Varbilau település (Prahova megye) Központ: Varbilau.
Pruncea-vízesés 46,81 km-reA Siriu-víztározó aljából indul az erdei út, és a vízesés az út mellett van. Most zavaros volt a víz, de így is látványos.
Csukás-csúcs 38,2 km-reA Csukás a Keleti Kárpátok déli hegységcsoportjának,a Kárpát kanyarnak a tagja, különös alakú sziklákkal, látványos kőgombákkal. Máodikként, ugyancsak rögtön - Az a pár másodperc, amig a trikolorral bíbelődtem igazán nem számít, most az egyszer Péternek kedvezett a szerencse, ő nyúlt a helyes lukba hamarább, ennyi az egész. Csúcs - Felértünk a csúcsra, de a dobozt nem sikerült megtalálnom, pedig szerintem ott kell legyen valahol. Megcsináltuk - Helyesbítek, nem a geodobozt találtuk meg, csak a tartalmát.
Szfinx Babele Bucsecs-hegység 46,16 km-reSzfinx - Babele Transzbucsecs 1 - Miután már elég sokat hallottunk meg olvastunk erről az új útról ideje volt kipróbálni is. Ki korán kel - Későn indultunk útnak, nem számoltunk avval a csúcsforgalommal, ami Busteniben volt, mikor gyalog gyorsabban lehetett haladni, mint autóval.
Marie Thereze-pad Bucsecs-hegység 42,68 km-reA Marie Thereze-padot Domenico Tramontini olasz kőműves készítette, a olaszországi nagymamája emlékére, pihenőhelyként. A pad támlájára fel van írva a nagymama neve, Marie Thereze, és egy dátum, 1888 szeptember 7.
Büdös-víz forrása 49,4 km-reA Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska. Érdekes homokkőbe vájt medrében, az úttól körülbelül 400 méterre, egy ásványvíz-forrás buzog fel.
Ösvény a Bárbes agyarai alatt Bucsecs-hegység 41,27 km-reA Bárbes agyarai sziklacsoport, románul Coltii lui Barbes, alatt vezet el a piros ponttal jelzett túraút egyik szakasza. Mi ezt az ösvényt visszavonulásra használtuk, Szinaja felé, miután bejártuk a Vágy völgyét, és megnéztük annak vízeséseit.
Sasok tava Szilon-havas 39,22 km-reA Sasok tava, egy másik nevén Feneketlen tó, a Szilon-havasokban található, turisták által keveset látogatott környezetben. Nagyon szép kis eldugott tó ez a Sasok tava - A Fekete-völgyön keresztül közelítettük meg a Sasok tavát. Felhők között - A kék háromszög jelzést követve másztunk ki.
Fenn a volgy felett Nagy Boglya Bucsecs-hegység 43,08 km-reEz nem mas, mint Busteni varosa fole magasodo Nagy Boglya sziklatornya, romanul Claia Mare. A mászkálás minden percét értékeltem - Bustényből indultam, a kabinos drótkötélpálya indító állomásától. Nagy Boglya - Szaraz-volgy - Engem is megkisertett a nagy melyseg a Nagy Boglyarol, hogy onnan repulhessek egyet a nagy semmibe. Egyre nagyobb a bakancslista - Igen, a Nagy Boglyára mindenképpen vissza kell még térni. Megkozelitese most a Szaraz-volgy felol volt, ez nehezebb - de lehet mind a Japok volgyebol, mind az Urlatoare felol.
Kő-havas farka Nagy-kő-havas 47,52 km-reKő-havas farkának megközelítése leggyorsabban és legkényelmesebben a Petricsika esztena felől lehetséges. Nagy-kő-havas farka - A Nagy-kő-havas csúcsától, a szép őszi napsütésben, átsétáltunk ide a farkához. Ott ahol a Garcsin völgyéből az Azuga-völgybe átvivő fakitermelő út keresztezi a régi országhatárt, indul a kék háromszöggel, és piros sávval is jelzett túraösvény.
