Piatra település (Prahova megye) Központ: Drajna.
Kálvária-domb Bodzavám 40,38 km-reBodzavám végén régi templom romjai és egy újkori erőd maradványai ismerhetők fel, a Kálvária körül újkori sáncok láthatóak a harmadik katonai felmérés térképszelvényén. Romok - Az erőd felől közelítettem meg a templomromot. A már romos kápolna közelében még ma is megfigyelhetőek a sáncok maradványai.
Pruncea-vízesés 39,81 km-reA Siriu-víztározó aljából indul az erdei út, és a vízesés az út mellett van. Most zavaros volt a víz, de így is látványos.
Boglya-tető 49 km-reA Boglya-tető a szénaboglya formája miatt kapta a nevét. A Garcsin-völgy felőli részén, 100 méteres szakadék felett állunk.
Rakodó források újratöltve 39,75 km-reE források kristály hullámai esésükben habbá törődve számtalan apró zuhatagban, zeneszerű csörgedezéssel rohannak le a meredélyes szirtlapon, azt napsugarakban ragyogó kristály tükörré változtatva át. Mészkőtufa - Az igazság az, hogy itt GPS nélkül nem nagyon boldogulok. Itt egy kövülő víztömeggel van dolgunk, amelynek felesleges szénsava a léggel érintkezve elillan, mi által a feloldva volt szilárd részek lecsapódnak - írja Orbán Balázs.
Királyhegy Bodzavám 30,22 km-reAz 1A főúton kell menni Négyfalut elhagyva Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utatValea Stanii felé. Ezen az úton, személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk a patakon átmenő hídhoz.

A vágy forrása, románul Izvorul Dorului, nevű patak a Vanturis- és a Varful cu dor elnevezésű hegyek oldalaiból ered. A Szinaja és Targoviste közötti utat a Podul Izvor, vagyis Forrás-hídnál keresztezi.
Muppets gömbkövek Chiojdu 19,18 km-reA játékvezető nevezte el, nagyon találóan, ezeket a csodálatos formákat Muppetsnek. 2013-ban küldte el a róluk készített fotóit, azóta várólistán volt ez a hely.

A Csűr-kapu egy 1,5 x 4 m-es nyílás a Csűr-kő sziklájában, mely a rétegek beszakadása révén keletkezett. Az elso mindig emlekezetes - Egy szep nap, egy szep hely.
Babarunkai vízgyűjtő 46,2 km-reA Ciucas hegy lábánál fekszik a festői szépségű Babarunkai vízgyűjtő tó, Brassó városát ez látja el a szükséges ivovizzel. Tatrangi víztároló - A víztároló feletti dombon, sok szúrós bokor között megtaláltam ezt a dobozt is. Feszültség a levegőben - A Csukás hegységből hazafele jövet, már sötétedéskor, megálltunk egy utolsó ladakeresésre. Sötétedéskor - A Csukás-hegységből hazafelé tartottunk, az idei Havasszépe-túráról. De nemcsak a jó viz, hanem a jó levegő és a környező hegyek szépsége is idevonza a turistákat.
Ablak-párkány Bucsecs-hegység 48,68 km-reA Braul Portitei vagy az Ablak-parkany a Bucsecs-hegyseg K-i leszakadasanak egyik erdekes pontja, szikla kapuja. Ha nem letezne ez a kapu, akkor nem tudnank tovabb haladni ezen az ovon, a kapucska oven.

