Alsódetrehem település (Kolozs megye) Központ: Alsódetrehem. Alsódetrehem román elnevezése: Tritenii de Jos. Német neve: Detrechen.
Evangélikus templom Marosvásárhely 43,48 km-reA marosvásárhelyi evangélikus templom a Régi Kórház utca 7 szám alatt található. Soha nem elég - Ha már a Vár sétány kellemes emlékeket elevenített fel, gondoltam megnézem az evangélikus templomot is. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van. Az evangélikusok első templomát a Rózsák tere és a Hajósköz, jelenleg Horea utca sarkán építették 1829-ben.
Váluskút Marosvásárhely 42,55 km-reA csorgó ma már sajnos nem csorog, mert amikor a Kövesdomb nyugati oldalában, 15 évvel ezelőtt házakat építettek, a csorgó vize eltűnt. Drive-in rejtek - Kocsival érkeztem a Kövesdomb felől. Viz, hol a viz? - Nincs meg a viz, nincs meg a fa. Újra csorog a víz - Újra csorog a víz. Persze itt is több vélemény van, de én, mint szemtanú, kitartok emellett.
A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával. 37,04 km-re.
Teleki Téka Marosvásárhely 43,37 km-reA marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Ötletes doboz - A cipőfűzős módszer nagyon jól működött. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.
Izsák Márton és Csorvássy István alkotása, melyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum előtti Bolyai téren 1957 szeptember 8-án lepleztek le az iskola alapításának 400 éves évfordulóján. Bolyaiak nyomaban - Elsokent talaltam ra az uj dobozra. Az a régi - Az a régi rejtekhely, a régi dobozzal. Eltűnt - Ez a doboz is eltűnt. A szobor Bolyai Farkast, az iskola néhai matematika tanárát, valamint a geometriát és a gondolkodást forradalmasító fiát, Bolyai Jánost ábrázolja. 43,25 km-re.
István-tó Fekete határrész Mezőmadaras 24,55 km-reLétezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. Az útvonal - Mezőbánd és Mezőgerebenes között (151A) észak felé letértem az útról és
tovább is a leirt utvonalon menntem. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
A Majláth-kút Kolozsvártól délre, a Mikes-házaktól északra, a monostori Bükk-erdőben található. Két doboz egymás közelében - A dobozt megtaláltam, de nem én voltam az első megtaláló. Lehet, hogy csak volt másik doboz a közelben - Én kétlem, hogy van még egy másik doboz a közelben. Pedig megvan - Előbb megkerestem a mi dobozunkat, majd a másikat is. Bár állítólag a környék egyik legjobb, legkedveltebb forrása, úgy néz ki mégis kevesen ismerik. 35,51 km-re.
Református templom Mezőveresegyháza 46,74 km-reA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
A Szervátiusz Múzeum a kolozsvári Szent Mihály Plébánia épületében, a plébániaházban található állandó kiállítás, melyet megnyitóját 1996-ban tartották. 37,59 km-re.
Marosvásárhelyi Csernobil 38,51 km-reHa ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor azt már mindenki tudja, hogy megint elgázosítás következik. Megtalaltam - Illetve, csak a jegyzettömböt találtam meg. Miért? - C Miért - M Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város, a környező falvaival, egyetemben a népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.
Minoriták temploma Marosvásárhely 43,15 km-re1735-ben Udvarfalván minoriták telepedtek le Keresztúri József udvarházában. További laza keresést - Valóban sok doboz van Vásárhelyen. Ismeros volt - Ezt a rejtekhelyet az ismerosom, akivel jarjuk ma a varost, es megkeressuk az osszes geodobozt a varosunkban, mar ismerte. A műsor folytatódik - Vasárnapi városismertető séta közben ide is eljutottunk. Onnan rövid idő után Vásárhelyre költöztek, és 1741-től templomot és rendházat építettek Páduai Szent Antal tiszteletére.
