Zárt kapuk parkja Nagyernye 9,84 km-re Jelenleg a park főút felőli kapuja le van zárva, lakattal. Harmadik próbálkozás - Ma megint erre jártam, és mivel senki sem volt a környéken, sikerült a dobozt is előszedni. Nem sikerült - Ma erre jártam és meg is álltam a rejtek előtt, de mégsem mentem a cső közelébe, mert az udvaron, a rejtek közelében sepregetett egy úriember. Báró kertje, Bálintitt-kastélypark - Nagyernye.
Funtineli forrás Palotailva 59,33 km-re A főútról a Fantanel táblánál térünk rá az erdőkitermelő útra és körülbelül 7 km-t haladunk. A régi doboz helyett új rejtés - A mai nap újra a Funtineli-forrásnál jártunk. Kirándulás a funtineli mezőre - Gyönyörüszép időben értünk mintegy 120-an a funtineli mezőre. Még most is lenyűgöző a hely - A Szerecsen-szikláktól elmentünk a Funtineli forrásig. A Funtineli patak, vagy ahogy a térképeken szerepel, a Kutaspatak Palotailvánál ömlik a Marosba.
Görgényi nárciszmező Görgényszentimre 33 km-re A nárciszok április-májusban virágoznak. Tömegnyomor - Hétvégén, nárcisz-virágzáskor inkább kerülni kell, tömegnyomor van. Ilyen sincs gyakran - Maga a rejtő vitt el a rejtekhelyhez, a saját kocsiján. Görgényszentimre községben található a Görgényi nárciszmező, a Görgényi-havasok lábánál, összesen 3 hektár területen.
Víg Albert köve Galonya 52,65 km-re Ez a szikla a Víg Albert köve nevetviseli. Nem tűnt el, csak tovább költözött - Ellenőriztem a rejteket. Gyors kipipálás - Ha már sokszor átmentem a hídon, ideje volt kipipálni ezt a dobozt is. Vas hid - Regi tervem volt megkeresni ezt a dobozt es megnezni alaposabban a sziklat a Marosban. Galonya fölött egy híd vezet át a Maros folyón, mely egynagy sziklára épült.
Szabók bástyája Segesvár 46,77 km-re Az 1676-dik évi tűzvész alkalmával elpusztult a felső része. A segesvári vár északnyugati oldalában található Szabók bástyája a XIV-dik században épült.
Nyárádszeredai Padlásmúzeum 22,9 km-re Biró Zsigmond Sándor családi háza ez, melynek padlásterében több száz, paraszti használati tárgy, hadászati és világháborús tárgy sorakozik. A Padlásmúzeum Nyárádszeredában, a Szakadát utca végén, a 26/A számú házban padlásán található.
Evangélikus templom Marosvásárhely 6,51 km-re Az evangélikusok első templomát a Rózsák tere és a Hajósköz, jelenleg Horea utca sarkán építették 1829-ben. Soha nem elég - Ha már a Vár sétány kellemes emlékeket elevenített fel, gondoltam megnézem az evangélikus templomot is. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. A marosvásárhelyi evangélikus templom a Régi Kórház utca 7 szám alatt található.
Kilátótorony Szováta 43,07 km-re Rendben volt - Szép helyen van, jó a kilátás. Magasban - Jól körbe lehet látni a környéket a toronyból. Magyar Husvet Szovatan III - Ha mar letezik kilato, akkor azt is illendo megkeresni. A kilátótorony melletti házikó ablakába kitett tájékoztató szerint a kilátó naponta 12 és 19 óra között látogatható, ingyenesen.
Unitárius templom Énlaka 49,14 km-re A falu északkeleti felében kiugró dombon emelt unitárius templom uralkodik a helység, meg a falutól délre eső táj fölött. Mondák és regék földje - A Firtos várától ereszkedtünk le torony iránt a csodálatos kis faluba, amelyik nem hiába a világörökség része. Göcsörtös fa - Igazán szép ez a félreeső hely. 4 ember - 4 emberkére volt szükség, hogy körbe öleljük a nagy zádokfát. Énlaka a Nagy- és Kis-Küküllő vizválasztójának gerincére és ez alá települt.