Láncoknál Csukás-hegység 34,06 km-reA Csukás-hegységben, a Zákány-gerincen észak felé haladva, miután átmentünk a Réz-híd alatti kis nyereg-szoroson, egy sodronykötéllel biztosított sziklapárkányra jutunk, melynek a Láncoknál a neve. Főleg télen, itt ajánlott a nagyobb elővigyázatosság.
Boglya-tető 47,84 km-reA Boglya-tető a szénaboglya formája miatt kapta a nevét. A Garcsin-völgy felőli részén, 100 méteres szakadék felett állunk.
Kálvária-domb Bodzavám 43,7 km-reBodzavám végén régi templom romjai és egy újkori erőd maradványai ismerhetők fel, a Kálvária körül újkori sáncok láthatóak a harmadik katonai felmérés térképszelvényén. Romok - Az erőd felől közelítettem meg a templomromot. A már romos kápolna közelében még ma is megfigyelhetőek a sáncok maradványai.
Omul-csúcs Bucsecs-hegység 49,37 km-reA La-om tetején három bizarr alakú sziklaszál van. Itt a bizonyíték - Tényleg sok zerge van a Bucsecsben, az Omul-csúcs környékén. EKE-tábor 2015 - A tusnádfürdői EKE-tábortól, reggel 5 órától, 125 km-t buszoztunk Bustényig majd innen gyalog a Molnár (Morarul) völgyön jutottunk fel az Omul csúcsra. Ember-csúcs - A rejtekhely körül annyian voltak mint a somlyói búcsún. Az egyik emberhez, a másik óriási fazékhoz, a harmadik lefordított roppant papucshoz hasonlít.
Keresztút Csukás-hegység 35,85 km-reA Vörös-havas a Csukás masszívumban talalható, a Csukás-hegység és a Gropsoare-Zákány hegységgel egyetemben, közöttük. Kicsi kék emberke a krematórium közelében - A Gropsoarele-Zákány gerinc felől érkeztünk a helyszínre, miután elhaladtunk a közelben levő két krematórium mellett. Cukorkás doboz - Először jártam a Csukás hegységben, és szemem - szám tátva maradt a látványtól, amit nyujtott a hegy ebben az évszakban, meg is feledkeztem mindenről, úgy kellett figyelmeztessn Péter, hogy azert vannak rejtekhelyek is. Kicsikek es kekek - Nagyon sok arrafele az afonyazo no meg a havasszepe gyujtogeto (sajnos). Rajta fordul meg a történelmi határ.
Réz-híd Csukás-hegység 33,95 km-reA Réz-híd a Csukás-hegységben található, a Zákány-csúcs közelében. Nevét a vöröses színének köszönheti, a rajta megtelepedett moszatoktól.
Szent Anna-szikla 39,78 km-reA Szent Anna szikla az 1400 méteren felépült Alpes-szálló és a Királyi esztena-tisztás felé vezető utak kereszteződésének közelében található. A szikla lábánál egy kis tisztás van, meg egy kis üreg, mely valamikor egy remete otthona volt.
Ulmet falu kőgombái 44,24 km-reTíz éve jártunk már itt, rengeteget érdeklődtünk a faluban, senki nem tudta, hol vannak a trovanti-ok, végül rájöttek, hogy a babele-t keressük. Tüskés bozótban bujkálva találtunk rájuk.
Kostila-Nagy-párkány Bucsecs-hegység 45,75 km-reAz aki igazan megszeretne ismerni a Bucsecs sziklavilagat, annak kotelezoszeruen be kell jarnia a Kostila parkanyat is. Igaz nem veszelytelen de egy kis kalandvaggyal, egy madzag kotellel, es nem kis helyismerettel ez mind megvalosithato.
Kreutzburg vára Bodzavám 33,4 km-reAz 1A főúton kell menni, Négyfalut elhagyva, Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utat Valea Stanii felé. Ezen az úton, mely személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk el a patakon átmenő hídhoz.
Hegyes-szírt 45,64 km-reHa már vetted a fáradtságot és kiugrottál a Costila menhelyhez, nem éri meg kihagynod a Hegyes-szirtet (Țancul Ascutit). Ugyanis a menhely fölött közvetlenül tornyosuló hegyes sziklaszirtről még gyönyörűbb kilátás nyílik a Costila hatalmas sziklafalaira.
