Bakonszeg település (Hajdú-Bihar vármegye) Közeli látnivalók: Nadányi-Miskolci-kúria Bakonszeg, Bessenyei György Emlékház Bakonszeg, Rhédey-kastély Zsáka, Kocsányos tölgy Nagyrábé, Szent László-templom Furta, Bihari Múzeum Berettyóújfalu, Református templom Bihartorda, Des Echerolles Kruspér Kastély Nagyrábé.
Csonka torony Nagyszalonta 45,34 km-reSzalonta várát a hajdúk kezdték el építeni 1620-ban és Rákóczi György segítségével fejezték be 1636-ban. Őrtornya, amelyben puskaport és fegyvereket tároltak, még ma is áll, és a Csonka-torony néven vált ismertté.
Vértessy-kúria Debrecen 38 km-reA köznyelvben kastélynak nevezett, 2011-ben műemlékké nyilvánított, sokáig lepusztult állapotban levő Vértessy-kúria Debrecen délnyugati részében található, a Vértesi út mellett.
Millenniumi emlekoszlop Nagyvarad 2000 39,39 km-re.
Körösszegi vár lakótornyának romja 22,66 km-reA várat a Borsa-nemzetség építtette a tatárjárás után, a XIII-XIV-dik században, lakótornya 25 méter magas. 1291-ben itt halt meg IV-dik Kun László magyar király, 1604-06-ban Bocskai hajdúi rombolták le.
2023-ban, a kisszántói Levendula Farm Nagyvárad június 24-25 között szervezi meg a Levendulafesztivált. 29,47 km-re.
Bartsch-kúria, ma idősek otthona - Szalárd. 43,82 km-re.
A debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre. 43,49 km-re.
A Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható. 48,59 km-re.
Nagyszalonta, románul Salonta, korábban Salonta Mare, németül Großsalontha, a város neve a szláv Suleta személynévből ered, amely a Sulimir személynévből származik. Sajnos már zárva találtuk - A múzeum 16 óráig volt nyitva, mire ideértünk már zárva volt. Nagyváradtól 38 km-re délnyugatra a Kölesér partján fekszik, Nagyvárad - Arad - Temesvár országúton, a román-magyar országhatártól keletre. 44,46 km-re.
A hajdani Biharvár, Bihar vármegye névadó székhelye lett. Hatalmas méretű földvára hazánk legimpozánsabb ilyen jellegű emléke. 35,86 km-re.
Első és legnagyobb problémája Nagyváradnak a CET, amely meleg vízzel és fűtéssel látja el a várost. Gugli utcakép - Igen, ez az úgynevezett Gugli Utcakép, vagy Utcanézet. Uj doboz - Füst, füst es meg egyszer füst. Váradi séta - Gyengén pöfékelt a kémény, viszont a környéken valami egyéb ipari létesítmény förtelmes bűzt terjesztett. A CET magas kéményeiből nem egyszer láttunk már előtörő, fekete, egybefüggő füstfelhőt, amely az éj leple alatt szürkére színezte a fehér havat vagy épp csak a fehér felületeket. 35,13 km-re.

A zárdát Szentzy István babolcsai apát és váradi kanonok alapítványának segítségével építették 1771-74-ben, majd 1858-ban bővítették és homlokzatát gótizálták. 39,07 km-re.

A Fellner-Helmer bécsi tervezőintézet tervei alapján, 1899-ben kezdik el a színház építését neoklasszicista homlokzatú, neorokkokó belsejű stílusban. Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében. 39 km-re.
Zichy-kastély, épült 1701-ben - Bihardiószeg. 43,28 km-re.
Ady Endre Nagyvarad 1993 39,03 km-re.
Nagyszalonta, Arany János szülovárosa. Látnivalói a fotéren álló Csonka-torony, a benne muködo Arany János-emlékmúzeummal, és a fotér másik oldalán levo mellszobrok. 45,35 km-re.
Bocskai István mellszobra, 2004 - Bihardiószeg. 43,4 km-re.

