Idecspatak település (Maros megye) Központ: Marosvécs. Idecspatak román elnevezése: Idicel.
Temető Erdőcsinád 25,23 km-reErdőcsinád temetői három szomszédos dombon helyezkednek el, a falutól északnyugatra. Kíváncsiskodó helybeliek - A sikertelen székelykáli keresés után megkerestem az erdőcsinádi temetőt. Puszpángbokrok - Nekem is hasonló élményben volt részem, a helybeliek engem is megbámultak.
Basa fogadó és kézművesfalu Borzont 47,99 km-reA Basa fogadó országúti fogadó lévén, az utazóknak kínált egykor szállást, ételt és italt, a jószágnak pedig éjszakai pihenőhelyet. Volt, van, és lesz pojéka leves - A menűben. Szombaton - Szombaton a közeli Dórka panzióban mulattunk, így a vasárnapot azzal kezdtük, hogy átnéztünk ide a skanzenbe és megnéztük a madáretetőt is közelebbről. Záróra - Épp zárás előtt érkeztünk, de rendes volt a székelyruhás kislány, mert megengedte, hogy bemenjünk. A székely ember akkor az erdőből élt, szekérrel fuvarozott, azt pedig nem lehetett siettetni.
Hollós-tó Bekecs 29,59 km-reA Bekecs-tetőtől keletre található a Hollós-tó, ez egy körülbelül 100x50 m-es mesterséges tó. Gondolom, hogy a lentebb levő Hollós-tanyát látta el vízzel.

Nyugat felől jövet Parajd Hargita megye kapuja, itt a völgy méginkább elszűkül, a hegyek egészen közel merészkednek. Forgalmas hely - Az átjáróra emlékeztünk korábbi látogatásainkból. Forgalom - Nem felvonultunk, hanem levonultunk ma a bányába. Itt a táj valóságos paradicsoma azoknak, akiknek természetszeretete nem zsugorodik a tovasuhanó gépkocsikból, buszokból való futólagos bámészkodásra.
Vityál vára 21,16 km-reA Maros megyéhez tartozó Nyárádremetétől északra, 3 km-re fekvő, 800 m magas dombon Árpád-kori vár maradványait találjuk. Sok megtaláló, kevés bejelentés - Az Alsó-Halas pataki homokbányától, jöttem ide, miután rejtettem a Tündérek forrásánál. Likas-kő, vulkáni bomba, bejelentések - A Likas-kőnél jártam már, lásd a képeimet, viszont a vulkáni bomba-sziklát nem tudtam beazonosítani. Vár az esőben - A Pálos-kolostor után a várat vettük célba. A 12-13-dik századi várról, mely a korai kelet-erdélyi határvárak tagjának tekinthető, írásos adat nem maradt fenn.
Evangélikus templom Aranyosmóric 43,77 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Városháza Marosvásárhely 40,07 km-reA marosvásárhelyi Főtér déli részén impozáns, tornyos épület hívja fel magára a figyelmet. 1907-ben épült szecessziós, eklektikus stílusban Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján.
Nádas-csorgó Szováta 34,93 km-reA Forrás-utcából a kanyarban egy sikátor vezet a Nádas-csorgóhoz. Árnyék - Szovátán dolgoztam és egy másfél órás kényszerszünetet kellett beiktatnom mielőtt a következő ügyfélhez mentem volna. Magyar Husvet Szovatan II - Ha mar megvolt a Sos, akkor legyen a Nadas is. Sikátor végén - Azt hittem, hogy ez borvízforrás, nagyot csalódtam, hogy csak egy sima ápőpláta. A forrás vize egyesek szerint a legjobb Szovátán, sokan hordják is.
Ali pasa halmai 38,13 km-reJedd délnyugati határában földcsuszamlás létrehozta halmok találhatók, melyek között 1662-ben Ali pasa is táborozott. Kereshető - Tényleg nem volt a helyén a doboz. Köszönöm - Köszönöm, hogy ellenőrizted a rejtést, és tettél egy új geodobozt. Kincses utca a kincses dombokhoz - Az elmúlt napok esőzései után, végre kisütött a nap. Az évszámból ítélve Ali Csengizade temesvári török pasa lehetett.
