Egrestő település (Maros megye) Központ: Balavásár. Egrestő román elnevezése: Agristeu. Német neve: Agreschteln. Egyéb neve: Ajerschteln.
Kilátó Vörös-tó Szováta 38,71 km-reA Vörös-tó egy sekély sós vizű tó, melynek alján vastag kálcium- és vasszulfát-tartalmú iszapréteg található. Dinó a dobozban - Nagyon jó rejtés, nekem legalább is nagyon tetszett. Úszás utáni séta - Szép helyen van a rejtés, jó rálátással a tóra. Magyar Husvet Szovatan IV - Itt is minden rendben volt. A tó fölött kilátó épült.
Református templom Kányád 47,56 km-reMiklósfalva délnyugati szomszédja Kányád. Kápolnapataka - A Kápolnapataka néven említett csermely ma Szentegyházpataka néven csobog. A Kányád-patak (vagy Hodos-patak) völgyteknojében húzódik meg Hargita megye legkisebbközségközpontja.
Mofetta Szejkefürdő 45,45 km-reA megyei út túlsó oldaln található mofetta 1978 és 1989 között élte fénykorát. Udvarhely határában - Érdekes rejtés, ahogy leparkoltam a bringát és kezdtem nézelődni, hogy merre keressem a dobozt, kiderült, hogy éppen az orom előtt van, csaknem rajta állok. Eddig nem jó helyen kerestem - Csak egy gyors megállás volt és már meg is volt a doboz. Szejke a borvizek Homoródja - Későn érkeztünk és megkóstoltuk a "kőolajat". A mofettából feltörő gáz ízületi bántalmakra és érszűkületre javallott, akárcsak az iszap.
Fedett falépcső Segesvár 21,01 km-reA Diáklépcsőt (Schülertreppe németül) 1642-ben építették, a fedett falépcső a tanulók feljutását könnyítette meg, a dombtetőn található iskolába. Alagút - Sikerült bemennem a fenti templomba, emlékszem most egy pár éve még zárva volt. Az építmény homlokzatán reneszánsz mintákat láthatunk.
Szencsedi-tó vagy Fenyőkúti-tó 45,11 km-reA szencsedi nárciszmezőket elhagyva, Fenyőkút felé a kerékpárúton egy tó mellett haladunk el. Az önmagát folyamatosan megújító természet - Fenyőkút felől érkeztem. Gumicsizmával - A bicikliút a kis tó mellett vezet Fenyőkútra. A kivágott fa új életre kelt és védi a dobozt - A rejtekül szolgáló kivágott fa csutakja nem hagyja magát. Nem tudom a tó nevét, nem kaptam semmilyen információt róla.
Katolikus templom Székelykeresztúr 29,32 km-reSzékely- vagy Szitáskeresztúr a Székely előnevét onnan nyerte, hogy a lakói székelyek, a Szitás melléknevet pedig arról, hogy itt nagyban folyt a szitagyártás. Keresztúr a Gagypatakának Nagy-Küküllőbe szakadásának térhelyén fekszik.
Bolyaiak szobra Marosvásárhely 19,2 km-reIzsák Márton és Csorvássy István alkotása, melyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum előtti Bolyai téren 1957 szeptember 8-án lepleztek le az iskola alapításának 400 éves évfordulóján. Bolyaiak nyomaban - Elsokent talaltam ra az uj dobozra. Az a régi - Az a régi rejtekhely, a régi dobozzal. Eltűnt - Ez a doboz is eltűnt. A szobor Bolyai Farkast, az iskola néhai matematika tanárát, valamint a geometriát és a gondolkodást forradalmasító fiát, Bolyai Jánost ábrázolja.
Kisfenyős-kő Parajd 42,21 km-reRabsonné várával szemben, a Kis-Küküllő másik oldalán, érdekes sziklaképződményeket fedezhetünk fel. Járgány nélkül könnyebb - Ma Szovátán adódott munka, így a munka végeztével megkerestem ezt a rejtekhelyet is. Sziklamászó kocsi és gólyabot - Számítottam rá, hogy István fogja megtalálni elsőnek ezt a rejtést. Mindkettő - Diplomatikus leszek, mindkettő. A szikla tetején több gombaszerű alakzat emelkedik az ég felé.
