Jegenye település (Kolozs megye) Központ: Egeres. Jegenye román elnevezése: Leghia.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Jegenye (Kolozs megye) és környéke turisztikai látnivalói

Jegenye Jegenye
1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Varjúvár Varjúvár Sztána
Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Üres a rejtekhely? Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Bocskai várkastély Bocskai várkastély Egeres
Egeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel.
Református templom Református templom Körösfő
Körösfő 1764-ben épült, kazettás mennyezettel díszített, református temploma az egyik leglátványosabb kalotaszegi templom. Amikor előre tudod, hogy itt nem találsz geodobozt Mivel olvastam, hogy az előttem kereső delia-ék nem találták meg a geodobozt, bár alaposan összematatták a helyet, nem erőltettem a keresést. Régi doboz az újabb helyen A régi doboz az újabb helyen rendben van. Körösfő lakói az országút mentén egész évben működő kirakodóvásárból élnek.
Református templom Református templom Kispetri
Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Református templom Zsobok
Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját.
Magyarkiskapus
Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom. Értékei a faragott falikarok, a szentély gótikus hálóboltozata, a gótikus ablakok, a karzat mellvédje és a kazettás mennyezet.
Kék Lagúna Kék Lagúna Egeres
A Kék Lagúna elnevezésű tó Egeres községtől észak-keletre található, a Szilas-tetőtől északra, a Kaolin- és Csókás-patakok völgye között. Szóló kerékpárkirándulás A szólóban megrendezett kerékpárkirándulásom Sztánáról, a Varjuvártól ide vezetett. Zöld tó A tó körül sűrű zöld növényzet van, ennek köszönheti, hogy már nem kék. Itt a Fürj-tető dél-nyugati oldalában van az egykori bogártelki bánya, ahol valamikor kaolint bányásztak.
Református templom Farnas
Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Almás vár Almás vár Váralmás
Almásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. EKE napok Sztána A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
[ Fel ↑ ]
Boncza-kastély Octavian Goga-emlékmúzeum Csucsa
A csucsai műemlékegyüttes épületei a Boncza-kastély, a Fehér ház, az Ady Endre-ház, a bizánci stílusú Octavian Goga-mauzóleum, egy kolostor és egy fatemplom, egy sziklán álló ház, valamint két melléképület. Megújul Ady Endre és Csinszka egykori otthona 2025 szeptember elsejétől felújítási munkálatok miatt bezárják a csucsai Goga, illetve Ady-múzeumot.
Kakasos templom Kolozsvár
A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol Tipikus Kós épület.
Agrobotanikus kert Kolozsvár
A kolozsvári Agrobotanikus kert az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem területén található. Közel 7 hektárnyi területen 1800 növényfajta található itt.
EKE-forrás Kolozsvár EKE-forrás Kolozsvár
A Kolozsvár melletti EKE-forrás a Szelicse és Kolozstótfalu közt elterülő erdőben, a Hideg-hegyen található. Faradtsag angros aron, pihenes viszonteladoktol Nezegettem a kolozsvari ladakat. Olcsó fáradtság, friss lustaság, és tengerentúli vánszorgás Mennyiért veszed a fáradtságot? Csak azért kérdem, mert nekem volna eladó. Több irányból lehet megközelíteni.
Kút a vadkörtefánál Fejérdi Fogadók
A településen áthaladó DJ109V jelzésű megyei út melletti kút fölé egy hatalmas vackor magasodik. A tekintélyes vadkörtefa kerülete 4,4 m.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.