Orotva település (Hargita megye) Központ: Ditró. Orotva román elnevezése: Jolotca.
Pálos kolostor romjai Vármező 42,44 km-reLestyán Ferenc írja, hogy Pázmány katalógusa Nyárád kolostorról is tud, de helyét nem ismeri. Megközelítés - A katolikus templom doboza után itt folytattam. Tőzikenézőben - A Kis-Nyárád mellett a nyíló tőzikék csodálatosak, valóságos szőnyeget alkotnak. Nem lehetetlen, hogy a Nyárádremete feletti Vármezőn állott, mert itt pálos kolostor emlékét őrzi a hagyomány.
Felszegi csengettyű Ditró 6,24 km-reA felszegi csengettyű Ditróban, az első tízesben, a Tölgyesre vezető nagy út (elnevezés 1876 óta), ma Nicolae Balcescu utca 114 szám alatt található.
Dugásfürdő 2 Csíkdánfalva 42,31 km-reDugásfürdő 2 - Csíkdánfalva Dugásfürdő kereshető rejtése - A helyszínre érkezve, először sétálgattam egy kicsit a környéken, nézelődtem, fotózgattam. Feredő - A hídtól lejjebb hódok által épített gátak duzzasztják a patakot.
Hárs köve Roseni 41,47 km-reA Hárs köve egy 23 m magas sziklaszirt, mely a Békási-víztározóból emelkedik ki, a Roseni és Poiana Largului falvakat összekötő viadukt mellett. Földrajzilag a Besztercei-havasokhoz tartozik, 0,2 hektáron védett terület, számos népi legenda fűződik hozzá.
Lázár várkastély Gyergyószárhegy 12,7 km-reGyergyószárhegy településéről az első, napjainkig fennmaradt okleveles adat 1406-ból való, amikor egy Lázár Bernát nevű előkelő mondhatta a magáénak. Az isten háta mögött, töltöttkáposztáért - A töltöttkáposzta-fesztivál alkalmából érkeztünk Gyergyószárhegyre. Megtaláltam vagy mégsem? - Megtaláltam Gábor dobozát Gábor leírása alapján. Lázárék - Ez jóval fej fölött van. Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt, 1462-ben Lázár András a földesura, aki már elnökként vezette le az 1506-os agyagfalvi gyűlést.
Katolikus templom Gyergyóalfalu 18,24 km-reA gyergyóalfalusi templomtorony oldalán egy régi festett felirat felújításról ad hírt, mivel nem eredeti kőbe vésett felirat, kétkedve fogadják. Éppen ezért ez önmagában csak kiindulópontja lehet annak a feltevésnek, hogy itt a XIII-dik század elején templom állott.
Hazug Pista-szobor Gyergyóalfalu 16,3 km-re2024 április végén, Gyergyóalfalutól északnyugatra, a Maros melletti egykori tanyája közelében, emlékkertet hoztak létre Hazug Pistának. A Gyergyóújfaluból hozott bazalttömbbe Kőrösi Antal szobrász faragta bele Hazug Pista arcát, a mesemondó huncut mosolyát.
Kőcsonka Balaskó vára 45,95 km-reOrbán Balázs így ír Balaskó váráról, A Székelyföld leírása című művében: Szentmihálytól a Köd szép fenyvesei között vezet az ut Szenttamásra, ennek közelében egy dombocskát Balaskó várának neveznek. Valószinüleg a Jenőfalván lakott ily nevü primor családnak lehetett itten vára, melyet azonban most nyomtalanul eltörölt az idő hatalma.
Bagolyvár Görbepataka 48,88 km-reGörbepataka település Bagolyvár elnevezésű csodálatossziklaképződménye, impozáns sziklacsúcsa a második világháború idején fontos stratégiai szerepet töltött be. Második világháborús bunker - Pünkösdkor, útban Gyimesbükk fele felkerestük a Bagolyvárat és a második világháborús bunkert. Hova lettek a keresztek - Mivel a Nok napjat a Gyimesekben toltottuk a Bagolyvar bunkert nem hagyhattam ki. Bunker - Felmásztam a domb tetejére és közben ismeretséget kötöttem több pacival. Jeles ünnepek estéin őrtüzek világítják be innen a völgyet.
