Vedresábrány település (Bihar megye) Központ: Vedresábrány. Vedresábrány román elnevezése: Abramut.
Ady Endre emlékmúzeum Nagyvárad 38,09 km-reA park közepén lévő kicsiny emlékmúzeumot 1957-ben létesítették, abban az épületben, amelyikben a múlt századi Mülleráj üzemelt. Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt.
Hegyközszentmiklós 9,64 km-reHegyközszentmiklós az Érmellék és a Hegyköz találkozásánál, a Cserhát (érmelléki dombok) erdős dombjai között alakult ki. Első találat - Első találatom egy szűz láda. Mit mutat meg ez a rejtés? - Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás - Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre. Valamikor a XII-XIII század folyamán a Váradtól Szatmár felé vezető középkori kereskedelmi út mentén.
Református templom Somlyóújlak 37,93 km-re13-dik században épült református templomának érdekessége, egyedülálló megoldás Erdélyben, a templom falában emeletnyi magasságban húzódó folyosó. Somlyóújlak Szilágysomlyótól néhány km-re fekszik.
Lovagvár Nagykároly 43,18 km-reEz a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Szentháromság kápolna Nagykároly 41,66 km-reNagykárolytól délre, nagyjából 3 kilométerre található, egy emberi kezek által emelt domb tetején, amely feltételezhetően egykor strázsadombként szolgált. Szerintem nincs meg - Kibicikliztem a kápolnához, szépen sütött a nap, éppen jó idő volt egy kis keresgéléshez. Ezt a dombot a népnyelv Lyukashalomnak nevezte el.
Kraszna 49,83 km-reKraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Szalacsi borpincék 15,32 km-reA szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor.
Szentjobb vára 11,64 km-reNagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
Bihar földvára 30,26 km-reA hajdani Biharvár, Bihar vármegye névadó székhelye lett. Hatalmas méretű földvára hazánk legimpozánsabb ilyen jellegű emléke.
Kölcsey Ferenc-emlékház Sződemeter 24,1 km-reSződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költőjének szülőfaluja. Kölcsey nyomában - A Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ egy üde színfolt ebben az egykor szebb időket látott faluban.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 10,69 km-reA 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 24,1 km-reÉrmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Szilágysomlyó vára 42,31 km-reA Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Kaplony 47,16 km-reKaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Református templom Székelyhíd 12,58 km-reA XIII-dik század utolsó negyedében épült, majd a XV-dik században építették új gótikus szentélyét tengelysarkos, sokszögzáródású alaprajzi megoldással. Székelyhíd vára is itt állt - A református templom magán hordozza a gótika nyomait. Kárpát-medencei analógiája néhány felvidéki templom, a budaszentlőrinci Remete Szent Pál kápolna és a gyöngyösi Szent Bertalan templom.
Kazinczy Ferenc mellszobra 22,8 km-reEredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Római katolikus templom Érábrány 9,51 km-reA XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Ördögárok Debrecen 46,14 km-reDebrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Várhegy Tasádfő 43,88 km-reA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak.
Püspökfürdő 41 km-rePüspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa.
Báthory várkastély Szilágysomlyó 42,39 km-reA Báthory-kastély 1592-ben épült, 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban a kurucok foglalták el. Látogatható - Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll.
CET Nagyvárad 38,38 km-reElső és legnagyobb problémája Nagyváradnak a CET, amely meleg vízzel és fűtéssel látja el a várost. Gugli utcakép - Igen, ez az úgynevezett Gugli Utcakép, vagy Utcanézet. Uj doboz - Füst, füst es meg egyszer füst. Váradi séta - Gyengén pöfékelt a kémény, viszont a környéken valami egyéb ipari létesítmény förtelmes bűzt terjesztett. A CET magas kéményeiből nem egyszer láttunk már előtörő, fekete, egybefüggő füstfelhőt, amely az éj leple alatt szürkére színezte a fehér havat vagy épp csak a fehér felületeket.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 48,75 km-reA Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Sváb múzeum Mezőpetri 32,59 km-reA sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Református templom Szilágyzovány 33,05 km-reA népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.
Fatemplom Csömörlő 69,97 km-re Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. Gyanús hajóajtó - Bár több környékbeli fatemplomot szerettem volna felkeresni, útitársam türelmetlensége és érdektelensége miatt, ez alkalommal csak ezt az egyet sikerült közelebbről megnézni. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Vigadó Zilah 62,63 km-re A zilahi Vigadó, az egykori városi színház (mai nevén Transilvania) épülete a Iuliu Maniu tér 5-7 szám alatt található. Az 1895-1899 között, XVIII-XIX-dik századi előzményekkel épült Vigadó műemléképület, kódja SJ-II-m-B-04992.
Vértessy-kúria Debrecen 53,03 km-re A köznyelvben kastélynak nevezett, 2011-ben műemlékké nyilvánított, sokáig lepusztult állapotban levő Vértessy-kúria Debrecen délnyugati részében található, a Vértesi út mellett.
Ajtófélfa csűr természetes híd Biharkaba 60,41 km-re Az Ajtófélfa csűr (Sura Usorilor, Az ajtófélfák csűrje) egy természetes híd Biharkaba (régebbi nevén Kebesd, románul Cabesti) mellett. Földrajzi helynevek - A román nyelvben a sura csűrt, az usori ajtófélfákat jelent. A Csendes-völgy (Ajtófélfák völgye, Valea Stramturii, Stramtura Valea Usorilor) és az Oszoly-völgy (Valea Osoiului) találkozásához közel található.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 53,5 km-re A debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
Körösszegi vár lakótornyának romja 54,13 km-re A várat a Borsa-nemzetség építtette a tatárjárás után, a XIII-XIV-dik században, lakótornya 25 méter magas. 1291-ben itt halt meg IV-dik Kun László magyar király, 1604-06-ban Bocskai hajdúi rombolták le.
Csarnótető Csarnóháza 54,42 km-re Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Csucsa 59,28 km-re Csucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
Szabadság-tér Szatmárnémeti 69,98 km-re Szabadság-tér városi műemlékövezet, egykori Deák Ferenc-, Horthy Miklós-tér - Szatmárnémeti. Megújult Szabadság tér - Tovább ballagva a bulizóhely felé, megcsodáltuk a Szabadság tér régi és új szobrait, és a német néptáncelőadást, ami éppen a téren zajlott.
Egykori református kollégium Zilah 62,49 km-re Múltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
Berettyó forrása Tuszatelke 50,27 km-re A Berettyó egy Romániában eredő és Magyarországon a Sebes-Körösbe torkolló folyó neve, nevének jelentése: Berekkel szegélyezett folyó. Forrás - Mivel véletlenül, Kraszna református templomától, a kántor sugallatára kerültünk ide, nem tudtam van-e doboz. Nagyon szép, békés és tiszta hely - Köszönjük a rejtést, csak ajánlani tudjuk. Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, Szilágy megyében ered a Réz-Hegység Ponor csúcsa alatt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.