Beás-tető Maroshévíz 38,43 km-reAz országúthoz való közelsége, illetve a panoráma miatt, mindenkinek ajánlom a Maroshévíz melletti Beás-tetőt - talán kisgyerekek számára nem annyira. Kelemenpatak utolsó házaitól számolva nekem körülbelül 2 órát vett igénybe az oda-vissza út.
Mária-forrás Szováta 34,91 km-reA Mária-forrás a Rózsa és a Sas utcák kereszteződésénél található a rendőrséggel szemben, a forrás előtti park szép, rendezett. Itt nem találtam feltűnésmentesen kereshető rejteket - A rendőrséggel szemben pár kocsi parkolására alkalmas hely van. Vizét vannak akik fogyasztják, annak ellenére, hogy időnként a forrás fölött tábla hirdeti, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas.
Téglagyári tó Marosvásárhely 43,38 km-reMarosvásárhelyen, a Meggyesfalvi negyedben, a Téglagyár háta mögött, egy nagyméretű tó található, zöld környezetben. Szep - Nem egy rossz hely, sot szerintem erdekes es szep is, bar az ember kozbenjarasaval alakult ki. Remélem, hogy nem következik be - Meggyesfalvi lakók meglepődve olvasták a helyi magyar és román nyelvű sajtóban a hírt. Őszi tó - Nagyon szép most ősszel a tó, néhányan horgásztak benne amikor ott jártam. A tavat déli oldalról határoló meredek domboldal tetején laknak a Hegy utcai romák.
A galócási levendulakert a település déli szélén található, csendes környezetben.
Várszikla Bisztrapataka 15,32 km-reBisztrapataka felett, a domboldalon, több érdekes sziklaalakzatot figyelhetünk meg, a csúcsosabb sziklát a helyiek Cukluj-nak hívják. Kellemes séta - Ez volt a mai rejtekhely-vadászatunk első állomása. Fonetikusan írtam át a román elnevezést - a közelében levő, nagyobb szikla a Várszikla, helyi nevén Csetátye.
Hangya-ház Marosvásárhely 40,44 km-reSzebb időket látott épület. Az első helyről lecsúszva - Első alkalommal éjfél után próbálkoztam, gps nélkül, csak a szöveges segítségre alapozva. Koordináták és segítő információ - A koordináták a BCR épületére mutatnak, de nincs is szükség rájuk mert mióta változott a segítő információ, már csak egy félméteres szakasz jöhet szóba. Hibás koordináták - Hála a segítö információnak egyböl meglett a dobozka (hangyák nélkül). Jelenleg a Népújság szerkesztősége és pár politikai szervezet honol a falai között.
Németkalap 37 km-reA Somostetőről, Marosszentgyörgyről, és Jeddről is jelzett turistautak vezetnek a vásárhelyiek kedvenc kirándulóhelyei felé: Németkalap, Terebics, Cinege-tető. Lelemény - Megleltem a leleményes helyet, igaz, én is kezdtem már feladni. A lelemenyesseg buvoleteben - Jol elrejtett geodoboz. Könnyebbítés - Gondolom, hogy többen próbálkozhattak a doboz megkeresésével, de nem számoltak be a kudarcról. Ezek közül talán a Németkalap a legkevésbé ismert.
Református templom Nyárádszentbenedek 43,59 km-reI Béla király idején alapított kolozsmonostori apátság (1060–1063) több birtokot kapott és több bencés plébániát alapított. Félreeső templom, utcára nyíló kapuval - Bár ez a rejtekhely nem esett az aznapi kincskereső kirándulásom útvonalába, a közelsége miatt tettem egy kis kitérőt Nyárádszentbenedekre. Mókus? - Marosvásárhely fele menet megálltam megkeresni a nyárádszentbenedeki református templomot, illetve az itt elrejtett dobozkát. Régi és új református templom egymás mellett - Ez alkalommal a két nyárádszentbenedeki levendulakertre voltam kiváncsi, Erikára és Lédára. A bencésekkel hozhatók kapcsolatba a Szent Benedekről elnevezett egyházközségek.