A Jeges-barlang felett Borszék 11,68 km-reA mindössze 40 m hosszú Jeges-barlang réteges mésztufában, egy repedés mentén alakult ki. Hűsítő - Nem volt könnyű megkapni a dobozkat, de legalább érdekes volt. Huvosre teve - Igazan izgalmas volt e jegesbarlang. A barlang falain és mennyezetén jeges képződményekben gyönyörködhetünk.
Szent Miklós-szobor 16,77 km-reSzent Miklós-szobor Gyergyószentmiklós EKE08 - Miután megszabadultunk a kéregető cigánygyerekektől, elég sokat kellett forgolódni a szobor körül.
Egyszerű ember kastélya Gyergyóholló 18,06 km-reGyergyóholló nyugati kijáratának közelében, Borszék irányába haladva az út baloldalán, egy érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. A ház láthatóan egy tákolmány, mégis megragadó, egy kis fantáziával kastélynak képzelhetjük.
Bagolykő Bükkhavaspataka 37,66 km-reA Bagolykő megközelítése a gyimesközéploki Hidegségről indulva lehetséges, Bükkhavas patakából a Nagysarok-patak szádától indulva a Jávárdi-hegy fele. A Bagolykoverol mondva - Tehat roviden, termeszetesen feljutottunk a ko tetejere, ez is benne volt a tura programjaban. A lenyeg - Vegul is nem lehetek szaz es szaz szazalekos. A régi geodobozt elvitték, az új a helyén van - Az aznapi Jávárdi-körtúránk harmadik állomásaként, a Jávárdi-tető felől ereszkedtünk be a gerinc mentén, majd a patakvölgyek által barázdált erdőben egészen a Bagolykőig. Útba ejtjük a Szent Péter-kápolnát, ahonnan már látszik is a fenyvesből jól kiemelkedő Bagolykő.
Várnyaka Kápolnásmező 41,53 km-reVárnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található. A töltés kezdetben nyugat - kelet irányban vonul, majd felhajlik északkelet felé, a Rabsonné vára alá.
Református templom Parajd 45,99 km-reParajd, mint település, Sófalva tanyabokraként alakult ki. Az ősi sóvágók telephelye aránylag messze volt a sóbánya helyétől, és ezért a sóvágók egy kisebb csoportja valószínűleg a bánya közelébe költözött, kialakítva az ősi Parajdot.
Szent Antal-kápolna Csíkmadaras 42,87 km-reA Fejedelem kertjében, Csíkmadaras nyugati kijáratánál, tőle mintegy 800 méterre, a Hámorfenék területén álló Szent Antal-kápolna 1992-ben épült egy régi kápolna romjaira. Útban a töltöttkáposzta-fesztivál felé - A gyergyószárhegyi töltöttkáposzta-fesztiválra igyekeztünk aznap.
Kígyó-vízesés a Vargyas-patak oldalágán 49,5 km-reA Szentegyházasfaluból a Madarasi Hargitára vezető út mellett, a mini vízierőműtől északra körülbelül 600 méterre, a Transzhargita út melletti sziklabástyájától körülbelül 300 méterre délnyugatra, a Vargyas-patak egyik baloldali mellékága hatalmas erővel zúdul alá a hegyoldalon.
Faharangláb Tinkák Marosfő 28,12 km-reA Fekete-Rez déli oldalában fekvő szórványtelepülés és hegyi klimatikus üdülőhely, Marosfő, három részből áll. Furcsának találtam - Borzontról hazafele tartva álltunk meg, és kerestük meg ezt a geodobozt. Élmények nélkül - Különösebb élmények nélkül találtam meg ezt a dobozt, már esti sötétben. Francia ágy - Tavaszias napsütésben indultunk a Bojzás-forráshoz, útba ejtve a haranglábat és az aranyos kis dobozkát. Felső része a tulajdonképpeni üdülő, az alsó része a Boták, a középső része pedig a Tinkák nevet viseli.
Gréces-tető Marosfő 31,55 km-reA Gyergyói- és Csíki-medencét elválasztó, Maros és Olt vízválasztóján elkülönülten álló Gréces-tető Marosfő felett magasodik. Marosfői sípálya - Megnéztük egyúttal a sípályát is. Tavasz a Grécesen - Megvan az odú, a doboz, a boróka, a hóvirág, a tavasz. Ázott doboz - A dobozt teljesen beázva találtuk meg. Ha felkapaszkodunk erre a hegyre, remek kilátás tárul elénk mind a Gyergyói-, mind a Csíki-medencére és az őket övező hegyekre.
