Erzsébetváros település (Szeben megye) Központ: Erzsébetváros. Erzsébetváros román elnevezése: Dumbraveni. Német neve: Elisabethstadt. Egyéb neve: Eppeschdorf.

Koronka kilátátója Ösvény - Miután átvergődtem a sűrű cserjésen, jöttem rá, hogy járható ösvény is vezet fel a kilátóhoz. Segédpontok - Érdemes letölteni a segédpontokat. Hogy történt, hogy nem, de megtaláltuk - Miután a kicsi unokahúgommal megnéztük a halacskákat és a szép tavirózsákat a Sapientia tavánál, eljöttünk ide is, hogy kimásszunk a kilátó tetejére. 33,17 km-re.

A mikházi Tájoló kilátóról remek kilátás nyílik az egykori római kasztrum és vicus területére, valamint a Felső-Nyárádmentére. Célja az erőd területének megmutatása a tájban. 49,48 km-re.

A Vámos-ház a Rózsák tere 18 szám alatt található, a Bartók Béla utca sarkán. A huszadik század elején, 1910-ben építették át szecessziós stílusban. 35,4 km-re.
A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található. 42,21 km-re.

Mivel a fából készült hidak anyagát az időjárás könnyen tönkretette, Erdélyben több helyen is fedeles hidakat készítettek. Csak híd, fedél nélkül - A Kecske-túrára menet, habár nem volt sok időnk, beszúrtuk még ezt a rejtést. Korabeli fénykép - Ritka, értékes kép érkezett a játszóterünkre, Kanizsay Izabella
jóvoltából. Nyoma sincs az egykori faszerkezetnek - Pedig szerettem volna látni. A fedél megvédte a híd tartó- és járószerkezeteit a csapadéktól, valamint a nap szárító hatásától. 49,85 km-re.

A marosvásárhelyi evangélikus templom a Régi Kórház utca 7 szám alatt található. Soha nem elég - Ha már a Vár sétány kellemes emlékeket elevenített fel, gondoltam megnézem az evangélikus templomot is. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van. Az evangélikusok első templomát a Rózsák tere és a Hajósköz, jelenleg Horea utca sarkán építették 1829-ben. 35,93 km-re.
Alsószombatfalván található az egykori Brukenthal-kastély, mely kivülről elég jó, benn leromlott állapotban van. Parkjában lipicai lovakat tenyésztenek. 49,84 km-re.
A falu a Nagy-Küküllő bal partján terül el, a SzékelyudvarhelytSzékelykeresztúrral összekötő megyei útról a vasútállomás után kellletérni. A Nagy-Küküllőn átvezető betonhíd után kezdődik Kisgalambfalva. 40,43 km-re.
A Gyulakutánál benyomuló és a Nyárád völgye felé álnyuló Bikás völgyének fejében, a Bikás és Szele patakok összefolyása között levő magas hegyélt Várhegynek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy ott állott Gyala vára. 26,5 km-re.
Az egykori Nagypiac középső részén áll Erdély egyik legszebb késő barokk épülete. Köszönöm - Még akadozik a dolog, gondolom egy pár kisérlet nem árt. Újra itt - Ma megint erre jártam, és sikerült a dobozt is elővenni. Dobozok - A toronytól idejövet már távolról megláttam a dobozt. 1759-1772 között épült, Luidor János tervei szerint. 35,49 km-re.

Mai temploma a XV-dik század első negyedéből való késő gótikus alkotás - egyhajós, torony nélküli templomok mintájára épült. Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön. Darlac templomát megelőzte egy a XIII-XIV-dik század fordulóján épült templom. 13,48 km-re.
A település eredetét a XI-XII század fordulójára teszik, mert ebből a korból származó, félig földbe ásott lakások nyomait tárták fel. Nem sokkal későbbi lehet a temploma. 49,81 km-re.
Hármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik. 36,23 km-re.

