Elsőnek megtalált geodobozért 3 pont jár - Nem tudom, hogy más hogy van vele, de ha megjelenne a lakhelyem közelében egy új rejtés, én azonnal rohannék, hogy megkeressem. Számomra új ez a forrás, még nem jártam itt - Én is csak innen értesültem a forrás létezéséről. Tervben volt - Tervben volt, hogy megkeresem, de még nem volt időm rá. A marosvásárhelyi Párkány-forrás a MOGYE-kantintól a Constantin Romanu-Vivu utcára lejtő domboldalban épített lépcsők mellett található. 42,24 km-re.
A Kis-Küküllő a Kis- és Nagy-ág patakokból képződik. Eltűnt a régi, marad az új - A Kisfenyős-kő után átjöttem a "Transz-Rabsonné"-n ellenőrizni a dobozomat. Ördög van, doboz nuku - A parajdi úttól a feltérő út nagyon ramaty állapotban van, az aszfaltból pont középen maradt annyi, hogy ne lehessen rendesen haladni. Karácsonyi séta - Az ördögök mögött ott van a doboz, épségben, kevés megtalálóval. A Kis-Küküllő forrásvidékéhez közel volt Áprily Lajos boronaháza. 5,46 km-re.
Itt a táj valóságos paradicsoma azoknak, akiknek természetszeretete nem zsugorodik a tovasuhanó gépkocsikból, buszokból való futólagos bámészkodásra. Forgalom - Nem felvonultunk, hanem levonultunk ma a bányába. Forgalmas hely - Az átjáróra emlékeztünk korábbi látogatásainkból. Nyugat felől jövet Parajd Hargita megye kapuja, itt a völgy méginkább elszűkül, a hegyek egészen közel merészkednek. 0,51 km-re.
A kislevelű hárs kerülete majdnem 4 méter, magassága azonban elmarad a templomtorony magasságától. A homoródszentmártoni unitárius templom kertjében, a torony mellett egy méretesebb hársfa található. 41,06 km-re.
A vár helyén mára csak a vár árkai és sánca, valamint a bozótos plató közepén tátongó üreg figyelhető meg. Szárnyas hangyák vették birtokba a geodobozt - Gógánváralja egyik látnivalója a református templom és harangláb. Szép kis várhely - Sajnos dél felől indultunk a dombnak felfelé, jobb lett volna az északi úton elindulni. Közeli látnivalók - Gogánváraljára érkezve előbb a haranglábot akartuk megnézni, és rejteni ott. Gógánváraljától északra eső hegy tetejét a középkorban Gógán vára koronázta, valamikor a 16-dik században pusztult el végleg, romjait a község lakosai teljesen elhordták. 53,62 km-re.
Az Iskola utca 13 szám alatt található Fronius-ház kézművesek lakóháza volt, a XVI-dik században épült. 45,06 km-re.
Létrejötte a város egykori neves, építő polgármesterének nevét viselő Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető. A Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt. 43,42 km-re.
A kucsma alakú mészkőszirtről pompás kilátás nyílik minden irányba. Egybeesesek - Hmm, ez volt osztan erdekes. Déliáékkal - Megtaláltuk, pontosabban megtalálta Délia GPS nélkül. Napsütésben a Vit-havas - Gyönyörű, napsütéses napot töltöttünk játszótársunkkal, Fakirral és fiával a Vit-havas virágban gazdag sziklarengetegében. A Vit-havas a Hagymás-hegység északi felének egyik legnevezetesebb kilátópontja. 57,48 km-re.
Következik a Vár útja kertje kaszáló, majd a Vár útja út, mely a csíkszentmihályi(? A Vár útja utcán járt ki a faluból a csorda valamikor a legelőre. 56,51 km-re.
A kilátás is szép innen, de ami tavasszal igazán lenyűgöző, az a bársonyoskék tavaszi tárnicsmező. Terkő irányából, mielőtt kimásznánk az Öcsémre, érdemes egy pihenőt tartani. 57,11 km-re.
Óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette. Múzeumok éjszakája nappal - Most voltunk először fent a toronyban a családdal. Újdonság - Ahogy másoknak is, nekem is ez volt az első alkalom, hogy fent jártam a toronyban. Donggg - Feljutottunk végre, bár kicsit szédelegve a csigalépcső kanyarjaitol. Az egykori Városháza északkeleti részén levő Óratorony, díszes majolikacserepekkel fedett sisakjával Marosvásárhely majdnem minden pontjáról látható. 43,47 km-re.
A vasúti sínen való átkelés után már láthatjuk a nedves rétet és a virágokat. Még nincs kinyílva - Az elmúlt napokban olvastam, láttam a képeket, hogy Óvárhely mellett már nyílnak a kockásliliomok. Csíkfalvából tértünk Búzaháza felé, miután áthaladtunk Búzaházán, jobbra egy földút vezet az erdő irányába. 22,31 km-re.
Rákos-Homoród - Nagykert kaszáló - Szén-Homoród - Borzlik-oldala - Bükkmocsár-árok - Cserés-kert. Az Ördögútja székelyföldi töltésvonulat Rákos-Homoród pataktól Szén-Homoród patakon át terjedő szakasza. 33,9 km-re.
A szárhegyi harangláb a Csengettyű utca és a DN12 jelzésű nemzeti út kereszteződésénél található. 37,27 km-re.
Vagy éppenséggel csak a regék, mondák tanuskodnak róluk. Nem kell az ördögöt a falra festeni - Persze, hogy novemberben, mikor 4 óra 30 perckor sötétedik, esik rendesen, ahogy illik ilyenkor, még egy ilyen lájtos rejtekhely is ördöngösnek tűnik. Májális II - A nádasszéki borvíztől indultunk, jó kis erdei séta volt, mire kiértünk a tetőre. Székelyföldi töltésvonulatok - Azok számára, akik szeretnék követni-keresni az Ördögárok folytatását, itt egy kis segítség. Környékünk tele van titokzatos régi létesítmények nyomaival, egyesekről többet, másokról kevesebbet lehet tudni. 41,78 km-re.
Száz évvel a budapesti Hősök tere után, Erdélyben először itt avattak Árpád szobrot. Árpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén. 19,76 km-re.
Túraútvonalak indulnak innen a Vitting-vadászház felé, a Tászok-tetőre, illetve a Pricskére. A Rez-nyaka egy fontos turisztikai csomópont, mely Ditrótól északkeletre található, illetve a Cengellér-tetőtől délnyugatra. 46,85 km-re.
Kaláka - 50 diákkal kirándultunk ma a Hargitán. Vörös-áfonya - Október derekán jártunk itt újra. Vízesés - Rengeteg sziklarepedés van korulbelul 6 méternyi távolságban, de aztán összejött a doboz elékeritése. A vulkáni kitörések idején a Madarasi Hargita oldalában létrejött kisebb lejtésű plató a csúcs alatti 100-150 méternyi területnek lépcsőzetes külsőt kölcsönöz. 38,12 km-re.
1968-ig községközpontja volt Betfalvának, Nagy- és Kiskedének, azóta Siménfalva tartozéka. Bejutottam a templomba, de nem tudtam keresgélni - A templomhoz érkezve, a kőkerítésen levő bejáratot zárva találtam. Feltételezem, hogy három harangja is van a templomnak - Esélyem sem volt a geodoboz keresésén "dolgozni", mivel a harangozó bácsi végig ott volt mellettem. Az épület árnyékában - Örvendek, hogy sikerült egy kicsit megdolgoztassalak. A falu csupán 2 km-re fekszik Székelykeresztúrtól és 5 km-re Siménfalva községközponttól. 27,88 km-re.