Tamina-vízesés 48,04 km-reA Nagy-kő-havas csúcsától délre, az Esztena-völgy középső szakaszán, ott ahol a Hasadt-kő éle és a Bánya-bérc gerince a völgyet összeszűkíti, a patak útját egy 70 m magas, középen kettéhasadt mészkőszirt, a Hasadt-kő zárja el. Ott voltam - Ott voltam a rejtesnel. Minikanyon - Egy csodálatos, ragyogó napsütésben kerestük fel ezt a csodaszép kanyont. Ebben a hasadékban található az a zuhatagsor, amelyet ma Tamina-vízesésnek neveznek.
Rakodó források újratöltve 43,1 km-reE források kristály hullámai esésükben habbá törődve számtalan apró zuhatagban, zeneszerű csörgedezéssel rohannak le a meredélyes szirtlapon, azt napsugarakban ragyogó kristály tükörré változtatva át. Mészkőtufa - Az igazság az, hogy itt GPS nélkül nem nagyon boldogulok. Itt egy kövülő víztömeggel van dolgunk, amelynek felesleges szénsava a léggel érintkezve elillan, mi által a feloldva volt szilárd részek lecsapódnak - írja Orbán Balázs.
Peles kastély 38,37 km-reBrassótól 40 km-re délre, Sinaia üdülőhely hatalmas, romantikus hangulatú parkjának közepén áll Románia leglátványosabb kastélya. Legszebb királyi rezidenciája, a Peles-kastély.
Nicolae Ioan-forrás Csukás-hegység 35,94 km-reA Beri-patak hídjától a Csukás menedékház felé vezető, kék kereszttel jelzett túraútvonalon, a Beri-patak völgyében, egy bővizű forrás tör a felszínre. Dobozcsere - Mivel kisgyerek is segített a keresésben, egy könnyű sétát választottunk, a Muntele Rosu-menedékháztól közelítve meg a forrást. Köszönöm a dobozcserét - Remélem tudom majd viszonozni, ha valamelyik általatok rejtett geodoboz karbantartásra szorul. Sikerélmény - Izgalmasnak indult a kirándulásunk, hiszen az öt hónapost is útnak indítottuk a Csukás csúcs felé. Valamikor Hármas-forrásnak nevezték, de ma már csak két csövön keresztül folyik.
Muppets gömbkövek Chiojdu 26,64 km-reA játékvezető nevezte el, nagyon találóan, ezeket a csodálatos formákat Muppetsnek. 2013-ban küldte el a róluk készített fotóit, azóta várólistán volt ez a hely.
Nagy-kő-havas csúcs 48,39 km-reA menedékháztól a Nagy-kő-havas csúcsáig a piros sávval jelzett ösvényen juthatunk el. Nagy-kő csúcs 7létrán át - A menedékházat a sárga sáv jelzésű ösvényen közelítettük meg, áthaladva a 7létrás kanyonon, kipróbálva az új létrákat. Kincs a geoládán kívül - Könnyűszerrel, GPS nélkül is meglett, hála a szöveges segítségnek. Brassó felett - Lenyűgöző kilátás, nem csak a helyszínen, hanem az oda vezető ösvényen is. A csúcsot az északi oldalon érdekes, 8-10 m magas, kúp alakú, konglomerát sziklák építik fel.
Csűr-kapu Nagy-kő-havas 48,04 km-reA Csűr-kapu egy 1,5 x 4 m-es nyílás a Csűr-kő sziklájában, mely a rétegek beszakadása révén keletkezett. Az elso mindig emlekezetes - Egy szep nap, egy szep hely.
Babarunkai vízgyűjtő 46,54 km-reA Ciucas hegy lábánál fekszik a festői szépségű Babarunkai vízgyűjtő tó, Brassó városát ez látja el a szükséges ivovizzel. Tatrangi víztároló - A víztároló feletti dombon, sok szúrós bokor között megtaláltam ezt a dobozt is. Feszültség a levegőben - A Csukás hegységből hazafele jövet, már sötétedéskor, megálltunk egy utolsó ladakeresésre. Sötétedéskor - A Csukás-hegységből hazafelé tartottunk, az idei Havasszépe-túráról. De nemcsak a jó viz, hanem a jó levegő és a környező hegyek szépsége is idevonza a turistákat.
