Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén. - Bejelentkezés/Regisztráció

Veresmart - Barcaság - Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Veresmartnak is, mint minden szász falunak, van templomkastélya. Ez köridomu, kiszökellő zúzművekkel, ily védszerkezettel van ellátva erős régi védtornya is. De a régi templomot egy oly terjedelmes új templom váltotta fel, hogy az alig fér a szűk templom-kastélyba. Veresmart című fejezet részletesen Szászmagyarós Terra Siculorum
Viadukt Viadukt Keresztvár 33,51 km-re Határában két alagutat is fúrtak, a Bodzafordulónál végződő a maga 4369 méteres hosszával ma is a leghosszabb vasúti alagút Romániában. Vártuk a vonatot - Többször megcsodáltuk már ezt a hídat átutazva alatta, ezúttal úticél volt. Egy hid mint a meseben - Ugy nez ki, hogy nagyon nem tolongtak e rejtek korul. 1924 és 1928 között a Brassó-Bodzaforduló vasút építése a fellendülés időszakát jelentette Keresztvár életében.
Szemmosó-kút Egyik érdekessége a Szemmosó-kút, a nagy víztartály előtt, az erdő szélén felfele induló ösvény mellett. Egy erdekes gyogyforras - Nahat, hogy meg ilyen forras is letezik Felso-Haromszeken, nem is gondoltam volna. Torja igen csodálatos, és értékes természeti kincsekben gazdag. 42,96 km-re.
Földpiramisok Földpiramisok Sona 38,17 km-re Földpiramisok - Sona Földpiramisok - Sona
SZNM 6 Dálnok Miholcsa József alkotását 2004 nyarán avatták fel. Szekérkerekek - Menet túl világosság volt, ezért hazafele kerestem s találtam meg. Reménykedtünk - Az előző - elég régi - bejegyzést olvasva, reménykedtünk, hogy mára már sikerült pótolni a hiányzó ládát. VII. Állomás - Megtaláltuk a panziót, Dózsa György szobrát, a tulipánt is, de a kő ki volt hengeredve a rejtek elől és a doboz nem volt benne. Dálnok harmadik Dózsa György emlékhelye a Dálnok patak völgyében, a műút melletti Dózsa panzió udvarán található. 34,75 km-re.
Királykő válla Királykő válla 45,12 km-re Királykő válla Kiralyko ami egyedi - Egy keveset keson teszem fel, ami mar a multe. Terített asztal - Végül a technikát sem kellett segítségül hívnom, mert megtaláltam pusztán a (meg)érzéseimre hagyatkozva. Királykő válla
Vadasi hágó Vadasi hágó 17,31 km-re A masodik vilghaboru idejen keszitettek, hadifoglyokkal, hogy kikkel is, errol mesel az ut mellett talalhato Zsido kutja. Ha nem keresel s találsz? - Ha nem lenne fénykép, lehet Gábor el se hinné, pont ide akartunk rejteni. Bükkfa - Megtaláltam a dobozt. Az unitarius talalkozon - Egy unitariusi talalkozo alkalmabol mar letezett egy lada itt, de most mar nincs. Ha Kozepajtarol Sepsikorospatakra akarunk jutni ,akkor a legkonnyebben ezt a Vadas hagon tehetjuk meg.
Szentkert Szentkert Felsőcsernáton 37,45 km-re Felkeresése Csernáton falu határában nem könnyű feladat, mivel eléggé eldugott helyen fekszik. A Bodoki hegység keleti lábánál megbújó Szentkert temploma Székelyföld legkorábbi várfallal övezett egyházi épülete.
Esztelnek és Csomortán közötti kereszt Esztelnek és Csomortán közötti kereszt 57,94 km-re Esztelnek és Csomortán közötti kereszt Kereszt - Na, ezen a rejtekhelyen sem sikerült megtalálnom a dobozt. Kalap alatt - Na, egy kalap alatt ezt is elintéztük, s helyretettük a kalap alá mármint a dobozt. Esztelnek és Csomortán közötti kereszt
A bükkfa szíve A bükkfa szíve Uzonkafürdő 35,02 km-re Az egyik bükkfának 4,5 m kerülete van, a törzsén egy gömbölyű daganat látható. A Pisztrángos-patak völgye felett, közel a Pisztrángosi-borvízforráshoz, több méretes bükkfát találunk.
