Tiparesti település (Prahova megye) Központ: Cocorastii Mislii.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Tiparesti (Prahova megye) és környéke turisztikai látnivalói

Csukás-csúcs Csukás-csúcs 48,58 km-re
A Csukás a Keleti Kárpátok déli hegységcsoportjának,a Kárpát kanyarnak a tagja, különös alakú sziklákkal, látványos kőgombákkal. Máodikként, ugyancsak rögtön - Az a pár másodperc, amig a trikolorral bíbelődtem igazán nem számít, most az egyszer Péternek kedvezett a szerencse, ő nyúlt a helyes lukba hamarább, ennyi az egész. Csúcs - Felértünk a csúcsra, de a dobozt nem sikerült megtalálnom, pedig szerintem ott kell legyen valahol. Megcsináltuk - Helyesbítek, nem a geodobozt találtuk meg, csak a tartalmát.
Keresztút Keresztút Csukás-hegység 46,29 km-re
A Vörös-havas a Csukás masszívumban talalható, a Csukás-hegység és a Gropsoare-Zákány hegységgel  egyetemben, közöttük. Kicsi kék emberke a krematórium közelében - A Gropsoarele-Zákány gerinc felől érkeztünk a helyszínre, miután elhaladtunk a közelben levő két krematórium mellett. Cukorkás doboz - Először jártam a Csukás hegységben, és szemem - szám tátva maradt a látványtól, amit nyujtott a hegy ebben az évszakban, meg is feledkeztem mindenről, úgy kellett figyelmeztessn Péter, hogy azert vannak rejtekhelyek is. Kicsikek es kekek - Nagyon sok arrafele az afonyazo no meg a havasszepe gyujtogeto (sajnos). Rajta fordul meg a történelmi határ.
Láncoknál Láncoknál Csukás-hegység 44,49 km-re
A Csukás-hegységben, a Zákány-gerincen észak felé haladva, miután átmentünk a Réz-híd alatti kis nyereg-szoroson, egy sodronykötéllel biztosított sziklapárkányra jutunk, melynek a Láncoknál a neve. Főleg télen, itt ajánlott a nagyobb elővigyázatosság.
Kreutzburg vára Kreutzburg vára Bodzavám 43,71 km-re
Az 1A főúton kell menni, Négyfalut elhagyva, Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utat Valea Stanii felé. Ezen az úton, mely személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk el a patakon átmenő hídhoz.
Vízesés a Vágy völgyében Vízesés a Vágy völgyében Bucsecs-hegység 46,25 km-re
A vágy forrása, románul Izvorul Dorului, nevű patak a Vanturis- és a Varful cu dor elnevezésű hegyek oldalaiból ered. A Szinaja és Targoviste közötti utat a Podul Izvor, vagyis Forrás-hídnál keresztezi.
Fehér-patak szurdokvölgy Fehér-patak szurdokvölgy Csukás-hegység 44,1 km-re
A Fehér-patak völgyében egy sötét, vad szurdokot találunk, mely nem igazán jellemző a Csukás-hegységre.
Sasok tava Sasok tava Szilon-havas 49,25 km-re
A Sasok tava, egy másik nevén Feneketlen tó, a Szilon-havasokban található, turisták által keveset látogatott környezetben. Nagyon szép kis eldugott tó ez a Sasok tava - A Fekete-völgyön keresztül közelítettük meg a Sasok tavát. Felhők között - A kék háromszög jelzést követve másztunk ki.
Marie Thereze-pad Bucsecs-hegység 49,09 km-re
A Marie Thereze-padot Domenico Tramontini olasz kőműves készítette, a olaszországi nagymamája emlékére, pihenőhelyként. A pad támlájára fel van írva a nagymama neve, Marie Thereze, és egy dátum, 1888 szeptember 7.
Ösvény a Bárbes agyarai alatt Ösvény a Bárbes agyarai alatt Bucsecs-hegység 46,66 km-re
A Bárbes agyarai sziklacsoport, románul Coltii lui Barbes, alatt vezet el a piros ponttal jelzett túraút egyik szakasza. Mi ezt az ösvényt visszavonulásra használtuk, Szinaja felé, miután bejártuk a Vágy völgyét, és megnéztük annak vízeséseit.
Réz-híd Réz-híd Csukás-hegység 44,39 km-re
A Réz-híd a Csukás-hegységben található, a Zákány-csúcs közelében. Nevét a vöröses színének köszönheti, a rajta megtelepedett moszatoktól.
