Marosnagylak település (Fehér megye) Központ: Marosnagylak. Marosnagylak román elnevezése: Noslac. Német neve: Großhaus.
SzékelykocsárdKocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Ortodox fatemplom SzékelykocsárdA székelykocsárdi ortodox fatemplomot a Szentlélek Eljövetelének tiszteletére szentelték. Kapu zarva, de be lehet jutni Babbercival kerestük a templomat. 1723-ban épült, belsejét Popa Nicolae festette 1810-ben.
Ótemető SzékelykocsárdSzékelykocsárd első írásos említése az 1291 március 12-én III Endre király által kiadott kiváltságlevélben történt, ahol a 29 aranyosszéki székely település között szerepel terra Kichard néven. FTF Elsök voltunk, akik magtalaltak ;-) De nem volt olyan nehez. 1332-ben már plébániatemploma volt a mai Ótemető helyén, tehát a vidéken jelentős helységnek számíthatott.
Református templom AranyosgerendAranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom. Templom A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Kemény-Bánffy kastély AranyosgerendA Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében. A jelenleg tető nélküli kastélyrom kocsival is megközelíthető, a főútról leágazó talajúton.
Katolikus templom FelvincKorai, gótikus korú erődített templom volt - mivel a templom a XIX-dik század elején romladozásnak indult, helyén 1845-1848 között új, nagyobb templomot építettek. Egyedül nevettem Miután visszatettem a dobozt, csak akkor vettem észre az üvegkorongokat.
Református templom Gerendkeresztúr1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Levendulás GerendkeresztúrA közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
MIG 21 AranyosgyéresAz utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71-dik ezred állományából. Még megvan a doboz, de be van ázva A mult alkalommal nem találtam meg a dobozt mert nem volt. Repülő Nem volt nehéz beazonosítani a rejteket, az eső miatt senki sem volt a környéken. Rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es.
Árpádházi Szent Erzsébet szobra MarosludasA marosludasi RMDSZ-székház, Köztársaság út 30 szám alatti épületén, a homlokzati oromfal fülkéjében van elhelyezve az Árpádházi Szent Erzsébet szobra. Az épület a XX-dik század elején épült, a katolikus plébánia tulajdona volt, majd a két világháború között gyógyszertár működött benne.
Diód váraDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Szabaderdő RemeteSzabaderdő (Oltyén, Freiwald) falu Remete községhez tartozik. Jelenleg folyamatban van az Uzapatak és Szabaderdő közötti, DC233 jelzésű községi út felújítása.
Szilas-patak rezervációA Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszerA Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Piliskő-forrás KotorestyA forrás a Transznyugati úton, a Piliskő (Plesa Remetiului, Plesii) csúcsa alatt és attól keletre található, Kotoresty (Cotorasti) falu területén. Az úttól néhány méterre eredő forrás vizét kővályúba vezették, az út mellé.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.