Mezőceked település (Maros megye) Központ: Mezőceked. Mezőceked román elnevezése: Valea Larga.
Unitárius templom Szind 27,69 km-reTemploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 7,01 km-reA Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
Koronka kilátója 42,05 km-reKoronka kilátátója Ösvény - Miután átvergődtem a sűrű cserjésen, jöttem rá, hogy járható ösvény is vezet fel a kilátóhoz. Segédpontok - Érdemes letölteni a segédpontokat. Hogy történt, hogy nem, de megtaláltuk - Miután a kicsi unokahúgommal megnéztük a halacskákat és a szép tavirózsákat a Sapientia tavánál, eljöttünk ide is, hogy kimásszunk a kilátó tetejére.

Náznánfalva határában feltárt leletek egyértelműen alátámasztják, hogy már a bronz és a római korban is lakott terület volt. Becsavarozva - Itt is már másodjára próbálkozok. Zárva - Szép kis kápolna, de sajnos a kapu zárva. Nekem is zárva - Elég korán érkeztem, de mint az elöttem ott járok, a kapukat én is zárva találtam. Az eredetileg székelyek által lakott településről az első írásos forrás 1293-ból származik. 34,36 km-re.
Ótordai kastélytemplom Torda 23,03 km-reA mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Status quo ante zsidó temető 38,94 km-reA marosvásárhelyi Status Quo Ante zsidó temetőbe a Nyár utcából nyíló kapun (10-es szám) kell bemenni. Amit előbb-utóbb megteszel - Márciusban összeírtam néhány dolgot, amit előbb-utóbb megteszel. Tenyleg alatta - Ez a rejtek tetszett, vagany volt es hamar megtalaltam. Szem előtt - Szem előtt van, de néha épp azok a dobozok a hosszabb életűek, amelyek szem előtt vannak, és mégis csak azok találják meg, akik tudatosan keresik. Az innen induló lépcső elvezet a temető bejáratához.
.JPG)
Piarista rendház kolostora és Convictus nobilium (nemesi bentlakás). Egyetem- és Farkas-utca saroképülete. 40,48 km-re.
Torockószentgyörgy 46,28 km-reA torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Vasutas park Kolozsvár 40,81 km-reA kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Kultúrpalota Marosvásárhely 37,78 km-reA marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy Közművelődési Ház 1911-1913 között épült, Dr. Hirdetés - Egy kicsit nehez volt megerteni, hogy a rejtekhelynek hattal allva lehet kivenni diszkreten a dobozt. Erre már rég készültem - Erre már rég készültem. Tetszett - Teszett ez a rejtés. Bernády György polgármester idején, a város közösségének áldozatkészségéből, szecessziós stílusban.
Teleki Téka Marosvásárhely 38,31 km-reA marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Ötletes doboz - A cipőfűzős módszer nagyon jól működött. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.
Kakasos templom Kolozsvár 41,44 km-reA Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 18,4 km-reAz első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Református templom Válaszút 39,16 km-re1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Berkesi-szoros Torockói-hegység 35,94 km-reVárfalva és Borrév között ömlik az Aranyosba a Berkes pataka, miután átfolyik egy szoroson, több vízesést képezve. Berkesi-szoros - Kicsit lehet hogy ez csalas. Ládakeresés gps nélkül - A geoládák, rejtekhelyek megkereséséhez nem kötelező gps-el rendelkezni. Torockó fele - Útban Torockó fele megálltunk, és megnéztük, bejártuk ezt a szép kis szorost. A Berkesi-szoros körülbelül 5 km távolságra található a Tordai-hasadéktól, dél-nyugat irányba.