Szent Anna-szikla Szent Anna-szikla 45,69 km-re
A Szent Anna szikla az 1400 méteren felépült Alpes-szálló és a Királyi esztena-tisztás felé vezető utak kereszteződésének közelében található. A szikla lábánál egy kis tisztás van, meg egy kis üreg, mely valamikor egy remete otthona volt.
Muppets gömbkövek Muppets gömbkövek Chiojdu 35,27 km-re
A játékvezető nevezte el, nagyon találóan, ezeket a csodálatos formákat Muppetsnek. 2013-ban küldte el a róluk készített fotóit, azóta várólistán volt ez a hely.
Királyhegy Királyhegy Bodzavám 44,87 km-re
Az 1A főúton kell menni Négyfalut elhagyva Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utatValea Stanii felé. Ezen az úton, személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk a patakon átmenő hídhoz.
Peles kastély 44,44 km-re
Brassótól 40 km-re délre, Sinaia üdülőhely hatalmas, romantikus hangulatú parkjának közepén áll Románia leglátványosabb kastélya. Legszebb királyi rezidenciája, a Peles-kastély.
Sterp-patak feletti felfüggesztett tisztás Sterp-patak feletti felfüggesztett tisztás 43,87 km-re
Sterp-patak feletti felfüggesztett tisztás
Ferenc József-szikla Ferenc József-szikla 46,13 km-re
A Ferenc József-szikla 10 perc járásra található a Királyi esztena-tisztástól. I Károly román király kérésére hozták létre a szikla tetején található kilátót, korláttal ellátott lépcsősorral.
Fenn a volgy felett Fenn a volgy felett Nagy Boglya Bucsecs-hegység 49,49 km-re
Ez nem mas, mint Busteni varosa fole magasodo Nagy Boglya sziklatornya, romanul Claia Mare. A mászkálás minden percét értékeltem - Bustényből indultam, a kabinos drótkötélpálya indító állomásától. Nagy Boglya - Szaraz-volgy - Engem is megkisertett a nagy melyseg a Nagy Boglyarol, hogy onnan repulhessek egyet a nagy semmibe. Egyre nagyobb a bakancslista - Igen, a Nagy Boglyára mindenképpen vissza kell még térni. Megkozelitese most a Szaraz-volgy felol volt, ez nehezebb - de lehet mind a Japok volgyebol, mind az Urlatoare felol.
ördög keze-szikla Csukás-hegység 49,4 km-re
Az ördög keze-szikla
Nicolae Ioan-forrás Nicolae Ioan-forrás Csukás-hegység 46,36 km-re
A Beri-patak hídjától a Csukás menedékház felé vezető, kék kereszttel jelzett túraútvonalon, a Beri-patak völgyében, egy bővizű forrás tör a felszínre. Dobozcsere - Mivel kisgyerek is segített a keresésben, egy könnyű sétát választottunk, a Muntele Rosu-menedékháztól közelítve meg a forrást. Köszönöm a dobozcserét - Remélem tudom majd viszonozni, ha valamelyik általatok rejtett geodoboz karbantartásra szorul. Sikerélmény - Izgalmasnak indult a kirándulásunk, hiszen az öt hónapost is útnak indítottuk a Csukás csúcs felé. Valamikor Hármas-forrásnak nevezték, de ma már csak két csövön keresztül folyik.
Tészla-tisztás Tészla-tisztás 49,21 km-re
A Tészla és a Dong-havas a Csukás északnyugati részén, elszigetelve magasodnak a környező alacsonyabb hegyhátak fölé. A Tészlának főleg az alsó részét mészkő alkotja, tetejét erdő borítja.
[ Fel ↑ ]
Slanic Prahova sóbánya
Slanic Prahova sóbánya 16,8 km-re
Chiojdu falu gömbölyű kövei
Chiojdu falu gömbölyű kövei 35,28 km-re
Boglya-tető 56,94 km-re A Boglya-tető a szénaboglya formája miatt kapta a nevét. A Garcsin-völgy felőli részén, 100 méteres szakadék felett állunk.
Lóhavas Keresztény-havas 59,81 km-re Lóhavas (Spinarea Calului) - Keresztény-havas.
A bőség allegóriái Brassó 68,21 km-re A bőség allegóriái - Kapu (Republicii) utca, Brassó.
Brontosaurus háta-sziklakilátó 65,22 km-re A Brontosaurus háta egy sziklakilátó, mely 90 m távolságra van a Bálványkőtől. Belátható innen a Keresztény-havas nyugati része, jó időben pedig a Bucsecs-hegység is látszik.
Fekete laktanya Brassó 68,07 km-re Fekete laktanya - Nicolae Balcescu utca 56 szám, Brassó.
