Kudzsir település (Fehér megye) Központ: Kudzsir. Kudzsir román elnevezése: Cugir. Német neve: Kudschir.
Református templom Alvinc 20,01 km-reKözépkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Kéz alatt - Jó hogy a segítő információt nem adják kéz alatt. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Zsidó temető Algyógy 16,1 km-reAz algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.
Krivádia vártorony 43,66 km-reKrivádia községtől délre fekvő Gyálu-Babi dombon magasodó erődítményről korábban úgy tartották, hogy egy római őrtorony maradványa. Kútgyűrű - Nagyon impozáns a hatalmas kútgyűrűre hasonlító vártorony. Csak az újabb kutatások derítették fel, hogy valójában Perényi Péter építtette a zömök tornyot 1528 táján.
Gáldi-szoros 46,25 km-reFelsőgáldról Havasgáld felé menet a 107K jelzésű megyei út áthalad a a Gáldi-szoroson is. A szoros egy adott szakaszon annyira szűk, hogy csak az út egyik sávjának marad hely a patak mellett.
Zosim Oancea üvegikon-múzeum Szibiel 42,51 km-reSzibielben, a templom mellett található Románia legnagyobb üvegikon-múzeuma. A 2005-ben elhunyt Zosim Oancea atya 1969-ben kezdte gyűjteni darabjait, amelyek közül a múzeum hatszázat mutat be.
Szebenvár Orlát 46,35 km-reNagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Református templom Tövis 47,3 km-reA középkori plébániatemplomot a román korban építették, legkésőbb a XIII-dik században, a fenti adat szerint 1293 előtt, amikor már oklevélben szerepel. Tövis - A tövisi református teplomba nem jutottam be. Tekintélyes egyházközség lehetett, amely otthont tartott fenn a leprások részére.
Aranyvár Piski 26,33 km-rePiski városka fölött, az Érchegység Nagyági csoportjának délii végében, az itt északnyugatra kanyargó Maros jobb partján fekszik Arany község. A falu délkeleti végében, az Arany-hegy lábánál, közvetlenül a Maros ártere fölött középkori vár is állott egykor.
Fetele Albe szentély 24,52 km-reEz egy dák település és hasonlóan a többi feltárt erődítéshez itt is megfigyelhető a mészkő tömbökből épült falazási technika a murus Dacicus. A település nagy valószínűséggel a második dák háború (105-106) alatt pusztult el.
Evangélikus erődtemplom Szerdahely 33,06 km-reHáromhajós román kori temploma építési idejét az 1260-as évekre teszik - korjelzőnek tekintik a karcsú magas tornyot és az alatta kiépített árkádos karzatot, melyet keresztboltozat fed. Vasárnap - A vasárnapi "keresgélés" első rejtekhelye.
Ticuiata-szikla Csáklya-szoros 48,03 km-reA Csáklya-szoros környéke régészeti lelőhely, bronzkori halomsíros temetők találhatók itt. Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is. Csáklya falu közelében, a La Pietri nevű helyen több lelőhely található, például a Ticuiata, a Ierboasa, a Sasa, és a Mariuta.
Arany-hegy Piski 25,7 km-reAz Arany-hegy Piski (Simeria) közelében van, a Déváról Szászsebesre vezető ut mellett emelkedik. Arany autópálya - Útban az Arany-hegy felé felfedeztük, hogy a Dévát kerülő autópálya 10 kilométere járható. Kincs - Könnyen meglett az Arany hegy kincse. Másik láda - A régi ládát nem találtuk, helyén egy másik, 2016-ban rejtett láda van, rengeteg bejegyzéssel. Piskiben fordulj északra Arany falu felé, aztán Algyógy felé - a hegy a baloldalon lesz.
Fatemplom Gyonkány 45,11 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Komárnyik-bauxitbánya 37,87 km-reFégyér falutól a Fundatura Ponorului tanyavilág felé tartva, körülbelül az út felénél található az egykori, felhagyott Komárnyik-bauxitbánya.
Katolikus templom Tövis 47,17 km-reHunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.
Református templom Borberek 19,89 km-reBorberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza.
Magyarigeni-tengerszem 38,13 km-reA Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében.
Hőség-domb kőtojása 13,37 km-reA Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása - Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése - Pedig gps koordinátánk is volt.
Karsztforrás Mádai-szoros 27,29 km-reA Mádai-szoros mádai végétől körülbelül 300 méterre, a nyugati sziklafal tövében, van van egy bő vízhozamú karsztforrás a patak szintjében. Olyan bő vízhozamú, hogy nem keveredik a patak vizével, csak néhány méterre a forrástól.
