Szászpatak település (Fehér megye) Központ: Balázsfalva. Szászpatak román elnevezése: Spatac. Német neve: Sachsenbach.
A Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Rossz irányból megközelítve - A Havasgáldi-szoros út feletti rejtésétől indultam tovább az ösvényen, kelet felől kerülve az erdőben. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz. 40,81 km-re.
Az 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. Ez a doboz sem a méretéről híres - Vagy talán pont arról, hiszen jól el van álcázva. Kiegészítés a leíráshoz - A Diákemlékmű Nagyenyed legrégebbi köztéri emlékműve, a Kápolnadombon levő Sétatéren található. Különlegesnek ígérkező rejtés - A Transznyugati magashegyi utat készültem bejárni, de nem hagyhattam ki előtte a nagyenyedi Diákemlékmű meglátogatását. 25,83 km-re.
Ponor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák. 45,16 km-re.
A XVIII-dik században templomát lebontják, helyén 1793 és 1818 között új templomot építenek. Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 27,66 km-re.
Az első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház. 40,18 km-re.
Édesapám egyik kedvence volt ez a barlang, gyerekkoromban nagyon sokszor jártunk itt. Talán a csihány védi? - Nekem is kedvencz likam a Szolcsvai búvópatak. Persze akkor nem volt kolostor, nem volt aszfaltos út, sőt út se nagyon. 45,72 km-re.
A Tordát Topánfalvával összekötő vasút már sok éve nem működik, és sajnos a síneket is részben ellopták, pedig használhatták volna turisták vonatoztatására, a mócok zárt világának bemutatására. Nyári tábor - Ez évben a Kövenden megrendezett EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) vándortáborból kis kiruccanást tettem biciklivel az alagútig. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t. 47,29 km-re.
Szebenvár Orlát 42,22 km-reNagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Alsószolcsvától körülbelül 3 km-re, Borrév felé az Aranyos völgyében egy vízesés hívja fel magára a figyelmet. Tufa - A doboz nem nagyon kereshető, ebben az órában. Útszéli pihenő - A kisebb utazók nem bírják sokáig az autózást. Tömeg - Nagy a népsűrűség errefelé, főleg hétvégén. A vízesés vize sodronyra függesztett csatornán keresztül át van vezetve az országút mellé. 47,45 km-re.
A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én. 41,03 km-re.
Tordai Sósfürdő, Római-tó 49,79 km-re.
Szent János-templom Nagyszeben 41,46 km-reA Szent János (Johannis) templom a nagyszebeni Mitropoliei utcában áll. Szeben 2 - Bevallom nem nagyon szeretem az ilyen bújócskázós helyeket, de az esős időnek köszönhetően, nem jártak sokan az udvaron. Rosszkor - Épp a kórus tagjai gyülekezhettek vagy valami esemény zajlott. Saint Johann - Érdemes körülnézni odabent a könyves üzletben is. Az eredeti (18811-1883) evangélikus (luteránus) templomot az összeomlás veszélye miatt lebontották, helyére épült a mostani evangélikus templom 1912-ben.
A falu életterének módszeres leszűkítésével, a hivatalok, helyi iskola, orvosi ellátás elköltöztetésével a lakosság igen gyors ütemben tűnt el Herepéről. Az egykor népes település Ceausescu hírhedt falurombolási projektjének esett áldozatul. 26,91 km-re.
Fülemüle-tó Torda 49,85 km-reFülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében. 44,67 km-re.
Guraró (románul Gura Raului, németül Auendorf) egy község Szeben megyében, a Szebeni-Hegyalja tájegységben. Megvan - Megvan a dobozka. A Szeben folyó mellett, a Csindrel-hegységtől északra, 550 méterrel a tengerszint felett fekszik. 47,35 km-re.
Ompoly-kövek 35,69 km-re.
Vúrpodnak 1332-ben plébániatemploma van. Vurpód - Megtaláltam a dobozkát a háromszögben. Nincs már dobozka - Templomkertbe a bejutás kis kerítésmászással. A templom maga régebbi, mint az első okleveles adat: 1230-ban építik román kori stílusban. 41,44 km-re.