Poján-kő 59,24 km-re A Poján-kő fenyők fölé emelkedő tetejére érdemes kimászni, bár nem vezet rá jelzett ösvény, és a megközelítés sem veszélytelen. Feledhetetlen kilátás tárul elén onnan.
Fekete templom Fekete templom Brassó 68,18 km-re Brassó főterén található Erdély legnagyobb és egyben egyik legszebb műemléke, a legkeletibb európai gótikus templom, a híres Fekete templom. Kis segítséggel - Megtaláltam kis segítséggel, most már tudom hol kezdődik a kerítés, elég relatív. Kis segitseggel - Megtalaltuk Aronekkal, es kis segitseggel. Megtaláltuk - Még márciusban megtaláltuk. A templom bejárata mellett áll Johannes Honterus bronzszobra, aki az evangélikus vallást Erdélyben elterjesztette.
Serbán malma Serbán malma Göndör hídja 67,09 km-re Egyike azon malmoknak, amelyek a napjainkig fennmaradtak, a Salamon-kőnél épült egykori turistaház mögött, amit sokan még vengéglőként láthattak működni. A Göndör hídja (románul Podul Cretului) utca 123 szám alatt van, és Serbán malmaként ismerik - ma elhagyott, összeomlott épület.
Büdös-víz forrása 58,92 km-re A Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska. Érdekes homokkőbe vájt medrében, az úttól körülbelül 400 méterre, egy ásványvíz-forrás buzog fel.
Református templom Keresztvár 68,71 km-re 1211-ben a Barcaságba telepített német lovagrend annak délkeleti részén erős várat épít. A legújabb kutatások alapján ezt a várat azzal a várrommal azonosítják, amely Bodzaforduló völgyében, a Tatárhágó útvonalán fekszik, körülbelül 30 km-re Keresztvár falutól.
Hirscher-ház Brassó 68,15 km-re Hirscher-ház, Kereskedők Háza, Kaufhaus - Tanács tér 14 szám, Brassó.
Villa a tömbház tetején Villa a tömbház tetején Ragadó negyed 67,38 km-re A brassói Ragadó negyedben, a Rózsák partja mellett, egy nyolcemeletes tömbház tetején, egy kis villa található - hihetetlen, de az építkezés törvényes. A villához a tömbház utolsó emeletéről egy vaslétrán lehet feljutni.
Teutsch-ház Brassó 68,23 km-re Teutsch-ház - Republicii utca 38 szám, Brassó.
Szent Márton-templom Brassó 69,22 km-re A Szent Márton-templomot inkább kápolnaként említik - a Fellegvár nyugati részét Szent Márton-hegyének nevezik a templom után. A templom ma is itt áll, a várfalon kívül.
Törcsvári kastély 66,37 km-re A már messziről festői látványt nyújtó, törcsvári várat a brassói polgárok építették a 14-dik század végén. Törcsvár - Kaphatnánk egy kis segítséget a ládára vonatkozóan? A koordináták megadása magában nem biztos hogy elegendő a megtaláláshoz, valami támpont is sokat segítene. Kivágott fa törzsének üregében - A geodoboz a vár fölötti domb tetején, egy kivágott fa törzsének üregében található, pár lépésre a tisztástól, az erdőben. ernoe Csillababa es Gaspar megtalalta a ladikot - Hihetelennek tunt a kastelytol felfele tartva az erdon at, hogy olyan gyonyoru tisztas van fenn. Bár nincs sok köze Vlad Tepes havasalföldi vajdához, a legtöbb turisztikai kiadványban Drakula kastélyként emlegetik.
Szent Miklós-templom Bolgárszeg 67,83 km-re A Szent Miklós-templom Brassó Bolgárszeg nevű városrészének központi parkjában helyezkedik el, mely a Porondról (Anger, Egyesülés-tér) nyílik. A templomkert területén áll a Brassói Ifjak Múzeuma, az Első Román Iskola épülete, és Coresi diakónus román nyomdász szobra.
Fundáta-völgyi barlang Fundáta-völgyi barlang 66,12 km-re A barcarozsnyói Fundáta-völgyi barlang Rozsnyótól 3,5 km-re található, nem messze a rozsnyói vártól, 790 méter tengerszint feletti magasságban. Szep kis barlang - Szep kis barlang, erdekes cseppkovek. A beugró ára és az eltűnt geodoboz - A félreértések elkerülése végett pontosítanék. Az egyik tablan 40 a masikon 50 - Valóban a koncertjegy áráról van szó. A barlang kiterjedése 200 m, összhossza 958 m, 1945-ben fedezték fel, 2011-ben építették ki turisztikailag.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.