A kék kereszttel jelzett, Busteniből a Babele-menedékházhoz vezető túraútvonal mentén, a Jepii Mici (Caraiman) völgyében levő patak vize folyamatos esésben van. Számtalan zuhatagot és vízesést képez.
Nagy-kő-havas csúcs 49,71 km-reA menedékháztól a Nagy-kő-havas csúcsáig a piros sávval jelzett ösvényen juthatunk el. Nagy-kő csúcs 7létrán át - A menedékházat a sárga sáv jelzésű ösvényen közelítettük meg, áthaladva a 7létrás kanyonon, kipróbálva az új létrákat. Kincs a geoládán kívül - Könnyűszerrel, GPS nélkül is meglett, hála a szöveges segítségnek. Brassó felett - Lenyűgöző kilátás, nem csak a helyszínen, hanem az oda vezető ösvényen is. A csúcsot az északi oldalon érdekes, 8-10 m magas, kúp alakú, konglomerát sziklák építik fel.
Hegyes-szírt 49,71 km-reHa már vetted a fáradtságot és kiugrottál a Costila menhelyhez, nem éri meg kihagynod a Hegyes-szirtet (Țancul Ascutit). Ugyanis a menhely fölött közvetlenül tornyosuló hegyes sziklaszirtről még gyönyörűbb kilátás nyílik a Costila hatalmas sziklafalaira.
Nicolae Ioan-forrás Csukás-hegység 33,28 km-reA Beri-patak hídjától a Csukás menedékház felé vezető, kék kereszttel jelzett túraútvonalon, a Beri-patak völgyében, egy bővizű forrás tör a felszínre. Dobozcsere - Mivel kisgyerek is segített a keresésben, egy könnyű sétát választottunk, a Muntele Rosu-menedékháztól közelítve meg a forrást. Köszönöm a dobozcserét - Remélem tudom majd viszonozni, ha valamelyik általatok rejtett geodoboz karbantartásra szorul. Sikerélmény - Izgalmasnak indult a kirándulásunk, hiszen az öt hónapost is útnak indítottuk a Csukás csúcs felé. Valamikor Hármas-forrásnak nevezték, de ma már csak két csövön keresztül folyik.
Tészla-tisztás 37,11 km-reA Tészla és a Dong-havas a Csukás északnyugati részén, elszigetelve magasodnak a környező alacsonyabb hegyhátak fölé. A Tészlának főleg az alsó részét mészkő alkotja, tetejét erdő borítja.
Peles kastély 43,26 km-reBrassótól 40 km-re délre, Sinaia üdülőhely hatalmas, romantikus hangulatú parkjának közepén áll Románia leglátványosabb kastélya. Legszebb királyi rezidenciája, a Peles-kastély.
Ösvény a Bárbes agyarai alatt Bucsecs-hegység 46,59 km-reA Bárbes agyarai sziklacsoport, románul Coltii lui Barbes, alatt vezet el a piros ponttal jelzett túraút egyik szakasza. Mi ezt az ösvényt visszavonulásra használtuk, Szinaja felé, miután bejártuk a Vágy völgyét, és megnéztük annak vízeséseit.
Ferenc József-szikla 44,92 km-reA Ferenc József-szikla 10 perc járásra található a Királyi esztena-tisztástól. I Károly román király kérésére hozták létre a szikla tetején található kilátót, korláttal ellátott lépcsősorral.
Írott-kő 49,1 km-reA Nagy-kő-havas hegységben két fő rétegben áll a kréta-konglomérát, s e közé ékelődve találunk egy több száz méter vastagságú mészkő réteget, mely a tetőgerinc alatt vonul végig és az Írott-kőnél bukkan elő. Egy masik Nagy-Ko farka - Mar van egy lada leteve (kb egy eve), "a masik" Nagy-Ko farkanal egy szikla kozeleben. A természet csipkéje - A kövek írásos részét alolról lehet megcsodálni, tehát a Nagykőhavas csúcs fele vezető ösvényen mielőtt kiérnénk platóra, balra kell térni. Szikla tetején - Megtaláltam a dobozt.
Erőd Bodzavám 40,74 km-reA jól látható tüzérségi erőd mellett további hét kisebb sánc, katonai barakk helye található a területen. A földön - Elsőre csak az üres üreg lett meg, jó sok hangyával. Bodzavámi kilátó - Tényleg jól látszanak az erőd nyomai, kiváncsi vagyok, ha megásnák, mit rejt. Ezek felkeresése egy egész napot is igénybe vehet a két barakk helye az erdőben található a kiserődök felett.
A Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska. Érdekes homokkőbe vájt medrében, az úttól körülbelül 400 méterre, egy ásványvíz-forrás buzog fel.
Láncoknál Csukás-hegység 30,91 km-reA Csukás-hegységben, a Zákány-gerincen észak felé haladva, miután átmentünk a Réz-híd alatti kis nyereg-szoroson, egy sodronykötéllel biztosított sziklapárkányra jutunk, melynek a Láncoknál a neve. Főleg télen, itt ajánlott a nagyobb elővigyázatosság.
Keresztút Csukás-hegység 32,77 km-reA Vörös-havas a Csukás masszívumban talalható, a Csukás-hegység és a Gropsoare-Zákány hegységgel egyetemben, közöttük. Kicsi kék emberke a krematórium közelében - A Gropsoarele-Zákány gerinc felől érkeztünk a helyszínre, miután elhaladtunk a közelben levő két krematórium mellett. Cukorkás doboz - Először jártam a Csukás hegységben, és szemem - szám tátva maradt a látványtól, amit nyujtott a hegy ebben az évszakban, meg is feledkeztem mindenről, úgy kellett figyelmeztessn Péter, hogy azert vannak rejtekhelyek is. Kicsikek es kekek - Nagyon sok arrafele az afonyazo no meg a havasszepe gyujtogeto (sajnos). Rajta fordul meg a történelmi határ.

