Diómál település (Fehér megye) Központ: Diód. Diómál román elnevezése: Geomal. Német neve: Nußdorf.

A Tordai-hasadék bal oldalán, a Szind-tető szélén, egy 1939-ben emelt vaskereszt található. Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz. Rajta két vastábla, melyen a keresztet felállító személyek neve olvasható, illetve a következő felirat román nyelven: Azoknak, akik értik a hegyet.
Szabad-erdő Muzsnaháza 6,54 km-reA Szabad-erdő a Nagyenyed városhoz tartozó Muzsnaháza településtől délnyugatra terül el. 20 hektáron táj- és növényvédelmi terület, az enyediek egyik kedvelt kirándulóhelye.
Diód vára 4,37 km-reDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Diákemlékmű Nagyenyed 9,54 km-reAz 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. Ez a doboz sem a méretéről híres - Vagy talán pont arról, hiszen jól el van álcázva. Kiegészítés a leíráshoz - A Diákemlékmű Nagyenyed legrégebbi köztéri emlékműve, a Kápolnadombon levő Sétatéren található. Különlegesnek ígérkező rejtés - A Transznyugati magashegyi utat készültem bejárni, de nem hagyhattam ki előtte a nagyenyedi Diákemlékmű meglátogatását.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 47,14 km-reAz első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Szabaderdő Remete 11,68 km-reSzabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása.

Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Unitárius templom Szind 36,24 km-reTemploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Református templom Algyógy 49,88 km-reA református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület.
Sziklakürtő Havasgáldi-szoros 14,32 km-reA Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat.
Túri-hasadék vasalt ösvény Tordatúr 39,82 km-reVasalt útvonalat adtak át 2018 szeptember 24-én, a Túri-hasadékban, ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül. A múltban többször is építettek a patak fölé hídakat és pallókat, de ezek nem bizonyultak tartósnak.
Őrhegy kilátópont Nagyenyed 9,15 km-reAz Őrhegy kilátópont a nagyenyedi városi park (Kápolnadomb) és a református temető között található. Megközelíthető egy szűk ösvényen, mely a Diákemlékmű közeléből indul, a Dózsa György utcából.

A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Református templom Alvinc 31,02 km-reKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Székelykocsárd 28,79 km-reKocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Ticuiata-szikla Csáklya-szoros 5,32 km-reA Csáklya-szoros környéke régészeti lelőhely, bronzkori halomsíros temetők találhatók itt. Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is. Csáklya falu közelében, a La Pietri nevű helyen több lelőhely található, például a Ticuiata, a Ierboasa, a Sasa, és a Mariuta.
Kőközi-szoros 13,17 km-reTorockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.

A Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben. Hili magyarpeterdi szolgalegény volt, 1860-ban, húsvét alkalmával a hegytetőről leereszkedett a dúsan zöldelő borsfenyő bokrokhoz.
Gáldi-szoros 7,21 km-reFelsőgáldról Havasgáld felé menet a 107K jelzésű megyei út áthalad a a Gáldi-szoroson is. A szoros egy adott szakaszon annyira szűk, hogy csak az út egyik sávjának marad hely a patak mellett.
Fatemplom Gyonkány 22,98 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy 19,08 km-reTorockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Alsó sarok - Nagyon szép volt a séta fel a várig, és a kilátás is csodálatos volt. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Református templom Újtorda 37,22 km-reAz újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 14,26 km-reA Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Varga Katalin-ház Bucsumizbita 35,83 km-reVarga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették.
Református templom Gerendkeresztúr 39,33 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Marosdátos 48,55 km-reEgykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 24,2 km-reTorockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Kőcsorgó Koppánd 37,38 km-reA Kőcsorgó pataka, amelynek vizét a rómaiak vízvezetékkel terelték el, ma piciny szurdokon áthaladva egyesül a Rákos-patakkal. A közelben van a Vágottkő római kőfejtő.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 46,07 km-reA Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.