1997. Közel lakik a szomszéd geoláda - Nagyon jó ötlet volt lefényképezni a megtalálók neveit tartalmazó papírlapot. Gratula - Vasárnapi dolgok kalauzoltak a város ebbe a részébe. Tetszett a geodoboz! - Igazán tetszett ez a szokatlan geodoboz. április 1-jén, veszteségre hivatkozva, a Román Vasúttársaság megszüntette a marosvásárhelyi keskeny nyomtávú vasút mezőségi szárnyvonalán a közlekedést, egypár járatot üzemeltetve Nyárádszereda – Marosvásárhely között, majd április 14-én végleg megszűnt a személyszállítás. 33,76 km-re.
A néphagyomány által török sáncoknak nevezett Karingóvár egy földvár, mely Rigmány falutól északra található, a Rigmány-patak völgyfőjében. Ez egy körív alakú földtöltés, mely körülbelül 750 m hosszú, 9 m magas, és mély árokkal van megerősítve. 39,25 km-re.

Berethalom Medgyestől keletre, körülbelül 18 km távolságra található régiszász település. Rengeteg turista volt - A 14 órás nyitásra érkeztünk, rengetegen voltak, már a jegyekért is sorba kellett állni. Erődítmény - Na, végre látom, hogy valamit rendben tartanak. Impozáns - Valóban impozáns az erődtemplom, már messziről uralja a tájat. Itt Erdély egyik legnagyobb és legszebb szász templomerődje emelkedik. 11,09 km-re.

A Máriaffi-kastély szebb időket megért dendrológiai parkjában több száz éves fákat is találunk. Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus. Köztük van tiszafa, kocsánytalan tölgy, mocsári tölgy, amerikai dió. 38,87 km-re.
1332-ben plébániatemploma van - mivel az első szász települések közé számítják, már az előző században kellett lennie templomnak. Az oklevelekben először feltűnő Vallis Mariae és a németben szereplő Mariental, arra enged következtetni, hogy Mária-temploma volt. 31,16 km-re.
Makfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye. 42,07 km-re.

A kígyót gazdag jelképi tartalma alkalmassá teszi arra, hogy helyet találjon a sírkövek ábrázolásai között. Megkövült kígyók - A két kígyó meg volt kövülve, úgyhogy bátran vettem elő a dobozt :-). Kígyók - Érdekes a sírfelirat, manapság már csak adatokat írnak fel a csilivili márványra, és mindent körbebetonoznak. A legszebb ilyen sírkövek, amelyeken két egymással szembe hajló kígyó domborműves faragása látható, a nyomáti temetőben vannak. 34,44 km-re.
A Kisgalamb Levendula egy kis levenduláskert Kisgalambfalván, a református templommal szemben, a Hősök emlékműve mellett. Bár egy, a kertben látható, festett kerékpár fotózási lehetőségre utal, nincs információnk a kert látogathatóságáról. 40,55 km-re.

Székelytompa délkeleti végénél, Nyárádszeredától keletre, a Murok vendéglátó egységgel szemben az út túlsó oldalán, egykor egy sós forrás volt. A forrás környékének egy része szeméttelep, a másik része víz alatt van, mocsaras. 36,72 km-re.

A vágy forrása - Medgyes. Kora reggel kerestem meg - A hely elég jól megközelíthető gépkocsival is, így a forrás már csak egy rövid sétával elérhető. Az erdöben - Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból - Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból. 21,16 km-re.

A Marosvásárhelyi 1-es gát vagy ismertebb nevén felső vagy régi gát az egyik legrégebbi, amelyet a Maros szabályozására építettek. Gyerekkori élményeim - Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész - Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt. A gátat 1912-1916 között építették a Maroson. 37,24 km-re.

Bocskai István szobra, Horváth Géza alkotása, Nyárádszeredában a református templom előtti téren áll. 1906 június 23-án avatták fel először, majd sok viszontagság után, 1997 július 12-én mostani, eredeti helyén újra. 38,04 km-re.