A Sasok tava, egy másik nevén Feneketlen tó, a Szilon-havasokban található, turisták által keveset látogatott környezetben. Nagyon szép kis eldugott tó ez a Sasok tava - A Fekete-völgyön keresztül közelítettük meg a Sasok tavát. Felhők között - A kék háromszög jelzést követve másztunk ki.
Szent Anna-szikla 44,75 km-reA Szent Anna szikla az 1400 méteren felépült Alpes-szálló és a Királyi esztena-tisztás felé vezető utak kereszteződésének közelében található. A szikla lábánál egy kis tisztás van, meg egy kis üreg, mely valamikor egy remete otthona volt.
Marie Thereze-pad Bucsecs-hegység 47,17 km-reA Marie Thereze-padot Domenico Tramontini olasz kőműves készítette, a olaszországi nagymamája emlékére, pihenőhelyként. A pad támlájára fel van írva a nagymama neve, Marie Thereze, és egy dátum, 1888 szeptember 7.
Réz-híd Csukás-hegység 30,79 km-reA Réz-híd a Csukás-hegységben található, a Zákány-csúcs közelében. Nevét a vöröses színének köszönheti, a rajta megtelepedett moszatoktól.
Ulmet falu kőgombái 36,02 km-reTíz éve jártunk már itt, rengeteget érdeklődtünk a faluban, senki nem tudta, hol vannak a trovanti-ok, végül rájöttek, hogy a babele-t keressük. Tüskés bozótban bujkálva találtunk rájuk.
Kő-havas farka Nagy-kő-havas 48,9 km-reKő-havas farkának megközelítése leggyorsabban és legkényelmesebben a Petricsika esztena felől lehetséges. Nagy-kő-havas farka - A Nagy-kő-havas csúcsától, a szép őszi napsütésben, átsétáltunk ide a farkához. Ott ahol a Garcsin völgyéből az Azuga-völgybe átvivő fakitermelő út keresztezi a régi országhatárt, indul a kék háromszöggel, és piros sávval is jelzett túraösvény.
Kostila-Nagy-párkány Bucsecs-hegység 49,94 km-reAz aki igazan megszeretne ismerni a Bucsecs sziklavilagat, annak kotelezoszeruen be kell jarnia a Kostila parkanyat is. Igaz nem veszelytelen de egy kis kalandvaggyal, egy madzag kotellel, es nem kis helyismerettel ez mind megvalosithato.
Tamina-vízesés 49,85 km-reA Nagy-kő-havas csúcsától délre, az Esztena-völgy középső szakaszán, ott ahol a Hasadt-kő éle és a Bánya-bérc gerince a völgyet összeszűkíti, a patak útját egy 70 m magas, középen kettéhasadt mészkőszirt, a Hasadt-kő zárja el. Ott voltam - Ott voltam a rejtesnel. Minikanyon - Egy csodálatos, ragyogó napsütésben kerestük fel ezt a csodaszép kanyont. Ebben a hasadékban található az a zuhatagsor, amelyet ma Tamina-vízesésnek neveznek.
Rakodó források 39,72 km-reBodzavám déli végétől egy földút halad a Nagy-Bodza-patak mentén, a faluból kiérve egy útelágazáshoz érünk, ahonnan a jobb oldali út a Súgó-patak (vagy Malom-patak) völgyén megy felfele. Már 2 éve voltam itt - Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa - Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt. Az úton felfele haladva, balról, közvetlenül az út mellett találjuk a rakodó forrásoknak, illetve mésztufa-szikláknak nevezett mésztufa gátakat.
Garcsin mezeje Nagy-kő havas 48,38 km-reA Mozsár-patakán felül, Fürészmezőtől egy jó órai távolságra a Garcsin völgye kiszélesedik, partjain egy havasi községnek fekhelyül kinálkozó, szép térség terül el, buja tenyészetű bekeritett kaszálókkal. A Garcsin völgyéből a Nagy-kő havasra - A drájvinos Nagy-kő-túrából hazafele tartva, bár nagyon siettem, nem hagyhattam ki a Garcsin-mező szűz geodobozát. A farsang temetese a Garcsinban - A rejtek szomszedsagaban reszt vettunk, a brassoi EKE szervezeseben, az ez evi farsangon. A Garcsin itt két ágra oszlik, az eredeti déli irányból társfolyója a Kiság törtett le, mig maga a Garcsin mindenütt a Nagykőhavas alján folyva délnyugatra kanyarodik.

Románia negyedik bölényrezervátumát hozták létre a Brassó megyei Bodzavámon. Állatkert? - Végigtapogattuk a rejtek-hintát, de semmi sehol. Napozó bölények - Hiába vártam, a nagy lomha bölények semerre sem mozdultak, csak süttették magukat az őszi nappal. Bölények - Mióta utoljára voltam itt, eléggé megfutotta a belépő ára, egy kicsit hozzávettek. A kezdeményezés Brassó megye turizmusát hivatott fellendíteni, a bölények egyelőre egy százhektáros területen kaptak helyet.

