Csobányos település (Bákó megye) Központ: Aszó. Csobányos román elnevezése: Ciobanus.
A tavaszi lomb alig-alig takarja a Répát-pataka bal oldalán fakadó forrást, melynek kotlóstojás szagára neve is utal. Megújult forrás - Ritka eset, hogy a leíráshoz képest javult az állapota a helynek. A Kotlott borvíz forrását jelző táblának csak az alsó sora maradt meg. 27,15 km-re.
Dugásfürdő 2 - Csíkdánfalva Dugásfürdő kereshető rejtése - A helyszínre érkezve, először sétálgattam egy kicsit a környéken, nézelődtem, fotózgattam. Feredő - A hídtól lejjebb hódok által épített gátak duzzasztják a patakot. 46,24 km-re.
A Szent Péter és Pál katolikus kápolnát legkönnyebben Bükkhavaspatakáról lehet megközelíteni, a Nagysarok-patak szádától indulva, a Jávárdi-hegy felé. A kápolna újrarejtett geodoboza - A pünkösdi Jávárdi-körtúra alkalmával érkeztünk ide, a Bagolykő felől. Búcsú után - A Kóta-kövétől errefele sétáltunk, elkapott egy kis nyári zápor, hamar vége lett, és tovább gyönyörködhettünk a táj szépségében. 38,78 km-re.
Balánbánya előtt 2,5 km-re, a Gálkút-patak szádától indulva, az Ördög-hágón keresztül megközelíthetjük a Hagymás, illetve a Naskalat főgerincét. Ördögi meredek - Túránk első állomása a hideg vizű forrás volt. 42,94 km-re.
Csíkverebesen, egy két medencéből, egy filagóriából, öltözőkből és napozó teraszból álló hagyományos népi fürdő található, melyet 2010-11-ben állítottak helyre. 42,28 km-re.
A múlt század közepén a Büdös-hegy délkeleti és délnyugati lejtőjén, közvetlenül a Rövid-sarok vízválasztója alatt fürdőtelepeket létesítenek. Székely barnulás - Milyen jó, bár én vagyok a rejtekgazda, én is kereshettem itt geodobozt, megtalálhattam a ládagazda rejtését. Borvíz - Na, ez is megvan. Csak egy csuprot találtam - Sajnos nem találtuk meg, mindenütt néztük ami esőtől védett lehet, csak egy csupor volt felakasztva egy szögre, továbbiakban nekem elképzelésem sincs hol lehet vagy lehetett a láda mert az is lehet, hogy eltűnt. Az egyszerű kalibák és ideiglenes, lombokkal fedett szállások helyett báró Apor Gábor a torjai határrészen és gróf Mikes Benedek a sepsibükszádi oldalon deszkából és gerendákból épít vendégszállásokat, étkezdét. 47,96 km-re.
Bálványosfürdő Kézdivásárhely felőli bejáratától balra található a Vasas-forrás, és egy új ökumenikus kápolna. Ceruza meghegyezve - A nagy kőről nekünk is más elképzelésünk volt :) akárcsak az előző bejegyzést tevőnek. Bálványos II - Miután leereszkedtünk a hegyről, meglátogattuk ezt a forrást, és a mellette levő kápolnát. Hely, ahol a hölgyek letolják a nadrágot - A Jajdon-völgyébe indultunk, útközben röviden megálltunk a Vasas-forrásnál. A régi fürdő neve Várpadi-feredő volt, újabb neve a Transzilvánia-fürdő, szénsavas, sós, savas borvízforrások táplálják. 47,41 km-re.
A hosszúaszói borvíz egy bikarbonátokban gazdag ásványvíz, bor mellé is fel lehet szolgálni. Bírja a szállítást, még dugaszolatlan palackokban sem veszti el a szénsavtartalmát. 35,04 km-re.
Ilyen forrásokat Európában sehol máshol nem találhatunk, igazi világritkaságról van szó. A feredoben - Nagy oromomre telt belelogatni a labamat ezekbe az erdekes es ritka forrasokba. Szép fa - Nagyon tetszett a négyágú fa. Bálványos III - A Vasas forrásnál szokás szerint elkapott egy kiadós eső, de nem tartott túl sokáig, úgyhogy folytattuk a kirándulásunkat. Ezek kismennyiségű folyékony szabad kénsavat (vitriolt) tartalmazó borvizek, kevés hasonló jelenség van feljegyezve világszerte. 47,34 km-re.
A Katalin-kápolna romjai Kászonfeltíz észak-nyugati részén, melyet a helybeliek Pápországának neveznek, a Kászon-patak földrajzi jobb oldalán, a település felé emelkedő dombon helyezkednek el. Keletkezéséről, építésének idejéről nem maradt fenn írásos emlék. 28,44 km-re.