Kripta a ferences kolostortemplom alatt Mikháza 25,56 km-reA mikházai ferences kolostortemplom alatti, a főhajó és a szentély alatt húzódó kripta egyháziak és híres világiak, erdélyi nemes családok tagjainak nyughelye. Geodoboz a kripta bejáratánál - Borús, esős délután indultam el egy kis dobozkeresésre. Nem zár jól a doboz - A doboz előkerült a kövek közül, de a tartalma át van nedvesedve. A templomban mintegy tucatnyi feliratos és helyenként faragott díszű sírtábla jelöli a kripta kamráiba temetett neves személyek sírjait.
Laposlik Korond 47,6 km-reA Laposlik forráskúp a 13A jelzésű műút mellett, a Sós-kúttal átellenben található, az atyhai letérőtől 180 méterre délkelet felé. Merész rejtés - Amikor én a helyszínt dokumentáltam, elég cudar idő volt. A területén található a Bugyogó nevű forráscsoport.
Teleki kastély Gernyeszeg 24,63 km-reGernyeszeg látnivalója a Teleki család erdélyi barokk kastélya. Kell még próbálkozni - Szerintem ha még arra jársz, próbálkozz újra. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
Fatemplom Petele 16,18 km-reA petelei fatemplom 1832-ben épült, egy régebbi fatemplom helyére, amit Marosorbóra adtak el. Együtt - Dolgozni voltunk Péterrel Libánfalván, a Görgény völgyében. Nem éppen együtt - Bár együtt kerestük meg ezt a rejtekhelyet, nekem esélyem sem volt megtalálni. Báró Bornemissza adománya a 20 kilogrammos harang, amit 1750-ben öntöttek.
Ökumenikus kápolna Bekecs-tető 29,16 km-reA Bekecs-tető a nyárádmentiek szent hegye, a kápolna mellől jó kilátás nyílik déli irányba. Keskeny kezűek elönyben - Miután a Király új dobozt helyezett el, ez egyből elő is került. Szabályok - Ezért a rejtekhelyért már kaptál egy pontot. Már megint nincs - Év vége lévén leltároztunk a Bekecsen, de sajnos megint hiányzik a geodoboz. Itt valamikor egy vár állt, ma egy ökumenikus kápolna, amelyet közös összefogással építettek.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja 43,74 km-reA Bethlen-kastély a 19-dik században épült, neobizánci stílusban - ma a Babes-Bolyai Tudományegyetem Regionális Frankofón Központja működik benne, és tudományos konferenciák színhelye. Ambíciós keresés - Ez aztán az ambíciós keresés. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira. Parkja arborétum, száznál több fafajjal, a park déli szélénél egy síremlék található, egy a Sajóba fulladt fiú emlékére.
Református templom Sófalva 37,91 km-reEgy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Marossárpatak 27,54 km-re1263-ban Sárpatak, 1319-ben Sarpataka, 1332-ben meg Sarpotoc néven jelentkezik az okiratokban. Locsolás közben - A szoborparkban nem volt senki, de épp el voltak indítva az locsolófejek. Megvan - Meglett. Betonsarok - Nagyon szép a szoborpark. 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 18 régi és 8 új banálist fizet, majd 10 új és 3 régi dénárt, 1333-ban 16 régi banálist, 1334-ben 33 obulust, 6 verőczeit, majd 32 montan dénárt és 2 régi banálist, 1335-ben pedig 14 régi banálist.
Katolikus temető Nyárádremete 22,72 km-reNyárádremete Szovátától 20 km-re fekszik. Kísértetek - A kísérteteknek is van harisnyájuk? Ők csak lelkek. Lepedőt akartam mondani - Harisnya? Khmm, lepedőt akartam mondani. Őszapók - Nem találtam meg a temető bejáratát, igaz, nem is kerestem. Egyik fő látnivalója a templomban, a főoltár felett található reneszánsz feszület.
Református templom Mezőbánd 46,08 km-reA reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt. A régi templom a falu délkeleti részén állott, a falu akkori központjában, 1884-ben lebontják és felépítik a ma is álló új templomot.
Új városi strand Marosvásárhely 38,37 km-reA marosvásárhelyi egykori Új városi strand a Kárpátok sétánya 56-57 szám alatt található. Az első két megtaláló - Az első két megtaláló, ha a barátaimról van szó, nem volt jelen a rejtésnél. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani. 1959-ben épült a Kárpátok lakónegyed építésekor.