Református templom Református templom Miklósfalva 50,31 km-re Középkori katolikus lakói Homorodszentlászló templomához tartoznak, a reformáció idején áttérnek az új vallásra. A régi templomot 1784-ben kezdték építeni, 1801-ben fejezik be.
Csalán-völgyi varrótű Csalán-völgyi varrótű 47,09 km-re Csalán-völgyi varrótű Hatso-nyereg alatt - Valamikor egy -ket evtizede itt a Kiralykon hallottam, hogy ha "remeg a labad" a sziklan "varsz a tuvel a varrogepen". Ott voltam a rejtésnél - Nehéz a "varrótű" közelébe férkőzni, átvergődve a borókatengeren, de megéri a fáradságot. Csalán-völgyi varrótű
Fenyős tetői vár A Kisgyörgy Zoli bácsi könyvében megadott pont ettől a helytől 470 méterre észak-keletre található, de ott a helyszínen nincs árok, földsánc, vagy más várra utaló nyom. Nem volt romlott, de romlott lett - En viszont orvendek , hogy valaki vegre mar megtalalta ezt a varat is. Romlott aludttej a megtalált valamiben - Ha már Kálnokon jártam, nem hagyhattam ki a közeli Fenyős-tetői vár rejtekhelyét sem. Fenyős tetői vár - Sepsikőröspatak. 18,62 km-re.
Vándorsólyom via ferrata Vándorsólyom via ferrata Beszállási pont Vargyas-szoros 42,56 km-re Jó helyen, szép környezetben, nem olyan veszélyes, és nem is túl nehéz. Vandálok - Szombaton arra gondoltam, ha már arrajárok, megnézem ezt a ládát is. Második alkalommal ezen a vasalt mászóúton - Mászkálni hívtak a hétvégére, a Vargyas-szorosba. Azt lehetne mondani, hogy Kovászna megye via ferratája, mert majdnem itt van.
Borvízforrás 17 kádas meleg fürdője 1957-ben épült, azóta többször felújították. Legyen egy ilyen rejtés is - Én már többször is ellenőriztem a rejtést, és a geodoboz mindig a helyén volt. Ládaellenőrzés - Ma este kibicikliztem Zsögödfürdőre, a borvízforráshoz. Végre megvan - Sokadjára keresem. Zsögödfürdő, a Borszékkal egyidős fürdőtelep, Csíkszereda déli kijáratánál, az Olt jobb partján található. 57,98 km-re.
Nagy-aratás Nagy-aratás Máréfalva 54,58 km-re Most már sejtjük, honnan jönnek a teherautók, és minek lett ott aszfalt. Nárciszmezők - Már többször készültem, hogy egy dobozt rejtsek ezen a vonalon. A rejtek már üres volt - Székelyudvarhely irányából tartottam hazafelé. Virágtenger - Összekötöttük a kellemest a hasznossal, és miután megszedtük a markunkat nárcisszal megkerestük ezt a geodobozt is. A Pokoláztól tovább az út elhagyatott katonai radarok mellettt visz tovább, a szemétfeldolgozóig.
Székely Kálvária Székely Kálvária 58,22 km-re A hagyományos 14 stációt a domborművek alatt római számok, és egy-egy szó jelzi, amit rovásbetűkkel is felvésett az alkotó: Ítélet, Megterhelve, Megbotlás, Találkozás, Segítség, Együttérzés, Felbukva, Vigasztalás, Összeomlás, Megfosztás, Megfeszítés, Elhagyatva, Gyászban, Sírban. Vadméhek nélkül - Gps nélkül valószínűleg nem találtam volna meg. Mindig jön egy új tavasz - Mindenkinek figyelmébe ajánlom, aki még nem járta végig. Történelem óra - "A székely történelembe belemélyedve végigjártuk a Székely Kálvária útját. A Székely Kálvária stációi egy-egy olyan történelmi eseménynek állítanak emléket, amikor a magyar és székely nép elszenvedett egy-egy történelmi csapást.