Medvevár sziklavilág Fenyőkút 48,19 km-reA Kormos-kő sziklavilágától északkelet felé, Fenyőkút irányába, a következő hegylábon egy másik sziklacsoport található. Szerencse - Szóval az élethez is és a medvéhez is szerencse kell. Mivel a Kormos-kőről itt ereszkedtem be, érdemesnek tartottam ezeket a sziklákat is dokumentálni, a környék sziklavilágát pedig egy körút formájában bejárni.
Római őrtorony Szakadát 47,22 km-reA Maros megyei római határszakasz kutatása során számos, a védelmi vonalhoz tartozó lelőhelyet azonosítottak. Megközelítés - A Google térképen kinéztem, hogy a rejtekhelytől keletre egy út vezet fel a gerincre. Csak az őrtorony helye - Amint a leírásban is írja, itt csak egy római őrtorony helye található. Nyárádremete határában, Szakadát felett egy római őrtorony helye található, mely egy komplex őr- és jelzőtorony rendszerhez tartozott.
Szederjesi borvíz Csíkmadaras 41,43 km-reA Fehérkavicsos- vagy Szederjesi borvíz Csíkmadaras egyik közismert borvízforrása. A Nagy-Madaras-patak és a Császárok pataka összefolyásánál tör a felszínre, egy régi geológiai fúrásból.
Szent Anna feredő Csíkszenttamás 38,1 km-reA Csonkatoronytól nem messze, a Feneketlen-tó közelében épült egy filagória, egy fúrt forrás vizét összegyűjtő medence, öltözővel, árnyékszékkel, nyomóskúttal, padokkal, hintával. Lába kelt doboz? - Én nem másztam fel a szerkezetre rejtéskor. Ez bizony több, mint valószínű, hogy elveszett - 99%-os vagyok benne, hogy megtaláltam a geodoboz helyét. Felháborító a fürdő állapota - Na ez a hely, amit úgy hívnak, hogy a nemtörödés magas foka. A fürdő és környezete a helyi Szent Anna kultusz nyomán a Szent Anna Feredő nevet kapta.
Dánfalvi Naskalat Naskalat-hegycsoport 39,29 km-reA Terkő-mező felől érkezve, elhaladunk a Szakadát havasi legelőjének peremén található sziklás csúcsok mellett, és hamarosan fel is kapaszkodhatunk a Dánfalvi Naskalat erdővel borított csúcsára. Útközben még csodálatos a kilátás a Jávárdi-patak völgyére, a csúcsról viszont már nincs kilátás.
Isteni irgalmasság-kápolna Egyes-kő 30,22 km-reAz Egyes-kő közelében található kápolnát, csodaszerű gyógyulásáért, hálából építette a csíkszentdomokosi Bodó Lóránt, 2018-ban. A Szép-patak völgyében munkabalesetet szenvedett, és egy 2 tonnás munkagép ráesett egy 10 méteres zuhanás után.
Csomafalvi Dél-hegy 29,2 km-reA Dél-hegy (1694 m) csúcsa alatt levő kilátó sziklapereméről ráláthatunk a Sikaszó-patak völgyére, a Hargita vonulatára, a Csudáló-kőre, a Nagyhagymásra, a Gyergyói-havasokra és a Gyergyói-medence délkeleti részére. Csomafalvi Délhegy - Délután 5 órakor indultam a Libán-tető felől. Nagyszerüen kifestett túraösvény - Köszönet a gyergyoi ekéseknek ha jol tudom - csak néhány meredek sziklás fakitermelőút szakasz, egyébként szépen bejárható turautvonal.
A katona kucsmája Csalhó-hegység 35,44 km-reA katona kucsmája (Caciula Dorobantului) nevű konglomerátum sziklatömb egy nyílt terület, a Széles-kő-hágó (Curmatura Piatra Lata) fölé magasodik. Rejtés után 6 évvel - Bár elég gyakran megfordulok a Csalhó-hegységben, és voltam egy párszor itt is, az utóbbi években valahogy kimaradt ez a hely. A Széles-kő felől rálátás nyílik az Izvoru Muntelui víztározóra, Durau üdülőre, és a Schit (kolostor, remetelak)-patak völgyére.
