Nyárádszentbenedek település (Maros megye) Központ: Ákosfalva. Nyárádszentbenedek román elnevezése: Murgesti. Német neve: Sankt Benedikt.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Nyárádszentbenedek (Maros megye) és környéke turisztikai látnivalói

Kőkép Kőkép Segesvár 29,97 km-re
A segesvári várhegy temploma mellett még ma is látható egy boltozott alagút kezdete, amely végső szükségben kimenekülő utat biztosított az ostromlott várból. Végre tavasz 3 - Egyszer már jártam itt, de most újra kerestem. Lába kelt - Amikor elkezdtem dobozokat rejteni, nem gondoltam, hogy ilyen sok doboz tűnik el. Rövid és hosszútávú megoldás - Több forgatókönyvet is el tudok képzelni. Állítólag ez az alagút a Medgyes felé vezető országút mellett levő török emléknél végződik.
Tizenkettes-forrás Tizenkettes-forrás Bucsin 46,55 km-re
A Parajd és Gyergyóalfalu közötti, Bucsin-tetőn áthaladó, Kis-Küküllő völgyében vezető, DN13B-as jelzésű műúton több forrást is találunk az út mellett. Sorbanállás - Éppen beesteledett amikor a forráshoz értünk. Drive-in rejtekhely - Bármennyire igyekeztem, sötétedés előtt értem a forráshoz, dehát ilyenkor télen rövid a nap. A Parajd községhez tartozó Bucsin település és a Bogdán-sípálya között félúton található csorgó vize friss, hűsítő.
Csonka-ház Marosvásárhely 9,78 km-re
Csonka-ház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 35. Épült 1910-ben.
1916-os honvéd emlékmű 1916-os honvéd emlékmű Bekecs-tető 27,99 km-re
A Bekecs oldalában, a Körvélyes-mezőn található egy honvéd emlékmű, mely az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket. Dugó dugta - A koordináta nem a legkóserebb, de megtaláltuk a facsonkot. Pótolni - Ősszel visszatérve a tett helyszínére. Bekerítve - Most látom, hogy a régebbi fotókon még nem volt teljesen bekerítve az emlékmű.
Karingóvár Rigmány 15,47 km-re
A néphagyomány által török sáncoknak nevezett Karingóvár egy földvár, mely Rigmány falutól északra található, a Rigmány-patak völgyfőjében. Ez egy körív alakú földtöltés, mely körülbelül 750 m hosszú, 9 m magas, és mély árokkal van megerősítve.
Szentgerice Szentgerice 4,09 km-re
Szentgerice látnivalója az 1670-ból származó, szép kazettás mennyezetű, unitárius templom. Aprólékosan megvizsgáltuk a rejteket - A belsejét is tükörrel -elemlámpával, de nem találtunk dobozt. Sajnos nincs doboz - Kerestem a dobozt, de sajnos nincs meg.
Serkes-tó Serkes-tó Segesvár 29,44 km-re
Akik kocsival utaznak át Segesváron talán nem tudnak a Serkes-tóról, hiszen félreesik kissé a főúttól, megközelítése pedig körülményes. Ismeretlen tó - A református templomtól jöttem át a tó partjára. Tavirózsák a szemetes tóban - A napokban értesültem, hogy a Segesvár melletti tóban megjelent a tavirózsa. Tavirózsák - Elég eldugott utakon lehet eljutni a tavakhoz, sok az indián kunyhó. A vonatból látni lehet, hiszen a tó a vasúti sínek közelében van.
Kisiparosok műhelyei Marosvásárhely 9,76 km-re
Kisiparosok műhelyei, ma üzlethelyiségek. Dózsa György utca 15 szám, Marosvásárhely.
Egykori Avram Iancu román inasotthon Marosvásárhely 10,13 km-re
Egykori Avram Iancu román inasotthon, ma a Munkaügy székhelye. Iuliu Maniu utca 2 szám, Marosvásárhely.