Kilátàs a semmibe, avagy a kilátástalan kilátó. Séta az állatkert körül - 9. A nedves szaloncukor tortenete Erdely Pityuval - Megtalaltam, de a benne levo szaloncukor annyi nedvesseget termelt, hogy a papirt mar nem tudtam kiszedni, mert szetmallott volna. Kárpotlás - Folytatva az utam a célom felé meg kellett kerüljem az állatkertet. Somos-tető, Marosvásárhely. 45,89 km-re.
Cinege-tető Marosszentgyörgy 47,4 km-reA Cinege-tető a maga 446 m-es magaságával Marosszentgyörgytől délkeletre található, a falu szélétől körülbelül 800 m-re. A szívem hegyei - Sokszor voltam itt és még most sem tudok betelni vele. Németkalap - Szívesen. Foltozni - Most látom csak a régi képeket, a facsoport jobboldali részét itt is kivágták, elvitték.
Szent László kútja Magyarpeterd 23,89 km-reSzent László kútja Magyarpeterd határában, az észak-erdélyi autópálya közvetlen közelében található. Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról. Vizének gyógyító erőt tulajdonítottak.
Cserealji forrás Marosvásárhely 44,16 km-reA Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Kissármás 23,33 km-re1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Kolozsvári Szénafüvek 39,9 km-reA Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Dörgös híd Kutyfalva 19,37 km-reA Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.
Mária Levendula Dicsőszentmárton 32,07 km-re2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21. Ingyen fotók és ingyenes belépés.
Református templom Mezőbánd 28,4 km-reA reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt. A régi templom a falu délkeleti részén állott, a falu akkori központjában, 1884-ben lebontják és felépítik a ma is álló új templomot.
Zárt kapuk parkja Nagyernye 48,98 km-reBáró kertje, Bálintitt-kastélypark - Nagyernye. Nem sikerült - Ma erre jártam és meg is álltam a rejtek előtt, de mégsem mentem a cső közelébe, mert az udvaron, a rejtek közelében sepregetett egy úriember. Harmadik próbálkozás - Ma megint erre jártam, és mivel senki sem volt a környéken, sikerült a dobozt is előszedni. Jelenleg a park főút felőli kapuja le van zárva, lakattal.
Vidalykő 40,4 km-reA Torockói hegység északi részén, Vidaly (Vidolm) fölé emelkedő, a DN75-ös országúton Vidalytól Lunca ArieAYului-ig látható sziklacsúcs. Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik az Aranyos völgyére, a Bélavárára, az Öreghavasra, keletre pedig Ordaskőre, Torockószentgyörgyre, az Enyedi szorosra.
Sáromberke tava 48,62 km-reA Sáromberki horgásztanya könnyen megközelíthető, 2 darab 1 hektár körüli tóval rendelkezik, szép zöld terület övezi, ahol a horgászok és családtagjaik a fák árnyékában élvezhetik a nyári meleget. Szép park - Irigylésre méltó szép park, nyáron igazán vonzó lehet. Második alkalommal - Ez a második alkalom volt, amikor a sáromberki halastavak mellett elrejtett geodobozt kerestem. Ugyanakkor lehetőség nyílik a sütés-főzésre is, és a lakmározás után egy jéghideg sör társaságában pihenhetünk egy hintán, amíg a kapást várjuk.
Mezőbergenye 32,62 km-reElőször 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában. 1575-ben Bergenie, 1632-ben mai formájában, Bergenye néven említik.
Marosdátos 18,1 km-reEgykori templomáról csak annyit tudunk, hogy 1675-ben itt anyaegyház volt, amikor Mezőbodon különvált Marosdátostól és független anyaegyház lett. 1657-1661 között teljesen elpusztul a falu, templomával együtt - 1706-ig Marosdátos fogarasföldi görögkeletiekkel települ be.
A torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Elveszve - Aranyos kis kápolna,nagyon hangulatos. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll. 36,32 km-re.
A Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt. Létrejötte a város egykori neves, építő polgármesterének nevét viselő Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető. 42,8 km-re.
Gógán vára Gógánváralja 49,66 km-reGógánváraljától északra eső hegy tetejét a középkorban Gógán vára koronázta, valamikor a 16-dik században pusztult el végleg, romjait a község lakosai teljesen elhordták. Szárnyas hangyák vették birtokba a geodobozt - Gógánváralja egyik látnivalója a református templom és harangláb. Közeli látnivalók - Gogánváraljára érkezve előbb a haranglábot akartuk megnézni, és rejteni ott. Szép kis várhely - Sajnos dél felől indultunk a dombnak felfelé, jobb lett volna az északi úton elindulni. A vár helyén mára csak a vár árkai és sánca, valamint a bozótos plató közepén tátongó üreg figyelhető meg.
Kiépített forrás Magyarpeterd 24,27 km-reSzent László kútját keresve, Tordatúr közelében, a Koppánd felől Magyarpeterdre vezető út felett egy kiépített forrást láttam. Tévedés - A panzióban, ahol a szállásom volt ezt a forrást mondták, mint a Szent László forrás. Nem hinném, hogy tévedtem - Nem tudom, hogy a tévedés címszóval a panzióra, vagy rám utalsz.
Unitárius templom Hármasfalu 69,33 km-re Hármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.
Református templom Balavásár 55,88 km-re Temploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Zsiliprendszer Gyulakuta 62,17 km-re A hőerőműhöz vezető csatornák környékén vagyunk, ennyi zsilipet még sehol sem láttam. Most már teljesen el van hanyagolva az egész berendezés, de még így is lenyűgözött a bonyolultságával.
Evangélikus erődtemplom Zágor 53,86 km-re Zágor középkori templomáról nincs adat, temploma viszont volt, mert valószínűleg 14-dik századi település. Domáld után - Mitán elhagytam Domáldot, eljutottam a zágori evangélikus templomhoz. Lutheránus templom, papilak és Találkozás háza - Zágor evangélikus-lutheránus temploma a község központi részén, a főút mellett, az egyik kanyarban, az általános iskola szomszédságában található. A mai templom egy gótikus templom utóda, 1723-24-ben épült, bástyás várfal veszi körül, északnyugati tornyán 1653-as dátum van.
Református templom Ketel 52,02 km-re 1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Az árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár. 61,74 km-re.
Magyarkiskapus 61,37 km-re Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom. Értékei a faragott falikarok, a szentély gótikus hálóboltozata, a gótikus ablakok, a karzat mellvédje és a kazettás mennyezet.
Fatemplom Gyonkány 64,5 km-re A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Evangélikus templom Fületelke 56,59 km-re Ide költöztek az egrestői szászok is, az 1500-ban már létező fületelki templomot tornyokkal erősítik és várfallal övezik. Gótikus csarnoktemplomnak épült a Szentháromság tiszteletére, ma a várfala rom.
Református templom Kelementelke 59,06 km-re Középkori templomáról nincs adat, így bizonyosan a katolikus korban filia volt, Gyalakuta anyaegyházához tartozott. Ez volt a helyzet a reformáció után is 1666-ig, amikor azon a címen tagadják meg a közmunkát a gyalakuti templomnál, hogy már önálló egyházközséget alkotnak.
Katolikus templom Deményháza 65,7 km-re 1638-ban a források szerint az Agyagos tetőn fakápolna állt Szent Orsolya tiszteletére szentelve. 1671-ben a kápolnát leviszik a mai temetőbe és ott a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelik.
Kacso vára Kati hegyese Nyárádmagyarós 68,37 km-re A történelmi műemlékek jegyzékében ezen a helyen szerepel egy Kacso várának nevezett erődítmény a Kati hegyesén, kódja MS-I-s-B-15393. A hely a román régészeti jegyzékben is szerepel, ugyanezen a helyen, mint középkori erődítmény, kódja 118101.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.