A karcagi Parkerdő a város környéki tölgyerdőben került kialakításra, a feltárást követően egy 850 m hosszú kocogó pálya, és egy 6 állomásos tornyapálya is megvalósult. Felújítás után kialakították az új, 900 m hosszú futópályát, valamint a város környezetének élővilágát bemutató tanösvényt. 43,96 km-re.
Debrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén. 43,44 km-re.
Kulin György-emlékház - Nagyszalonta 45,58 km-re.
 ..jpg)
Fekete Sas fogadó - Nagyvárad, 1909. 38,99 km-re.
A cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa. 36,2 km-re.
Az 5002 ha-os új természetvédelmi terület a román–magyar határ mentén, Nagyváradtól 30 km-re délnyugatra helyezkedik el, Cséffa és Oláhszentmiklós Bihar megyei községek határában és közvetlenül kapcsolódik a Körös–Maros Nemzeti Park területeihez, egy összefüggő, határon átnyúló, közel 13 ezer hektáros védett területet alkotva. 34,51 km-re.
Szent Ágota-híd Püspökladány 38,86 km-reA Hortobágy-Berettyó csatornát átívelő, műemlék Szent Ágota-híd 1894-ben épült az Ágota-pusztán, 1996-ban újították fel. Az Ágota-pusztai természetvédelmi terület a Hortobágyi Nemzeti Park legdélebbi része, határos a Hortobágy-Berettyó csatornával.
Ezeréves tölgy Mikepércs 30,22 km-reAz ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Fuchsl-palota - Nagyvárad, 1902 1903. 39,27 km-re.
A nagyváradi vár 40,14 km-reEzen a 150 000 négyzetméteren, 9 évszázadon át egyik itt álló építménynek sem volt nyugodt története. 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra. 1241-ben földvár állt ezen a helyen faépítményekkel, 1247-1569 között egy kör alakú kővárról tud a történelem.
Püspökfürdo, kemping és fürdotelep, Nagyváradtól 8 km-re található. Nevezetessége a termálvizu tóban nyiló tündérrózsa. 45,85 km-re.

A park közepén lévő kicsiny emlékmúzeumot 1957-ben létesítették, abban az épületben, amelyikben a múlt századi Mülleráj üzemelt. Fiszlikolás - Bevallom őszintén, hogy nem tudom mit jelent a fiszlikolás szó. Átutazóban Nagyváradon - Nagyváradi sétánk alkalmából ezt is megkerestük. Nosztalgia - Váradi tartozkodásom alatt, egy nosztalgikus séta keretében kaptam meg a geodobozt. 39,3 km-re.
A Nagyváradi Egyetem Gyógyszerészeti Karának épülete, az egykori Kereskedelmi Csarknok. Középület 1893 1894. 39,45 km-re.

Oszoly-barlang - Királyerdő-hegység 71,34 km-re

Csűr-nyelőbarlang - Királyerdő-hegység 80,77 km-re
A Csűr-nyelőbarlang 6 m magas és 7 m széles bejárata a Runcuri-fennsíkon, a Csűr-gödör hatalmas dolinaszerű mélyedésében, annak nyugati oldalában található.
Református templom Gyanta 67,95 km-re Gyanta falu Feketekápolnához községhez tartozik, református temploma csúcsíves stílusban, 1865-ben épült. Nehezen jutottam el hozzá - Sajnálatos hogy ennyire elhanyagolják a temetö karbantartását.
A Mátyás király fája a tiszaigari arborétumtól délre található, az első olyan fa volt, melyet az első világháború után védetté nyilvánítottak. 2005-ben a Corvinus Egyetem tanárai a fa korát 400 évesre becsülték, a magassága körülbelül 20 m, jelenlegi kerülete 6 m. 61,56 km-re.

Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt. 63,71 km-re.
A 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő. 51,98 km-re.

Az Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése. 52,3 km-re.
Gabonamúzeum Békéscsaba 61,43 km-re A Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely Békéscsabán, a Gyulai út 65 szám alatt található, 1980 október 31-én nyitották meg. A Gabonamúzeum létesítményei a Gajdács vagy Csabai-tanya, a Csókási vagy Kiss-féle szélmalom, a Vésztő-Mágori szín, Mladonyiczky Béla A mag című szoborkompozíciója, Emil Vitroel a Bőség című szobra.

Margitta város fő turisztikai vonzereje a termálstrand, amely évente több ezer turistát csalogat el az egész országból, mivel geotermális vizet használnak a gyógyfürdőzésre. Inkább palacsintázzunk - Megtaláltam a város közepén, esztétikailag nem volt élményszerű, ami látszott belőle. A város környékén több geotermális forrás is található. 69,06 km-re.
A mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett. 65,36 km-re.

A tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben. Az ásatások során több egymásra telepedett kultúrát találtak, az első már az újkőkorban létezett, de kora bronzkori telepre utaló nyomokat is találtak. 59,88 km-re.
A sétakertnek induló tiszaigari arborétumot Széky Péter földbirtokos alapította 1867-ben, jelenleg mintegy 380 féle különleges fának és cserjének ad otthont. 1976-ban az arborétumot országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították, 2016-17-ben felújításon és a növényállomány fejlesztésén esett át. 62,06 km-re.
Kazinczy Ferenc mellszobra 59,24 km-re Eredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.