Petőfi Sándor bronzszobra Petőfi Sándor bronzszobra Marosvásárhely 10,45 km-re
Petőfi Sándor bronzszobra az egykori Kossuth Lajos utca, és az Arany János utca találkozásánál lévő kis köztéren áll. Új doboz - Szívesen adok dobozokat, akár többet is. Újrarejtve - Nem is értem, miért nem rejtettük újra az itt elveszett geodobozt. Cipőfűzős módszer - Elég csendes volt a környék dél körül is. A körülbelül 60 cm magas mészkő talapzaton álló életnagyságu bronzszobrot, Hunyadi László alkotását 2000 december 16-án állították fel ezen a helyen, a talapzat felirata: Petőfi.
Pálos kolostor romjai Pálos kolostor romjai Vármező 36,65 km-re
Lestyán Ferenc írja, hogy Pázmány katalógusa Nyárád kolostorról is tud, de helyét nem ismeri. Megközelítés - A katolikus templom doboza után itt folytattam. Tőzikenézőben - A Kis-Nyárád mellett a nyíló tőzikék csodálatosak, valóságos szőnyeget alkotnak. Nem lehetetlen, hogy a Nyárádremete feletti Vármezőn állott, mert itt pálos kolostor emlékét őrzi a hagyomány.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely 10 km-re
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Eltűnt - Ezt a dobozkát már megtaláltam, de most kíváncsiságból ellenőriztem. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Léda Levendula Léda Levendula Nyárádszentbenedek 0,09 km-re
Szabadidő programok és tevékenységek családok és gyerekek számára.
Fronius-ház Fronius-ház Segesvár 30,93 km-re
Az Iskola utca 13 szám alatt található Fronius-ház kézművesek lakóháza volt, a XVI-dik században épült.
Egykori inasotthon Marosvásárhely 10,15 km-re
Egykori inasotthon, ma az Avram Iancu Iskolaközpont bentlakása és étkezője. Iuliu Maniu utca 4 szám, Marosvásárhely.
Körtekapu 29,43 km-re
1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.
Katolikus temető emlékművei Marosvásárhely 9,61 km-re
A marosvásárhelyi katolikus temető emlékművei. A Don kanyar áldozatainak az emlékműve, Züllich-síremlék.
Fatemplom Fatemplom Petele 27,99 km-re
A petelei fatemplom 1832-ben épült, egy régebbi fatemplom helyére, amit Marosorbóra adtak el. Együtt - Dolgozni voltunk Péterrel Libánfalván, a Görgény völgyében. Nem éppen együtt - Bár együtt kerestük meg ezt a rejtekhelyet, nekem esélyem sem volt megtalálni. Báró Bornemissza adománya a 20 kilogrammos harang, amit 1750-ben öntöttek.
Székely Nagygyűlés Székely Nagygyűlés Agyagfalva 48,07 km-re
Ezen a helyen, 1506-ban alkották meg az agyagfalvi constitutio-t. Hazafelé - Betértem az emlékműhöz, hogy megkeressem a dobozt. Udvarhelyi túra - Hazafelé Udvarhelyröl benéztem megint az agyagfalvi emlékmühöz. Székelyek - Ez sem került elé, pedig a szulákot jól letapostam a lépcső mellett. A népgyűlés kimondta és megerősítette a népszabadságot, a székely nemzet jogait biztosító kiváltságokat, a nemzeti szuverenitást, ahol ítélkeztek a hazaárulók és pártütők felett.
Póka 23,5 km-re
1323-ban Pokateluka, 1334-ben Poukatelky, 1472-ben Pókafalva néven jelentkezik a forrásokban.
Skariatin emlékmű Skariatin emlékmű Segesvár 30,77 km-re
Segesváron, a tűzoltóság mögötti kertekben elrejtve, egy érdekes, alvó oroszlánt ábrázoló szobrot találunk. 1849 július 31-én, a segesvári csatában ütközött meg Bem József főserege az oroszokkal- ebben a csatában esett el (tűnt el) Petőfi Sándor, Fehéregyháza közelében.
