Nagypapmező település (Bihar megye) Központ: Kispapmező. Nagypapmező román elnevezése: Campani de Pomezeu. Egyéb neve: Papmező.
Vízimalom Biharrósa. A malom működési szerkezetét a szárnytárcsás vízikerék alkotja, melyet az átirányított vízhozam mozgat, kifolyócsatornán át elterelve a vizet.
Vida-tó. Érdekelt ez a különös tölcsér alakú túlfolyó. Vida-tó. A Vida tó érdekessége hogy egy óriás betontölcsér van a tóban amin keresztül folyik le a víz.
Farcu-bánya kristálybarlangja Biharrósa. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria. Magyar idegenvezetés. Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba.
Malmok völgye-patak Borz. Rövid útja alatt, egykor több vízimalmot hajtott meg, majd Borz falu nyugati végénél ömlik a Fekete-Körösbe.
Gyanta. Gyanta Nehezen jutottam el hozzá. Sajnálatos hogy ennyire elhanyagolják a temetö karbantartását.
Belényesszentmiklósi Csonka Torony. Lakóinak száma kb 150 főre tehető. Csodaszép torony. Aki a torony melletti udvarházat szeretné megkeresni annak
szüksége lesz egy jó bozótvágóra.
Várhegy Tasádfő. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak.
Zichy-barlang Körösrév. A barlangból folyik ki a hegység legrövidebb patakja, mely alig 50 m után gyönyörű vizesést képezve zuhan alá a Sebes-Körös vizébe. Barlang és vízesés. Nem lévén látogatási nap, szerencsénk volt, hogy mégis beengedtek a barlangba.
Tündérvár Körösrév. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé.
Nagy Phaeton vizesés. Az Aló Völgyén található a 80 m magas vízesés, amely sárga, rozsda és ibolyaszín kvarckristály lépcsőkből épül fel. A vízesés szép volt. A sárga kereszt jelszésről tértünk le a kék háromszögre, sajnos nem néztük meg előtte az út leírását (fentről nem jeleztek semmit az úton), emiatt kissé meglepődtünk. Nagy Phaeton - kis víz. Meredek ösvényen közelítettük meg a vízesést.
Csarnótető Csarnóháza. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Istenek-havasa. Ez az Erdélyi-Szigethegység nyugatiszegélye: a Béli-hegység, a Bihari-havasok, délebbre Aradhegyaljahegyei. Véletlenül. 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül. Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet. Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk.
Koporsó alakú tumba Élesd. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll. FTF. Ritka latvany.
Bocsásza. A közel 1900 méter magasságot elérő hegyvidék az Alföld és belső Erdély határán fekszik.
Medve-barlang Kiskoh. A barlang, a Kőfalvi község, Kiskoh település közvetlen szomszédságában, 482 m magasságban található, és a Nyugati-Kárpátok egyik fő látványossága. Mesevilág. Rossz minőségű aszfaltút, zsibvásár, furcsa, kiépített bejárat vezet a barlangba.
Fatemplom Bucsa. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek. Erdekes hely. Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom. Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam. Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt.
Csonka-kő Boga-telep. Valójában egy körülbelül 10 km-es túra, 300 m szintkülönbséggel, néhol igen meredek szakaszokkal tarkítva.
Püspökfürdő. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa.
Csoda-kanyon Medúza-zug. Különösen szépek az egyes ablakok amelyeken keresztül a fénysugarak bejutnak a barlangba, illetve a kanyonba, és rendkívüli látványt nyújtanak. A trás csoda kanyon. Először is köszönöm a visszajelzésed. Szamosbazár körútja 2. Hát ez a doboz nem került elő. Aragyásza kanyon. Éppen azon bosszankodtam, hogy az amúgy erre képes GPS nem akarta megmutatni a rá töltött fényképet, amikor a korulbelul vállmagasságban lévő üregben kikandikált valami fehér.
Moloch-kilátó Szamos-Bazár. A kilátótól balra található az Angyalszírt. Láda konverzió !!!. Sziasztok . Koordináták finomítva. A koordinátákat kijavítottam, a meli és csapatja által bemért értékekre. Beárnyékolt geotrekking. Ez alkalommal egy hétvégét töltöttünk Pádison.
Belvedere kilátó. A piros pont jelzés mentén található. Szamosbazár körútja 3. Ez már igen, ez már kilátás. Felkialto jel. Remélem nem szedtétek le a .
A Szegyesdi völgy. Az útikönyvek szerint 26 barlang nyílik a meder két oldalán, és persze akad köztük néhány komolyabb sziklaorom is. Ez nagyon jo hely. Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt. Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve. 44 éve jártam itt édesapámmal.
Vigyázó Kalotaszeg őre. Vigyázó Kalotaszeg őre A magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz. Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.
Galbina-szirt. A szirttől pár lépésre északra találod a ládát, egy nagy daganatot hordozó fa gyökerei között. Galbina körtúra. Eke-túrán voltunk a Pádison.
Pádis-víznyelő. Pádis-víznyelő Virágos rét. Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút. Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics. Kikerics nézőbe jöttünk.
Ponor-forrás. Egy sziklafal alján ömlik kifelé, a pádisi havasi rét földalatti vizeit gyűjti össze és juttatja a felszínre. Vízkelet. Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik. A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén.
Ponor-rét. Itt található a Ponor-kitörés. Felkészületlenül. A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők. Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét. A Csodavár felől érkeztünk a rétre.
Rozsdaszakadék. Rozsdaszakadék Rozsdaszakadék. Már jártam erre régebben igaz akkor még nem tudtam erről a játékról és akkor nyár volt.
A nagyváradi vár. 1241-ben földvár állt ezen a helyen faépítményekkel. 282 ablak. Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4. Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia. Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra.
Molhás dagadó tőzegláp Bihar-hegység. Az egyik legnagyobb ilyen dagadó tőzegláp a Nagy Molhás az Izbuc patak völgyében. Hazafelé Pádisról. 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez.
Berettyó forrása Tuszatelke. Nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás. Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely. Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk.
Garasos híd Nagyvárad. Garasos híd - NagyváradRejtő: andrixnet Átutazóban Nagyváradon 2. A megadott helyen, a megadott koordinátáknál találtunk egy geoládát. Nosztalgia. Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta alkalmával ezt a geodobozt is megtaláltam. Kábeles híd. Megkerült egy filmes geodoboz ami kikandikált a rejtekhelyről.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad. Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad Fiszlikolás. Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon. Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia. Váradi tartozkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
Csonka torony Nagyszalonta. Őrtornya, amelyben puskaport és fegyvereket tároltak, még ma is áll, és a Csonka-torony néven vált ismertté.
Nagyszalonta látnivalói. Látnivalói a fotéren álló Csonka-torony, a benne muködo Arany János-emlékmúzeummal, és a fotér másik oldalán levo mellszobrok.
Radványi-erdő. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa.
Református templom Kalotaszentkirály. Látnivalói a kazettás mennyezetű református templom, az Ady-emlékmű és az egykori határsorompó maradványai. A környék csodálatos. 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő. Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott.
Nagyszalonta. Nagyváradtól 38 km-re délnyugatra a Kölesér partján fekszik, Nagyvárad - Arad - Temesvár országúton, a román-magyar országhatártól keletre. Sajnos már zárva találtuk. A múzeum 16 óráig volt nyitva, mire ideértünk már zárva volt.
Szentjobb vára. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
Református templom Magyarvalkó. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom. Retesz a doboz helyén. A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz. Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.