Tárkányka település (Bihar megye) Központ: Köröstárkány. Tárkányka román elnevezése: Tarcaita.
Nagy Phaeton vizesés 24,3 km-reA Nagy Phaeton-vízesés, egy összetett, földtanilag, növénytanilag védett terület, amely vízeséseket, sziklákat foglal magába. A vízesés szép volt - A sárga kereszt jelszésről tértünk le a kék háromszögre, sajnos nem néztük meg előtte az út leírását (fentről nem jeleztek semmit az úton), emiatt kissé meglepődtünk. Nagy Phaeton - kis víz - Meredek ösvényen közelítettük meg a vízesést. Az Aló Völgyén található a 80 m magas vízesés, amely sárga, rozsda és ibolyaszín kvarckristály lépcsőkből épül fel.
Zichy-barlang Körösrév 43,62 km-reA festői szépségű, 3 km hosszú Révi-szorosban található a révi Zichy-cseppkőbarlang. Barlang és vízesés - Nem lévén látogatási nap, szerencsénk volt, hogy mégis beengedtek a barlangba. A barlangból folyik ki a hegység legrövidebb patakja, mely alig 50 m után gyönyörű vizesést képezve zuhan alá a Sebes-Körös vizébe.
Malmok völgye-patak Borz 15 km-reA Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered. Rövid útja alatt, egykor több vízimalmot hajtott meg, majd Borz falu nyugati végénél ömlik a Fekete-Körösbe.
Vida-tó 30,22 km-reRégóta szerettem volna eljutni a Vida-tóhoz, érdekelt ez a különös tölcsér alakú túlfolyó. Vida-tó - A Vida tó érdekessége hogy egy óriás betontölcsér van a tóban amin keresztül folyik le a víz. A napokig tartó esőzések után a vízszintje megnőtt, így még látványosabb volt a túlfolyó.
Molhás dagadó tőzegláp Bihar-hegység 32,75 km-reA temérdek tőzegláp az egyik különlegessége a Pádisnak, bár kevesen tudnak róla. Hazafelé Pádisról - 7 diák kíséretében a nedves Pádisról a bűn-rossz úton leereszkedve tettünk egy kis kitérőt ehhez a szép helyhez. Az egyik legnagyobb ilyen dagadó tőzegláp a Nagy Molhás az Izbuc patak völgyében.
Mamutfenyő Székelyjó 46,96 km-reA Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 35,59 km-reAz egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
Ponor-rét 29,08 km-reA Pádisi-fennsík egyik legszebb tája a Ponor-rét. Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre. Itt található a Ponor-kitörés.
Istenek-havasa 25,48 km-reKeleti országhatárunk mentén tiszta időben egy messzi hegyvidék körvonalai zárják le a látóhatárt. Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk. Ez az Erdélyi-Szigethegység nyugati szegélye: a Béli-hegység, a Bihari-havasok, délebbre Aradhegyalja hegyei.
Czárán Gyula-barlang Mézged 22,18 km-reA mézgedi Czárán Gyula-cseppkőbarlang egyike a Romániában található, elsőként karbantartott, valamint hosszú idők óta nyilvántartott leghosszabb barlangoknak. Cseppkövek - Mutatós már a barlangportál. Összhosszúsága 4750 m, a Mézged völgyében helyezkedik el, a Királyerdő hegység délkeleti részén.
Fehér-kövek 39,59 km-reA Vlegyásza egyik látványossága a Fehér-kövek, az impozáns, vakítóan fehér, hatalmas mészkőoszlopaival.
Várhegy Tasádfő 40,94 km-reA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak.
Biharfüred 24,67 km-reBiharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
Pádis-víznyelő 29,85 km-reA Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Tündérvár Körösrév 44,76 km-reA Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé.
Református templom Gyanta 26,36 km-reGyanta falu Feketekápolnához községhez tartozik, református temploma csúcsíves stílusban, 1865-ben épült. Nehezen jutottam el hozzá - Sajnálatos hogy ennyire elhanyagolják a temetö karbantartását.
A Szegyesdi völgy 21,11 km-reRendkívül hangulatos patak-völgy Kisszegyesd határában, a patak mentén a forrás felé sétálva egymás után tűnnek fel mellettünk a völgy csodái. Ez nagyon jo hely - Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt - Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve - 44 éve jártam itt édesapámmal. Az útikönyvek szerint 26 barlang nyílik a meder két oldalán, és persze akad köztük néhány komolyabb sziklaorom is.
Hollaki-kúria Acsuca 34,2 km-reAz acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.
Fatemplom Bucsa 48,6 km-reKirályhágó nevét 1808-ban említették először az oklevelek, Bucsa néven. Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt. Mivel korábban a Nagyvárad–Kolozsvári út Vársonkolyosig, a Sebes-Körös völgyében haladt, és a tavaszi áradások az utat veszélyeztették, 1780-tól Bucsától kezdve a hegynek felfelé Nagybáród irányába új utat építettek.
Nagy-Bihar 31,67 km-reAz itt látható körpanoráma lenyűgöző. Jo túra - Az Aranyos völgyéböl, a Vércsorog vizesést érintve, a csucsra. Láthatjuk a Gajna-tető,Arad-kő, Béli-hegyek, Pethő-csúcs, Zanoga, Bak-hát , Bihar-csúcs, távolabb a Mező-havas, Bocsásza, Sík-havas, Vlegyásza, Öreg-havas csúcsokat.
Református templom Magyarvalkó 57,42 km-re Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
A cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa.
Cséffai Természeti Park 62,31 km-re Az 5002 ha-os új természetvédelmi terület a román–magyar határ mentén, Nagyváradtól 30 km-re délnyugatra helyezkedik el, Cséffa és Oláhszentmiklós Bihar megyei községek határában és közvetlenül kapcsolódik a Körös–Maros Nemzeti Park területeihez, egy összefüggő, határon átnyúló, közel 13 ezer hektáros védett területet alkotva.
Bencés apátság maradványai Bulcs 66,7 km-re A bencés apátság maradványai Bulcs falutól észak-északnyugatra találhatók, a Maros folyó bal partján. Az egykori falakat Bulcs mai templomának építésekor hordták el, a helyet benőtte a növényzet.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.