Száka település (Bihar megye) Központ: Bondoraszó. Száka román elnevezése: Saca.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Ez az évszázados kocsányos tölgy természeti ritkaság, törvényileg védett faj.
Reménytelen második próbálkozás, és új rejtés - Nem sok reménnyel érkeztem a második próbálkozásra, hiszen már az első alkalommal is viszonylag alaposan átnéztem a csigalépcső környékét. Köszönöm - Köszönöm a kitartó munkát, az új rejtést, a hely igazán megérdemli. Felújítás alatt - A vár felújítás alatt van, az út elzárva.
Cotelul Dobrestilor kitörés.
Barlang és vízesés - Nem lévén látogatási nap, szerencsénk volt, hogy mégis beengedtek a barlangba.
Carligati-csúcs
Piciorul Porcului-csúcs
Szamosbazár körútja 3 - Ez már igen, ez már kilátás. Felkialto jel - Remélem nem szedtétek le a .
A Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza.
Tündérek sziklafala - Körösrév
Magyarremete látnivalója a 13-14-dik században épült román és gótikus stílusú református templom, szép freskóival.
Felsőfüld látnivalója az 1727-ben épült román fatemplom, és annak gazdag, bibiliai jeleneteket ábrázoló freskói.
Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra.
Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
A Nagy-Sebes (Dragan) völgy és a Kis-Sebes völgy találkozásánál épült a Dregan-gát.
Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba.
Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben.
Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye.
Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van.
A Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
Vasalt mászóút - Fekete-kövek
Magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz - Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.
A Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában.
A Boga-telep felett áll a Csonkakő nevű hegy, illetve sziklaorom, könnyű kis sétának látszik első pillantásra.
Sokadszorra járva itt a Harasztosi-plájon elmondhatjuk, hogy aki ellátogat erre a helyre magával viszi e tájból áradó végtelen békét és nyugodtságot.
Bethlen Jozefa (1769–1841) kriptája a Sortok-hegyen található, Nagyhalmágy falutól északra, a Halmágycsúcs település felé vezető út közelében.
Cseppkövek - Mutatós már a barlangportál.
Püspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található.
Garasos hid emlektablaja Nagyvarad 2011
Anghel (Angyal)-tó - Verespatak
Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek.
A zárdát Szentzy István babolcsai apát és váradi kanonok alapítványának segítségével építették 1771-74-ben, majd 1858-ban bővítették és homlokzatát gótizálták.
Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom.
Csáky-kastély romjai - Váralmás, 316.
Nagyváradon, a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcában tizenkét Carpinus Betulus fa lombkoronáját kocka alakúra alakították ki.
Ady Endre Nagyvarad 1993
Nagylupsa látnivalója a gazdag móc néprajzi gyujtemény.
A Nagyváradi Egyetem Gyógyszerészeti Karának épülete, az egykori Kereskedelmi Csarknok.
Szalonta várát a hajdúk kezdték el építeni 1620-ban és Rákóczi György segítségével fejezték be 1636-ban.
Félixfürdo Nagyváradtól 8 km-re fekszik, a nagyváradiak népszeru üdülohelye.
A császár bükkfája - Muncsal
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.