Aranykakas Aranykakas Marosvásárhely 10,97 km-re
A Marosvásárhelyen Bürger-palotaként, illetve Aranykakas vendéglőként ismert szecessziós épületet Bürger Albert építtette családja számára. Nyálkás januári este - Amikor ide a szomszédba jártam iskolába (1986-1990) még működött a vendéglő, és sok minden másképp volt. Nem vagyok tökéletes - A kislányom egyik kedvenc zenekara a Zanzibár. Navigáció a térképen - Megtaláltam a geodobozt, de én már kaptam pontot ezért a rejtekhelyért. Az 1938-as gazdasági válságban a család tönkrement és kénytelen volt eladni a villát, amelyet 1948-ban államosítottak.
Várhegy-tető Nyárádandrásfalva 14,97 km-re
A falun (Nyárádandrásfalván) felül a baloldali hegyek egyik ponkját Várdombnak, a mellette lefolyó csermelyt Várpataknak nevezik. Mondják, hogy ott (a régi osztrák térképen Várhegy-tetőn) a törököknek lett volna vára.
Vártemplom Vártemplom Marosvásárhely 9,98 km-re
Marosvásárhely monumentális vártemplomának építése a 13-ik századig nyúlik vissza, amikor még Marosvásárhely neve Székelyvásárhely, latinosan Novum Forum Sicolorum volt. Méltóságos óriás - Ebben a templomban konfirmáltam. Felújitva - Négy évvel ezelött jártam utoljára erre. Működik - Tényleg így működik, hogy másodszorra, és nappal lehet megtalálni. A város mai nevét, szabad királyi rangját és címerét 1616 április 29-én adta át Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a város főbírájának, Borsos Tamásnak.
Egykori Albina Bank Marosvásárhely 10,06 km-re
Egykori Albina Bank, Federalcoop Bank, jelenleg irodaépület - 1910. Győzelem tér 5 szám, Marosvásárhely.
Molnar Istvan mellszobra Szekelykeresztur Cristuru Secuiesc 35,99 km-re
Molnar Istvan mellszobra Szekelykeresztur Cristuru Secuiesc 2008
Dörgös híd Kutyfalva 37,06 km-re
A Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Régi sírkövek Régi sírkövek Geges 15,72 km-re
A gegesi református temetőben érdekes, százévesnél régebbi sírkövek vannak.
Borsos Tamás szobra Marosvásárhely 10,07 km-re
Borsos Tamás szobor, a Szűcsök és Lakatosok bástyája előtt, a várfal előtt.
Teleki Téka Könyvforgó Teleki Téka Könyvforgó Teleki-Bolyai könyvtár Marosvásárhely 9,73 km-re
A Teleki Téka munkaközössége egy könyvespolcot helyezett el, az épület bejáratánál. Munkából hazafelé - Ahoz képest, hogy minden nap erre jövök hazafelé munkából, sok idő eltelt mire bejelenthetem ezt a megtalálást is. Célja, hogy megteremthesse a lehetőséget a könyv szabad csereberéjére.
Szabók bástyája Szabók bástyája Segesvár 30,81 km-re
A segesvári vár északnyugati oldalában található Szabók bástyája a XIV-dik században épült. Az 1676-dik évi tűzvész alkalmával elpusztult a felső része.
Dedrád 38,44 km-re
1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben. 1325-ben plébániatemploma van, papja János ekkor a székeskáptalan előtt tárgyalandó birtokmegosztási ügyben van jelen.
Áprily Lajos kútja Áprily Lajos kútja Parajd 41,89 km-re
A Kis-Küküllő forrásvidékéhez közel volt Áprily Lajos boronaháza. Eltűnt a régi, marad az új - A Kisfenyős-kő után átjöttem a "Transz-Rabsonné"-n ellenőrizni a dobozomat. Karácsonyi séta - Az ördögök mögött ott van a doboz, épségben, kevés megtalálóval. Ördög van, doboz nuku - A parajdi úttól a feltérő út nagyon ramaty állapotban van, az aszfaltból pont középen maradt annyi, hogy ne lehessen rendesen haladni. A Kis-Küküllő a Kis- és Nagy-ág patakokból képződik.
