Goruna település (Prahova megye) Központ: Cocorastii Mislii.
Ösvény a Bárbes agyarai alatt Bucsecs-hegység 45,69 km-reA Bárbes agyarai sziklacsoport, románul Coltii lui Barbes, alatt vezet el a piros ponttal jelzett túraút egyik szakasza. Mi ezt az ösvényt visszavonulásra használtuk, Szinaja felé, miután bejártuk a Vágy völgyét, és megnéztük annak vízeséseit.
Csukás-csúcs 48,36 km-reA Csukás a Keleti Kárpátok déli hegységcsoportjának,a Kárpát kanyarnak a tagja, különös alakú sziklákkal, látványos kőgombákkal. Máodikként, ugyancsak rögtön - Az a pár másodperc, amig a trikolorral bíbelődtem igazán nem számít, most az egyszer Péternek kedvezett a szerencse, ő nyúlt a helyes lukba hamarább, ennyi az egész. Csúcs - Felértünk a csúcsra, de a dobozt nem sikerült megtalálnom, pedig szerintem ott kell legyen valahol. Megcsináltuk - Helyesbítek, nem a geodobozt találtuk meg, csak a tartalmát.
Habos-völgy vízesése Bucsecs-hegység 49,12 km-reSzámtalan alkalommal végigmentem a Jepii vagy Caraiman-völgyben levő útvonalon, fel a Babele-menedékházhoz vagy lefelé Bustenibe. Bár a kék kereszttel jelzett ösvényről is szépen látszik a Habos-völgyi vízesés, valahogy mindig kimaradt a hely felkeresése.
Kreutzburg vára Bodzavám 43,74 km-reAz 1A főúton kell menni, Négyfalut elhagyva, Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utat Valea Stanii felé. Ezen az úton, mely személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk el a patakon átmenő hídhoz.
Sasok tava Szilon-havas 49,4 km-reA Sasok tava, egy másik nevén Feneketlen tó, a Szilon-havasokban található, turisták által keveset látogatott környezetben. Nagyon szép kis eldugott tó ez a Sasok tava - A Fekete-völgyön keresztül közelítettük meg a Sasok tavát. Felhők között - A kék háromszög jelzést követve másztunk ki.
Tészla-tisztás 48,93 km-reA Tészla és a Dong-havas a Csukás északnyugati részén, elszigetelve magasodnak a környező alacsonyabb hegyhátak fölé. A Tészlának főleg az alsó részét mészkő alkotja, tetejét erdő borítja.
Fenn a volgy felett Nagy Boglya Bucsecs-hegység 48,58 km-reEz nem mas, mint Busteni varosa fole magasodo Nagy Boglya sziklatornya, romanul Claia Mare. A mászkálás minden percét értékeltem - Bustényből indultam, a kabinos drótkötélpálya indító állomásától. Nagy Boglya - Szaraz-volgy - Engem is megkisertett a nagy melyseg a Nagy Boglyarol, hogy onnan repulhessek egyet a nagy semmibe. Egyre nagyobb a bakancslista - Igen, a Nagy Boglyára mindenképpen vissza kell még térni. Megkozelitese most a Szaraz-volgy felol volt, ez nehezebb - de lehet mind a Japok volgyebol, mind az Urlatoare felol.
Keresztút Csukás-hegység 46,15 km-reA Vörös-havas a Csukás masszívumban talalható, a Csukás-hegység és a Gropsoare-Zákány hegységgel egyetemben, közöttük. Kicsi kék emberke a krematórium közelében - A Gropsoarele-Zákány gerinc felől érkeztünk a helyszínre, miután elhaladtunk a közelben levő két krematórium mellett. Cukorkás doboz - Először jártam a Csukás hegységben, és szemem - szám tátva maradt a látványtól, amit nyujtott a hegy ebben az évszakban, meg is feledkeztem mindenről, úgy kellett figyelmeztessn Péter, hogy azert vannak rejtekhelyek is. Kicsikek es kekek - Nagyon sok arrafele az afonyazo no meg a havasszepe gyujtogeto (sajnos). Rajta fordul meg a történelmi határ.
