Váleajepi település (Hunyad megye) Központ: Balsa. Váleajepi román elnevezése: Poienita.

Anghel (Angyal)-tó - Verespatak 24,58 km-re.

A Felsőenyed - Bucsum közötti 107I jelzésű megyei út áthalad a Torockói-hegységen nagyjából kelet-nyugat irányban, helyenként kb 1000 méteres magasságban. Nyuszika - Remek a panoráma, az út frissen kövezve. Húsvét nyuszika nélkül - Húsvét előtti csütörtökön, nagycsütörtökön indultam meg végigjárni a Transznyugati utat, Nagyenyedtől Abrudbányáig utazva. 44,6 km-re.

A forrás a Transznyugati úton, a Piliskő (Plesa Remetiului, Plesii) csúcsa alatt és attól keletre található, Kotoresty (Cotorasti) falu területén. Az úttól néhány méterre eredő forrás vizét kővályúba vezették, az út mellé. 46,3 km-re.

A Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra. 38,25 km-re.
Borberek első temploma a XII-XIII-dik század fordulóján már elkészülhetett, mert ebben az időben jönnek a környék szász telepesei, akik II Endrétől kapnak kiváltságokat. Az ötödik - A mai utam utolsó, ötödik geodoboza. 35,59 km-re.
Fatemplom Gyonkány 27,78 km-reA Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.

A Magyarigeni-tengerszem a Torockói-hegység egyetlen nagyobb méretű, természetes képződésű, állandó tava. Több mint 13 éves rejtés - Tövis felől közelitettük meg a tavat. Új rejtés új helyen - A régi rejtés nem hiszem, hogy megvan még. A geológusok szerint a Hargita megyei Gyilkos-tóhoz hasonlóan képződött, természetes, földcsuszamlások okozta elgátolások következtében. 27,28 km-re.

A Havasgáldi-szoros a Torockó-hegységben, a Gáld völgyének középső szakaszán található. Fekete-fehér bárány szelfi a szoros felett - Bár az e hétvégi kirándulásom fő úticélja nem a Havasgáldi-szoros volt, nem hagyhattam ki a környék általam még meg nem keresett geodobozait. Sárga hagyma - A sziklaalakzatok gyönyörűek, változatosak. Mikulási ajándék - Már rég motoszkált a fejemben egy körtúra a Gáldi-Csáklya részen. Magába foglal még néhány szorost és hasadékvölgyet, mint például a Török-hasadékot és a Kisgáldi-szorost. 35,69 km-re.

Kisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll. 40,43 km-re.

A Máda község északnyugati szélén, a Gyógyi-patak partja közelében álló utolsó ház kertje mellől indul északi irányban egy ösvény. Körülbelül 400 métert gyalogolva könnyen megtalálható a barlang - a szurdokig el kell menni, innen indul az ösvény. 12,35 km-re.

Verespatak - Nagy-tó panoráma Panoráma - Körbenéztem és azonnal láttam, hogy a rejtekfotón látott szikladarab nincs a tó partján. 25,51 km-re.

A gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyermek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Templom - Éppen az ötórási misére gyülekeztek a hívök amikor odaértem a templomhoz. Árvák - Sikerült megtalálnom a dobozt. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval, Istennel. 25,04 km-re.
Párkány-kitörés (Izbucul Politei) 46,34 km-re.

Az abrudbányai Marasesti utcán áthaladva, egy magánterületen található, érdekes építmény teteje hívja fel magára a figyelmet. Az építmény mauzóleumszerű, négy négyszögletes oszlop egy négyszögletes kupolát tart. 20,15 km-re.

Varga Katalin (1802-1852), a bucsonyi bányászok védelmezője, ebben a házban lakott 1840-1847 között. A román parasztok élére állt magyar nőt A mi asszonyunk, A mócok asszonya (Doamna noastra) néven emlegették. 19,47 km-re.
A Beomlott-barlang a TBC szanatórium és Feredőgyógy közötti erdőben található. Az 1977-es földrengés következtében a barlang körülbelül 80 százaléka összeomlott, innen ered a barlang jelenlegi neve. 21,84 km-re.

A Glodi-szoros Glod és Erdőfalva között található. Sajnos, nagyon szemetes a szoros, sok szemetet hord le a patak áradáskor. 11,11 km-re.
A Ferencz József-forrás Nagyág falutól keletre, az Ezüst erdő nevű védett bükkösben található. A forrás felett található felirat: I Ferencz József apostoli magyar király 40 éves koronázási emlékére, 1867 - 1907 június 8. 13,49 km-re.