Teleki kastély Teleki kastély Gernyeszeg 20,92 km-re
Gernyeszeg látnivalója a Teleki család erdélyi barokk kastélya. Kell még próbálkozni - Szerintem ha még arra jársz, próbálkozz újra. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
Ortodox fatemplom Ortodox fatemplom Nyárádandrásfalva 14,04 km-re
Nyárádandrásfalva 1941 óta Nyárádszereda része, a Kis-Nyárád völgynyílásában fekszik. Lakói egykor református és keleti vallású magyarok voltak, így református temploma és egykor görög-katolikus, ma ortodox fatemploma is van.
Evangélikus templom Evangélikus templom Riomfalva 44,72 km-re
A templom szentélyében az 1453-as évszám egy későbbi építkezés befejezését jelzi, stíluselemei alapján a templom eredetét az előző századra kell tenni. Télvégi túra 5 - Sajnos nem kaptam meg a geodobozt. Beszöktünk - A kiírt telefonszámon nem vették fel a kagylót, így hát a mellékutcából, a kerítés végénél beszöktünk. A XIII-dik században is lehetett elődje, mivel a szász telepítés ekkor már megtörtént ezen a tájon.
Lutheránus templom Lutheránus templom Hétúr 25,36 km-re
1446-ban jelentkező neve (Marienburg) Mária tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, az 1417-ben feltűnő Erenberg szász lakosságra utal. Sachsenland - Immer wieder schön, dass es deutsche Wurzeln in Siebenbürgen gibt. Útban Vásárhelyre - Már rég nézegettük, hogy van itt is egy geoláda. Kő - Hamar megkaptam a rejteket, de sajnos nem tudtam kivenni a dobozt. Ma is álló gótikus temploma a reformáció előtti kor stílusának jegyeit képviseli többszöggel záródó szentéllyel.
Református templom Református templom Kelementelke 9,55 km-re
Középkori templomáról nincs adat, így bizonyosan a katolikus korban filia volt, Gyalakuta anyaegyházához tartozott. Ez volt a helyzet a reformáció után is 1666-ig, amikor azon a címen tagadják meg a közmunkát a gyalakuti templomnál, hogy már önálló egyházközséget alkotnak.
Zsinagóga Marosvásárhely 10,34 km-re
Zsinagóga - Marosvásárhely, 1899-1900, szakralis építmény.
Nagy-Mező-havas Nagy-Mező-havas Görgényi-havasok 49,18 km-re
A Mező-havas a Görgényi-havasok legmagasabb pontja Maros megyében, 1777 m tengerszint feletti magasságban. 2017 - Reggel indultunk a Marosvásárhelyi EKÉ-vel. Körbejártuk - A rejtekhelyet megtaláltuk, de a dobozt nem. MezőHavas télen-nyáron - Minden irányból, útvonalon jártuk már a Nagy-Mező-Havast, a Görgényi-havasok legmagasabb csúcsát. Egy hatalmas vulkáni krátermaradvány peremének egyik része - a kráter átmérője 5-6 km volt, amelyet a Székely pataka átvágott és lecsapolt.
Katolikus temető Katolikus temető Nyárádremete 29,66 km-re
Nyárádremete Szovátától 20 km-re fekszik. Kísértetek - A kísérteteknek is van harisnyájuk? Ők csak lelkek. Lepedőt akartam mondani - Harisnya? Khmm, lepedőt akartam mondani. Őszapók - Nem találtam meg a temető bejáratát, igaz, nem is kerestem. Egyik fő látnivalója a templomban, a főoltár felett található reneszánsz feszület.
Kisvasút hídja Kisvasút hídja 13,45 km-re
A Maroson átívelő hídon túl a vasutat felszedték, csak a töltés maradt, habár vezetőink felújítást ígértek. Meglesz - megnézem. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg. A kisvasút világáról sokat tudhatunk meg a maroskeresztúri Varga Istvántól, aki valaha még gőzmozdonyt is vezetett ezeken a vonalakon.