Királyhegy Bodzavám 44,87 km-reAz 1A főúton kell menni Négyfalut elhagyva Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utatValea Stanii felé. Ezen az úton, személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk a patakon átmenő hídhoz.
Réz-híd Csukás-hegység 44,27 km-reA Réz-híd a Csukás-hegységben található, a Zákány-csúcs közelében. Nevét a vöröses színének köszönheti, a rajta megtelepedett moszatoktól.
Ferenc József-szikla 45,2 km-reA Ferenc József-szikla 10 perc járásra található a Királyi esztena-tisztástól. I Károly román király kérésére hozták létre a szikla tetején található kilátót, korláttal ellátott lépcsősorral.
Marie Thereze-pad Bucsecs-hegység 48,18 km-reA Marie Thereze-padot Domenico Tramontini olasz kőműves készítette, a olaszországi nagymamája emlékére, pihenőhelyként. A pad támlájára fel van írva a nagymama neve, Marie Thereze, és egy dátum, 1888 szeptember 7.
Peles kastély 43,51 km-reBrassótól 40 km-re délre, Sinaia üdülőhely hatalmas, romantikus hangulatú parkjának közepén áll Románia leglátványosabb kastélya. Legszebb királyi rezidenciája, a Peles-kastély.
Láncoknál Csukás-hegység 44,37 km-reA Csukás-hegységben, a Zákány-gerincen észak felé haladva, miután átmentünk a Réz-híd alatti kis nyereg-szoroson, egy sodronykötéllel biztosított sziklapárkányra jutunk, melynek a Láncoknál a neve. Főleg télen, itt ajánlott a nagyobb elővigyázatosság.
Szent Anna-szikla 44,76 km-reA Szent Anna szikla az 1400 méteren felépült Alpes-szálló és a Királyi esztena-tisztás felé vezető utak kereszteződésének közelében található. A szikla lábánál egy kis tisztás van, meg egy kis üreg, mely valamikor egy remete otthona volt.
Muppets gömbkövek Chiojdu 35,71 km-reA játékvezető nevezte el, nagyon találóan, ezeket a csodálatos formákat Muppetsnek. 2013-ban küldte el a róluk készített fotóit, azóta várólistán volt ez a hely.
Nicolae Ioan-forrás Csukás-hegység 46,18 km-reA Beri-patak hídjától a Csukás menedékház felé vezető, kék kereszttel jelzett túraútvonalon, a Beri-patak völgyében, egy bővizű forrás tör a felszínre. Dobozcsere - Mivel kisgyerek is segített a keresésben, egy könnyű sétát választottunk, a Muntele Rosu-menedékháztól közelítve meg a forrást. Köszönöm a dobozcserét - Remélem tudom majd viszonozni, ha valamelyik általatok rejtett geodoboz karbantartásra szorul. Sikerélmény - Izgalmasnak indult a kirándulásunk, hiszen az öt hónapost is útnak indítottuk a Csukás csúcs felé. Valamikor Hármas-forrásnak nevezték, de ma már csak két csövön keresztül folyik.
Szent Márton-templom Brassó 68,6 km-re A Szent Márton-templomot inkább kápolnaként említik - a Fellegvár nyugati részét Szent Márton-hegyének nevezik a templom után. A templom ma is itt áll, a várfalon kívül.
Honterus-forrás Brassó 65,28 km-re Orbán Balázs leírása alapján a dúsan felfakadó, jéghideg vizű forrást régen Tolvajok kútjának nevezték. Az új, Honterus-forrás nevet 1845-ben kapta, a völggyel együtt.
Poján-kő 58,67 km-re A Poján-kő fenyők fölé emelkedő tetejére érdemes kimászni, bár nem vezet rá jelzett ösvény, és a megközelítés sem veszélytelen. Feledhetetlen kilátás tárul elén onnan.