A Nyárádmagyarósról Nyárádselyére vezető út baloldalán, Nyárádmagyaróstól északra, látványos földhalmokat láthatunk. Ismerkedés a helyszínnel - Borús márciusvégi napon érkeztem a helyszínre, a környék sárosnak ígérkezett. A szabályszerű sorokba helyezett halmoknak nevük is van, ilyen például a Leányhegy, Haranghegy, Lugashegy, Ördöngös domb, Faragott domb, és Kis-Érhegy (Őrhegy). 46,33 km-re.
1332-ben plébániatemploma van - a templom eredete sokkal régibb, Halaváts szerint a XIII-dik század elején építették, ez egybeesik a szász telepítés korával, mely a XII-dik század után közvetlenül megtörtént itt is. Régiségére enged következtetni a templom védőszentje, Szent Miklós is. 40,27 km-re.

Az Ónművesek (románul Cositorarilor) utcájában láthatjuk Segesvár első, XIV-dik században épített plébániatemplomának megmaradt romjait. A romok az Evangélikus Egyházközösség kertjében vannak, a fedett Diáklépcső közvetlen közelében, az Iskola-domb aljában. 16,28 km-re.
A Puliszka-domb egy legendás helyszín, egy domb Erdőszentgyörgy délkeleti határában, melynek nem tudjuk a pontos helyét. Talán a helybeliek tudnák megmutatni ezt a dombot, mely egy pásztorfiú, a felesége, és egy gonosz tündér mondájáról kapta a nevét. 30,62 km-re.
Székelyvaja a Göcs-patak mellett található falu, mely közigazgatásilag Ákosfalva része. A Maros megyei település Marosvásárhely közelében fekszik. 25,21 km-re.
A Székelykeresztúrtól 2 km-re fekvő Betfalva a Nagy-Küküllő jobb partján települt. Betfalva és Székelykeresztúr között ömlik a Nagy-Küküllőbe a Farkaslaka határában eredő Fehér-Nyikó. 39,35 km-re.

A marosvásárhelyi Lovaspálya (Lovasiskola, Méntelep) az új gát közelében található. Erdekes hely - Csak olyan meleg van ma. Szombat delutan - Érdekes látvány egy lovaspálya, lovak és emberek nélkül. Az apostolok lován - Özönlött a tömeg az ócskapiacról, de nagyrészt az apostolok lován. A lovassportnak Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak. 35,83 km-re.

A makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel. Maka állítólag egy székely rabonbán volt. 39,49 km-re.
A nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít. Itt szervezik meg minden évben a Lavenderland Feszt levendulás-kulturális fesztivált, gyerekfoglalkozásokkal, koncertekkel, kézműves vásárral. 20,65 km-re.
A Tímár-torony a XIII-XIV-dik században épült, az Óratorony udvarát hívatott megvédeni. Az Ónművesek tornyával, egy várfolyosón keresztül, össze van kötve. 16,34 km-re.

Szászörményes evangélikus erődtemploma gótikus csarnoktemplom, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával záródik, hajója elé nem építettek tornyot. Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni. A templomot négyszög alaprajzú védőfal keríti, melynek szentély felőli szakaszánál magas védőtorony áll, ennek felső szintjén, a sokszögű gúlasisak alatt faerkély fut körbe, ez alatt pedig lőréseket képeztek ki a torony falában. 11,29 km-re.
Az Alsó-szikla, vagy ahogy még nevezik, a Suvadás, Makfalva Alsó szeg helynevű területén található - itt, a Hídcsegely nevű határrészen, a Kis-Küküllő alámosta a parti részt, kéregcsuszamlást okozva. A hagyomány szerint, ha a faluból is jól látható Alsó-szikla megszürkül, megváltozik az idő, ugyanis a kék palás rétegek előre jelzik az esőt. 39,88 km-re.
A Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században. 11,17 km-re.

