Szomordok település (Kolozs megye) Központ: Magyarszentpál. Szomordok román elnevezése: Sumurducu.
Szabók bástyája Kolozsvár 16,06 km-reA kolozsvári Szabó-bástya a város második falának legerősebb sarokbástyája, a Farkas utca külső részében található. Bástya - Látom, hogy Novák apó szobor talpazatáról lekerült, hogy a magyarok ölték meg. Az építmény első írásos említése Mátyás király idejéből, 1475-ből származik.
Református templom Újtorda 40,63 km-reAz újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 15,63 km-reA világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Református templom Válaszút 24,84 km-re1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Bélavár 1 42,12 km-reA Bélavár a természet remekműve, egy majdnem 800 m-es szintkülönbségben kiemelkedő sziklaóriás, bércek halmaza. Hab a tura tetejen - Szep oszi fototura tetejen a hab a geolada volt. Szálka és gerenda - Újabb kudarc a kincskereső pályafutásom alatt, sem gerenda, sem rejtek, pedig tutira mentem. Bélával - Mondhatnám, hogy se Bélát se várat nem találtunk.
Tűzoltótorony Kolozsvár 15,28 km-reA 15-dik század végén épült kolozsvári Tűzoltótorony a Szappany (Tipografiei)-utca 17 szám alatt található. A takácsok céhe védelmezte, ezért Takácsok tornyának is hívták, bár eredeti neve Szappany utcai kis kapu volt.
Piaci nagytemplom Torda 41,68 km-reA tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Arkhai szoborpark Magyarfenes 18,85 km-reAz Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Székelykő Dél 49,19 km-reHa fent vagyunk a csúcson, induljunk el a gerincen dél felé - jobbra tőlünk, a völgyben a Torockót Torockószentgyörggyel összekötő út kísér. Székelykő - Déli doboz - Könnyen megtaláltuk egy kisebb lelkes csapattal. Árok - Miután az északi dobozt nem sikerült megtalálnom, hogy leküzdjem ezt a frusztációt, ami a torockói kirándulásomat végigkisérte, muszáj volt megtalálnom ezt a ládát. Torockói túra második találata - Az északi doboz megtalálása után, a déli fele folytattuk utunkat a csúcson keresztül. A kék kereszt turistajelzések a kövekre vannak festve, hiszen itt minden kopár, egy-két igénytelenebb cserje tengeti életét.
Asztal-kő Öreghavas 42,73 km-reAz Öreghavason az Aprókövek és a Zengő-kövek között található az Asztal-kő. A régi osztrák térképek helynevei - Megnéztem az első, a második, és a harmadik osztrák katonai felmérés itt feltüntetett helyneveit. Megközelíthető a Buszkát felől az Apróköveken keresztül.
Református templom Zsobok 26,24 km-reRégi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját.
Református templom Magyarlóna 14,3 km-reA korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Szászfenesi Leányvár 16,01 km-reA Szászfenestől délre emelkedő kétpúpú domb egy régi várnak a romjait rejti. Egy legény a Leányvárban - Nem olvastam el figyelmesen a segítő információt, így nem emlékeztem a piros ponttal jelzett ösvényre. Őz és őzláb - Toronyiránt közelítettük meg az aszfaltúton legközelebb eső ponttól, egy ember nézett is nagyon az udvarából, hogy hova mászkálunk, pláne amikor a kerítése mögött lehajoltunk két nagy őzlábgombáért. Elfelejtett megtalálás - Egy tavaszi túra alkalmával találtuk meg ezt a ládát, csak elfelejtettem bejelenteni. Legendák szerint tündérek építették és lakták, akiknek kincsei még a mai napig a vár pincéjében vannak.
Kék Lagúna Egeres 12,5 km-reA Kék Lagúna elnevezésű tó Egeres községtől észak-keletre található, a Szilas-tetőtől északra, a Kaolin- és Csókás-patakok völgye között. Szóló kerékpárkirándulás - A szólóban megrendezett kerékpárkirándulásom Sztánáról, a Varjuvártól ide vezetett. Zöld tó - A tó körül sűrű zöld növényzet van, ennek köszönheti, hogy már nem kék. Itt a Fürj-tető dél-nyugati oldalában van az egykori bogártelki bánya, ahol valamikor kaolint bányásztak.
Keleti kilátó Hója-erdő 13,1 km-reKolozsvártól északnyugatra, a Törökvágástól nyugatra található egy hegy, és annak gerincét, északi lejtőjét borító erdő, a Hója. Séta - Most, 2013 december 28-án, március végi melegben és napsütésben sétáltam egyet a Hójában. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő. A délre néző oldalon századokig szőlőt termesztettek.
Kétágú templom Kolozsvár 15,62 km-reA kolozsvári Kétágú templom, más néven az alsóvárosi református templom az egykori Külső-Magyar utca, ma 1989 december 21 sugárút 41 szám alatt található. Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
Kolozsvári Szénafüvek 14,04 km-reA Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.

Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Majláth-kút Bükk-erdő 20,63 km-reA Majláth-kút Kolozsvártól délre, a Mikes-házaktól északra, a monostori Bükk-erdőben található. Két doboz egymás közelében - A dobozt megtaláltam, de nem én voltam az első megtaláló. Lehet, hogy csak volt másik doboz a közelben - Én kétlem, hogy van még egy másik doboz a közelben. Pedig megvan - Előbb megkerestem a mi dobozunkat, majd a másikat is. Bár állítólag a környék egyik legjobb, legkedveltebb forrása, úgy néz ki mégis kevesen ismerik.
Mezőségi bánya Torockói-hegység 44,83 km-reTorockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Hollókő Tárnica-tó 19,42 km-reÚjabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Kiépített forrás Magyarpeterd 35,33 km-reSzent László kútját keresve, Tordatúr közelében, a Koppánd felől Magyarpeterdre vezető út felett egy kiépített forrást láttam. Tévedés - A panzióban, ahol a szállásom volt ezt a forrást mondták, mint a Szent László forrás. Nem hinném, hogy tévedtem - Nem tudom, hogy a tévedés címszóval a panzióra, vagy rám utalsz.

A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.

A Tordai-hasadék bal oldalán, a Szind-tető szélén, egy 1939-ben emelt vaskereszt található. Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz. Rajta két vastábla, melyen a keresztet felállító személyek neve olvasható, illetve a következő felirat román nyelven: Azoknak, akik értik a hegyet.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 18,13 km-reAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Magyarpeterd 36,03 km-reA reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Bábony Református templom 30,58 km-reKözépkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Református templom Vice 55,95 km-re 1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Valkó vára Valkóváralja 62,56 km-re Valkó vára Valkóváralja határában, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll. Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva. A várat 1300 körül építették, az egykori valkói uradalom központjaként.
Csarnótető Csarnóháza 59,94 km-re Bucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán. A baloldali szöglethegyen, a Csarnó-tetőn, a régi korban Csarnó avar vezér várat építtetett, melynek ma már nincs nyoma.
Református templom Magyarborzás 59,09 km-re 1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
Szilas-patak rezerváció 50,6 km-re A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Levendulás Gerendkeresztúr 58,85 km-re A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 58,98 km-re A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 68,76 km-re A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
Biharfüred 66,11 km-re Biharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.