Erre később magyar vár is épülhetett. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Orbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. 33,62 km-re.

Innen az ösvény ereszkedni kezd, mi viszont úgy döntöttünk visszafordulunk, az autó a forrásnál volt. A szalárdi hármas bunkertől kellemes sétával érkeztünk a gerincen levő geodézikus ponthoz. 57,48 km-re.
Vacmany 14,21 km-re Vacmany A doboz újra eltünt - Úgy tűnik, valaki jár előttem és kifossza a rejtekeket. Üregben - Meglett az új doboz könnyen. Valószínűleg szándékos a fosztogatás - Mivel itt, és a másik helyen is, csak a jegyzetfüzet néhány lapját hagyták meg, a hely pedig eléggé félreesik a forgalmas országúttól, valószínűleg szándékos cselekedetről van szó, egy rosszindulatú személy részéről. Vacmany

Sekrestyéjében helyezték el gróf Teleki Mihály kancellár és felesége Weér Judit földi maradványait. A XV-dik században épült gótikus templom, déli kapuja felett található a somkeréki Erdélyi család címere. 13,18 km-re.

Az eredetileg iskolából és tanítói lakásból alakított hajlékot 1987-ben szentéllyel bővítették ki. Sunyi - Elég rejtélyes rejtés. Majdnem beejtettem - Nehéz volt kivenni a dobozt, majdnem elejtettem, de végül sikerült. Vármezőn, a nagyrészt római katolikus lakosság hitélete a Várhegy előterében álló Jézus szíve-templomban zajlik. 39,62 km-re.
Medvevár sziklavilág Fenyőkút 55,55 km-re Mivel a Kormos-kőről itt ereszkedtem be, érdemesnek tartottam ezeket a sziklákat is dokumentálni, a környék sziklavilágát pedig egy körút formájában bejárni. Szerencse - Szóval az élethez is és a medvéhez is szerencse kell. A Kormos-kő sziklavilágától északkelet felé, Fenyőkút irányába, a következő hegylábon egy másik sziklacsoport található.
Iszapvulkánok Fiatfalva 52,92 km-re Ez utóbbi természeti értékünk, bár nem annyira látványos mint a Bodza környéki sárvulkánok, mindenképpen megérdemli, hogy meglátogassuk őket. Inkább érdekes, mint látványos - Nem annyira látványos, mint amennyire érdekes hely, nem véletlenül szerepel a Székelyföld 7 csodája között. Szárazság volt - A szárazság miatt csak a legfelső, D-K-i vulkán működött, enyhén szivárgott az iszap. A Székelykeresztúrhoz tartozó, a várostól 1 kilométerre települt Fiatfalva látnivalói közé tartoznak a falu délnyugati részén található iszapvulkánok.
Lutheránus templom Hétúr 41,4 km-re Ma is álló gótikus temploma a reformáció előtti kor stílusának jegyeit képviseli többszöggel záródó szentéllyel. Sachsenland - Immer wieder schön, dass es deutsche Wurzeln in Siebenbürgen gibt. Kő - Hamar megkaptam a rejteket, de sajnos nem tudtam kivenni a dobozt. Útban Vásárhelyre - Már rég nézegettük, hogy van itt is egy geoláda. 1446-ban jelentkező neve (Marienburg) Mária tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, az 1417-ben feltűnő Erenberg szász lakosságra utal.