Református templom és harangláb Református templom és harangláb Nyárádszentsimon 13,75 km-re
Van olyan hely, ahol az idő megállt, úgy tűnik - pedig, igazából csak egyszerűen nem pörgött fel, ahogy máshol. A létra odavitt, de nem találtam meg - A maival együtt már három alkalommal jártam itt. Lehet egészen máshova került a doboz - Az első megtaláló a bejegyzése szerint még a rejtekben találta meg a geodobozt. Új geodoboz új rejtekben - A közeli Csereoldal tatárpincéit terveztem felkeresni, de ha már itt voltam, elrejtettem a haranglábnál egy új geodobozt, új rejtekbe. Ez a hely, ahol az emberek kies völgyekben élik monotonnak tűnő mindennapjaikat, káros külső hatásoktól még mentesen.
Új városi strand Új városi strand Marosvásárhely 11,03 km-re
A marosvásárhelyi egykori Új városi strand a Kárpátok sétánya 56-57 szám alatt található. Az első két megtaláló - Az első két megtaláló, ha a barátaimról van szó, nem volt jelen a rejtésnél. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani. 1959-ben épült a Kárpátok lakónegyed építésekor.
Sorba helyezett dombok Sorba helyezett dombok Nyárádmagyarós 22,08 km-re
A Nyárádmagyarósról Nyárádselyére vezető út baloldalán, Nyárádmagyaróstól északra, látványos földhalmokat láthatunk. Ismerkedés a helyszínnel - Borús márciusvégi napon érkeztem a helyszínre, a környék sárosnak ígérkezett. A szabályszerű sorokba helyezett halmoknak nevük is van, ilyen például a Leányhegy, Haranghegy, Lugashegy, Ördöngös domb, Faragott domb, és Kis-Érhegy (Őrhegy).
[ Fel ↑ ]
Iszulyka völgye - Bekecs-tető
Iszulyka völgye - Bekecs-tető 27,61 km-re
Siklódkő - Görgényi-havasok
Siklódkő - Görgényi-havasok 31,53 km-re
Egykori evangélikus templom Malomárka 66,55 km-re 1332-ben plébániatemploma van, a középkori templomot 1362-ben tűzvész égeti le, 1754-ben árviz pusztítja el. 1755-1776 között egy sajátos, kör alakú templomot építenek új helyen.
Kőzúgó Kőzúgó Gyergyócsomafalva 61,81 km-re Utunk jó darabig a Somlyó vize terén vezetett, azután a Kis-Somlyó hegyek közé mélyedő völgyébe tért be. Zúgó - A fából készült lépcsőkön a jeges hó nagyon csúszott, de a Zúgó vízesés megéri a "nyaktörést". Hangos patak - Út menti rejtekhely, könnyen megközelíthető. Fennebb e völgy havasias küllemet ölt, szép fenyvesek-koronázta sziklák tornyosodnak fel, melyek alján az összeszoritott patak haragosan tombol sziklamedrében, a Kőzúgónál pedig szép zuhatagot alkotva rohan le.
Szejkefürdő Szejkefürdő 50,48 km-re Székelyudvarhelytől észak-északnyugati irányban, az egykori Szombatfalva határában, a Parajd felé vezető országút mentén, a várostól 3 km-re, a Sóspatak völgyében, 517 méter tengerszint feletti magasságban fekszik Szejkefürdő. Faragott örökség - Átugrottunk a hegyen, megnézni milyen az ahol nincs hó. Székely kapuk - Egyenként, egyedi és eredeti darabok. Más geojátszótér rejtése - Van tudomásunk róla, hogy geodoboz van itt, ezen a helyen.
Tomcsa Sándor mellszobra Székelyudvarhely 52,5 km-re Tomcsa Sándor mellszobra, Székelyudvarhely.
Székelykapu Székelykapu Oklánd 69 km-re Az oklándi, jó állapotban levő parókia előtt álló, 1809-ben állított és jól megőrzött székelykapu, Udvarhelyszéken a legrégebbi. 1938-ban cserépfedésűre cserélték ki az eredetileg zsindelyborítású tetejét.