Ezen a helyen, 1506-ban alkották meg az agyagfalvi constitutio-t. Hazafelé - Betértem az emlékműhöz, hogy megkeressem a dobozt. Udvarhelyi túra - Hazafelé Udvarhelyröl benéztem megint az agyagfalvi emlékmühöz. Székelyek - Ez sem került elé, pedig a szulákot jól letapostam a lépcső mellett. A népgyűlés kimondta és megerősítette a népszabadságot, a székely nemzet jogait biztosító kiváltságokat, a nemzeti szuverenitást, ahol ítélkeztek a hazaárulók és pártütők felett. 46,81 km-re.

A XIII-dik századtól temploma van, amelyet Mária Magdolna tiszteletére szenteltek. A bodzafánál - Medgyesre jártam dolgozni, és megálltam megnézni, hogy megvan-e még a doboz, és csak amikor nem találtam, akkor néztem meg a bejegyzéseket, és láttam, hogy nem találták meg, már elég régecske. Arról, hogy mi van rendjén, és mi nincs - Ezt a ládát BabBerci rejtette a tegnapelőtt. Bodzaerdő - Ahogy a várfal mögé kerülsz nyomban meglátod a rejteket. Ez megegyezik azzal a ténnyel, hogy Baráthelyt és a környező falvakat a tatárjárás után telepítették és a telepítés után kétségtelenül hamarosan templomot is építettek. 13,52 km-re.

Énlaka a Nagy- és Kis-Küküllő vizválasztójának gerincére és ez alá települt. Mondák és regék földje - A Firtos várától ereszkedtünk le torony iránt a csodálatos kis faluba, amelyik nem hiába a világörökség része. 4 ember - 4 emberkére volt szükség, hogy körbe öleljük a nagy zádokfát. Göcsörtös fa - Igazán szép ez a félreeső hely. A falu északkeleti felében kiugró dombon emelt unitárius templom uralkodik a helység, meg a falutól délre eső táj fölött. 46,48 km-re.
A marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra. Az épület a XX-dik század elején épült, a katolikus plébánia tulajdona volt, majd a két világháború között gyógyszertár működött benne. 46,99 km-re.

Székelymuzsnától északra egy meredek, suvadással kopaszra feltárt konglomerát sziklafal, a Likoldala emelkedik, amelynek sziklaodúi a tatárjárás idején menedékül szolgáltak. Valószínűen innen kapta a kiemelkedő csúcs, a 816 m magas Liktető a nevét. 43,67 km-re.

Akik kocsival utaznak át Segesváron talán nem tudnak a Serkes-tóról, hiszen félreesik kissé a főúttól, megközelítése pedig körülményes. Ismeretlen tó - A református templomtól jöttem át a tó partjára. Tavirózsák a szemetes tóban - A napokban értesültem, hogy a Segesvár melletti tóban megjelent a tavirózsa. Tavirózsák - Elég eldugott utakon lehet eljutni a tavakhoz, sok az indián kunyhó. A vonatból látni lehet, hiszen a tó a vasúti sínek közelében van. 15,42 km-re.

Rák tava - Nagygalambfalva 43,41 km-re
A Rák tava Nagygalambfalvától 2 km-re északra található, 600 m magasságban.

Siklódkő - Görgényi-havasok 50,12 km-re

Az udvarhelyi síugrósánc Szejkefürdővel szemben, a főút túlsó oldalán található, a Székelylengyelfalva felé vezető út baloldalán. 53,98 km-re.
2023-ban megszervezésre kerül a családi programokkal kecsegtető, második Pálpatakai Levendula fesztivál, július 8-9-én, szombat és vasárnap. 56,89 km-re.
1566-ban Keményfalva néven jelentkezik az okiratokban, 1567-ben a regestrum 10 kapuval jegyzi. 61,83 km-re.