Dávid Ferenc téri unitárius templom - Kövesdomb lakónegyed, Marosvásárhely. Minden sarkon jártam már - De még követ sem találtam, nemhogy dobozt. Rejtekhely és rejtek - Gyakori a félreértés, sokan még mindig eltévesztik. Utólagos moderáció - Friss bejegyzés alapján, úgy néz ki, hogy eltűnt az általam itt elrejtett geodoboz. A kövesdombi unitárius templomot 1999 november 21-én kezdték el építeni. 37,8 km-re.
Toldalagi-palota Marosvásárhely 37,93 km-reAz egykori Nagypiac középső részén áll Erdély egyik legszebb késő barokk épülete. Köszönöm - Még akadozik a dolog, gondolom egy pár kisérlet nem árt. Újra itt - Ma megint erre jártam, és sikerült a dobozt is elővenni. Dobozok - A toronytól idejövet már távolról megláttam a dobozt. 1759-1772 között épült, Luidor János tervei szerint.

Gógánváraljától északra eső hegy tetejét a középkorban Gógán vára koronázta, valamikor a 16-dik században pusztult el végleg, romjait a község lakosai teljesen elhordták. Szárnyas hangyák vették birtokba a geodobozt - Gógánváralja egyik látnivalója a református templom és harangláb. Közeli látnivalók - Gogánváraljára érkezve előbb a haranglábot akartuk megnézni, és rejteni ott. Szép kis várhely - Sajnos dél felől indultunk a dombnak felfelé, jobb lett volna az északi úton elindulni. A vár helyén mára csak a vár árkai és sánca, valamint a bozótos plató közepén tátongó üreg figyelhető meg. 48,01 km-re.
Cementlapok Marosvásárhely 38,14 km-reA Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. Nem ázott be - Az elmúlt napokban, mig tartott a szép idő, nem tudtam eljönni, hogy megkeressem a trekkingklub új vásárhelyi rejtéseit. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet.
Teleki-kripta Gernyeszeg 45,18 km-reA Teleki-kastély és a református gótikus templom mellett Gernyeszeg kiemelt látnivalói közé tartozik a Telekiek gernyeszegi ágának a piramis formájú kriptája.
Minoriták temploma Marosvásárhely 38,1 km-re1735-ben Udvarfalván minoriták telepedtek le Keresztúri József udvarházában. További laza keresést - Valóban sok doboz van Vásárhelyen. Ismeros volt - Ezt a rejtekhelyet az ismerosom, akivel jarjuk ma a varost, es megkeressuk az osszes geodobozt a varosunkban, mar ismerte. A műsor folytatódik - Vasárnapi városismertető séta közben ide is eljutottunk. Onnan rövid idő után Vásárhelyre költöztek, és 1741-től templomot és rendházat építettek Páduai Szent Antal tiszteletére.

Az erdőcsinádi temető-együttes a falu nyugati határában található, három szomszédos dombocskát foglal magába. A legnagyobb dombocska kerek, itt található a ravatalozó is. 48,46 km-re.
.JPG)
Kis Bánffy-ház - Deák Ferenc utca 32. 40,3 km-re.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 40,73 km-reMarosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.

A Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát. 37,8 km-re.
Fatemplom Petele 49,92 km-reA petelei fatemplom 1832-ben épült, egy régebbi fatemplom helyére, amit Marosorbóra adtak el. Együtt - Dolgozni voltunk Péterrel Libánfalván, a Görgény völgyében. Nem éppen együtt - Bár együtt kerestük meg ezt a rejtekhelyet, nekem esélyem sem volt megtalálni. Báró Bornemissza adománya a 20 kilogrammos harang, amit 1750-ben öntöttek.
Kerek tisztás Hója-erdő 46,41 km-reA Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 40,28 km-reA piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
Kisfülpös 43,45 km-re1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.
.JPG)
Pattantyús-ház - Deák Ferenc utca 33. 40,37 km-re.

A Balika-barlangok a Tordai-hasadékban, a menedékháztól számítva a negyedik hídnál helyezkednek el, egymással szemben, a bejáratuknál erődítésre épített védművekkel. Barlang - Ha az x jelet keresném, még most is a barlang előtt álldogálnék. Két eső között - Különös izgalommal ismerkedtünk a hellyel és a legendával, mivel kincskereső csapatunk egyik tagját hasonlóan becézzük. Tömeg - A rejtekhelyet megtaláltam, de nem volt lehetőségem keresni a rejteket és a dobozt, mert a barlang bejárata mellett nagy tömeg volt. 31,44 km-re.
Katolikus templom Kerelőszentpál 27,3 km-reRomán kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.