Babele - Cocora-hegy Kiruccanás - Vasárnap a Bucegiben túráztunk, és mivel ott jártunk megkerestem a geoládát.
Szent Márton-templom Brassó 60,93 km-re A Szent Márton-templomot inkább kápolnaként említik - a Fellegvár nyugati részét Szent Márton-hegyének nevezik a templom után. A templom ma is itt áll, a várfalon kívül.
Erdenburg Barcarozsnyó 65,85 km-re Barcarozsnyó és Keresztényfalva között, közvetlen a Barca patak bal partján fekszik Erdenburg megrongált maradványa. Hatalmas gátonyaival és mély sáncaival, melyekbe a közeli patak vize bevezethető volt, egykor igen erős védhely lehetett.
Fekete Torony 60,14 km-re Fekete Torony Brassó Csatlakozom az előttem szólóhoz - Valóban könnyű megtalálni, ha az ember visz magával egy profit. Sok beiras - Egy "Unnepi" setat tettem a tortenelmi brassoi tornyoknal. Megalazva es kifosztva - Ezt mar egy jopar eve megtalaltam, akkor meg a lada tele volt, es osztan a rejtek kitorlodott.
Kisvár Keresztvár 56,03 km-re Brassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Kis-Várhegyen állt egykor.
Siklótető Kommandó 68,17 km-re Komandóról Kovászna fele indulva, jobbra elhagyjuk a Máté Pál fele vezető utat, ahol a Lakóca fele lehet menni. Vadonban a medvek kozt - Nem igazan sokan kaptak meg ezt a rejteket, vagy nem kerestek. Majd a Barta tetőt, ahova érdemes kimászni a Tiszta patak völgyéből, mert nagyon szép a kilátás.
Lisznyó egykori, frissen felújított tanácsépületének pincéjében egyedi gyűjteményt mutatnak be, ez a környék egyetlen mérlegmúzeuma. Van itt több mázsa mérésére alkalmas régi hídmérleg, tányéros és tolókaros konyhai mérleg, patika és levélmérleg, illetve olyan is ami bőrök mérésére szolgál.
Botorog-csorgó Királykő hegység 69,61 km-re A bővizű Botorog-csorgó egy kőkeresztből ontja a vizét. Megkóstoltuk - Megkóstoltuk, hát nem valami banánérlelő hőmérsékletű. Forrás - Szerintem Brassó főterén nem voltak annyian, ahányan itt voltak az út mellett megállva. Fontos tájékozódási pont a Királykő hegység keleti részénél.
Fekete laktanya - Nicolae Balcescu utca 56 szám, Brassó.
Toplós-kút 50,21 km-re A Toplós-kút a csernátfalus Hát-tető alatti tágas völgyben, a Hegyes-hegy gödrében található. Több hiedelem is fűződik hozzá.
Szent Bertalan-templom Brassó 62,42 km-re A Szent Bertalan-templom a Gespreng (Fortyogó-hegy) alján áll. Árvaleány-templomnak is nevezték a régiek, mert a hagyomány szerint három árva leány építtette, akik a templom oltára alatt vannak eltemetve.

A brassói Ragadó negyedben, a Rózsák partja mellett, egy nyolcemeletes tömbház tetején, egy kis villa található - hihetetlen, de az építkezés törvényes. A villához a tömbház utolsó emeletéről egy vaslétrán lehet feljutni.
Evangélikus erődtemplom Szászhermány 62,89 km-re Gótikus erődtemplomát 12 m magas várfal veszi körül, a XIII-dik században épült - a 7 védőtoronnyal erősített belső várfal oldalán, lakásra is alkalmas helyeket alakítottak ki. Köszönjük - Köszönjük az ellenőrzést, Hangyalka és Imecs. Egy barcasagi templomvar - A prazsmarival, bodfalusival mintegy ekkovei a templomerodoknek a Szaszfoldnek ezen videken. Kivágott fa? - Vasárnap délutáni csend, alig volt valaki a szaszhermanyi vár körül. Több ízben feldúlták a törökök, Vitéz Mihály és az osztrákok, Basta csapatai.

Brassó főterén található Erdély legnagyobb és egyben egyik legszebb műemléke, a legkeletibb európai gótikus templom, a híres Fekete templom. Kis segítséggel - Megtaláltam kis segítséggel, most már tudom hol kezdődik a kerítés, elég relatív. Kis segitseggel - Megtalaltuk Aronekkal, es kis segitseggel. Megtaláltuk - Még márciusban megtaláltuk. A templom bejárata mellett áll Johannes Honterus bronzszobra, aki az evangélikus vallást Erdélyben elterjesztette.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.