Vasúti híd Gyergyóvárhegy 6,85 km-reA vasúti hídon keresztül a Várhegy átvágásába vezető vasútvonal képe látványos fotótéma. A Várhegyről szép kilátás nyílik a Maros kanyarulataira, jól látható innen a régi meder vonala is.
Hollós-tó Bekecs 49,83 km-reA Bekecs-tetőtől keletre található a Hollós-tó, ez egy körülbelül 100x50 m-es mesterséges tó. Gondolom, hogy a lentebb levő Hollós-tanyát látta el vízzel.
Harangláb Pálpataka 45,44 km-reKorondtól 7 km-re, a Miklós patak mentén, körülbelül 1000 méter tengerszint feletti magasságban fekvő szétszórt település. Harang nélküli harangláb - Sajnos nem találtam meg a geodobozt. A temető sarkában - Nem számítottunk ekkora fennsíkon elterülő településre. Másik bal oldal - Csend és nyugalom volt itt, mint mindig mikor erre jártam. A Görgényi-havasok a faluból jól látszanak.
Kormos-kő sziklakilátó Fenyőkút 48,46 km-reKorond felől, a Pálpataka és Fenyőkút felé vezető utak elágazása fölé emelkedő, látványos sziklakilátó. Remek kilátás Korond felé - A sziklabástyától jöttünk át a kilátóra. Nem sokan ismerik, pedig Korond környékének legszebb, legimpozánsabb kilátópontja.
Sziklaablak Andrásháza 38,49 km-reA Ládás Háza-barlang, illetve a felette levő sziklatető kilátójához vezető, piros ponttal jelzett turautvonalat követve, az ösvény mellett érdekes sziklaalakzatokat fedezhetünk fel. Tévedések sorozata - A vendéglő parkolójában hagytuk az autót és innen indultunk a sárga kör jelzésen a Ládás Háza-barlang felé. Rozsdaszőnyeg - A frissen lehullt, napsütésben csillogó rozsdaszőnyeg mindent megtett, hogy ne a cél felé, hanem a völgybe szállítson vissza. Egy túra megkoronázása - Egy kellemes tavaszi délután találtam meg ezt a dobozt. Közvetlenül az ösvény mellett egy elfordított U betűhöz hasonló, méretes sziklakapu vonja magára a figyelmet.
Korondi sóskút 49,18 km-reA korondi sóskút a 13A műút mellett, a Korond vize jobb partján, a Sós ház-ban található. Sópajta - A rejtekhely megvan, de a doboz nincs meg. A rejtő helyett válaszolok - A rejtek, így a geodoboz is ajtón belül található. Magam helyett :) - Hát igen, az a rács egy kicsit olyan, mintha szájkosarat tettek volna a forrásra. Vizének használatát már Mária Terézia idejében szabályozták.
Ozsváth-csorgó 44,76 km-reAz Ozsváth-csorgó Nyárádremete és Szováta között található, az út mellett. A drót - A rejteket és a dobozt is elég könnyen megtaláltam. Meredeken... - Valóban forgalmas a forrás. Csúszós talaj - Vonattal ugyan nem találkoztunk, de a csúszós talaj miatt elég nehezen tudtuk megközelíteni a rejteket. A szovátaiak szívesen fogyasztják, és nemcsak ők, hanem mi, és más biciklitúrázók is, habár hosszabb száraz időben néha elapad a vize.
Katolikus templom Gyergyótekerőpatak 19,63 km-reA Gyergyói-medence keleti peremén elterülő Tekerőpatak körtefája Bálint István házának kertjében él már több mint 50 éve. Tekerő - Kora délután, lehet, hogy nem a legideálisabb időpont dobozt keresni, de nekem most ez jutott. Ha beszélni tudna, elmesélhetné, hogy Tekerőpatak határához tartozott a marosfői Tinka-telep, a Vaslábon átfolyó Heveder-patak mellett tekerőpataki kirajzással jött létre az azonos nevű település.
Tizenkettes-forrás Bucsin 36,83 km-reA Parajd és Gyergyóalfalu közötti, Bucsin-tetőn áthaladó, Kis-Küküllő völgyében vezető, DN13B-as jelzésű műúton több forrást is találunk az út mellett. Sorbanállás - Éppen beesteledett amikor a forráshoz értünk. Drive-in rejtekhely - Bármennyire igyekeztem, sötétedés előtt értem a forráshoz, dehát ilyenkor télen rövid a nap. A Parajd községhez tartozó Bucsin település és a Bogdán-sípálya között félúton található csorgó vize friss, hűsítő.

