Balkány település (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) Közeli látnivalók: Gödény kúria Balkány, Református templom Balkány, Gencsy kastély Balkány, Görögkatolikus templom Szakoly, Mátyás Király Díszkút Szakoly, Gróf Könyvtára szoborcsoport Biri, Görög katolikus templom Biri, Millenniumi park Biri.
Ínségdomb Nagykálló 11,95 km-reAz Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre. A néphagyomány szerint a kis dombot a kiskállói jobbágyok hordták össze, az 1780-as aszály éveiben, a Kállay Ferenc által kölcsönzött gabona fejében.
Ördögárok Debrecen 28,68 km-reDebrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd 49,37 km-reA Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Lovagvár Nagykároly 45,88 km-reEz a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 33,56 km-reÉrmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Református templom Székelyhíd 49,36 km-reA XIII-dik század utolsó negyedében épült, majd a XV-dik században építették új gótikus szentélyét tengelysarkos, sokszögzáródású alaprajzi megoldással. Székelyhíd vára is itt állt - A református templom magán hordozza a gótika nyomait. Kárpát-medencei analógiája néhány felvidéki templom, a budaszentlőrinci Remete Szent Pál kápolna és a gyöngyösi Szent Bertalan templom.
Kaplony 47,57 km-reKaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Halász Székelyhíd 49,33 km-reAz Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Ezeréves tölgy Mikepércs 41,93 km-reAz ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Fráter kastély Gálospetri 40,51 km-reGálospetriben két Fráter kúria is van. Az egyikben az orvosi rendelő működik, a másik korábban a helyi termelőszövetkezet szolgálatában állt, majd annak megszűnése után egyes helyiek láttak elbontásához.
Sváb múzeum Mezőpetri 41,31 km-reA sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Szentháromság kápolna Nagykároly 48,23 km-reNagykárolytól délre, nagyjából 3 kilométerre található, egy emberi kezek által emelt domb tetején, amely feltételezhetően egykor strázsadombként szolgált. Szerintem nincs meg - Kibicikliztem a kápolnához, szépen sütött a nap, éppen jó idő volt egy kis keresgéléshez. Ezt a dombot a népnyelv Lyukashalomnak nevezte el.
Kazinczy Ferenc mellszobra 34,53 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Érsemjén 34,59 km-re1332 - Symian, Ujsemian; 1520 - Semyen; 1900 - Érsemjén, 1920 Simian. Érsemjén a nevét legkorábbi birtokosai, a Balogh-Semjén család (Boloc-Semyan) név után kapta.
Mamutfenyő Csiffytanya Balkány 7,01 km-reA mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 29,44 km-reA debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
Vértessy-kúria Debrecen 34,76 km-reA köznyelvben kastélynak nevezett, 2011-ben műemlékké nyilvánított, sokáig lepusztult állapotban levő Vértessy-kúria Debrecen délnyugati részében található, a Vértesi út mellett.
Régi víztorony Nagykároly 45,6 km-reA parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Szalacsi borpincék 47,66 km-reA szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor.
Magányos kápolna Kigye Mezőpetri 42,61 km-reA kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Római katolikus templom Érábrány 62,66 km-re A XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Szentjobb vára 59,94 km-re Nagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
Kisvárdai vár 53,84 km-re A kisvárdai vár a város történelmi központjának északnyugati szélén áll, ma a kisvárdai Várszínház működik benne. Az Alföld egyik legmonumentálisabb vára, a Gyulaival együtt a legnagyobb téglából épült vára, a Váradi család birtokközpontja volt.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 55,67 km-re A 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Várhegy Bodrogkisfalud 61,05 km-re Kúp alakú hegy Bodrogkisfaludtól 2 kilométerre északra a Zempléni-hegység délkeleti részén, tetejének ovális platóján Szegi vára állt régen.
Kende-kúria Cégénydányád 53,51 km-re A cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt 2015-ben felújították, az 1913-as állapotoknak megfelelően - belépődíj ellenében egész évben látogatható. Bemutatásra kerül itt a Kende család története, az udvar gasztronómiája, valamint a környék természeti értékei.
Kölcsey Ferenc-emlékház Sződemeter 57,17 km-re Sződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.