Maguricea-domb Dormánfalva 13,09 km-reA Maguricea-domb Dormánfalva város felett emelkedik, az Úz-Csobányos vízválasztón, az Úznak a Tatrosba történő befolyása közelében. Két csúcsos kiemelkedése van, az egyik 522 m, a másik 512 m magas.
Csobotfalváról az Agyagfalva nevű falurészen keresztül lehet eljutni a Kálnoki borvízhez. Hiába - Már két alkalommal kerestük fel ezt a helyet, sajnos mindhiába. Belmezoben - Erre a helyre meg a szuleimmel jartam evtizedekkel ezelott, nagyon sokszor. A Kánásor és Somlyó patakok találkozásánál, a kereszteződésben egy tábla fogadja az arra járókat - balra a Kerekeger feredő, jobbra pedig a borvízforrások. 37,55 km-re.
A Julis-borvíz Újtusnád Bátord nevű falurészének északi szélén, a vasútállomás felé vezető utca mellett található. 44,18 km-re.
Csíksomlyón, a borvízforrás közeléből indulva, a Köves utca végéből indul az a körút, mely megkerüli a Kis- és Nagy-Somlyó hegyeket. Hegyi kerékpárral, illetve gyalogosan járható. 39,43 km-re.
Dofteana-szurdok Doftána 24,45 km-reA Dofteana-szurdok a Nemere egyik legszebb szorosa, a 1,5 km hosszú szurdokban több, kis vízesés található. Zöld erdő mélyén, kis patak szélén - Ez a rejtekhely egy élmény, a visszahajló kő, a kis vízesések és a nagy erdő adják a hangulatot. A legszebb részén a patak völgye teljesen összeszűkül, egy vízesés előtti sziklatömb a patak fölé nyúlik ki.
A Hagymás hegység legmagasabb csúcsa, ahonan tiszta időben páratlan a kilátás a környező hegyekre. Lobogjon a hajunk - Tudod aki rejtette, ugyan lobogott a haja a szelveresben, ugy jo 30 ev regisegben, de most mar csak torulkozovel fesulkodik. Fehér-mező és íróalkalmatosság - Ha nem sikerül, majd teszek én, mert előreláthatólag még 3-4-szer megfordulok ott a tábor idején. Világítás a Nagyhagymáson - Édesapámra emlékeztünk a keresztnél. 49,97 km-re.
Kóstelek közelében található a II Pál Pápa által 1987-ben boldoggá avatott, az első világháború során itt megsebesült P Rupert Mayer német jezsuita szerzetes emlékhelye. Katasztrofális úton Csíkszépvíz felől - Már rég készülök felkeresni Kósteleket, most az itt elrejtett geodobozok adták rá az alkalmat. Az új úton - Most az új úton ereszkedtünk be Kóstelekre, a Szellő tetőről. 18,02 km-re.
Bálványosfürdő központi útkereszteződésétől észak felé indulva, körülbelül 300 méterre, egy jelenleg elég rozoga állapotban lévő, de még használható mofettához juthatunk. 47,23 km-re.
Borzsovafürdő Csíkborzsovától keletre, a Csíki-havasokban fekszik, a Borzsova pataka mentén. Meglepetés rejtek - Nagy mosolykára számítottunk, ehelyett egy kicsit találtunk. Mosolykás doboz - Mosolyka nem volt a helyén, de visszatettük. Mosolyka - A rejteket megtaláltuk, de sajnos a mosolyka mögött nem volt semmilyen doboz, pedig átfésültük érte az egész helyet :( Reméljük így is elfogadható a megtalálás. A terület élővilága nagyon gazdag - fő élőhelyei a patak, a patakot kísérő láp, a környező gyepek és erdők. 37,18 km-re.
A Nemere a Keleti-Kárpátok külső hegykoszorújának középső részéhez tartozik. A Nagy-Sándor-csúcs a hegység gerincvonalának középpontja. 27,43 km-re.
Kerekeger feredő 36,5 km-reA Somlyó-hegy védelme alatt található égerláp a Természet jótékony erejét testesíti meg. Hogy őszinte legyek, én is legalább negyedórán át keresgéltem - Rendületlenül, minden elképzelhető helyre felmászva, bebújva, lehasalva, bekukkantva. Egerlap Csobotfalva - Megtalaltuk, megpihentunk a padon de a feredest inkabb kihagytuk. Sokadjara - Nem is tudom, hogy mar hanyadjara jarok is itt. Találkozik itt a Víz, a Fény, a Levegő és a Csend, hogy az embernek pihenését, gyógyulását szolgálja.
A Dánfalvi Naskalat csúcsa alatt elvezető, piros sávval jelzett turista úton haladva, a Naskalat-csúcs irányába, egyszer csak egy bástya alakú sziklatömb emelkedik ki a havasi legelőből. Második próbálkozásra - Első alkalommal, most vasárnap, nem sikerült elérni a Bástyakőig. 38,56 km-re.
