Felsősztamora település (Temes megye) Központ: Törökszákos. Felsősztamora román elnevezése: Stamora Romana.
BuziásfürdőBuziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Turbinák TemesvárA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Honvéd-emlékmű TemesvárAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Milleniumi templom TemesvárA temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban.
Nyolc boldogság TemesvárNyolc boldogság üvegablak-sorozat a püspöki palota folyosóján, az udvar felőli oldalon. Augustin Pacha utca 1 szám, Temesvár.
Gerhardinum katolikus líceum TemesvárA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el. Az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt.
Római-katolikus székesegyház TemesvárA temesvári római-katolikus székesegyház az egykori Losonczi téren található, a város történelmi központjában. A csanádi püspökség székesegyházának alapkőletétele 1736 augusztus 6-án történt.
Temesvári csata emlékmű ÚjbesenyőA Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Vukovics Sebő sírhelye BerekszóAz E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a falu területén 90 fokos kanyart ír le. Itt áll a román ortodox templom és annak kertjében, közel a hátsó kerítéshez húzódik meg a település legjelentősebb polgárának, Vukovics Sebőnek a síremléke.
Földvár MezőzsadányBronzkori földvár négy földgyűrűvel. Régészeti lelőhely Mezőzsadánytól észak-északkeletre.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.