A régi iskola romjai Merisor 44,37 km-reAz 1897-ben épült, régi általános iskola romjai a merisori ortodox templommal szemben állnak. Az egykori fogadó helyén épült, ahol a postakocsik idejében az utasok megálltak pihenni, lovat cserélni.
Barlangvár Erdőfalva 28,66 km-reAz erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
Máda barlangvár 26,88 km-reA Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény.
Diód vára 47,77 km-reDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
A víznyelő felett Fundatura Ponorului 35,52 km-reRománia egyik legfestőibb helye, egyik legszebb tanyavilága, a fotósok paradicsoma, a Fundatura Ponorului nevű falu. A Ponor-patak völgyében található, mely része a Gradistea Muncelului - Csoklovina Nemzeti Parknak, a Surján-hegységben.
Városerődítés Szászsebes 20,39 km-reA ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Kicsi-Zsíl-szoros Páreng-hegység 48,13 km-rePetrozsénytől a Szárazgödör (Groapa Seaca) menedékházig az aszfaltút a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgyében vezet. A szép szorosban számos magasról lezúduló, nagy hozamú vízesést láthatunk.
Szebenkákova 43,38 km-reSzebenkákova (1964-ig Cacova Sibiului majd Fantanele, németül Krebsbach) Nagyszebentől 20km-re nyugatra található. Több lehetséges rejtek közül az utolsóban - Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre.
Természetes híd Banica 44,22 km-reA Banica-kőbánya melletti természetes híd a Banica-szorostól körülbelül 5 km távolságra található. Távolról, a közelében, de még rajta állva sem látható, csak a patakmederbe beereszkedve ismerhető fel.
Sziklakürtő Havasgáldi-szoros 46,55 km-reA Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat.
Salgó vára Szibiel 40,84 km-reNagyszebentől nyugatra, a Szebeni-havasok északi lábánál, a Szibiel-patak mellett települt Szibiel község. Van aki gyalog, van aki motorral - Szibiel felől érkeztem. Várának romja a falu határában magasodó 1098 m magas Varful Zidului nevű csúcson kereshető fel.
Arborétum Piski 28,16 km-reA piski-i arborétum egy mesebeli szép hely, annyira, hogy egy órát kóvályogtam benne a zuhogó esőben, és nagyon jól éreztem magam. Hazafele - Retyezát túrából hazafele 4 órát kellett várnunk a vonatra. Igazán egy szép hely - Nagyon tetszett ez a hely. Fák - Itt GPS nélkül elég bajos a megtalálás. Egy része gondozott, park jellege van.
Szibieli templom 42,48 km-reNagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg - Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Rosiile-tó Páreng-hegység 56,34 km-re A Rosiile-tengerszem a róla elnevezett gleccsermedencében található, 2000 m magasságban. A Páring-hegység legnagyobb, 3,72 hektár vízfelületű tava.
Zöld-tó Páreng-hegység 54,44 km-re A 0,62 hektáros Zöld-tó a Sztojnica-csúcstól kelet-északkelet felé található. A tavacska víztükre a Szlivej-hegygerinc északi aljában, a sziklás törmelék és a morénagátak között csillog.
Két piramis Vledesty 55,91 km-re A Szabad-erdőből kiérve, a Transznyugati úton nyugat felé haladva, egy adott pillanatban a figyelmes utazó két piramist vehet észre. Az egyik a Pyramids Haven (A piramis menedéke) nevű panzió, a másik a Csáklya-kő.
Kőközi-szoros 62,19 km-re Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át. A szoros hossza 3 km, mindkét oldalán kiváló kilátóhelyekre kapaszkodhatunk fel.
Templomrom a dombon Felsőorbó 54,32 km-re Felsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel.
Badea-csúcs Páreng-hegység 50,77 km-re Az 1850 m magas Badea-csúcsról feltérhetünk a 2074 m magas, füves Kis-Páringra. A Kis-Páring-csúcsot kihagyva, az alatt és attól délre, kelet felé indulva lehet haladni a Nagy-Páring-csúcs felé vezető túraösvényen.
Esztena üstje-tó Páreng-hegység 55,61 km-re A Zanoaga Stanei nevű tó 1924 m tengerszint feletti magasságban található, víztükre 0,6 hektár felületű. A tó vize kövek alatt vezet el a Rosiile-patakba, mely miután összefolyik a Gheres-patakkal, a Kicsi-Zsíl nevet veszi fel.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.