Kiskereki település (Bihar megye) Központ: Kiskereki. Kiskereki román elnevezése: Cherechiu.
A Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható. 45,18 km-re.
A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed. 34,23 km-re.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad 38,75 km-reA park közepén lévő kicsiny emlékmúzeumot 1957-ben létesítették, abban az épületben, amelyikben a múlt századi Mülleráj üzemelt. Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
A tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll. 35,99 km-re.
A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel. 30,82 km-re.
Sződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban. 29,16 km-re.
Ez a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal. 42,31 km-re.
A szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor. 15,93 km-re.
Az Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése. 3,95 km-re.
Kazinczy Ferenc mellszobra 12,84 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
A 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő. 9,56 km-re.
A Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják. 3,75 km-re.
Szigligeti Színház Nagyvárad 38,93 km-reA Fellner-Helmer bécsi tervezőintézet tervei alapján, 1899-ben kezdik el a színház építését neoklasszicista homlokzatú, neorokkokó belsejű stílusban. Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
Nagyváradon, a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcában tizenkét Carpinus Betulus fa lombkoronáját kocka alakúra alakították ki. Állítólag ez az első ilyen megoldás az országban, a nagyszebeni Acélmunkások utcában terveznek még hasonlót. 39,27 km-re.
Élesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll. 40,88 km-re.
A népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját. 44,52 km-re.
Régi víztorony Nagykároly 42,13 km-reA parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Püspökfürdő 43,59 km-rePüspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa.
Római katolikus templom Érábrány 20,36 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján. 59,3 km-re.
A cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa. 64,55 km-re.
A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt. 53,45 km-re.
Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják. 56,12 km-re.
Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma. 65,5 km-re.
A Rosia patak szurdokvölgyében több kisebb, érdekes barlang található. Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria. 66,7 km-re.
Körösszegi vár lakótornyának romja 51,03 km-re A várat a Borsa-nemzetség építtette a tatárjárás után, a XIII-XIV-dik században, lakótornya 25 méter magas. 1291-ben itt halt meg IV-dik Kun László magyar király, 1604-06-ban Bocskai hajdúi rombolták le.
Kraszna 61,33 km-re Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt. 61,92 km-re.
Kende-kúria Cégénydányád 68,46 km-re A cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt 2015-ben felújították, az 1913-as állapotoknak megfelelően - belépődíj ellenében egész évben látogatható. Bemutatásra kerül itt a Kende család története, az udvar gasztronómiája, valamint a környék természeti értékei.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.