Ördögútja Ördögútja Zetelaki Szőlőhát 54,52 km-re Az Ördögútja második töltésszakasza a szentkirályi Nyírtől a zetelaki Szőlőhátig vonul, majd a Nagy-Küküllő Ivó hídjához ereszkedik be. Hossza 1200 m, északnyugat - délkelet irányban húzódik.
Ótordai kastélytemplom Ótordai kastélytemplom Torda 67,3 km-re A mai templom XV-dik századi és a gótikus kar alkotása; a XI-XIV-dik században itt más templom állott. Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is. A középkori első templom Szent Márton nevét viselte, s valószínűleg az ótordai templom örökölte ezt a címet, s elődje volt a város legrégibb parochiális temploma.
Dungó feredő Dungó feredő Homoródkarácsonyfalva 69,41 km-re A Dungó népi feredő Homoródkarácsonyfalvától délkeletre található, a Sós- és a Csősz-patak (régebb Csüsz-patak) között. Nagyon szép kis fürdő - A Rejtekhely vadászat Erdélyben harmadik találkozó, harmadik napján, csapatmunával ezt is megtaláltuk. Irány egy akciós wellness központ - 2013-ban, egy magárahagyott pusztulásra ítélt hely. Megújult - Sok kéz önkéntes munkájával és nagylelkű támogatásokból újult meg az elmúlt tíz nap során a Homoród mentiek népi feredője. 2006-ban, egy fürdőépítő kaláka révén építik először újra, a mai formáját pedig 2019-ben nyerte.
Erődített evangélikus templom Brulya 67,57 km-re 1332-ben plébániatemploma van - a templom eredete sokkal régibb, Halaváts szerint a XIII-dik század elején építették, ez egybeesik a szász telepítés korával, mely a XII-dik század után közvetlenül megtörtént itt is. Régiségére enged következtetni a templom védőszentje, Szent Miklós is.
Vármege bükkfái Vármege bükkfái Máréfalva 60,85 km-re Máré várától lefele, a meredeken ereszkedő ösvényt követve, a Vármege elnevezésű helyen, az erdőben egy vastag, legalább 3 m kerületű bükkfára bukkantam.
Tartód vára Tartód vára 50,83 km-re Tartód vára Székelyudvarhelytől légvonalban 35 km-re északra, a Nagy-Küküllő forrásvidékén, Székelyvarság község Bagzos határrészének közelében található. Regenyes hely - Suru erdo rejtekeben, a hegy tetejen, epsegben megmaradt es feltart fal szakaszokat lehet latni az egykori var maradvanyaibol. Csak a rejtekhelyet - Először ott keresgéltünk, ahová a koordináták mutattak. Ez már a negyedik eltűnt geodoboz itt - Az eredeti rejtés óta háromszor rejtettem újra a Tartód vára eltűnt geodobozát, ez azt jelenti, hogy 2008 óta 4 geodobozt rejtettem itt.
Budvár Székelyudvarhely 51,79 km-re Székelyudvarhely nyugati, Székelykeresztúr irányába vezető kijáratánál, a város legrégebbi műemlékével, a Jézus-kápolnával szemben emelkedik félig kopaszon a Budvár (625 m). Szemben vele a magasabb Csicser - legendás helyek ezek, de a legendákban sok történelmi igazság rejtőzik.
Vízimalmok Vízimalmok Eszenyő 68,83 km-re Garda Dezső történész adatai szerint az első gyergyóremetei malmok valószínűleg a Kő-patak mentén jöttek létre. Majd a 18-dik században éppen a malmoknak köszönhetően alakult ki Eszenyő település.
Református templom Újős 58,81 km-re 1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Erődített templom Asszonyfalva 54,96 km-re Egy 1414-es évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején, egyhajósnak épült.
Református templom Református templom Kányád 54,33 km-re Miklósfalva délnyugati szomszédja Kányád. Kápolnapataka - A Kápolnapataka néven említett csermely ma Szentegyházpataka néven csobog. A Kányád-patak (vagy Hodos-patak) völgyteknojében húzódik meg Hargita megye legkisebbközségközpontja.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.