Hosszúaszó település (Hargita megye) Központ: Csíkszentlélek. Hosszúaszó román elnevezése: Hosasau.
Erzsébet-borvízforrás HosszúaszóA hosszúaszói borvíz egy bikarbonátokban gazdag ásványvíz, bor mellé is fel lehet szolgálni. Bírja a szállítást, még dugaszolatlan palackokban sem veszti el a szénsavtartalmát.
Bükk feje CsíkmindszentCsíkmindszent felől a Hosszúaszóba vezető út közepén, a Bükk feje gerincén állva, nem tudtuk eldönteni, hogy mit mihez tódtak. Egyszer lenéztem, majd felnéztem Kerékpárral indultam egy kis rejtéssel is egybekötött dobozkeresésre. A keresztfánál Kiértünk a Bükk fejére és megálltunk a keresztfánál. Fitód falu neve ugyanis, népies magyarázat szerint abból ered, hogy a Hosszúaszóban lakó fiak egyre tovább tódtak, azaz építkeztek.
Xántusz-kápolna HosszúaszóA Xántusz-kápolna Fitód és Hosszúaszó települések középútján, a fenyves erdő szélén áll, a Hosszúaszó-patak völgyében. Bicozás Tiszta esős nap, de ez nem akadály semmire. Meseszép hely Kápolna az Óperencián innen és az Üveghegyen is túl. A tatárjárás emlékét idéző kápolnát 1990 májusában építették újra.
Xántusz-kastély romjai HosszúaszóA hagyomány szerint Xántusz Keresztes alcsíki királybíró Hosszúaszóban lakott. Egykori kastélyának romja a kápolnával átellenben, a Libidáré dombon található, Fitód és Hosszúaszó települések között félúton.
Katolikus templom CsíkmindszentCsíkmindszent Csíkszeredától 8 km-re fekszik a 123B megyei út mentén, a Nagyrét-patak (vagy Mindszent-patak) völgyében. Loresek Csikszentkiralyrol Bankfalva fele forditottam a kerekpar szarvat, es rogton az Alpesekbe kepzeltem magam. Mind szentek Na, ez a rejtekhely majdnem megfogott. Egyike a legrégibb csíki falvaknak.
Árnyék oldala CsíkmindszentCsíkmindszent és Kotormány között egy hegygerinc található, mely kelet-nyugat irányban helyezkedik el, neve az Árnyék. Szép hely Kellemes hangulatú völgy. A Csíkmindszent felőli oldalában, viszonylag rendezetten, egykor néhány fenyőt ültettek.
Fenyő-tető CsíkszentgyörgyA Fenyő-tető Csíkszentgyörgy nyugat szélében, Jenőfalva nevű falurészben található, az Áj-patakoktól északra. Legnagyobb magassága 901 m, részben erdővel borított domboldal.
Vasond völgye tanösvény PottyandA Vasond völgye tanösvény hossza 7 km, a menetidő 3 óra, a szintkülönbség 249 m. A nehézségi szin: közepes, az útjelző oszlopok színe sötétbarna.
Harangláb PottyandA pottyandi harangláb országos műemléki védettséget élvez, a harang 1975 óta nem szólal meg reggelente. Mindkét geodoboz a helyén A Fenyővize-patak völgyében jártam, a Kolos-tető alatti Farkasvész sarkának nevezett oldalon. Különleges ácsolási megoldások Már messziről mutatós a kis harangláb, közelről meg csak ámultam- bámultam a különleges szerkezeti megoldásokon. Ma már csak nagy vész idején szól, vagy ha Pottyandnak halottja van.
Lobogófürdő SzentkeresztbányaSzentkeresztbánya környékén ásványvízforrásokat találunk a Kis-Homoród mentén, itt alakult ki a hajdan népszerű Lobogófürdő is. Az 1900-as évek elején még működött, majd a források nagyrészének a bányamunkák miatt eltűnt a vize.
HidegségHidegség a Gyimesek második legrégebbi települése a Gyimesi-szorosnál létrejött Sáncpataka után. Amikor a tatárveszély megszűnt, elkezdődött a Gyimesek gyors benépesedése, a Tatrosba ömlő patakok völgye is mind beépült.
Ördögútja Málnavész-tisztás Homoródi BükkAz Ördögútja székelyföldi töltésvonulat Málnavész-tisztástól a Homoródi Bükk gerincéig terjedő, kápolnásfalusi szakasza. Cserés-kert - Málnavész-tisztás - Homoródi Bükk gerincének ponkja.
Katolikus templom KápolnásfaluA Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő országúton hagyjuk el Szentegyházát. Máris Kápolnásfaluban vagyunk, de csak érintjük a falu déli részét.
Angyaljárás SzentegyházánTisztelt címzett: Szőcs István, és családja. Megkésett angyaljárás Ma délután a szentegyházi tavakat kerestem fel. Ami kötelez Vasárnap reggel félre tettetem minden egyéb teendőt, gondot és elindultam a Zsemle kutyám társaságában, hogy végre megkeressem az elmaradt karácsonyi ajándékot. Áldott karácsonyt!
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.