A csíksomlyói Mária-kegyhely ma már egyre inkább a vallási turizmus szinterévé válik. Megerősítve - Megerősitem a doboz tenyleg nincs ott. Annyira ne erősködj - Bár a galamb még ott van, a galambdúcból tényleg elrepült a geodoboz. Népi feredő - Forgalmas hely, mármint a borvíz miatt. A varázslatos Kis-Somlyón, a Kálvária keresztsorán, és a Mária-kegytemplomon kívül most már a Barátok feredeje is beletartozik a híres búcsújáró hely összképébe. 39,84 km-re.
Katolikus templom Csíkpálfalva 39,14 km-reKözépkori templomáról nincs adat, régi kápolnája helyébe 1843-ban építenek újat, majd az 1930-as években templomot. A tojas - A nap kisse kivette a tojaska szinet, de attol szepen rozsaszinellik. Megtalaltuk, konnyu volt - De azt nem meselem el, hogy elobb a kozpontban kerestuk. Palik - Jó helyen van templom, körbe lehet látni a környéket. Mindig Delne filiája volt és a hívek a Szent János-templomba jártak, míg nem volt kápolnájuk.
Egy sétát tervezünk, hogy látnivaló is legyen, célpontként irány Tusnádfürdő. A torony felújítás alatt áll - Már több helyről is a torony leromlott állapotáról számoltak be. Zajosak voltunk - Mielőtt elindultunk, láttam egy videót, amelyen a medve fényes nappal a fürdőváros főútján otthonosan mozog. Emberek és állatok - Tény, hogy a medvék miatt mostanában sokkal izgalmasabb a rejtekhely-keresés. Aki ide jön, rendszerint gyógyulni jön, vagy ha kirándulni, akkor a cél a Szent Anna-tó vagy a Sólyomkő. 49,45 km-re.
Csíkdánfalva a Felcsíki-medence középső részén települt, összenőtt a 150 évvel ezelőtt még különálló településként emlegetett Oltfalvával. Csíkdánfalva községközpont, a hozzá tartozó Csíkmadaras népszavazás útján vált külön községgé. 44,7 km-re.
Bernád kútja - Csobotfalva 38,05 km-re.
A Nyergestetőről leereszkedve, Kozmás felé a völgybe, kitárulkozik előttünk a Csiki medence. Éjszakai rallizás - Az aznapi kincskereső kirándulás utolsó állomása volt a Nyerges-tető alatti enduro-pálya. Lámpa fénynél - A Nyergesről hazafele beugrottunk, ha sötétben is, hogy megkeressük ezt a rejteket. Licsplocs - Kisütött a nap, elolvadt a hó és minden csupa víz volt, egy kicsit be is ázott a cipőm. Az erdő szélén Enduro pályán lehet szédülni, iratkozz fel. 39,43 km-re.
A madéfalvi veszedelemhez kapcsolódik az a történelmi tanösvény, amelynek kiépítésére még 2010-ben nyert pályázatot Madéfalva önkormányzata. Tanulsagos tanosveny - Erdemes vegigjarni, de azert nagyon jol jonne egy-egy nyil, ami mutatna minden stacional, hogy merre kell tovabb indulni. Elmaradt - Már régebben megtaláltuk, talán tavaly augusztusban, családilag, csak elmaradt a bejelentése. Esti séta 4 - Utunk negyedik állomása. A tanösvénynek 14 stációja van, ezek Madéfalva azon részein találhatók, amelyhez a madéfalvi veszedelem valamilyen eseménye társítható. 44,88 km-re.
A csíkszeredai műjégpálya Vákár Lajos nevét viseli, annak a nevét, aki a 70 éves csíki jégkorongsportnak hat évtizeden át volt alappillére. A részletek érzékelése - Ez így igaz, egy csíkszeredai a bemutatott látnivalótól távolinak fogja tartani a rejteket. Hoki - A hokicsarnok épületét nem nehéz megtalálni. Nem a parkban van a geodoboz - A geodoboz nem a műjégpálya épülete előtt levő parkban van elrejtve, hanem oldalt, a Hősök parkja felé. Vákár Lajos a legnépszerűbb csíki sportág meghonosítója, sportágalapító játékos, később edző és tanácsadó volt. 42,4 km-re.
Sikaszó a Fenyéd és Gyergyótekerőpatak közötti 138-as számú úton taláható, a Libáni-hágótól 11 km-re, az Alsó-Veresbükk-patak torkolatánál. Reggel - Reggel egyedül karikáztam fel a rejtekhelyig, nagyon szép friss idő volt. Doboz kereses segitseggel - Kedvenc karikas utvonalam tavasszal es osszel - most megspekeltem a dobozkeresessel is - nagyon szep utvonal. Kivágott erdő - Aki nem járt a környéken, hamar induljon el csodálja meg ezt a vidéket. 66,46 km-re.