Veresvíz Veresvíz Tusnádfürdő 42,95 km-re Veresvíz, Tusnádfürdő Tusnádfürdői kirándulás - Sajnos a doboz tartalma teljesen át volt ázva, bár a hely kívül elég száraz. Becks helyett Skol - Miután a román geojátszótérről jelezték, hogy valószínűleg eltűnt a geodoboz, a helyszínen ellenőriztem a rejteket. EKE-tábor 2015 - Az előző, egész napi esőzés miatt anyira el volt ázva a dobozban lévő parányi kis füzetecske, hogy nem lehetett ki sem venni. Veresvíz, Tusnádfürdő
Tölgyfák a Tiltott-erdő szélén Tölgyfák a Tiltott-erdő szélén Szászfehéregyháza 44,9 km-re Szászfehéregyházától nyugatra, a Tiltott-erdő (Verbotener Busch) északkeleti szélén több 4-5 méternél nagyobb kerületű tölgyfa található.
Ördöglik Érdekes formájú kőtömböket lehet itt találni, a hely és a megfelelő időpont pedig kiváló fotótémát (panoráma, naplemente, árnyék, stb) nyújthat, az arra figyelmes fotósok számára. Az igazi geotojás - A fotót nézve hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik a geotojás. Jobb és bal szem - Igen, a jobb oldal a Nap, a világosság, a férfi. Helytelen ábrázolás - Igen, a helytelen ábrázolás nekem is okozott egy kis fejtörést. Az Ördöglik környékét elsősorban a csíkszeredai terepkerékpárosoknak ajánlom, de a hely természetesen gyalogosan is felkereshető. 58,75 km-re.
Mikó-kúria Mikó-kúria Csíkzsögöd 59,32 km-re Mikó-kúria Csíkzsögöd, műemléképület a 19-dik századból.
Dobói kápolna Dobói kápolna Erdőfüle 38,59 km-re Itt feküdt a középkorban egy Dobó nevű falu. Az egykori falu - A Kormos völgyéből ereszkedtem le nagy lendülettel, és csak az erdőfülei táblánál jöttem rá, hogy vissza kell forduljak, de nem bántam meg. Doboz rendben - Visszatértem első megtalált dobozomhoz. Dobói kápolna romjai - Miután megnéztük a kápolna romjait, megkerestük a dobozt is. Erdőfülén felül egy határrészt a Kormospatak völgyében Faluhelynek neveznek.
Katolikus templom Katolikus templom Nagykászon 59,53 km-re Az ismert gótikus templom helyén román kori templom állott, amely a pápai tizedjegyzék előtt épült. Ráérzésből - Rejteni szerettünk volna ezen a környéken, de nem voltunk elég figyelmesek, hogy itt már van rejtés. Főhajtva - Fáradtan de lelkesen kapaszkodtunk fel a szeptemberi elejei hőségben a sétányon. Templom a dombtetőn - Ez a nap tökéletes a rejtéshez vagy keresgéléshez. Az oklevelekben három tízes: Kászonaltíz, Kászonfeltíz és Kászonimpér összefoglaló neve, egy községben és egy egyházközségben.
Csillagvizsgáló Csillagvizsgáló Székelyudvarhely 55,02 km-re Soha nem használták, jelenleg üresen és romos állapotban áll. A székelyudvarhelyi csillagvizsgáló a nyolvanas évek végén épült.
Kerekes Julcsa háza Kerekes Julcsa háza Homoródszentmárton 45,63 km-re Épült a 19-dik század végén, jelenleg lakóház. A homoródszentmártoni Kerekes Julcsa háza, és annak kapuja.
Római katolikus templom Szép kis temploma XV-dik századi, a gótikus kor alkotása, szentélye gótikus jellegét boltozott mennyezete, szentségfülkéje, szárnyasoltára és Mária-szobra őrizte meg. A kaput zárva talátuk - A zsögödi régi temető fele tartva megkerestük ezt a rejtekhelyet is. Szépen rendberakott templom - Kár, hogy nem sikerült bejutnom, pedig azért is választottam a vasárnapot, mert gondoltam, hogy a mise miatt nyitva vannak a templomok. Zsögödi túra 3 - Másodszor jártunk a zsögödi templomnál. Az 1567-dik évi regestrumban jelentkezik először 20 kapuval a Szeredához tartozó Mártonfalvával együtt, 1690-ben Sögöt, 1725-ben Sögötfalva néven szerepel. 59,28 km-re.