A legtöbb farkaslaki ember már az 1800-as évektől kezdődően a faszén előállításából vagy értékesítéséből él. Szénégetők - A főútról közelitettük meg. Ellenőrzés - A sok esős nap után örültünk a napsütésnek. Füstölgés - Nárcisznézőbe indultunk a zuhogó eső ellenére. Farkaslaka határában, a Kalonda-tetőn még sokan foglalkoznak faszénégetéssel. 58,75 km-re.
Marosdátosi szakadék 29,7 km-re A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt.
Székelybósi panoráma 13,84 km-re Kisernye 1580-ban már elpusztult falu a délkeleti völgyben. Szép hely - Tetszik ez a környék. Költözik a kilátás - Úgy látom, hogy a kivágott fák csutakjai nem hosszú életűek, ezért a beléjük rejtett dobozok élete is hamar véget ér. Csak a panoráma volt a helyén - Ali pasa halmai felől érkeztem ide, egy kis erdei terepkerékpározás után. A hagyomány szerint a törökök által elpusztított Kisernye lakói telepedtek Bósba.
Sósfürdő Marosszentgyörgy 7,29 km-re Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Marosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik.
Gecse Dániel-forrás Marosvásárhely 7,5 km-re A forrás vize a Poklos-patak egyik völgyoldalában tör a felszínre. Hát - Nem éppen a legszebb hely Vásárhelyen, de a dobozka meglett. Bővíz - Nem is tudtam erről a forrásról, pedig sokat jártam a környékén. Ittam - Ittam, de nem izlett :). A marosvásárhelyi Gecse Dániel-forrás az 1918 December 1 sugárút 86B számú tömbház háta mögött található.
Csere-erdő Marosvásárhely 9,8 km-re Csere-bere nélküli megtalálás - A Segesvári út felől, a Hideg-völgy aljából indulva és megkerülve az új lakónegyedet, érkeztem a rejtekhely közelébe. Eltűnt, de nem rejtettem újat - Eltűnt ez a doboz, de nem rejtettem újat, mert a közelben van a Szelídgesztenyés rejtés. Tájfutás a Csereerdőben - Egy nagyon érdekes eseményen vettem részt, egy tájfutó versenyen. Marosvásárhelytől dél-keletre található a marosvásárhelyiek egyik kedvenc kiránduló- és gombászhelye, a Csere-erdő.
Nyugta-tó Marosszentkirály 4,7 km-re A helyfoglalással, nyitvatartással, a tóban levő halfajtákkal, sporthorgászattal, illetve egyéb tevékenységekkel kapcsolatban, lásd a hely képtárába feltöltött képeken levő adatokat. Nyugta-tó - Marosszentkirály.

A körülbelül 60 cm magas mészkő talapzaton álló életnagyságu bronzszobrot, Hunyadi László alkotását 2000 december 16-án állították fel ezen a helyen, a talapzat felirata: Petőfi. Új doboz - Szívesen adok dobozokat, akár többet is. Cipőfűzős módszer - Elég csendes volt a környék dél körül is. Újrarejtve - Nem is értem, miért nem rejtettük újra az itt elveszett geodobozt. Petőfi Sándor bronzszobra az egykori Kossuth Lajos utca, és az Arany János utca találkozásánál lévő kis köztéren áll. 6,29 km-re.

Rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es. A felkelő nap ellenfényében - A Tordai hasadékba indultam, a vasalt mászóutat megmászni. Repülő - Nem volt nehéz beazonosítani a rejteket, az eső miatt senki sem volt a környéken. Még megvan a doboz, de be van ázva - A mult alkalommal nem találtam meg a dobozt mert nem volt. Az utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71-dik ezred állományából. 47,38 km-re.
Parajdi faszerkezet 58,22 km-re Rég jártam arra, akkor még csak a gátként szolgáló farönk volt ott. A parajdi faszerkezet helyét illetően egy erős tippem van.
Rez-tetői kilátó Sükő 58,55 km-re Ide építettek kilátót 2006- ban a sükői közbirtokosság, a helyi vállalkozók, a felsőboldogfalvi önkormányzat, illetve Sándor József közbenjárásával. Lehettem volna első megtaláló, de csak második rejtő lettem - Egyik kedvenc rejtekhely-kategóriám, a Rez-tetőihez hasonló kilátótornyok. A Nagyküküllő és a Nyikó között húzódó dombvidék legmagasabb csúcsa, a 932 m magas Rez-tető.
2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.