Garcsin mezeje Nagy-kő havas 47,9 km-reA Mozsár-patakán felül, Fürészmezőtől egy jó órai távolságra a Garcsin völgye kiszélesedik, partjain egy havasi községnek fekhelyül kinálkozó, szép térség terül el, buja tenyészetű bekeritett kaszálókkal. A Garcsin völgyéből a Nagy-kő havasra - A drájvinos Nagy-kő-túrából hazafele tartva, bár nagyon siettem, nem hagyhattam ki a Garcsin-mező szűz geodobozát. A farsang temetese a Garcsinban - A rejtek szomszedsagaban reszt vettunk, a brassoi EKE szervezeseben, az ez evi farsangon. A Garcsin itt két ágra oszlik, az eredeti déli irányból társfolyója a Kiság törtett le, mig maga a Garcsin mindenütt a Nagykőhavas alján folyva délnyugatra kanyarodik.
Királyhegy Bodzavám 34,52 km-reAz 1A főúton kell menni Négyfalut elhagyva Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utatValea Stanii felé. Ezen az úton, személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk a patakon átmenő hídhoz.
Ferenc József-szikla 40,07 km-reA Ferenc József-szikla 10 perc járásra található a Királyi esztena-tisztástól. I Károly román király kérésére hozták létre a szikla tetején található kilátót, korláttal ellátott lépcsősorral.
Mérlegmúzeum Lisznyó 66,8 km-re Lisznyó egykori, frissen felújított tanácsépületének pincéjében egyedi gyűjteményt mutatnak be, ez a környék egyetlen mérlegmúzeuma. Van itt több mázsa mérésére alkalmas régi hídmérleg, tányéros és tolókaros konyhai mérleg, patika és levélmérleg, illetve olyan is ami bőrök mérésére szolgál.
Botorog-csorgó Királykő hegység 65,62 km-re A bővizű Botorog-csorgó egy kőkeresztből ontja a vizét. Megkóstoltuk - Megkóstoltuk, hát nem valami banánérlelő hőmérsékletű. Forrás - Szerintem Brassó főterén nem voltak annyian, ahányan itt voltak az út mellett megállva. Fontos tájékozódási pont a Királykő hegység keleti részénél.
Nagyvár Keresztvár 58,51 km-re Brassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Nagy-Várhegyen terül el.
Törcsvári kastély 59,59 km-re A már messziről festői látványt nyújtó, törcsvári várat a brassói polgárok építették a 14-dik század végén. Törcsvár - Kaphatnánk egy kis segítséget a ládára vonatkozóan? A koordináták megadása magában nem biztos hogy elegendő a megtaláláshoz, valami támpont is sokat segítene. Kivágott fa törzsének üregében - A geodoboz a vár fölötti domb tetején, egy kivágott fa törzsének üregében található, pár lépésre a tisztástól, az erdőben. ernoe Csillababa es Gaspar megtalalta a ladikot - Hihetelennek tunt a kastelytol felfele tartva az erdon at, hogy olyan gyonyoru tisztas van fenn. Bár nincs sok köze Vlad Tepes havasalföldi vajdához, a legtöbb turisztikai kiadványban Drakula kastélyként emlegetik.
Fekete templom Brassó 59,07 km-re Brassó főterén található Erdély legnagyobb és egyben egyik legszebb műemléke, a legkeletibb európai gótikus templom, a híres Fekete templom. Kis segítséggel - Megtaláltam kis segítséggel, most már tudom hol kezdődik a kerítés, elég relatív. Kis segitseggel - Megtalaltuk Aronekkal, es kis segitseggel. Megtaláltuk - Még márciusban megtaláltuk. A templom bejárata mellett áll Johannes Honterus bronzszobra, aki az evangélikus vallást Erdélyben elterjesztette.