Székelybánja vára Székelybánja vára Lécfalva 35,57 km-re A várhegy nem más mint a felsőháromszéki medencéből kiemelkedő tektonikus tanúhegy, amelyet több száz évvel ezelőtt még, a Feketeügy teljesen körülfolyta, és csak az északkeleti részen kapcsolódott a fennsíkhoz. Nahat-nahat - Igaz mar 2013-ban talaltam egy rejtekladat itten a vadalmafa alatt. A vár a Cófalva és Lécfalva között található, a Feketeügy jobb partján.
Miklóstelke Miklóstelke 55,33 km-re 1353-ban Villa Nicolai, 1356-ban Zenthmiclostelke, 1418-ban Closdorf,1427-ben Miklostelke, 1492-ben Kolosdorf, 1504-ben Closdorf a neve. Felújítási munkálatok - A templom körül nagyban folynak a felújítási munkálatok, állítólag az idén végeznek is. Megtaláltam - A templom kulcsa a falu bejáratánál balra, a 99-es háznál van. 1267-ben jelentkezik első ízben oklevélben praedium Nicolai néven.
Református templom Étfalva Református templom Étfalva Étfalvazoltán 24,63 km-re Zoltán késő barokk jegyeket viselő temploma 1792-ben épült, karzatát virágdíszes festett kazetták díszítik. Esőben - Elég nedves idő volt, szemerkélt az eső. Zoltán és Étfalva temploma - Aznap csak a táblagépemet vittem magammal. Még minden rendben - Ha valaki még nem járt ennél a templomnál, mindenképp látogassa meg. Étfalva református temploma 1802-ben épült feltehetően egy korábbi helyén.
Mikes-Szentkereszty kúria Mikes-Szentkereszty kúria - Zágon Kár, hogy zárva volt - Emblematikus, szép kúria. Mikes-Szentkereszty kúria - Zágon 43,46 km-re.
Kirulyfürdői pionírtábor A tábor területén található egy borvízforrás is. Mindig előre - Nem találtam meg ezt a könnyűnek tűnő rejtést, pedig kitartóan tébláboltam amíg mindenki megtöltötte a palackjait, és utána lázas kapirgálásba kezdtem. Elhagyott vidék - Valóban szomorú látvány a pusztulásra ítélt régi táborhely, pedig volna benne fantázia. Hátra arc! - Ilyen kitartassal meg nem kerestem dobozt, negyedik alkalommal próbálkoztam. A kirulyfürdői pionírtábor régen jó állapotban lehetett, mára már nagyon lepukkant állapotban van. 51,32 km-re.
Hatolykai temető Hatolykai temető 45,59 km-re Legalábbis a felirat szerint. Teréz mama - Meglett a centenárius sírkő. Érdekes évszámok - Sajnos nem találtam meg a geodobozt, úgy néz ki nyoma veszett. Tenyleg a bal kezenel? - Hat en mind kerestem a bal kezenel vakon szegeny Terez neni sirjanal. Hatolyka temetőjének egyik érdekessége, egy sírhant, melynek -viselője- 1827-1951 közötti időszakban élt.
Állattemető Az engedély nélküli, de nem törvénytelen létesítmény az erdő szélén található. Újkeletű hely - Az állattemető teljesen újkeletű, most 10-15 éve kezdték az erdőben eltemetni a kedvenceiket az emberek. A székelyudvarhelyi kisállat-temető a Szentimre utcán indulva közelíthető meg, a várostól délkelet irányba, a katonai egységen túl, az erdei focipálya előtt. 53,63 km-re.
Faragott kő bazaltfal Faragott kő bazaltfal Felsőkomána 19,95 km-re Összesen 1 hektáron terül el, melyből 0,3 hektáron találunk oszlop jellegű bazaltsziklát. A Faragott kő geológiai természetvédelmi terület a Persány-hegység legdélebbi bazaltkitörése.
[ Fel ↑ ]
Veczerkő
Veczerkő 13,75 km-re
A Veczerkő Erősd falutól délre, 3 km-re található, a Felső-Veczer nevű hely déli lejtőjén. A magas dombot körbefolyta az Olt, a folyó fölé óriásokhoz hasonló konglomerátum-sziklák nyúlnak be.
Kagylós-barlang - Persány-hegység
Kagylós-barlang - Persány-hegység 15,78 km-re
[ Fel ↑ ]
2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.