A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Piaci nagytemplom Torda 37 km-reA tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Majláth-kút Bükk-erdő 49,43 km-reA Majláth-kút Kolozsvártól délre, a Mikes-házaktól északra, a monostori Bükk-erdőben található. Két doboz egymás közelében - A dobozt megtaláltam, de nem én voltam az első megtaláló. Lehet, hogy csak volt másik doboz a közelben - Én kétlem, hogy van még egy másik doboz a közelben. Pedig megvan - Előbb megkerestem a mi dobozunkat, majd a másikat is. Bár állítólag a környék egyik legjobb, legkedveltebb forrása, úgy néz ki mégis kevesen ismerik.

A Kolozsvárról déli irányba kiránduló természetjárók gyakran találnak kisebb-nagyobb gömbalakú köveket, melyeket a tudományos irodalom feleki konkrécióknak nevez. A bejegyzések címsora, hiányzó képek feltöltve - Nekem pedig az a bajom, hogy kaptam egy értesítést, Demó rejtés címmel. Melléfogás - A Leányvár, és ebéd után kerestük meg ezt a helyet, ugyanúgy autóval megközelítve ameddig lehetett. Új doboz új helyen - Ma erre jártam és elrejtettem egy BabBerci féle dobozt a régi rejtek közelében. A gömbkövek megtalálhatók a 827 m magas Kis Magurától a Pata és Ajton között emelkedő Nagy Csoltig (722 m), csaknem minden suvadáskaréjban, vizmosásban és patakmederben.
Kecskekő vára 11,94 km-reGyulafehérvártól észak-északnyugatra, a Királypataka település északi határában nyúlik a magasba az 1090 m magas sziklapiramis, a Kecskekő. A rejtek fotója feltöltve - Most vettem észre, hogy annak idején elfelejtettem feltölteni a rejtekhelyről készített fotókat, illetve nem adtam meg a geodoboz megtalálását segítő szöveges információt. Új geodoboz a csúcs közelében - Miután rejtettünk egy geodobozt a Szív-tisztásra legjobb rálátást biztosító pont mellé, a piros háromszöggel jelzett túraútvonalon állva, úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk tovább a túránkat a Kecskekő felé. Vannak csodák - Most nem a természeti csodákra gondolok, amikben bővelkedik e hely, hanem arra, hogy előkerült a láda. Csúcsán az egyik legrégebbi vár, a nép által Tündér Ilonáénak tartott Kecskekő várának romjai találhatók.
Vasutas park Kolozsvár 58,03 km-re A kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Arany-hegy Piski 63,05 km-re Az Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Albert Huet-tér Nagyszeben 65,76 km-re Nagyszeben Szászföld "fővárosa", 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt. Evangélikus Székesegyház - Megtaláltam a filmdobozt, benne a listát. Madarat tolláról - Madarat tolláról, keresőt találatáról ismerheted meg. Odú - Na végre egy megtalált doboz. Látnivalói: az evangélikus templom, a Brukenthal Múzeum, a Várostorony, az Orsolya-rendi apácákhoz tartozó templom, a Franz Binder Egyetemes Néprajzi Múzeum, a Gyógyszerészeti Múzeum, az evangélikus püspöki székesegyház, a Történeti Múzeum.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 68,07 km-re Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Tűzoltótorony Kolozsvár 56,96 km-re A 15-dik század végén épült kolozsvári Tűzoltótorony a Szappany (Tipografiei)-utca 17 szám alatt található. A takácsok céhe védelmezte, ezért Takácsok tornyának is hívták, bár eredeti neve Szappany utcai kis kapu volt.
Bem-emlékoszlop helye 64,94 km-re A domborműves emlékoszlop azt a helyet jelölte meg, ahol Bem altábornagy 1849 február 9-én győzelmet aratott az őt üldöző osztrák csapatok felett. Szent István - Magát a templomot megtaláltam. A csata a Sztrigy folyón átvezető piski hídnál zajlott le.
Teréziánum Nagyszeben 64,85 km-re A Nagyszeben-külvárosi plébániát, régi nevén Terezianumot, a 18-dik század második felében, 1771-ben alapították, eredetileg árvaházként működött, amelyet Mária Terézia alapított. Teréziánumi Sarlós Boldogasszony templom - A Nagyszeben-külvárosi plébániatemplom, melyet Mária Terézia alapított, 1767–1781 között épült és
Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel. Az árvaház szervezője Delphini János Teofi l jezsuita volt.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel 59,52 km-re Szibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
Redut Kolozsvár 56,53 km-re Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.