Őraljaboldogfalva település (Hunyad megye) Központ: Őraljaboldogfalva. Őraljaboldogfalva román elnevezése: Santamaria-Orlea.
Beomlott-barlang Algyógy 39,18 km-reA Beomlott-barlang a TBC szanatórium és Feredőgyógy közötti erdőben található. Az 1977-es földrengés következtében a barlang körülbelül 80 százaléka összeomlott, innen ered a barlang jelenlegi neve.
Református templom Algyógy 40,98 km-reA református templom, egy régi, lebontott református templom helyén, a harmincas években épült. Torony nélküli, egytermes, gótikus alaprajzi jellegű épület.
Római márványbánya Bukova 26,57 km-reA márványbánya, ahol már a rómaiak korában is folyt a kitermelés, Bukova falutól körülbelül 7 km-re található, a Bisztra-patak völgyén felfelé. Az itt kitermelt kristályos mészkő fehér, enyhén kékes színű, egy kevés grafittartalom miatt néhol fekete foltokkal.
Fenyőkközti-tó 22,06 km-reBár a Retyezát majdnem száz glaciális eredetű tavának nagy többsége 1900 és 2200 m közötti magasságokban található és nyílt terepen, a Fenyőkközti-tó 1740 m-en jött létre, a fenyőerdő közepén. Ott voltam a rejtésnél - Szép kis tó, olyan, akár egy tengerszem a Mohosban. Meghatódva a Fenyőkközti-tónál - Én is ott voltam a rejtésnél. A Mohos kistestvére - Az előző bejegyzést megerősíthetem, valóban a Mohos és a Szent-Anna-tó emlékét idézte fel bennem.
Zsidó temető Algyógy 41,73 km-reAz algyógyi zsidó temető Algyógyfelfalutól keletre található, erdős terepen. A helybeli zsidó közösség többnyire magyar volt, így a sírköveken a héber nyelvű felirat mellett magyar nyelvű is található.

A körülbelül 250 m hosszú Banica-szoros a Merisori-hágó közelében található, nem messze a Boli-barlangtól. Jobb későn, mint soha - Több alkalommal jártam már a Banica-szorosban, ezúttal kimondottan a geodobozt megkeresni. Nagyon látványos, hasonlít a Corcoaia-szoroshoz. 30,68 km-re.
Az ősök trónja - Hátszeg 1,98 km-re.
Pestere védbarlang Parospestere 12,89 km-rePestere egykor erődített barlangját Parospestere határában kereshetjük fel. Felsőszálláspataktól mindössze néhány kilométerre délre, a Paros-patak mellett fekvő község két részből áll - az északra eső Parosból, és a hozzá 2,8 km-re délre fekvő Pesteréből.
Kis-havas Szárkő 46,36 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok nyugati részén található. Illés lekergetett - A túránk legmagasabban fekvö dobozát a Kis-havasi kereszt alatt találtuk meg. A térképen egy eldőlt, egyenlő szárú háromszögre hasonlít, melyet nyugaton a Temes völgye választ el a Szemeniktől, északon a Bisztra a Ruszka-havastól, délen a Hideg patak a Godjántól és a Csernai-havasoktól, keleten a Sesz és a Nagy patakok a Retyezáttól.
Jósika-kastély Branyicska 39,44 km-reBranyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll. Az épületet és a körülötte fekvő parkot szociális otthonként használják.

A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá. 33,94 km-re.
Az egykori gróf Kún Kocsárd tulajdonát képező Kőalja nevű szőlőhegyen levő mésztufában több barlang, illetve fülke van (volt). Az egyiket a gróf 1876-ban sírbolttá alakítatta át. 41,57 km-re.
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria. 12,65 km-re.
Szárkő-hegység 48,34 km-reA Szárkő-hegység a Déli-Kárpátok északnyugati részén található, Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén. A Szárkő név az ómagyar szár szóból ered, kopaszkövet jelent.
Római híd Kőaljaohába 4,14 km-reA romokat könnyű megtalálni, Hátszeg felől érkezve a helység előtt levő híd előtt le kell hajtani a főútról. A murvás úton egészen a hídig el lehet menni.
Kicsi-Zsíl-szoros Páreng-hegység 44,65 km-rePetrozsénytől a Szárazgödör (Groapa Seaca) menedékházig az aszfaltút a Kicsi-Zsíl (Jiet-patak) völgyében vezet. A szép szorosban számos magasról lezúduló, nagy hozamú vízesést láthatunk.
Malajesd vára 11,89 km-reA Retyezát-hegység északi lábánál húzódó Hátszegi-medence déli szélén, a Szálláspatak vize mellett fekszik Malajesd község. Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték. A falu déli szélén lévő dombon tekintélyes rom magasodik, Malajesd vára.