Kapuzáb Fehéregyháza 21,22 km-reA kapuzáb a falu végét jelezte a székely falvakban. Állítólag Petőfi a fehéregyházi kapuzáb mellől nézte a csatát, az ötvenes években az Ispánkuthoz került, majd a Sárpatak hídja mellé.
Bethlen-várkastély Alsóbún 21,43 km-reA négy saroktornyos, valaha külső falakkal és sarokbástyákkal megépített várkastély a Küküllőközi dombvidék területén állt. Befagyva - Ha ez betonút, akkor a leírás pontos. Romos falak - Szeretnék visszamenni vagy 150 évet a történelemben, hogy láthassam ezt a kastélyt ép állapotában. A romokat a mai Bún község központjától délre, 1,5 km-re, a Nagy-Küküllő egykori kanyarulatában találjuk.
Óratorony Segesvár 20,98 km-reA segesvári Óratorony eredetileg egy kaputorony volt, melynek négy tornyocskája van a tetején. Kiváló rejtés a látványos óratoronynál - Már elmúlt este 8 óra, amikor keresztülvezettem Segesváron. Forgalmas hely - Én délben jutottam a rejtekhez, ezért nagy volt a sürgés. A dobozt nem találtuk - Habár sokan voltunk, alkalmas pillanatban megpróbáltuk a dobozt kivenni, de sajnos már nem találtuk. Ezek a tornyocskák fontos jelképek, melyek arra utalnak, hogy van itt egy bíróság, amely akár halálbüntetést is hozhat.
Óratorony Marosvásárhely 19,41 km-reAz egykori Városháza északkeleti részén levő Óratorony, díszes majolikacserepekkel fedett sisakjával Marosvásárhely majdnem minden pontjáról látható. Múzeumok éjszakája nappal - Most voltunk először fent a toronyban a családdal. Donggg - Feljutottunk végre, bár kicsit szédelegve a csigalépcső kanyarjaitol. Újdonság - Ahogy másoknak is, nekem is ez volt az első alkalom, hogy fent jártam a toronyban. Óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette.
Poklos-patak Marosvásárhely 18,38 km-reA Poklos-patak Marosvásárhely környékén a Maros folyó legfontosabb baloldali mellékvize. Kettős cső - A tegnap láttam, hogy a környéken vannak új rejtések, igy hát elindultam pontot gyűjteni. Félállandó, torrenciális vízfolyás - általában kevés víz van benne, de nagy esőzések alkalmával megered és sok hordalékot szállít.
A fehér amurokhoz-tavak Erzsébetváros 17,41 km-reAz erzsébetvárosi örmény katolikus templomtól Kund felé tartva, nem hagyhattuk ki az Erzsébetváros közelében levő tavakat sem. Nem murok, hanem amurok - Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa - Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal.
Nyomáti sírkövek 14,58 km-reA kígyót gazdag jelképi tartalma alkalmassá teszi arra, hogy helyet találjon a sírkövek ábrázolásai között. Megkövült kígyók - A két kígyó meg volt kövülve, úgyhogy bátran vettem elő a dobozt :-). Kígyók - Érdekes a sírfelirat, manapság már csak adatokat írnak fel a csilivili márványra, és mindent körbebetonoznak. A legszebb ilyen sírkövek, amelyeken két egymással szembe hajló kígyó domborműves faragása látható, a nyomáti temetőben vannak.
Fatemplom Káposztásszentmiklós 13,52 km-re1842-ből van először említés görög katolikus hívekről, fatemplommal a falu végén. Káposztásszentmiklósi fatemplom - Hazafele tartva. Kincs, ott ahol nincs, és nem is volt - A helyszínhez közeledve egy tábla hívja fel a figyelmet az út mellett található műemlékre. Fatemplom - Aranyos kis templom.
Teleki Téka Marosvásárhely 19,07 km-reA marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Ötletes doboz - A cipőfűzős módszer nagyon jól működött. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője.
Rabsonné útja Illyésmező 41,91 km-reA Rabsonné útja Illyésmezőtől északkeletre található, északnyugat - délkelet irányba vonuló töltésvonal. A Csere-tető tisztás nyugati szélén halad el.
