Szent József katolikus templom Segesvár 35,99 km-re A katedrális 1983-ban leégett, majd újraépítették 1984-ben, neoklasszikus és eklektikus stílusban. A segesvári Szent József római katolikus templom 1896-ban épült, a lebontott domonkos apácák templomának helyén.
Itt a táj valóságos paradicsoma azoknak, akiknek természetszeretete nem zsugorodik a tovasuhanó gépkocsikból, buszokból való futólagos bámészkodásra. Forgalom - Nem felvonultunk, hanem levonultunk ma a bányába. Forgalmas hely - Az átjáróra emlékeztünk korábbi látogatásainkból. Nyugat felől jövet Parajd Hargita megye kapuja, itt a völgy méginkább elszűkül, a hegyek egészen közel merészkednek. 38,29 km-re.
Nem ázott be - Az elmúlt napokban, mig tartott a szép idő, nem tudtam eljönni, hogy megkeressem a trekkingklub új vásárhelyi rejtéseit. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. A Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. 5,86 km-re.
Itt nyugszik Székely Tam 1828-189 Itt es jobb, mint Csíkban. Hol is jobb? - A sírfeliratot kétféleképpen lehet értelmezni, és ez nem mindenkinek nyilvánvaló. Sírkő - Na, ez a hely pont a vásár kellős közepén van. Ma már lehet, hogy Csíkban - Pár napja történt Székelyudvarhelyen, és a legendás sírkő közelében. Egy városi legenda szerint, az egyik székelyudvarhelyi temetőben van, vagy volt egy sírkő, melyen a következő felirat olvasható. 56,76 km-re.
Szencsedi-tó vagy Fenyőkúti-tó 49,77 km-re Nem tudom a tó nevét, nem kaptam semmilyen információt róla. Az önmagát folyamatosan megújító természet - Fenyőkút felől érkeztem. A kivágott fa új életre kelt és védi a dobozt - A rejtekül szolgáló kivágott fa csutakja nem hagyja magát. Gumicsizmával - A bicikliút a kis tó mellett vezet Fenyőkútra. A szencsedi nárciszmezőket elhagyva, Fenyőkút felé a kerékpárúton egy tó mellett haladunk el.
Az Iskola utca 15 szám alatt található, egykori kézművesek által lakott ház a XVI-dik században épült. 36,18 km-re.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 5,04 km-re Már ez sincs meg - Vasárnap is voltam itt, de anyira forgalmas volt az udvar, hogy nem tudtam a rejtek körül szétnézni. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Léstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást.
Egy kis Görgény menti séta - Nagyon kellemes élmény volt a több száz éves tölgyek közt bóklászni. Amíg még lehet - A Mocsárerdőt meg lehet közelíteni a Görgény-völgyéből is, az autót már csak a főút mellett lehet hagyni, mert a bevezető utat sorompóval zárják. Matuzsálem - Régi tervem volt megkeresni ezt a dobozt. A Keleti Kárpátok egyik kevésbé ismert és látogatott helyérekalauzolnálak el benneteket, a Szászrégen mellett találhatóMocsárerdőbe, ahol 400-700 éves tölgyfák őrzik Erdély régi szellemét. 29,77 km-re.
Kölpényi tó Mezőkölpény 18,55 km-re Halásztó a völgy mélyében - Közös kincskereső-kiruccanáson vettem részt a mezőkölpényi tó mellett elrejtett geodoboz rejtőjével. Mezőkölpény Marosvásárhelytől 14 km-re északnyugatra, a Komlód völgyére nyíló völgykatlanban fekszik, és a 10 km-re keletre levő Mezőcsáváshoz tartozik.
Dedrádszéplak 37,19 km-re A falu északi végén emelkedő hegy tetején ma is áll a régi templom, amelyet 1890-ben átalakítottak. 1228-ban Sceplak, 1461-ben Zeplak néven jelentkezik a forrásokban.
Unoka 23,15 km-re Középkori templomáról nincs adat. 1268-ban Varakatelke néven írják az okiratok, 1319-ben Vnokateluka, 1446-ban Onoka formában fordul elő.
Református templom Aranyosgerend 51,62 km-re Álcázatlan geodoboz - Szokásommal ellentétben, ma idejében indultam kincskereső kirándulásra. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom.
Segesvári úti forrás Marosvásárhely 5,08 km-re A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. A marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében.
Szent László-kápolna Oroszhegy 54,28 km-re Érdekes, hogy ez a hely az 1941-es osztrák katonai felmérés térképén Nyáros mocsár helynévvel szerepel. Római őrhely a Kápolna-dombon, Oroszhegy közelében, amit a néphit Szent Lászlótól származtat és kápolnának néz.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 37,89 km-re A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa. A Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el.
2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.