Az Újfalvi bányában kitermelt kő vulkanikus eredetű andezit, amely piroxént és hornblendát tartalmaz. Bazaltos - Érdekes a vulkáni kúp maradványait fentről szemlélni. Születése körülbelül 6,5 millió évre tehető, a Görgényi hegyek vulkanikus kitöréseinek eredményeként. 62,14 km-re.
A kirulyfürdői pionírtábor régen jó állapotban lehetett, mára már nagyon lepukkant állapotban van. Mindig előre - Nem találtam meg ezt a könnyűnek tűnő rejtést, pedig kitartóan tébláboltam amíg mindenki megtöltötte a palackjait, és utána lázas kapirgálásba kezdtem. Hátra arc! - Ilyen kitartassal meg nem kerestem dobozt, negyedik alkalommal próbálkoztam. Elhagyott vidék - Valóban szomorú látvány a pusztulásra ítélt régi táborhely, pedig volna benne fantázia. A tábor területén található egy borvízforrás is. 60,23 km-re.
Ha a Répás medence vizében két hétig napi tíz percig mártózunk, jótékony hatással lesz érrendszeri betegségeinkre, serkenti a vérkeringést, jó csonterősítő hatása van, és nyugtatja az idegrendszert. Feredő - Megtaláltam a dobozt. Még hideg van - Még mielőtt Zalánpatakra értünk volna, kicsit bámészkodtunk a szénégetők munkáját látva. Repas - Meg 2020-ban ott volt a padlo alatt, kovel takarva. 65,71 km-re.
Református templom Kézdimartonfalva 61,08 km-re Középkori templomáról az oklevelek nem beszélnek. Van doboz vagy nincs doboz - A kézdimartonfalvi temetőbe mentünk gyertyát gyújtani, és így kihasználva a lehetőséget megnéztem a református templomot is. De stíluselemei alapján építését az Árpádok korára teszik, tehát legkésőbb a XIII-dik században épülhetett.
Az 1900-as évek elején a Gyergyói-medencében több mint száz, a Békény vize mellett több mint harminc vízimalom létezett. Az 1867-ben épült Tinka-vízimalom az utolsó ezek közül, ami megmaradt. 64,9 km-re.
A város egyik legdrágább étterme működött itt, Sinkovits Aurél építette 1895-ben. 1944-ig működött benne vendéglátó tevékenység, szálloda és étterem. 51,68 km-re.
Gyergyóújfalu neve szerint új falu, de csak a középkorból ismert más, régebbi plébániával szemben. Ugyanis már a gótikus korban kis temploma van és 1576 előtt plébánia, 1656 előtt pedig virágzó plébánia. 65,07 km-re.
A Király kútja-forrás melletti zarándok-pihenőt az Erdélyi Mária Út Egyesület készítette, a Hargita Megye Tanácsának támogatásával. A Mária-út nyomvonalán haladt egykor az Udvarhelyt Csíkkal összekötő országút. 59,71 km-re.
A Gohán-forrás a Nagybacon és Mikóújfalu közötti aszfaltút északi oldalán, a Gohán-patak földrajzi baloldalán található. A forrás közvetlenül egy patakmederben található, a vize faküpübe van foglalva. 60,02 km-re.
A Faluborvize vagy Rezes forrás Kisbacon és Magyarhermány között található. Gólyagyűlés - Megcsodáltuk a gólyagyűlést, majd jót ittunk a finom borvízből. Gyönyörű idő - Ez volt a negyedik láda, gyönyörűen fel lett újítva. Szep es forgalmas hely - Biztosra mentem, es nem kaptam semmit, marmint a dobozkat, habar a borviz es a kornyeke az nagyszeru es gondozott. A bodvaji letérőtől körülbelül 500 m távolságra, Magyarhermány felé. 60,67 km-re.
Bodoktól délre az Olt bal partján található Étfalva, a valamivel kisebb területű Zoltán az Olt jobb partján települt, Étfalvától északra. Barokk - Kár, hogy az épületből nem maradt fenn semmi, de ez a kapu is nagyon szép. Kapu - Még régebbi bicikli túráimról ismerem ezt a helyet. Hiányzó láda - Többször voltam Étfalván, de valahogy nem figyeltem erre a kapura. Először 1760-ban, majd 1899-ben egyesültek, kettős falut hozva létre. 68,65 km-re.
A Sási borvíz a Barót-patak vízgyűjtő medencéjében található, Kisbacontól észak-északkeletre, körülbelül 1 km távolságra. 61,59 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.