Református templom Agyagfalva 41,98 km-re1510-ben plébániatemploma van, plébánosa, Máté alesperes név szerint is ismeretes, maga a templom régebbi - Építési idejét a XIII-dik századra teszik. 1579-ből ismeretesek az egyházközség jegyzőkönyvi feljegyzései és határozatai, amelyeket 1628-ban Galgótzi István esperességében megerősítenek.
Medvevár sziklavilág Fenyőkút 42,44 km-reA Kormos-kő sziklavilágától északkelet felé, Fenyőkút irányába, a következő hegylábon egy másik sziklacsoport található. Szerencse - Szóval az élethez is és a medvéhez is szerencse kell. Mivel a Kormos-kőről itt ereszkedtem be, érdemesnek tartottam ezeket a sziklákat is dokumentálni, a környék sziklavilágát pedig egy körút formájában bejárni.
Ropó-domb Székelybere 23,38 km-reSzékelyberétől észak-északnyugatra egy kerek dombot láthatunk, mely a falu fölé magasodik. A helybeliektől érdeklődve tudtam meg, hogy Ropó-domb a neve.
Református templom Székelycsóka 8,37 km-reSzékelycsóka a Nyárád és a Kis-Küküllő közti dombvidék alsó részén fekszik, a Töm patak völgyének széles részén. Új doboz - Tettem egy új dobozt a székelycsókai templomhoz, a réginek hűlt helyét látva. Ez alkalommal futtában, de megtaláltam - Mivel BabBerci újrarejtette a székelycsókai eltűnt geodobozát, illetve pontosította a László István síremlék segítő információját, elhatároztam, hogy újra próbálkozom, és újra bejárom a nemrég már egyszer megtett útvonalat. Pap, papné - A gerinczről jövet valahogy csak be-bógeneztünk Csókába. Marosvásárhelytől 16 km távolságra van, ebből 14 km aszfalt és 2 km köves út.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 19,77 km-reA második bécsi döntést követően Kolozsvárott újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem. Ez igen - Nosztalgiaséta az egyetem udvarán. Érdekes - Érdekes hogy én a ládát a helyén találtam ottjártamkor. Sajnos ez mar nincs itt - Mas csoport doboza volt elrejtve a megjelolt helyen. Az 1944-es kiürítési parancsok és a háborús viszonyok ellenére a tanítás folytatódott az egyetemen és 1945-ben felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet.
Parasztvár Szászkézd 29,93 km-reA XIV-dik században egy vár épül a Szászkézdtól északnyugatra fekvő hegyen, védelmét hét torony tette erősebbé. Szemerkélő esőben - Mivel erőst szemerkélt az eső, megpróbáltam minél jobban megközelíteni a várat kocsival. Építőtelep - A várban teljes felújításban vannak, szerencsére a munkások beengedtek a várba. 1470-ben a lakosság fele mentességet kap a hadba vonulás kötelezettsége alól, hogy a vár védelmét biztosítsa hét környékbeli község számára.
Falu harangja Mikháza 30,35 km-reMikházán, abban az utkereszteződésben, ahol a ferences kolostortemplom felé le kell térni, egy harangláb és egy fedett feszület található, melyre a helybeliek a Jézuska és a Falu harangja elnevezéseket használják. Gyors találat - A doboz a földön volt.
A tudás kútja Székelyudvarhely 48 km-reA Modern Üzleti Tudományok Főiskolája fennállásának tizedik évfordulóján rendezett emlékünnepség keretében leplezték le a Kubanek László képzőművész által tervezett emlékművet.
Átjáróház Marosvásárhely 18,83 km-reA Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát.
Áprily Lajos kútja Parajd 43,58 km-reA Kis-Küküllő forrásvidékéhez közel volt Áprily Lajos boronaháza. Eltűnt a régi, marad az új - A Kisfenyős-kő után átjöttem a "Transz-Rabsonné"-n ellenőrizni a dobozomat. Karácsonyi séta - Az ördögök mögött ott van a doboz, épségben, kevés megtalálóval. Ördög van, doboz nuku - A parajdi úttól a feltérő út nagyon ramaty állapotban van, az aszfaltból pont középen maradt annyi, hogy ne lehessen rendesen haladni. A Kis-Küküllő a Kis- és Nagy-ág patakokból képződik.