Fellegvár Brassó 68,25 km-re A fellegvár a központtól északra emelkedő domb, a Schlossberg tetején helyezkedik el. Szemetes hely - Ez egy olyan hely volt szamomra, ami tobb volt mint kiabrandito. Az 1975-1981 közötti nagymértékű restaurálási munkálatoknak köszönhetően napjainkban vendéglátói és turisztikai létesítményként működik.
Fekete Torony 67,64 km-re Fekete Torony Brassó Csatlakozom az előttem szólóhoz - Valóban könnyű megtalálni, ha az ember visz magával egy profit. Sok beiras - Egy "Unnepi" setat tettem a tortenelmi brassoi tornyoknal. Megalazva es kifosztva - Ezt mar egy jopar eve megtalaltam, akkor meg a lada tele volt, es osztan a rejtek kitorlodott.
Magyar evangélikus templom Brassó 67,77 km-re A magyar lutheránus (evangélikus) templom Brassó Bolonya (Blumenau) nevű városrészében áll, a Vasút (Iuliu Maniu, Bahngasse) utca 2 szám alatt. 1783-ban építették, itt mondták ki az önálló erdélyi magyar evangélikus egyházmegye megalakulását.
Kisvár Keresztvár 68,21 km-re Brassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Kis-Várhegyen állt egykor.
Villa a tömbház tetején Ragadó negyed 66,79 km-re A brassói Ragadó negyedben, a Rózsák partja mellett, egy nyolcemeletes tömbház tetején, egy kis villa található - hihetetlen, de az építkezés törvényes. A villához a tömbház utolsó emeletéről egy vaslétrán lehet feljutni.
Brontosaurus háta-sziklakilátó 64,47 km-re A Brontosaurus háta egy sziklakilátó, mely 90 m távolságra van a Bálványkőtől. Belátható innen a Keresztény-havas nyugati része, jó időben pedig a Bucsecs-hegység is látszik.
Református templom Keresztvár 68,41 km-re 1211-ben a Barcaságba telepített német lovagrend annak délkeleti részén erős várat épít. A legújabb kutatások alapján ezt a várat azzal a várrommal azonosítják, amely Bodzaforduló völgyében, a Tatárhágó útvonalán fekszik, körülbelül 30 km-re Keresztvár falutól.
Törcsvári kastély 65,48 km-re A már messziről festői látványt nyújtó, törcsvári várat a brassói polgárok építették a 14-dik század végén. Törcsvár - Kaphatnánk egy kis segítséget a ládára vonatkozóan? A koordináták megadása magában nem biztos hogy elegendő a megtaláláshoz, valami támpont is sokat segítene. Kivágott fa törzsének üregében - A geodoboz a vár fölötti domb tetején, egy kivágott fa törzsének üregében található, pár lépésre a tisztástól, az erdőben. ernoe Csillababa es Gaspar megtalalta a ladikot - Hihetelennek tunt a kastelytol felfele tartva az erdon at, hogy olyan gyonyoru tisztas van fenn. Bár nincs sok köze Vlad Tepes havasalföldi vajdához, a legtöbb turisztikai kiadványban Drakula kastélyként emlegetik.
Fundáta-völgyi barlang 65,37 km-re A barcarozsnyói Fundáta-völgyi barlang Rozsnyótól 3,5 km-re található, nem messze a rozsnyói vártól, 790 méter tengerszint feletti magasságban. Szep kis barlang - Szep kis barlang, erdekes cseppkovek. A beugró ára és az eltűnt geodoboz - A félreértések elkerülése végett pontosítanék. Az egyik tablan 40 a masikon 50 - Valóban a koncertjegy áráról van szó. A barlang kiterjedése 200 m, összhossza 958 m, 1945-ben fedezték fel, 2011-ben építették ki turisztikailag.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.