A Kelemen-havasokban található Kis-Lomás patak felső szakaszát egy andezitlépcsőn lezúduló vízesés ékesíti. Lomás Ica, Kis Lomás úr, és a Cica-Mica - Maroshévíz felől a Lomás-patak mentén haladtunk, érintve a Forrás-, majd a Büdös-mező eltérőket. Moha és gombák - Nemcsak a vízesés szép, hanem az odáig vezető út is szép. Végre - A sok rókagomba miatt gondoltam, hogy mi is augusztusban jövünk ide, de nem tudtam kivárni. A román Cascada Lomasel megnevezésből kiindulva - mivel a földrajzi hely nevét nem áll módomban megváltoztatni - a ládát Kis-Lomás helyett rokonszenvesebb hangzása miatt Lomáskának neveztem el.
Olasz kőfaragók kútja Lóvész 46,52 km-reNevezik még Sissi kútjának, Erzsébet királynő kútjának, Emma-forrásnak. A forrás fölé épített árkádos kőépítményt a vasutat építő olasz kőfaragók készítették 1896-ban.
Kilátópont Szakadát 36,05 km-reSzép panoráma nyílik a Felcsíki medencére, a Hargita és a Görgényi-hegysegre, a Nagyhagymásra, valamint a gyimesi hegyekre. Mese habbal - Én is szívesen csatlakozom az "Indián nyár a Naskalaton" fedőnevű kiránduláshoz. Mese hab nelkul - Az elso vonatkozas. Tolvajok tavasza - A 2018-as evet koszontenem minden kedves rejtek keresonek, egy elmaradt portyaval.
Régi ortodox fatemplom Récefalva 14,57 km-reA récefalvi régi fatemplom nem túl régi, valamikor a második világháború után épülhetett. A régi fatemplomot lebontották - Miután az új ortodox templomnál sikertelenül kerestem, megindultam a régi fatemplom felkutatására. 1990 után, miután megépült az új templom, sorsára hagyták.

A Fingó-borviz vagy Cseredombi-forrás, Erzsébet-forrás, a Csiga-dombi aragonitbányától keletre, a műútról 800 méterre fakad, vasas-sós vizét asztali vízként használják. Találó elnevezés - A Sóskút-forrás cseles zárja után itt nagyon könnyű volt megtalálni a dobozt. Leapadt - Meglett a doboz a bokor alatt. Első ládám - Végig fel tudtam menni kocsival. A betonköpűbe ömlő forrás fölé egy pitvaros faépületet építettek.
Kóstelek 63,62 km-re Kósteleki keskeny palló, Ott rúgott meg engem a ló, Ha még egyszer megrúg a ló, Leszek egy semmirevaló. Új út - Itt is jártunk már, de most az új, közösen, kalákában javított úton csodálkozunk alá a Szellő tetőről. Szépvizen az idősebbek még jól ismerik a fenti versszöveget.
Tulipán és levendula Márkod 58,74 km-re Márkod északnyugati határában levendulást és tulipánültetvényt hoztak létre, melyet Székelybere vagy Mikháza felől lehet megközelíteni. Tizenötezer tő és tízféle tulipán van itt, május első részében tartják a szüretet.
Székelytámadt vár Székelyudvarhely 64,56 km-re A Székelytámadt vár olyan épített öröksége Székelyudvarhelynek, amely nem csak az udvarhelyieknek, de a székely történelem szempontjából is nagy jelentőséggel bír. Az egri vár másolata Gárdonyban - Megnéztem a videót, nem semmi :-). Harangkiállitás - Székelyudvarhelyi látogatásom alkalmával kerestem meg a várat. Harangkiállítás és Mini Erdély Park - Bár napsütéses vasárnap délután volt, a Székelytámadt vár területén nem voltak látogatók. Az egykori udvarházból, a domokosrendi kolostorból, illetve a négysaroktornyos erődítményből mára csak a Csonkavár maradt meg.