De jól látható a csíki medence, Egyeskő, jó látási viszonyok mellett a távolabbi hegyvonulatok is. Lecsompolyított csúcs geodobozzal és havasi meggyel - Miután az Asztag-kőnél ellenőriztem a geodobozomat, és megnéztem az ott létrehozott erdei múzeumot, folytattam az utamat a Csompoly felé. A Központi Hargita egyik kevésbé látogatott csúcsa a Csompoly, nagyon szép kilátást biztosít a környező csúcsokra - Madarasi Hargita, Csicsói Hargita, Kossuth szikla, Madéfalvi Hargita. 41,03 km-re.
Egyiptizáló kripta dór oszlopos portikussal - Késő délután indultam, néhány közeli rejtekhelyet felkeresni. Sajnos a dobozt nem találtuk meg - A dobozt sajnos nem találtuk meg, a leírás szerinti repedést vagy valami hasonlót találtunk, de abban nem volt meg. Sír(almas) - A Teleki körtúránk közben meglátogatott 8 helyszínen volt részünk jòban-rosszban. Marossárpatak egyik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19-dik század első éveiben épült, ide temették egykor a sárpataki Teleki család halottjait. 40,99 km-re.
Ezt a forrást csak 1932-ben fedezték fel, nevét Pierre Curie francia fizikusról kapta, aki 1898-ban fedezte fel a rádiumot. Csütörtököt mondott a forrás? - Pedig igyekeztem azonnal, még május elsején, szombaton este elkészíteni az új rejtések weboldalát. Lehet nem állandó a hozama - Hasonló tapasztalatunk volt a Tündérkert bejáratánál levő parkolóval szemben található Petőfi-forrás vizével. Nedves - A beton völgy felőli része enyhén nedves volt, de semmi kóstolási lehetőség nem volt. A Pierre Curie-forrás az Ősforrástól a Bagolyvár felé vezető ösvényen fekszik. 57,32 km-re.
Már az 1800-as években létezett itt egy fürdő, melyet Sóskert néven ismertek. Székelyudvarhelyen, a Jézus szíve-kápolna közvetlen szomszédságában gyógyhatású sós források törtek fel. 32,05 km-re.
A kisvasút világáról sokat tudhatunk meg a maroskeresztúri Varga Istvántól, aki valaha még gőzmozdonyt is vezetett ezeken a vonalakon. Meglesz - megnézem. Elmenve - Nem találtam meg. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. A Maroson átívelő hídon túl a vasutat felszedték, csak a töltés maradt, habár vezetőink felújítást ígértek. 49,3 km-re.
Ezen a helyen valamikor egy templom állt, mely hajdanán három falu (Patakfalva, Telekfalva, Sándorfalva) közös erőfeszítéséből készülhetett el. Kerülőút - A képek nem akarnak felmenni, így kerülőútra tereltem őket. Asatas - A rejteket megtalaltam (a szogletes kovet), de a ket kis ko a ladaval eltunt. Hát ez furcsa - El nem tudom képzelni, hogy ha már kiástak 5 darab 5x5 méteres gödröt, a hivatkozott cikk szerint, és feltártak annyi falrészletet, akkor miért temették volna vissza? Na de majd csak kiderül. Patakfalva temetőjének keleti részében nemrég régészeti kutatásokat kezdtek. 35,99 km-re.
Az ortodoxok a Kövesdombon szereztek területet erre a célra, ahol még a 20-dik század közepén is csak zöldséges kertek voltak elvétve egy-két házzal. Terepszemle - A Csere-erdőben elrejtett geodoboz megtalálása után, a Kishegyszőlőn keresztül ereszkedtem vissza a városba. Zörgessetek és megnyittatik néktek - Sikerült bejutnom a temetőbe (a kapun át). Harapós kutya - Amikor a dobozt rejtettem, fél órát töltöttem a temetőben, keresve a megfelelő helyet. A szétválást követően az ortodoxiát felvállaló marosvásárhelyi izraeliták minden területen függetlenedni próbáltak - teljesen normális volt, hogy a két zsidó közösségnek meglegyen a saját temetkezési helye, ahova csak a sajátjait temeti el. 43,16 km-re.