A petrozsényi sítelep fölé magasodó hegyes Carja-csúcs, a maga 2405 méteres magasságával, a Páreng-hegység negyedik legmagasabb pontja. Naná, hogy ott voltam - Csak azt bántam meg, hogy nem vittem sílécet. Tetejéről szép kilátás nyílik nyugati irányban a Zsil völgyére, keleti irányban pedig a Nagy-Páreng-csúcsra, illetve számos gleccsertóra. 49,74 km-re.
Vöröskő vára Lunkány 13,97 km-reVereskő várának romjai Bosoród községtől délkeletre 7 km-re, Lunkánytól körülbelül 3 km-re, egy 823 m magas sziklás csúcson állnak. Már a dákok idején is fontos erődítmény állt itt, mely aKudzsiri-havasok szívében fekvő fővárosba, Sarmizegetusa Regiába vezető utat vigyázta.

Ponorici-Cioclovina cu Apa barlang - Kudzsiri-havasok 14,29 km-re

Sura Mare barlang - Kudzsiri-havasok 15,27 km-re

A Mundra-tó a Nagy-Páring-csúcstól kelet-északkelet felé terül el, 1,12 hektáros vízfelülete van. A Páring-hegység legmagasabban elhelyezkedő, 2158 m-en kialakult tava. 52,71 km-re.
Forrás Lombfalva 69,85 km-re Lombfalva falutól délkeletre található forrás, hideg és friss vizét a helybeliek és az átutazók is használják. Túrázók és kerékpárosok pihenőpontja, vidéki környezetben.
Esztena üstje-tó Páreng-hegység 52,38 km-re A Zanoaga Stanei nevű tó 1924 m tengerszint feletti magasságban található, víztükre 0,6 hektár felületű. A tó vize kövek alatt vezet el a Rosiile-patakba, mely miután összefolyik a Gheres-patakkal, a Kicsi-Zsíl nevet veszi fel.
Hosszú-tó Páreng-hegység 52,76 km-re A Hosszú-tó a Rosiile-tó mellett, attól nyugatra található. A tó mellett vezet el az a túraösvény, mely a Mundra-tó mellett elhaladva, a Grujú-nyeregnél ér ki a főgerincre.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 62,04 km-re Ferenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Brád aranybányászatáról nevezetes, az Aranynégyszög (Brád, Nagyág, Offenbánya, Zalatna) egyik sarka. 61,65 km-re.
Városerődítés Szászsebes 62,1 km-re A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Kohó-kövek Kőfalu 50,06 km-re A Kohó-kövek Kőfalu (románul Pietroasa) településtől délkeletre találhatók. A hely neve a régi osztrák térképen Eisen-Stollen, ami a német Bergwerkstollen-ből fordítva, magyarul vasbánya-bejáratot jelent.
Kaprióra 69,31 km-re Kaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang. A Sinesie a Kápolnásra (Capalnas) vezető földúton körülbelül 300 méterre van, míg a Dutu a Pozsgára (Pojoga) vezető út közelében.
Barlangvár Erdőfalva 51,55 km-re Az erdélyi Érchegység délkeleti részén, a festői Glodi szorostól kissé délre találjuk Erdőfalva községet, ahová legkönnyebben Szászváros felől Algyógyon keresztül juthatunk el. Útvonal a várhoz - Van egy másik egyszerűbb útvonal a barlangvárhoz. A déli irányból vezető úton Erdőfalvára érkezve a falu központjából már jól látható a községtől északra magasodó csipkézett sziklafal, mely számos üreget, hasadékot rejt magában.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.