Nagymadarász település (Szatmár megye) Központ: Erdőd. Nagymadarász román elnevezése: Madaras. Német neve: Madras.
Kossuth-kerti városi közfürdő - Szatmárnémeti 12,3 km-re.
A Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécsén, az író szülőfalujában, a Kossuth utca 29 szám alatt található, 1966 óta életrajzi múzeum. A kontytetős, szalmával fedett, vert falas szegényparaszti műemlék ház udvarán áll az író egész alakos szobra, Varga Imre alkotása. 48,32 km-re.
A szatmári béke emlékoszlopa, a majtényi fegyverletétel emlékműve. A Domahida vasútállomása mellett található emlékmű a majtényi síkon történt fegyverletételre emlékeztet. 20,64 km-re.

Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább. 45,9 km-re.
Hildegarda római katolikus templom - Wolfenbüttel utca 40 szám, Szatmárnémeti. 13,03 km-re.

A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel. 38,5 km-re.

A tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll. 31,4 km-re.
Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg. 43,41 km-re.

Kölcsey Ferenc szülőháza - Sződemeter 36,82 km-re.
Avasfelsofalu lakóinak nagy része külföldön dolgozik, a megkeresett pénzbol pedig hatalmas, eléggé furcsa épületeket emelnek maguknak. 46,91 km-re.
Kölcsey Ferenc mellszobra a Béke téren, a Láncos református templom előtt - Szatmárnémeti. 12,96 km-re.
Egykori tűzoltó laktanya, ma lakások és irodák - Szatmárnémeti. 12,36 km-re.
A szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor. 49,06 km-re.
A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt. 49,97 km-re.
CFR-palota - Vasile Lucaciu sugárút 1 szám, Szatmárnémeti. 11,83 km-re.
Igazságügyi Palota - Szatmárnémeti 12,37 km-re.
Ormos-ház, vagy Villanyóra sarok - Szatmárnémeti. 12,2 km-re.

Ez a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal. 29,79 km-re.
Megyei Könyvtár - Szatmárnémeti 11,99 km-re.
Megyei Múzeum, a régi Prefektúra - Szatmárnémeti. 12,18 km-re.

Ott ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék. 44,27 km-re.
Mizerikordia-apácák kórháza, ma Városi Kórház Pszichiátriai Osztálya - Szatmárnémeti. 12,79 km-re.
A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el. 47,14 km-re.

Postahivatal, egykori magyar királyi posta és távirda hivatal, adóhivatal, és pénzügyőrség - Szatmárnémeti. 12,4 km-re.

Sződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban. 36,89 km-re.
Régi Nemzeti Bank, ma Rendőrségi Felügyelőség - Szatmárnémeti. 12,32 km-re.
Lükő Béla-kórház - Szatmárnémeti 12,75 km-re.
Római katolikus püspöki palota - Szatmárnémeti 12,1 km-re.
Karolyi Sandor Nagykaroly 2011 29,84 km-re.

Nagykárolytól délre, nagyjából 3 kilométerre található, egy emberi kezek által emelt domb tetején, amely feltételezhetően egykor strázsadombként szolgált. Szerintem nincs meg - Kibicikliztem a kápolnához, szépen sütött a nap, éppen jó idő volt egy kis keresgéléshez. Ezt a dombot a népnyelv Lyukashalomnak nevezte el. 28,07 km-re.
A cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt 2015-ben felújították, az 1913-as állapotoknak megfelelően - belépődíj ellenében egész évben látogatható. Bemutatásra kerül itt a Kende család története, az udvar gasztronómiája, valamint a környék természeti értékei. 36,5 km-re.

A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed. 35,59 km-re.

Szabadság-tér városi műemlékövezet, egykori Deák Ferenc-, Horthy Miklós-tér - Szatmárnémeti. Megújult Szabadság tér - Tovább ballagva a bulizóhely felé, megcsodáltuk a Szabadság tér régi és új szobrait, és a német néptáncelőadást, ami éppen a téren zajlott. 12,13 km-re.
Egykori Pázmány-bentlakás, ma a katolikus egyház óvodája - Szatmárnémeti. 12,4 km-re.

Sárkányok kertje - Almásgalgó 63,24 km-re
A Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, Zsibó várostól 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.

Körösrévi Zichy-barlang - Királyerdő-hegység 84,62 km-re
A festői szépségű, 3 km hosszú Révi-szorosban található a révi Zichy-cseppkőbarlang.
Ivófalu Nagybányától 32 km-re található. Három különálló sípályából álló síterep. 64,01 km-re.
Kisbánya melletti paleobotanikai lelőhely, diatomitban és vulkáni hamuban levő fossziliákkal. 61,2 km-re.
A Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is. 57,79 km-re.
A lacházi, freskókkal teli, Istenszülő születése fatemplom műemlékké nyilvánított épület. 66,39 km-re.

Margitta város fő turisztikai vonzereje a termálstrand, amely évente több ezer turistát csalogat el az egész országból, mivel geotermális vizet használnak a gyógyfürdőzésre. Inkább palacsintázzunk - Megtaláltam a város közepén, esztétikailag nem volt élményszerű, ami látszott belőle. A város környékén több geotermális forrás is található. 54,87 km-re.
Az 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak). A Bódi I-es tó 720 m magasan van, 3,5 ha a területe, maximális mélysége 7 m, a Bódi II-es tó pár perc járásra van tőle 700 m magasan, területe 1 ha, maximális mélysége 4 m. 67,94 km-re.
A Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül. 53,77 km-re.
Fernezely vízesései Nagybánya Fernezely (Firiza) nevű városrészében találhatók, és a Valenilor utcából közelíthetők meg. Egy könnyen elérhető, városközeli látnivaló - bár aszfalton, de keskeny úton juthatunk oda. 54,96 km-re.
A Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, pl. a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, amelyeket a Forrásliget hegyi üdülőtelepről lehet megközelíteni. 64,54 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.