Szalmakalap Múzeum Kőrispatak 22,17 km-reSzőcs Lajos kőrispataki lakos, akinek családja három nemzedékig visszamenőleg kalapossággal foglalkozott elhatározta, hogy létre hozza az ország első Szalmakalap Múzeumát. Érdekes kövek - Nagyon tetszett, hogy a természet a víz erejével milyen érdekes formákat alkotott a kövekből. Szalmakalap és nemcsak - Biciklikkel felpakolt autókkal érkeztünk a helyszínre. Gömbkövek - Hirtelen azt sem tudtam, hogy a köveket vagy a kalapokat csodáljam. Egy felújított hagyományos parasztházban létesült a Szalmakalap Múzeum, mely egyedi az egész világon.
Kiskacsák tere Segesvár 20,98 km-reA Kiskacsák tere a Tímár-torony és az Ónművesek tornya közelében található, melyek várfolyosóval vannak összekötve. A téren található a segesvári területi evangélikus konzisztórium épülete is.
Címeres kút Szászrégen 43,24 km-reA szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.
Református templom Torboszló 23 km-reRégi templomról nincs adat, a katolikus korban Berekeresztúr filiája. A reformáció után a hívek reformátusok és továbbra is Berekeresztúrhoz tartoznak, később pedig Nyárádszentimre református egyházához.
Székelykocsárd 59,48 km-re Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Fancsal-tető Görgényi-havasok 65,19 km-re Egy spontánul összejött túra alkalmával egy régebbi, mindeddig meg nem valósult tervemmel hozakodtam elő. Ez Gödemesterházáról a Fancsal-tetőre való egynapos túra, amire ezennel sikerült társat találjak.
Asszony-bosszantó csárda Lövéte 65,8 km-re Az Asszony-bosszantó csárda három út kereszteződésénél található, melyek Kirulyfürdőről, Szeltersz felől, illetve Lövétéről érkeznek. A vendéglátó egység poénos neve ügyesen is meg van választva.
Elekes-esztena Köves-patak Mária Út 69,45 km-re Elekes Gellért esztenája a Padosban áll, a Köves- és Gyepü-patak közötti háromszögben található, a helyet jelenleg kaszálónak használják. 2021 nyarán állították fel a jelenlegi helyére, Márton Berci telkére, a Gyepűben.
Gyalogsági lövészárkok Szentegyháza 66,71 km-re Nem csak egy kiképzőtábor kapott helyet a második világháborúban Szentegyházán, hanem a Szentegyházi Önálló Harckocsiakadály is. A magyar hadvezetés 1944-re egy összefüggő erődrendszert épített ki az ország keleti határán, Székelyföldön is, a fontosabb szorosok szűkületeibe, ezt nevezték Árpád-vonalnak.
Sós kút Recsenyéd 58,77 km-re Homoródrecsenyéden a sósforrás a falutól keletre, a Bakó-hegy oldalán, a templomtól 2 km-re található. A sóskút mélysége 0,55 m, a vízoszlop magassága 0,55 m.
Királyhalma 65,32 km-re 1396-ban tűnik fel az oklevelekben, templomról nincs adat, de a XV-dik századig katolikus lakói voltak.
Dénes István emléktúra Vargyas-szoros 68,74 km-re A Dénes István emléktúra avargyasi kőbányától indult, majd a Súgólik megtekintése után a Gódrakarszton folytatódott és a Vargyas-szorosban ért véget. A legszebb rejtés - A sziklafülkébe bebújva. Miénk itt a játék - Köszönöm, jól esett a bejegyzés. Kell egy új doboz - Most a hétvégén a szorosnál sátoroztam és felmentem a Csala tornyára. Itt, az OrbánBalázs barlang bejáratánál emléktábla avatásra került sor.
Ördögútja Rákos-Homoród Szén-Homoród 62,1 km-re Az Ördögútja székelyföldi töltésvonulat Rákos-Homoród pataktól Szén-Homoród patakon át terjedő szakasza. Rákos-Homoród - Nagykert kaszáló - Szén-Homoród - Borzlik-oldala - Bükkmocsár-árok - Cserés-kert.
