Hétúr település (Maros megye) Központ: Segesvár. Hétúr román elnevezése: Hetiur. Német neve: Marienburg bei Schässburg. Egyéb neve: Marembrich.
Lutheránus templom Hétúr1446-ban jelentkező neve (Marienburg) Mária tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, az 1417-ben feltűnő Erenberg szász lakosságra utal. Útban Vásárhelyre Már rég nézegettük, hogy van itt is egy geoláda. Kő Hamar megkaptam a rejteket, de sajnos nem tudtam kivenni a dobozt. Ma is álló gótikus temploma a reformáció előtti kor stílusának jegyeit képviseli többszöggel záródó szentéllyel.
Kilátópont kereszttel HétúrHétúr falutól nyugatra, a DN13 jelzésű műút hajtűkanyarja felett, körpanorámával kecsegtető, kereszttel ellátott, csúcsos domb található. Jó rálátás van innen a környékre, és a közeli Szívhegy (Herzberg), Sárfő (Scharfenberg), Csorba-tető (Schartenberg) magaslatokra, és a Keménynagyszőlős feletti dombokra (Nagyszőlősi-tető és Magas-tető).
Serkes-tó SegesvárAkik kocsival utaznak át Segesváron talán nem tudnak a Serkes-tóról, hiszen félreesik kissé a főúttól, megközelítése pedig körülményes. Tavirózsák a szemetes tóban A napokban értesültem, hogy a Segesvár melletti tóban megjelent a tavirózsa. Tavirózsák Elég eldugott utakon lehet eljutni a tavakhoz, sok az indián kunyhó. A vonatból látni lehet, hiszen a tó a vasúti sínek közelében van.
Régi Küküllő-fahíd SegesvárA segesvári Küküllő-híd a várostól 3 km-re állt, egy nyílásban hidalva át a Nagy-Küküllő folyót. Építésének idejéről nincsenek adatatok, a tordai híd után épülhetett.
Vila Franka SegesvárA segesvári vár falain belül található középkori várnegyed a Világörökség részét képezi. Vacsora elott Vacsoraztunk, azelott geodobozt talaltunk. Sötétben lámpa és gps nélkül Nagyon sötétedett mire ideértem. Középkori hangulatú, zegzugos utcák, régi házak egészítik ki a vár megmaradt tornyait, bástyáit.
Kőkép SegesvárA segesvári várhegy temploma mellett még ma is látható egy boltozott alagút kezdete, amely végső szükségben kimenekülő utat biztosított az ostromlott várból. Lába kelt Amikor elkezdtem dobozokat rejteni, nem gondoltam, hogy ilyen sok doboz tűnik el. Rövid és hosszútávú megoldás Több forgatókönyvet is el tudok képzelni. Állítólag ez az alagút a Medgyes felé vezető országút mellett levő török emléknél végződik.
Zsidó temető SegesvárSegesvár Marosvásárhely, illetve Medgyes felőli bejáratánál, a Kőkép tornyocskája alatti kis, félig rejtett domboldalon találjuk a segesvári zsidó temetőt. Szögesdrótra akadva Az ösvényről közelítettem meg a rejteket, a temető sarkánál. Mi nem találtuk A Kőképet megkerülve mentünk le a temető sarkához. Bár a főbejáratán lakat van, és kerítés veszi körül, több lehetőség is van a bejutásra.
Attila Berg SegesvárAz Attila Berg helynév a régi osztrák térképről. Érdemes lenne azonosítani a helyet, és megtudni a helynév történetét.
Leprások temploma SegesvárA Szentlélek tiszteletére szentelt, segesvári Leprások temploma a XV-dik században épült, és ma is áll. 1575-ben Leprosorium néven ismerték, a külső falán helyezték el a Pesthanzel nevű, külső szószéket.
Ortodox fatemplom NyárádandrásfalvaNyárádandrásfalva 1941 óta Nyárádszereda része, a Kis-Nyárád völgynyílásában fekszik. Lakói egykor református és keleti vallású magyarok voltak, így református temploma és egykor görög-katolikus, ma ortodox fatemploma is van.
Tatársír MakfalvaMakfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye.
Református templom KoronkaKoronka régi templomát magas védőfalak vették körül. 1769-ben lebontották és helyébe újat építettek, a régi templomból megmaradt két harang.
Toldalagi-kastély KoronkaA Toldalagi-kastélyt 1830 körül Toldalagi Ferenc építtette a régebbi 17-dik századi kastély helyére, amely 1630-ban már állt. Az épület több mint 180 éve figyeli az ottani világot, tűrve tehetetlenül a történelem viszontagságait.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.