Sóskút Homoródalmás 69,65 km-re A homoródalmási Sóskút Lövéte felől a második Sóskút utcai bejárat végében található, a patak partján. Tavasz Tündér - Tavasz Tündér csak nagyon kimérten osztogatja kegyeit, de azért érdemes elindulni, mindig akad látnivaló. Só - A doboz nincs meg. A sósvizes kutat rejtő faházikó kulcsát valamelyik közeli élelmiszerboltban lehet elkérni.
Borvízforrás Zsögödfürdő 63,25 km-re Zsögödfürdő, a Borszékkal egyidős fürdőtelep, Csíkszereda déli kijáratánál, az Olt jobb partján található. Legyen egy ilyen rejtés is - Én már többször is ellenőriztem a rejtést, és a geodoboz mindig a helyén volt. Végre megvan - Sokadjára keresem. Ládaellenőrzés - Ma este kibicikliztem Zsögödfürdőre, a borvízforráshoz. 17 kádas meleg fürdője 1957-ben épült, azóta többször felújították.
Református templom Kőrispatak 65,35 km-re Középkori templomról nincs okleveles adat, ennek ellenére bizonyosan már a középkorban volt temploma. A reformáció után ugyanis két protestáns egyház alakul, a hívek megoszlanak a református és unitárius vallás között.
Dobó és Vágás 67,71 km-re A Nagy-Küküllőbe ömlő Vágás-patak felső, kitáruló völgyében fekszik Dobó. A Cigány-patak völgyében, ahol Dobó Vágással összeér, ott fekszik a két falu temploma.
A Vár-tér szilfája Csíkszereda 60,27 km-re Csíkszereda régi központjában, a jelenlegi városháza és a Mikó vár között áll az évszázados szilfa. A méltóságteljes fa koránál fogva sokat mesélhet a környezetéről, hiszen a legtöbb épületnél idősebb.
Pokolláz 56,27 km-re Székelyudvarhely és Homoród között, az út melletti fasorban van egy kőkereszt, ez jelzi a nárciszréthez vezető letérőt. Lovacskák - A villanypásztoron belül ott volt egy ménes, és míg mi kivettük a geodobozt, addig ők ott ugráltak a fánál, elég furcsa helyzet volt. Villanypásztor - Úgy történt, hogy amikor átugrottam az árkon egy cseppet megfejeltem a villanypásztort. Nárciszillat - A nárciszmező most is gyönyörű és illatos, különösen este és hajnalban. A környéken a zsombékos rétet Pokolláznak nevezik.
A tudás kútja Székelyudvarhely 64,76 km-re A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája fennállásának tizedik évfordulóján rendezett emlékünnepség keretében leplezték le a Kubanek László képzőművész által tervezett emlékművet.
Csíksomlyói kegyhely tapintható dombormű 58,49 km-re A csíksomlyói méretarányos bronz térplasztika a ferences temlom közelében, az út túlsó oldalán található parkolóban került felállításra. A letapogatható bronzplakett andezitalapon áll, rajta Braille-írás is tájékoztatja a látássérülteket.
Katolikus templom Székelylengyelfalva 62,76 km-re Székelylengyelfalva temploma 1500-ban épült, amint egy 1776 május 9-én kelt összeírás megállapítja. Időjárás előrejelzés - Minden lengyelfalvi ember tudja. Ugyanezen forrás szerint 1629-ben a templom boltozatát deszkamennyezettel váltják fel, mely deszkamennyezetről megörökített felirat tanúskodik: Hoc opus factum in anno 1629, tempore Gabrielis Bethlen.
Pogányhavasi vár Csíkszentmihály 50,84 km-re Csíkszentmihály község határán, a nevezetes Pogányhavas keleti részén, egy hajdani vár szétporladó romjai láthatók. Az ősi vár a Pogány-havas egyik alább eső, tojásdad alakú dombján, a nép nyelvén ma is Várhegynek nevezett kiemelkedésen, Felcsík völgyére benézve, s a szomszéd hegyeken lévő várakkal láttani összeköttetésben állott.
Svájci-ház Nyárádmagyarós 57,68 km-re Nyárádmagyarós főutcáján, a 289 szám alatt, egy különleges lakóház és a hozzá tartozó telek vonja fel magára a figyelmet. Kiállítás, műterem, galéria, képzőművészeti tárlat - az Alexandru Crisan egyesület otthona, mely a vizuális művészeteket és kultúrát hívatott népszerűsíteni.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.