
Szent László kútja Magyarpeterd 38,27 km-reSzent László kútja Magyarpeterd határában, az észak-erdélyi autópálya közvetlen közelében található. Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról. Vizének gyógyító erőt tulajdonítottak.
Falfirka Marosvásárhely 42,58 km-reA marosvásárhelyi Merészség utcában, az út egyik fele betonfallal van megerősítve. Megelőztél, de jól van ez így - Az utóbbi időben többször jártam erre. Falfirka és zöldség - Néha azon gondolkozom, hogy ezek a zöldségeskertek hogy alakultak ki, (több ilyen hely van a városban) a senkiföldjén. Felette, a két párhuzamos utca közötti teraszon, veteményeskertek vannak.
Ordas-kő 42,72 km-reAz Ordas-kő Torockó vidékének, Erdély e rendkívül népszerű és sokak által látogatott szegletének egy olyan hegye, mely büszkén magasló hófehér szikláival, füves rétekkel tarkított változatos növényzetű vegyes erdeivel csodálatos látványt nyújt. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túrán találtam meg ezt a geodobozt.
Rüsz 48,1 km-reRüsz falu szász temploma egy kis dombon áll. Megvan - Megvan a dobozka. Hiába - A templom nagyon tetszett. Értékei a karzat festett kazettái, valamint a templom különálló, megdőlt tornya.
Botanikus kert Marosvásárhely 43,25 km-reA marosvásárhely botanikus kert a Somos-tető lábánál, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem területén található, bejárata a pszichiátriai és gyermekklinika között van. Nem tudom - Talán Németkalap? Nem is tudom, én csak tisztázni szerettem volna, hogy ne legyen majd gond mikor mások keresik. Még egyszer - Tényleg kellemes és szép a hely a környéken, ugyhogy majd egy másik alkalommal majd szivesen visszatérek és megkeresem, ugy is van még más meg nem talált dobozom is a környéken. Doboz a bokorban - Ellenőriztem ma ezt a rejteket. A dendrológiai park 154 őshonos és tájidegen fának és cserjének ad otthont, a botanikuskertben, pedig 800 őshonos és egzotikus növényfaj látható.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita 25,01 km-reKerelő és Mezőszentmargita között a Maroson csak egy gyalogos híd vezet át. Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki. Akik autóval akarnak átkelni, két lehetőség közül választhatnak: kerülnek néhány kilométert a Kerelőszentpál és Magyardellő között épült új hídig, vagy átkelnek a gyalogoshíd melletti kompon.
Evangélikus templom Kund 35,89 km-reKund evangélikus templom szakrális építmény a XIV-XV-dik századból, a tornyát 1804-ben építették. Nedves volt a doboz belseje - Miután rejtettünk Erzsébetváros tavainál, Kundon folyattuk a kincskeresést az evangélikus templomnál. Patakban fürdőző lányok - Amíg az aznapi túratársam, fakir, a rejtekhez sietett, én lemaradtam fotózni. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk, vélhetően a fát már kivágták.
Téglagyári tó Marosvásárhely 38,18 km-reMarosvásárhelyen, a Meggyesfalvi negyedben, a Téglagyár háta mögött, egy nagyméretű tó található, zöld környezetben. Szep - Nem egy rossz hely, sot szerintem erdekes es szep is, bar az ember kozbenjarasaval alakult ki. Remélem, hogy nem következik be - Meggyesfalvi lakók meglepődve olvasták a helyi magyar és román nyelvű sajtóban a hírt. Őszi tó - Nagyon szép most ősszel a tó, néhányan horgásztak benne amikor ott jártam. A tavat déli oldalról határoló meredek domboldal tetején laknak a Hegy utcai romák.
Régi városi stadion Marosvásárhely 40,69 km-reA marosvásárhelyi régi városi stadiont 1906-ban nyitották meg, itt hazai és nemzetközi mérkőzéseket és atlétikai versenyeket bonyolítottak le. Új geodoboz új rejtekben - Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma nevű rejtekhelyétől hazafelé jövet a Liget mellett mentem el. Végre megközelíthető - A régi dobozt nem találtam meg annak idején csak a hűlt helyét. Terepszemle - Egy kicsit szétnéztem a rejtek körül, és ha az érzékem nem csal, a doboz a kerítésen belül van. Marosvásárhely első futballpályáját a Nagyállomás mellett, a Hűtőház területén hozták létre.
Ortodoxok első temploma Marosvásárhelyen 42,1 km-reAz ortodox fatemplom a marosvásárhelyi Thököly Imre, ma Mitropolit Andrei Saguna utca 13 szám alatt található. A jellegzetes máramarosi stílusú, zsindelytetős épületet, az ortodoxok első templomát, 1794-ben építették fel, egy görög kereskedő anyagi támogatásával.
Ortodox fatemplom Székelykocsárd 14,04 km-reA székelykocsárdi ortodox fatemplomot a Szentlélek Eljövetelének tiszteletére szentelték. Kapu zarva, de be lehet jutni - Babbercival kerestük a templomat. 1723-ban épült, belsejét Popa Nicolae festette 1810-ben.
Petőfi Sándor múzeum Fehéregyháza 62,53 km-re Fehéregyháza Petőfi Sándor és a magyar szabadságharc egyik legfontosabb emlékhelye, a költő itt esett el 1849 julius 31-én. Erdekes muzeum - Nagyon erdekes hely, egy dobozt is el lehetne rejteni. Fehéregyházán található a Petőfi emlékmuzeum.
Református templom Székelytompa 55,52 km-re A régi tompai templom a falu feletti domb előfokán, a mai temető helyén állott, régi nyomait Orbán Balázs még látta. Később, amikor a falu leköltözik a völgybe, 1733-ban lenn építenek új templomot fából.
Szebenvár Orlát 69,93 km-re Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Református templom Mezőveresegyháza 67,32 km-re A helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Kocka alakú lombkoronák Nagyszeben 65,49 km-re Nagyszebenben, a Lazaret negyedben levő Acélmunkások (Otelarilor) utcában, 40 fa lombkoronáját kocka alakúra alakítják ki. Hasonló megoldást alkalmaztak már az országban, a nagyváradi Zöldfa utcában.
Majálistér Makfalva Abod 66,2 km-re A Majálistér az abodi úttól északra található, a Csere egyik magaslatán lévő liget neve. Itt találkozott egykor a makfalvi és az abodi ifjúság május elsején.
Vurpód 58,11 km-re Vúrpodnak 1332-ben plébániatemploma van. Vurpód - Megtaláltam a dobozkát a háromszögben. Nincs már dobozka - Templomkertbe a bejutás kis kerítésmászással. A templom maga régebbi, mint az első okleveles adat: 1230-ban építik román kori stílusban.
Várkastély Gyalu 67,4 km-re 1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.