Kereszténysziget jellegzetes szász falu, Nagyszebentől 9 km-re fekszik és egy 16-dik században épített, gótikus erődtemplommal büszkélkedik. Másik rejtek, másik geodoboz - Az én rejtésemnek paulms nem eredeti rejtője. Köszönöm válaszodat - De nem a saját kútfőmből merítettem amit az elején írtam. Mostanában püspök, nem nagyfőnök - A ládaoldalakat nem írom, hanem szerkesztem. 65,08 km-re.
1929-ben nyitotta meg kapuit a nagyszebeni Fiatalerdőben Románia első állatkertje. Kicsi - Először jártunk ebben a kicsi, de szép helyen fekvő állatkertben. Nincs már geodoboz - Sajnos nincs már meg az állatkert és az Astra Néprajzi Múzeum közötti kapunál levö geodoboz. Az állatkert létrejöttét a Códon (Sadu) levő vízierőművet (az első Erdélyben) feljavitó Székely mérnök kezdeményezte, miután egy pár rókát fogott a közeli erdőben. 62,83 km-re.

A fenyőfalvi Olt-híd a Szeben megyei Fenyőfalva és Felek községek között állott, 1838-1842-ben épült, a két település vámot szedett rajta 1900-ig. 1907-ben bontották le, helyette vasfelszerkezetű hídat építettek a régi hídfők felhasználásával. 58,65 km-re.
Homoródújfalutól nyugatra, 1 km távolságra, egy sóskút található. A kút mélysége 3 m, a vízoszlop magassága benne 3 m (1882-es mérés). 64,47 km-re.
A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én. 53,81 km-re.
1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter. 59,78 km-re.
Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is. 68,51 km-re.

Parlament, vegyes üzlet és kiskocsma - Székelyvarság. 69,3 km-re.

Iskola és községháza - Homoród 57,64 km-re.

A parajdi faszerkezet helyét illetően egy erős tippem van. Rég jártam arra, akkor még csak a gátként szolgáló farönk volt ott. 67,23 km-re.

A homoródszentpáli kis római katolikus kápolna 1976-1979 között épült. 2015-ben egy bádoggal fedett fatornyocskával bővítették ki a katolikus templom épületét. 61,73 km-re.

Alsóvenice egykori gyógyfürdője a falutól 3 km-re keletre található, a Dosul Magurei nevű domb északnyugati lábánál. A hely neve a régi osztrák térképeken, románul Fantana sarata vagy Saratura, németül Salzbrunnen. 64,89 km-re.

A Dungó népi feredő Homoródkarácsonyfalvától délkeletre található, a Sós- és a Csősz-patak (régebb Csüsz-patak) között. Nagyon szép kis fürdő - A Rejtekhely vadászat Erdélyben harmadik találkozó, harmadik napján, csapatmunával ezt is megtaláltuk. Irány egy akciós wellness központ - 2013-ban, egy magárahagyott pusztulásra ítélt hely. Megújult - Sok kéz önkéntes munkájával és nagylelkű támogatásokból újult meg az elmúlt tíz nap során a Homoród mentiek népi feredője. 2006-ban, egy fürdőépítő kaláka révén építik először újra, a mai formáját pedig 2019-ben nyerte. 66,46 km-re.

Patakfalva temetőjének keleti részében nemrég régészeti kutatásokat kezdtek. Kerülőút - A képek nem akarnak felmenni, így kerülőútra tereltem őket. Hát ez furcsa - El nem tudom képzelni, hogy ha már kiástak 5 darab 5x5 méteres gödröt, a hivatkozott cikk szerint, és feltártak annyi falrészletet, akkor miért temették volna vissza? Na de majd csak kiderül. Asatas - A rejteket megtalaltam (a szogletes kovet), de a ket kis ko a ladaval eltunt. Ezen a helyen valamikor egy templom állt, mely hajdanán három falu (Patakfalva, Telekfalva, Sándorfalva) közös erőfeszítéséből készülhetett el. 58,11 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.