Medve-tó Szováta 34,48 km-reSzováta Székelyföld legnépszerűbb nyári üdülőhelye. Csend és nyugalom - Megtaláltuk. Jo rejtek - Alcazasanak koszonhetoen nem ment elsore a megtalalas, de nehany tiszteletkor utan megadta magat. Medve nem volt a környéken - Mert nagyon sok a kétlábú látogató. Látnivalói a Medve-tó, a Mogyorósi-tó, a kis sósvizű tavak: Zöld-tó, Vörös-tó és Fekete-tó, a fürdőtelep vadászkastély stílusú villái, a Szováta faluban található református templom.
Kisfenyős-kő Parajd 42,52 km-reRabsonné várával szemben, a Kis-Küküllő másik oldalán, érdekes sziklaképződményeket fedezhetünk fel. Járgány nélkül könnyebb - Ma Szovátán adódott munka, így a munka végeztével megkerestem ezt a rejtekhelyet is. Sziklamászó kocsi és gólyabot - Számítottam rá, hogy István fogja megtalálni elsőnek ezt a rejtést. Mindkettő - Diplomatikus leszek, mindkettő. A szikla tetején több gombaszerű alakzat emelkedik az ég felé.
Terebics-tető 35,31 km-reA Terebics-tető Jedd község határában található, Jeddről 30-40 perc gyaloglással elérhető. Újabb égbekiáltó kegyetlenség - Szokásommal ellentétben, viszonylag korán indultam kincskeresésre. Juhnyáj az erdőszélen - Gyorsan kellett cselekednem, mert a juhnyáj már elérte az erdő szélét, de szerencsére könnyen megtaláltam a dobozt. Három a semmiben - Népes gyereksereggel indultunk el ládázni (is), és "epic failure"-val indítottunk.
Falfirka Marosvásárhely 39,37 km-reA marosvásárhelyi Merészség utcában, az út egyik fele betonfallal van megerősítve. Megelőztél, de jól van ez így - Az utóbbi időben többször jártam erre. Falfirka és zöldség - Néha azon gondolkozom, hogy ezek a zöldségeskertek hogy alakultak ki, (több ilyen hely van a városban) a senkiföldjén. Felette, a két párhuzamos utca közötti teraszon, veteményeskertek vannak.
Nyomáti templom 38,2 km-reMa is álló templomát a művészettörténészek az Árpád-kori templomok közé sorolják. Nyomáti haranglábak és sírkövek - Nyomát háromszögű központjába érve, a két templom, illetve a haranglábak alatt állva, a gps 400 métert mutatott még a rejtekig. Köszönöm - Köszönöm a javítást, és a rejtéseket is a közelben, így már itthon is lesz amit keressek. Második próbálkozásra - Még kerestem ezt a rejtekhelyet. Ezt igazolja román kori szentélye, félköríves diadalíve, román stílusú ablakai, a lebontott sekrestye befalazott félköríves ajtókerete.
Gecse Dániel-forrás Marosvásárhely 40,14 km-reA marosvásárhelyi Gecse Dániel-forrás az 1918 December 1 sugárút 86B számú tömbház háta mögött található. Hát - Nem éppen a legszebb hely Vásárhelyen, de a dobozka meglett. Ittam - Ittam, de nem izlett :). Bővíz - Nem is tudtam erről a forrásról, pedig sokat jártam a környékén. A forrás vize a Poklos-patak egyik völgyoldalában tör a felszínre.
Segesvári úti forrás Marosvásárhely 42,01 km-reA marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát.
Turbina-villanytelep Marosvásárhely 39,62 km-reA városi park (a régi Erzsébet liget) mellett található a ma is üzemképes turbina (vízi erőmű). Kemény dió a buszmegállóban - Ki kell várni azt a pillanatot, amikor az emberek épp szállnak fel a buszra. Eltűnt - Két-három hete ellenőriztem a dobozt és tartalmát, akkor még minden rendben volt. Rejtés - Ideje volt új dobozt rejteni, ma végre sor került erre. Az alsó turbina mellett épült 1910-ben a Közüzemek hidro-elektró épülete (Turbina-villanytelep).
Majálistér Makfalva Abod 39,09 km-reA Majálistér az abodi úttól északra található, a Csere egyik magaslatán lévő liget neve. Itt találkozott egykor a makfalvi és az abodi ifjúság május elsején.