A dévai várrom Déva központjában levő Várhegyen található, a hegytetőn levő, romos állapotban levő vár legrégibb része egy falgyűrű. Dévai sárgyúrás - A város felől, a Vár utca felől közelítettük meg a várat, a sárban tapicskolva, a kerítések mögül kiacsarkodó kutyák ugatásának a hangzavarában. A sikló, az új doboz, és a régi képek - Nem értem, hogy miért kell a sárban tapicskolni, amikor ott a sikló :-). Déva - Ha valaki meg akarja találni a dobozt, az ne a lifttel menjen fel a várba. E legbelső falgyűrű mentén sorakoznak az egyes épületszárnyak - a külső falgyűrű a 17-dik században épült, majd a 18-dik században egy újabb külső erődítményt építenek hozzá. 25,17 km-re.
Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével. 49,04 km-re.
Branyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll. Az épületet és a körülötte fekvő parkot szociális otthonként használják. 28,36 km-re.

A bucsumpojéni (bucsonyi) múzeum egy néprajzi kiállításnak, valamint egy emlékhelynek ad helyet. A kiállított tárgyak betekintést mutatnak a környékbeli bányászok életébe. 21,48 km-re.

Fenyősremete (Bredesty, Bredest) falu Remete községhez tartozik, a községközponttól nyugat - északnyugatra található. A település ortodox temploma melletti, a vidékre jellemző házban néprajzi múzeumot rendeztek be. 42,74 km-re.

A Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat. 35,76 km-re.
Szkerisórai jegesbarlang 47,18 km-reAz Aranyosfői vagy Szkerisórai jegesbarlang Románia legnagyobb és leghíresebb jegesbarlangja. Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben. A benne található jégtömb körülbelül 3000 éves, 20 m vastag és körülbelül 50 ezer m3 űrtartalmú.

A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe. 19,09 km-re.

A Csáklya-szoros környéke régészeti lelőhely, bronzkori halomsíros temetők találhatók itt. Könnyű megtalálni - Miután visszahelyeztem a "dinoszauruszt" megmásztam a Csáklya hasadék másik szikláját is. Csáklya falu közelében, a La Pietri nevű helyen több lelőhely található, például a Ticuiata, a Ierboasa, a Sasa, és a Mariuta. 43,83 km-re.

A Mádai-szoros mádai végétől körülbelül 300 méterre, a nyugati sziklafal tövében, van van egy bő vízhozamú karsztforrás a patak szintjében. Olyan bő vízhozamú, hogy nem keveredik a patak vizével, csak néhány méterre a forrástól. 11,96 km-re.
Mammut-csucs 36,39 km-re.

A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre. 46,03 km-re.

Erdőfalvi szoros, barlangvár 10,72 km-re

Sziklakapu, sziklakürtő, szfinx - Havasgáldi-szoros, Torockói-hegység 35,12 km-re

A Szabad-erdő a Nagyenyed városhoz tartozó Muzsnaháza településtől délnyugatra terül el. 20 hektáron táj- és növényvédelmi terület, az enyediek egyik kedvelt kirándulóhelye. 50,75 km-re.

A kiskohi Medve-barlang Európa egyik legszebb, kiépített cseppkőbarlangja. Mesevilág - Rossz minőségű aszfaltút, zsibvásár, furcsa, kiépített bejárat vezet a barlangba. A barlang, a Kőfalvi község, Kiskoh település közvetlen szomszédságában, 482 m magasságban található, és a Nyugati-Kárpátok egyik fő látványossága. 62,08 km-re.
A Brazovay-kastély két saroktornyos kúria, nagyon leromlott állapotban. Nagypestény déli részén áll, a főúttól keletre, mellette áll a Mara-kúria. 63,44 km-re.
Felsőorbó régi temetőjében, a falutól körülbelül 300 méterre északnyugatra, egy 14-15-dik századi templom romjai találhatók. A romániai történelmi műemlékek jegyzékében az AB-II-m-B-00226 sorszámmal szerepel. 50,5 km-re.
Nopcsa kastély - Szacsal, XIX-dik szazad. 59,86 km-re.
Hollaki-kúria Acsuca 50,01 km-re Az acsucai Hollaki-kúria a 18-dik században épült, majd az 1784-es paraszok által megostromolt épületet klasszicista stílusban építették újra. Jelenleg általános iskola működik benne.

A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben. 51,99 km-re.
A Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas. 52,78 km-re.
A Pozsgai erdő természetvédelmi terület 20 hektáron. 53,17 km-re.
Molyhos tölgyerdő, Miriszló 61,72 km-re.
Malajesd vára 68,39 km-re A Retyezát-hegység északi lábánál húzódó Hátszegi-medence déli szélén, a Szálláspatak vize mellett fekszik Malajesd község. Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték. A falu déli szélén lévő dombon tekintélyes rom magasodik, Malajesd vára.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.