Székelyjó település (Kolozs megye) Központ: Székelyjó. Székelyjó román elnevezése: Sacuieu. Német neve: Zekeldorf.
Fatemplom Drág 44,85 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Református templom Zilah 41,68 km-reZilah református temploma eredetileg római katolikus. Impozáns templom - Szép templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Templom a dombtetőn - Bár BabBerci két bejáratot is megadott, ahol be lehet menni, én egy harmadik irányból érkeztem ide. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Nagy-Kojba Kis-Kojba 32,86 km-reA Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található. Bejárata a vidéken a legnagyobb, 74 m széles és 47 m magas.
Református templom Magyarzsombor 34,83 km-re1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Ajtófélfa csűr természetes híd Biharkaba 39,53 km-reAz Ajtófélfa csűr (Sura Usorilor, Az ajtófélfák csűrje) egy természetes híd Biharkaba (régebbi nevén Kebesd, románul Cabesti) mellett. Földrajzi helynevek - A román nyelvben a sura csűrt, az usori ajtófélfákat jelent. A Csendes-völgy (Ajtófélfák völgye, Valea Stramturii, Stramtura Valea Usorilor) és az Oszoly-völgy (Valea Osoiului) találkozásához közel található.
Egykori református kollégium Zilah 41,48 km-reMúltbeli nevei: Zilahi Református Gimnázium, Wesselényi Miklós Református Kollégium, Ady Endre Középiskola, Reál-Humán Középiskola, Matematika-Fizika Líceum, Elméleti Líceum. A több mint 350 éves múlttal rendelkező tanintézmény ma a Colegiul National Silvania román nevet viseli.
Báthory várkastély Szilágysomlyó 45,82 km-reA Báthory-kastély 1592-ben épült, 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban a kurucok foglalták el. Látogatható - Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll.
Tündérvár Körösrév 32,73 km-reA Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza. A középkorban itt élénk tutajforgalom zajlott, itt szállították a sót és a fát Magyarország felé.
Biharfüred 25,07 km-reBiharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
Csonka-kő Boga-telep 30,04 km-reA Boga-telep felett áll a Csonkakő nevű hegy, illetve sziklaorom, könnyű kis sétának látszik első pillantásra. Valójában egy körülbelül 10 km-es túra, 300 m szintkülönbséggel, néhol igen meredek szakaszokkal tarkítva.
Kerek tisztás Hója-erdő 47,53 km-reA Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Pádis-víznyelő 28,8 km-reA Pádisi-menedékháztól a Ponor-rét felé tartva (kék, illetve sárga pont fehér alapon) érdemes megnézni a Pádis-víznyelőt. Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Római katolikus templom Szászfenes 46,43 km-reA XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt. Előbb egy 1336-os évi oklevél szerint a kolozsmonostori apát alá tartozik, majd az erdélyi püspök birtoka.
Koporsó alakú tumba Élesd 45,88 km-reÉlesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Bábony Református templom 19,03 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Fehér-kövek 11,22 km-reA Vlegyásza egyik látványossága a Fehér-kövek, az impozáns, vakítóan fehér, hatalmas mészkőoszlopaival.
Református templom Kispetri 21,54 km-reKispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Belvedere kilátó 24,52 km-reBelvedere kilátó nyújtja az egyik legszebb kilátást a szurdokvölgyre (Szamos Bazárra). Szamosbazár körútja 3 - Ez már igen, ez már kilátás. Felkialto jel - Remélem nem szedtétek le a . A piros pont jelzés mentén található.
Hollókő Tárnica-tó 32,48 km-reÚjabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
A Szegyesdi völgy 39,38 km-reRendkívül hangulatos patak-völgy Kisszegyesd határában, a patak mentén a forrás felé sétálva egymás után tűnnek fel mellettünk a völgy csodái. Ez nagyon jo hely - Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt - Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve - 44 éve jártam itt édesapámmal. Az útikönyvek szerint 26 barlang nyílik a meder két oldalán, és persze akad köztük néhány komolyabb sziklaorom is.
Asztal-kő Öreghavas 46,06 km-reAz Öreghavason az Aprókövek és a Zengő-kövek között található az Asztal-kő. A régi osztrák térképek helynevei - Megnéztem az első, a második, és a harmadik osztrák katonai felmérés itt feltüntetett helyneveit. Megközelíthető a Buszkát felől az Apróköveken keresztül.
Porolissum római őrhely 44,51 km-rePorolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Mamutfenyő Székelyjó 2,69 km-reA Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 28,54 km-reA Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Rozsdaszakadék 37,84 km-reA Rozsdaszakadék egy 100 m mély árok, mely a vörös szinű talajáról kapta a nevét. Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Kúria Talács 68,03 km-re A talácsi kúria, ma elemi iskola, a falu északi széle és központja között, a főút mellett áll. Az épület 1849-ben már állt, építészeti stílusa 18-dik századi klasszicista eredetre utal.
Torockószentgyörgy 66,74 km-re A torockószentgyörgyi vár, a Vársziklára épített erődítmény, a XIII-dik századtól kezdve áll ellen az idő vasfogának és a támadóknak. Csetenyes - A vártól leereszkedtünk ehhez a rejtekhez is. Várostrom - A várat bevettük, fáradtságos, forró déli napsütésben. Macerás - Már a várnyeregből lefelé nehézkes, de aztán nagyon bozótós, benőtt, dzsuvás a hely. Akármilyen irányból próbálunk felkapaszkodni rá, legalább 200 m szintkülönbséget kell megtennünk, de mindenképp megéri a fáradtságot.
Kakasos templom Kolozsvár 52,71 km-re A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Járabányai mosógép 50,93 km-re Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Római katolikus templom Érábrány 67,52 km-re A XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
Egykori kőbánya és bányató Acsuca 68,89 km-re Az egykori kőbánya helyén keletkezett tó Acsucsa falutól délkeletre található, a Fehér-Körös földrajzi jobb partján. A falu környékén több andezitbánya található, már a 19-dik században fejtették itt a követ.
A Somlyó-hegy fél hektáron elterülő paleontológiai védett terület, Betfia falu határában. A védett terület látványossága, a Betfiai kráter, amely 80 métert meghaladó mélysége miatt csak barlangászok számára látogatható.
Babes-Bolyai Egyetem Kolozsvár 53,9 km-re Babes-Bolyai Egyetem, egykori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 53,78 km-re Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.