Evangélikus templom Szénaverős 59,43 km-re A Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik. Ebben az időben épülhetett fel első, gótikus temploma is, ezt 1870-ben teljesen lebontották és 1873-ban egy neogótikus templomot építettek.
Szejkefürdői Borvízmúzeum és Mofetta 67,54 km-re Székelyudvarhely Szováta felőli bejáratánál több látnivaló várja az arra látogatókat, átuzatókat. Udvarhely határában - Érdekes rejtés, ahogy leparkoltam a bringát és kezdtem nézelődni, hogy merre keressem a dobozt, kiderült, hogy éppen az orom előtt van, csaknem rajta állok. Eddig nem jó helyen kerestem - Csak egy gyors megállás volt és már meg is volt a doboz. Szejke a borvizek Homoródja - Későn érkeztünk és megkóstoltuk a "kőolajat". A megyei út egyik felén a Borvízmúzeum kiállítása látogatható május 1 és szeptember 30 között.
Péter-hegyese Firtos 52,35 km-re A Firtos legdélibb, legmagasabb csúcsán, a magasságjelző pont mellett egy kápolna maradványai találhatók. A hagyományok szerint a Péter-hegyesén állott egy Szent Péternek szentelt és népes búcsúkkal látogatott kápolna.
Dörgös híd Kutyfalva 66,37 km-re A Rövidek dűlő a kutyfalvi határ keleti részén található, nevét a földek rövidsége adta. Itt egy jó és bővízű forrás van, melyet a Dörgös hídnál lévő forrásnak mond a nép.

Az egész gyergyói medencében a legnagyobb, kéttornyú, neogótikus templom hossza 56 m, szélessége 23 m, toronymagassága 73 m. Két torony - Óriási templom. Új geodobozt kell majd itt rejteni - Útban az Istenszéke felé, röviden megálltunk a gyergyóditrói kéttornyú templom mellett. Főoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik.
Unitárius templom Alsóboldogfalva 65,86 km-re Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez. Ezen elnevezés szűz Máriától származik.
Ördögútja Zetelaki Szőlőhát 62,18 km-re Az Ördögútja második töltésszakasza a szentkirályi Nyírtől a zetelaki Szőlőhátig vonul, majd a Nagy-Küküllő Ivó hídjához ereszkedik be. Hossza 1200 m, északnyugat - délkelet irányban húzódik.
Skariatin emlékmű Segesvár 69,71 km-re Segesváron, a tűzoltóság mögötti kertekben elrejtve, egy érdekes, alvó oroszlánt ábrázoló szobrot találunk. 1849 július 31-én, a segesvári csatában ütközött meg Bem József főserege az oroszokkal- ebben a csatában esett el (tűnt el) Petőfi Sándor, Fehéregyháza közelében.
Szászszőlős temploma 57,44 km-re Szászszőlős közepén egy egyszerű csarnoktemplom áll, félköríves záródású szentéllyel és négyszögletes ablakokkal. A csarnokot egyszerű fatető fedi.
Lavenderland Nagykend 53,26 km-re A nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít. Itt szervezik meg minden évben a Lavenderland Feszt levendulás-kulturális fesztivált, gyerekfoglalkozásokkal, koncertekkel, kézműves vásárral.
Törpenyír Borszék 57,86 km-re A törpenyír, Betula humilis, északi növényfajta, ez a legdélibb elterjedése. Betula - Úgy tudom, hogy törpenyír még megtalálható a Szentkirály melletti Borsárosban is, meg a Tusnádfürdő melletti Közép-patak lápban is. Védett növény, veszélyeztetett faj.
Református templom Balavásár 50,73 km-re Temploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Szent László-kápolna Oroszhegy 60,12 km-re Római őrhely a Kápolna-dombon, Oroszhegy közelében, amit a néphit Szent Lászlótól származtat és kápolnának néz. Érdekes, hogy ez a hely az 1941-es osztrák katonai felmérés térképén Nyáros mocsár helynévvel szerepel.
Firtosi kilátó Szeles-domb 52,77 km-re A firtosi kilátó 2006 nyarán készült, a hetedik Székelyföldi kaláka alkalmával. A Firtos-tetőn volt már egy közel húszéves kilátó, mely időközben teljesen elkorhadt, valamint a bükkfák is megnőttek körülötte.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.