Hasadék-nyereg Királykő-hegység 68,97 km-re A Hasadék-nyereg a Királykő négy különböző irányból érkező turistaútjának csomópontja. A nyeregben - A hasadékban kellemes hűvösség volt a kánikula ellenére. Itt futnak össze a Királykő Tornyáról, a Kis-Királykőről, a Curmatura menedékháztól és a Királykő-hasadékából érkező útvonalak.
Toplós-kút 50,05 km-re A Toplós-kút a csernátfalus Hát-tető alatti tágas völgyben, a Hegyes-hegy gödrében található. Több hiedelem is fűződik hozzá.
Fellegvár Brassó 59,71 km-re A fellegvár a központtól északra emelkedő domb, a Schlossberg tetején helyezkedik el. Szemetes hely - Ez egy olyan hely volt szamomra, ami tobb volt mint kiabrandito. Az 1975-1981 közötti nagymértékű restaurálási munkálatoknak köszönhetően napjainkban vendéglátói és turisztikai létesítményként működik.
Magyarvár a Tömösi-szorosban 51,49 km-re Közismert a Nyerges-tető és az itt lezajlott ütközet, hiszen közel van, könnyen el is érhető. A patak felől kikapaszkodva - A patak felől közelítettem meg az emlékművet. Hasonló ütközet zajlott le aTömösi-szorosban is, de ez kevésbé ismert a mi tájainkon, mert távolabb van tőlünk.
Aldoboly 68,76 km-re Aldoboly neve első ízben 1461-ben jelenik meg oklevélben, Feldobollyal együtt, 1567-ben Aldobolj néven írják. Templomának eredetét a gótikus kor idejére teszik, tehát még a katolikus korra, később nagyobb szentélyt építettek hozzá.
SZNM 12 Emlékoszlop Kökös 66,43 km-re Székelyek Nagy Kincskeresése - 12-dik stáció - Kökös - A kökösi csata emlékoszlopa. Innen kezdodott... - Innen kezdtem felfele a SZNM-t egy kodos zimankos december vegi reggelen. Visszafele - Visszafele kezdtük a "menetelést". Kicserélt kerítés - Másodszor tértünk vissza, de ezúttal is sikertelenül kerestük a dobozt.
Serbán malma Göndör hídja 58,25 km-re Egyike azon malmoknak, amelyek a napjainkig fennmaradtak, a Salamon-kőnél épült egykori turistaház mögött, amit sokan még vengéglőként láthattak működni. A Göndör hídja (románul Podul Cretului) utca 123 szám alatt van, és Serbán malmaként ismerik - ma elhagyott, összeomlott épület.
Honterus-forrás Brassó 56,72 km-re Orbán Balázs leírása alapján a dúsan felfakadó, jéghideg vizű forrást régen Tolvajok kútjának nevezték. Az új, Honterus-forrás nevet 1845-ben kapta, a völggyel együtt.
Szent Miklós-templom Bolgárszeg 58,78 km-re A Szent Miklós-templom Brassó Bolgárszeg nevű városrészének központi parkjában helyezkedik el, mely a Porondról (Anger, Egyesülés-tér) nyílik. A templomkert területén áll a Brassói Ifjak Múzeuma, az Első Román Iskola épülete, és Coresi diakónus román nyomdász szobra.
Református templom Lisznyó 66,89 km-re Lisznyó a Székelyföld déli részén, a Bodzafordulói hegység egyik völgytorkolatában, a Háromszéki medence keleti peremén található. Nap és Hold - A képeknek hála, nem volt nehéz elékeresni a rejtekből. Templom novemberi napsütésben - A novemberi napsütés kissé csípős, rövid a nappal, ezért könnyen elérhető rejtekhelyeket választottunk. Nagytakarítás volt - Ismét meglátogattuk e helyet, pihenőül szolgált egy biciklitúrán. Lisznyó neve szláv eredetű és erdőt jelent.
Magyar evangélikus templom Brassó 59,21 km-re A magyar lutheránus (evangélikus) templom Brassó Bolonya (Blumenau) nevű városrészében áll, a Vasút (Iuliu Maniu, Bahngasse) utca 2 szám alatt. 1783-ban építették, itt mondták ki az önálló erdélyi magyar evangélikus egyházmegye megalakulását.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.