Fogarasi vár 64,81 km-re Fogaras városában jó állapotban maradt meg az impozáns várerőd, a 14-dik és 17-dik század között épült vár fallal, vizesárokkal van körülvéve és 4 sarokbástyával rendelkezik. Fogaras és környéke - Többször is voltam a Fogarasi havasokban gyalog, utoljára egy óriási vihar kergetett le a Bilea-tótól. Voltam a fogarasi várnál, augusztusban - Kár,hogy nem foglalkoznak eléggé vele, bár látszik, itt-ott valami állag megőrzésre tett kísérlet.
Vasúti megálló Andrásháza 68,52 km-re Aki vonattal érkezik a helyszínre, annak Andrásháza lerobbant, gyászos állapotban levő vasúti megállójánál kell leszállni. A vonat ajtajából nem kis szintkülönbségről kell leugrani a talaj szintjére.
Rönklenyomat-barlangok Ratosnya 69,69 km-re A ratosnyai rönklenyomat-barlangok közül a T2-es (05-117/30) a Maros jobb oldalán, Ratosnya község keleti végében található, attól északra, 70 m relatív magasságban. A T3-as (05-117/31) barlang 50 méterre van a T2-től.
Homoródfürdő 60,59 km-re Homoródfürdő a Nagy-Homoród és a Fürdő-patak völgyében fekszik, 740-760 magasságban, 18 km-re Székelyudvarhelytől, a 13 számú műúton. Egy az egyben - A kicsi dobozok elvihetők, arra az esetre, ha a megtaláló szeretne dobozokat rejteni, és csak egy előkészített doboz hiányzik a rejtéshez. Nyelvhasználat, geojátszóterek rejtései, androidos alkalmazások - Úgy gondolom, hogy annak a gyakorlatnak, amikor egy nép vagy közösség kizárólag a saját nyelvét hajlandó használni, vannak előnyei és hátrányai is. Dzsungel az út mellett - A koordináták szerint a fenyőtönköt megtaláltuk. Csíkszeredától 34, Szentegyháza várostól, melyhez tartozik, 6 km-re található.
Csudáló-kő 67 km-re A Görgényi-havasok 1529 m magas Csudáló-kő nevű csúcsáról, érdekes formájú szikláiról nagyszerű rálátásunk van a Gyergyói-havasokra, a Gyergyói-medencére és a Nagy-Hagymásra. Délhegy felől érkezve - A Csudáló-kő alatti tisztáson levő esztena felett indul a jelzés, az erdőben.
Kerekerdői focipálya Székelyudvarhely 50,35 km-re Székelyudvarhelytől délkeletre létezik egy kedvelt kirándulóhely, amit Kerekerdő néven ismernek. Itt van a focipálya is, ahol már több mint 70 éve megtartjuk, megszakítás nélkül, a hagyományos Húsvéti Kupát, három utca részvételével.
Ördögútja Kis-Fenyéd Nagy-Fenyéd 58,33 km-re Az Ördögútja székelyföldi töltésvonulat Kis-Fenyéd pataktól a Nagy-Fenyéd patakig terjedő szakasza. Kis-Fenyéd - Égettvész - Kis Tamás legelő - Ördögrontás-árok - Csonka-patak száraz árka - Nagy-Fenyéd.
Pucsek Jani ládája Fertő-nyereg 69,64 km-re 2007 júliusában másodszor jártam végig a Hargita gerincét, és ebből az alkalomból 3 ládát helyeztem el az útvonalon, amelyeket a Hargita-túrázóknak ajánlok. Utkeresztezodes - Keszulek hijan nem talaltam meg, de lesz meg alkalom remelem. Befele az erdőbe - Sajnos már harmadik alkalommal kerestem fel a helyszínt, konok kitartással de most sem találtam meg a dobozt. Átalakítás érdekes hely típusra - Ezelőtt hét évvel megtaláltam ezt a geodobozt, de ez alkalommal hiába kerestem. Helyüket és nevüket rendszeres Erdély-járó társaimmal közösen megélt élményeink alapján választottam ki.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.