A marosvásárhelyi alsó gát az 1970-es árvíz után épült. Több doboz - Több dobozra is akadtam a helyszinen köztük egy másik oldal dobozára és egy mintavételre alkalmas dobozkát ami tele volt széklettel. Én is feladom - Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg - Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is. Megközelíthető az Alsógát (Barajului) utcából. 35,74 km-re.

A tordai sóbánya 23,32 km-re

A tordai sóbánya 23,32 km-re
Egykori evangélikus templom Árokalja 55,5 km-re Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Levenduladomb Bözöd 67,49 km-re A bözödi levenduladomb a tó keleti végénél, a kőrispataki letérőnél található, különleges helyszínen. Nyitvatartás 2025-ben - 2025-ben, június 20 és július 6 között, hétvégén 10-21 óra, hétköznap 14-21 óra között várják az érdeklődőket a bözödújfalusi levendulaültetvényre. Rendszerint június végén és július elején szerveznek nyílt napokat.
Református templom Nyárádmagyaros 63,48 km-re 1590-ben már egyházát említik, ami legalább kápolna létét tételezi fel, 1643-ból is van adat kápolnáról, amikor még mindig Berekeresztúr filiája. 1791-ben kőtemplom épül s ebben az időben lesz anyaegyház.
1332-ben a pápai tizedjegyzékben említik először Peturlaka néven. 1465-ben Péterlakaként szerepel. 52,05 km-re.
Rózsa utcai lakóház Nyárádszereda 55,4 km-re Történelmi műemlék lakóepület, mely Nyárádszeredában, a Rózsa utca 78 szám alatt található. Az 1908-ban szecessziós stílusban épült lakóház kódja a történelmi műemlékek jegyzékében MS-II-m-B-15722.
Népi iskola, Geges. Épült 1896-ban. 61,66 km-re.
Templomrom a dombon Felsőorbó 50,59 km-re Felsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
1319-ben villa Szentmihálteluke néven írják, 1453-ban Zentmyhaltelke, 1644-ben Szent Mihály Telke formában fordul elő. 61,83 km-re.
Katonáné hegyese Abod 65,52 km-re Katonáné hegyese, a régi osztrák térképeken Katonanő-tető, a Sokad dűlő legmagasabb csúcsa Makfalva északi határán. Remek kilátás nyílik innen a Küküllő vidékére, Firtos, Csombod és Rabsonné felé.
Találkozás háza Zágor 51,25 km-re Az 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították. Johann Bretz hagyatékának segítségével felépült a Találkozás háza, németül Haus der Begegnung, román fordításban Casa Prieteniei (Barátság háza).
Beszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum. 64,94 km-re.
Unitárius templom Hármasfalu 64,54 km-re Hármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.
Gyula vezér kútja Gyulakuta 56,83 km-re Gyula vezér kútja a Kis utca és a Csorgó utca kereszteződésénél található. A néphagyomány szerint, a település első lakosai a Gyula vezér által ásatott kút körül telepedtek le.
A barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle. 69,06 km-re.
Várhegy Berethalom 63,47 km-re A Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században.
Benkő Károly idejében épül fatemploma, mai temploma 1842-ből való. 60,64 km-re.
Görgényi nárciszmező Görgényszentimre 62,6 km-re Görgényszentimre községben található a Görgényi nárciszmező, a Görgényi-havasok lábánál, összesen 3 hektár területen. Ilyen sincs gyakran - Maga a rejtő vitt el a rejtekhelyhez, a saját kocsiján. Tömegnyomor - Hétvégén, nárcisz-virágzáskor inkább kerülni kell, tömegnyomor van. A nárciszok április-májusban virágoznak.
Szabaderdő Remete 51,99 km-re Szabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.