A domonkosok temploma és rendháza a reformációt követően, a szerzetesek eltávolítása után, rommá lesz és romjaiból építik fel újra, de már kastélyként. Először járok itt - Eddig csak a vasútállomáson voltam. Kastély - Az igazság az, hogy egy kicsit pontosabb lehetne a segítség, mert elég hosszú a fal, meg persze tele van szederindával meg csihánnyal, ami eléggé hátráltatja a keresést. Romok - Fürgén másztunk be a kapu tetején és úgy éreztük miénk a kastély. Bod Péter szerint Martinuzzi építteti a kastélyt 1546-1551-ben, mások szerint Bethlen Gábor. 38,97 km-re.
Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott. 32,13 km-re.
Forrás Lombfalva 28,32 km-reLombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben.
Temploma a XIV-dik század elején épült, egyhajós torony nélküli gótikus templom. A szélesebb hajóhoz az apszis szentélynégyszöggel kapcsolódik, s a többszög három oldalával záródik. 39,34 km-re.
A Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép. 39,61 km-re.
A Felsőenyed - Bucsum közötti 107I jelzésű megyei út áthalad a Torockói-hegységen nagyjából kelet-nyugat irányban, helyenként kb 1000 méteres magasságban. Nyuszika - Remek a panoráma, az út frissen kövezve. Húsvét nyuszika nélkül - Húsvét előtti csütörtökön, nagycsütörtökön indultam meg végigjárni a Transznyugati utat, Nagyenyedtől Abrudbányáig utazva. 37,85 km-re.
A Torockói hegység északi részén, Vidaly (Vidolm) fölé emelkedő, a DN75-ös országúton Vidalytól Lunca ArieAYului-ig látható sziklacsúcs. Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik az Aranyos völgyére, a Bélavárára, az Öreghavasra, keletre pedig Ordaskőre, Torockószentgyörgyre, az Enyedi szorosra. 48,48 km-re.
Városerődítés Szászsebes 34,9 km-reA ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Régebb, mikor még közlekedett az Aranyos-völgyi keskeny nyomtávú vonat, a Mokanica, az Alsószolcsvára érkező kirándulók a megállótól egy lengőhídon keresztül rövidíthettek a Szolcsvai búvópatak-barlang felé. Régi szép idők - TöBBBször is lengtünk ezen a hídon, mikor jártunk likászni a Szolcsvai búvópatakhoz, a mokanyiczával, majd autóstoppal. Megtalálás igazolása fotóval - A megtalálás igazolását, a megtalálót ábrázoló fotóval, elfogadom. A doboz már nem hiányzik - Pótoltam a hiányzó dobozt, de mivel a híd közelében lévő ligetben a csutakok áradáskor víz alá kerülnek, úgy gondoltam, hogy a hídfő betontalpában jobb helyen lenne a doboz, és áradáskor nem mosná el a víz. 48,57 km-re.
A szelindeki vár 1765-ben készült. Megvan a dobozka - A vár belülröl sokkal érdekesebb. Sajnos - A látvány nagyon szép volt. Belépődíjat kell fizetni - Miután a támfal építésen sikeresen túljutottunk fejenként 3 lejért bejutottunk a várba. Ma már csak látványos falmaradványait láthatjuk, egy gótikus templom falrészleteit, és egy óratorony köveit. 29,6 km-re.
A Vörös-szakadék természetvédelmi terület Szászsebestől 3 kilométerre északkeletre található. Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel. Már a főútról is jól látható. 31,92 km-re.
2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21. Ingyen fotók és ingyenes belépés. 35,6 km-re.
Ha fent vagyunk a csúcson, induljunk el a gerincen dél felé - jobbra tőlünk, a völgyben a Torockót Torockószentgyörggyel összekötő út kísér. Székelykő - Déli doboz - Könnyen megtaláltuk egy kisebb lelkes csapattal. Árok - Miután az északi dobozt nem sikerült megtalálnom, hogy leküzdjem ezt a frusztációt, ami a torockói kirándulásomat végigkisérte, muszáj volt megtalálnom ezt a ládát. Torockói túra második találata - Az északi doboz megtalálása után, a déli fele folytattuk utunkat a csúcson keresztül. A kék kereszt turistajelzések a kövekre vannak festve, hiszen itt minden kopár, egy-két igénytelenebb cserje tengeti életét. 43,01 km-re.
Csonka-ház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 35. Épült 1910-ben. 64,51 km-re.