Gerendák közt - Azért nem gondoltam, hogy majdnem délben ilyen kevesen vannak a hídon. Kacsák a vízen - Egy kicsit várni kellett, ameddig néhány arrajáró tovább megy, addig az úszkáló kacsákat néztük. A fahíd része a Malom utcának, Székelyudvarhely északnyugati részét köti össze a délkeleti felével. 30,3 km-re.
1808-ban újjáépítették. Erdőszengyörgy nevezetessége a 18-dik század végi volt Rhédey-kastély, amely egy 16-dik századi kastély helyén épült 1759-ben. 25,89 km-re.
Ezt igazolja román kori szentélye, félköríves diadalíve, román stílusú ablakai, a lebontott sekrestye befalazott félköríves ajtókerete. Nyomáti haranglábak és sírkövek - Nyomát háromszögű központjába érve, a két templom, illetve a haranglábak alatt állva, a gps 400 métert mutatott még a rejtekig. Második próbálkozásra - Még kerestem ezt a rejtekhelyet. Köszönöm - Köszönöm a javítást, és a rejtéseket is a közelben, így már itthon is lesz amit keressek. Ma is álló templomát a művészettörténészek az Árpád-kori templomok közé sorolják. 31,77 km-re.
A majdnem teljesen elpusztult toronyvár Erdély legkorábbi kővárai közé tartozik, Attila és Réka várával együtt. Vargyas határában - Egy érdekes, és értékes rejtekhely, a középkori várak, erődítések sokaságának egy ujabb helyszíne. Kustaly vára a Persány-hegység főgerincének nyergében található, az Oklánd és Vargyas közötti úttól délre emelkedő Heveder hegyese és a Gyepűbükke között. 52,5 km-re.
De közben őrizzük meg a csendet és a tisztaságot, hogy ne zavarjuk meg a sólymok életét. Rejtekhely alkalmazás - Én sem cserélgetem a telefonomat évente, most ejsze van már tizenéves. Mászóút - Két hétig sátoroztam a szorosnál. A mászás során a vándorsólymok sziklabirodalmában járunk, megcsodálhatjuk a kilátást, és a különleges sziklai növényzetet. 48,71 km-re.
1280-ban Dilia, 1323-ban Dálya, 1353-ban Daly maior, 1488-ban Dallendorf, 1523-ban Dellendorf néven fordul elő az oklevelekben. 48,27 km-re.
Kevesebb mint száz méter távolságra a Kossuth-sziklától, nyugat felé, a Kiruly-patak bal partján, egy borvízforrást találunk. 44,85 km-re.
A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. A marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében. 43,82 km-re.
Igaz ezt mar evekkel ezelott felkerestem. Foldvar - Tehat meg az elfelejtett foldvarig nem ertel fel az eso miatt? Az altalam elkuldott kepek nem ertek el hozzad? A cibrei rejtek tenyleg doboz nelkul volt akkor. Elfelejtett ösvényeken az elfelejtett földvárhoz - Miután megjártuk a Hegy útját, a Pogány havasról ezt a várat vettük célba, természetesen árkon-bokron át, erdőn-mezőn át, vagyis inkább csak sűrű, szúrós erdőn át, de végül aztán csak oda jutottunk a várhoz. Vasvilla nélkül, az elfelejtett földvárnál - Meliékkel közösen indultunk egy kis körtúrára, Csíkszépvízből indulva, a Hegy útján egészen a Pogányhavasig. Igeretemnek megfeleloen megosztom veletek, egy a szakirodalomban alig emlegetett foldvar helyet. 57,72 km-re.
1676-ban leégett, majd újjáépítik. A Kovácsok tornyát 1631-ben építették, a régi Borbélyok tornyának helyén, szerepe a Kolostortemplom védelme volt. 44,94 km-re.
2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.