Hunyadi János a tizenötödik századi történelem meghatározó alakja, 1446-tól hat éven át a Magyar Királyság kormányzója volt. Nagy pártfogója volt a kereszténységnek, a marosvásárhelyi Vártemplom tornya az ő anyagi hozzájárulásával épült. 66,12 km-re.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 59,25 km-re A Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
A Wonnerth-ház az Ónművesek utca 4 szám alatt található, épült a XVI-XVII-dik században, módosították a XIX-dik században és 1938-ban. MS-II-m-A-15891. 66,16 km-re.
A Beomlott-barlang a TBC szanatórium és Feredőgyógy közötti erdőben található. Az 1977-es földrengés következtében a barlang körülbelül 80 százaléka összeomlott, innen ered a barlang jelenlegi neve. 65,7 km-re.
Királykút Marosvásárhely 65,24 km-re A városkép önkényes átszabásának példájaként említhető a Királykút, amely majdnem teljesen áldozatul esett a Pandúrok út építésének. Egy rejtekhely soha nem lehet üres - Legalábbis csak nagyon ritkán. Csak segíteni akartam - Értelmetlennek tartom, hogy ugyanannak a rejtekhelynek két geodoboza legyen. Ma este a kút mellett sétáltam el - Meglepve láttam, hogy a forrás melletti fémcső, betontalapzatával együtt, ki van rángatva a helyéből és a járdán fekszik. Szerencséjét, a teljes elapadás elkerülését csak annak köszönheti, hogy az út bevágása nem volt túl mély, ugyanis ez a forrást tápláló vastag kavicsrétegben tárolt talajvíznek csak a felső zónáját érintette.
A nyárádszentbenedeki Erika levendulásban általában június végén zajlik a levendulaszüret. Nyílt Napok 2025 - 2025 június 20-29 között, hétköznapokon 16-20, hétvégén 11-21 óra között. Parkolási lehetőség az ültetvénnyel szemben van, a telefonos bolt udvarán. 66,14 km-re.
Egykori tanítóképző, ma a Szakszervezetek Művelődési Háza, épült 1902-ben. Cuza Voda utca 22 szám, Marosvásárhely. 65,2 km-re.
Varga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették. 61,58 km-re.
A Tisztviselő-telep Marosvásárhely Somostető alatti magas teraszán terül el, a telep építése Dr Bernády György polgármestersége idején kezdődött. Újra kereshető - A régi helyen elhelyeztem egy új 6x3 cm-es "antenás" dobozt ez eredeti adatokkal. Köszönjük - Köszönjük hogy bejegyeztél. Találatlan maradt - A dobozon kívül mindent megtaláltam amiről szó esett a bejegyzésekben. Az itteni családi házak szecessziós stílusúak és villaszerűek. 65,96 km-re.
Katolikus templom Abrudbánya 69,1 km-re A tatárjárás előtti templomot német bányásztelepesek építik, a XII–XIII-dik század fordulóján, Szent Miklós tiszteletére. A tatárjárás után újítják, gótikus stílusban.
Vertikális napórák Marosvásárhely 66,57 km-re Mivel a ház homlokzata nem dél, hanem délnyugat irányba néz, a frontfalon levő napóra csak a délutáni órákat mutatja. Rejtett látnivaló egy csendes utcában - Már régóta készülök személyesen is megnézni a napórás házat. A rá merőleges oromfal délkelet irányultságú, ezért az ott levő napóra a délelőtti órákat mutatja egészen fél 3-ig.
1332-ben plébániatemploma van - mivel az első szász települések közé számítják, már az előző században kellett lennie templomnak. Az oklevelekben először feltűnő Vallis Mariae és a németben szereplő Mariental, arra enged következtetni, hogy Mária-temploma volt. 63,43 km-re.
A középkori katolikus hívek János Zsigmond idején, 1569-ben unitáriusok lesznek, a templommal együtt. 69,09 km-re.
A Marosvásárhelyi 1-es gát vagy ismertebb nevén felső vagy régi gát az egyik legrégebbi, amelyet a Maros szabályozására építettek. Gyerekkori élményeim - Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész - Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt. A gátat 1912-1916 között építették a Maroson. 67,13 km-re.
A hagyományos györgyfalvi stílusban faragott Falu kapu Györgyfalva központjában, a Falu kútja mellett kapott helyet. Örökségmegőrző és tájékoztató jellege van, rajta Györgyfalva legendájával, valamint a falu és a környék térképével, az egykori helynevekkel. 66,56 km-re.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.